El fog válni, hogy ki áll bele egy újabb parlamentáris hülyeségbe, és kik azok, akik nem. Mi, akik az utóbbi táborba tartozunk, és volt annyi szerencsénk, hogy „kiolvassuk az elméletet” viszont új kihívással kell szembenézzünk: a lényeg megőrzéséhez a formán kell változtatnunk.
Nem arról kell vitatkoznunk, hogy jó-e nekünk a kapitalizmus vagy a kommunizmus, hanem arról, hogy a kapitalizmusnak kellenek-e emberek.
Az a nacionalizmus ugyanis, ami nem vet számot azzal, hogy léte egy folyamatos öndefiníciós munka, hanem kisajátítani akar definíciókat, szükségszerűen nem úgy határozza meg magát, hogy micsoda (hisz ez a vállalkozás eleve lehetetlen), hanem lehetséges kiútként csak abba tud kapaszkodni, hogy MI NEM tartozik hozzá.
Ha meg szeretnénk érteni a mai magyar újbaloldal helyzetét és lehetőségeit, akkor meg kell emlékeznünk a korai 4K!-ról. Avagy: harmadjára nyertek nagyot a sárgák, hol vannak a pirosak?!
Az eredeti Tűzraktár-sztoriban minden benne van: ahol a művészeket kipaterolták a vendéglátosok, miután teljesítették a dolgukat (azaz: belakták a teret, hellyé tették és odavonzották az embereket), most is ez történik, csak sokkal nagyobb léptékben.
Nem alábecsülendő dolog ez, nem is akárkik pályáznak a kisajátítására. A turizmus részéről személyesen Orbán Ráhel, az ingatlanok részéről pedig maga Tiborcz „FCKNG” István.
Mert az új TTT rendszerben az állam, a törvények és a karhatalom nem politikai alapon végzi az elnyomást, csupán menedzseli a pénzmozgások végcéljait.
Amikor egy rezsimet megbuktatnak, az nem pusztán az utcai számok alapján dől el, hanem azért, mert a társadalmi gépezet jelentős része beakaszt egyszerre: megszünteti önmaga újratermelését, amíg a követelései nem teljesülnek.
A regnáló hatalom azt üzeni, hogy „Megszoksz, vagy megszöksz!”. Ha erre méltó választ akarunk adni, akkor viszont új alapokra kell helyeznünk, hogy mi alapján és hogyan állunk elébe. Szakítva a szimbolikus politizálással, mozgalmat kell építenünk a Nemzeti Kisajátítások Rendszere ellen.
Az eddigi ellenzék csak a NER ideológiáját támadta, nem pedig a lényegét – de sosem leszünk mi a többség, ha nem vagyunk képesek új frontvonalak mentén visszahódítani a politikát, mert a nemzeti burzsoázia megteremtésének az ára a társadalmunk tönkretétele.
Szemünk előtt zajlott le egy forradalom: lehetségessé vált a föld minden emberét élő összeköttetésbe helyezni, de miközben a folyamat alakításába csekély beleszólásunk volt, a folyamat átalakított minket. Ideje lenne tán elmerengeni azon, milyen befolyást szeretnénk a jövőnk felett, mert az eddigiek alapján nem kaptunk sok lapot.
A Hely mindenkié! Mindenki a Helyért!