Szerző: Kocsis Árpád
Az uralkodó osztály nem kívánja orvosolni az éghajlati válságot, de szívesen spekulál rá
A bakui klímacsúcs arról árulkodik, hogy a hatalmon lévő „elit” immár a látszatokra sem ad.
Bár eddig kevesen találkoztak velük, a háborús uszítás terén már csakugyan óriási pusztítást vittek véghez az „ukrajnai fronton harcoló észak-koreai katonák”
Ha még nagyobb bajt akarunk Ukrajnában, hát most megvan rá a lehetőség.
Hogyan győzött Trump?
Trump kétségkívül megbolygatja és átrendezi a világpolitika szálait. Nemzetközi sajtószemle.
A Kína-ellenesség az alapcsomaghoz jár, de milyen gazdaságpolitikával házalnak az USA elnökjelöltjei?
És te melyik multimilliárdosok által támogatott jelöltre húznád be az X-et?
Már kormánypárti polgármesterek is tiltakoznak az óriás lítiumbánya ellen Szerbiában
Útblokádok, tüntetések, polgármesterek lemondása…
Nem a konzervatív Kaczyński, hanem az elvileg liberálisabb Tusk fogja végül fölszámolni a lengyelországi menedékjogot?
A lengyel miniszterelnök ehhez Európa belegyezését is ki fogja csikarni. De kell-e neki?
Szerbiában visszaállítják a sorkatonai szolgálatot…, de hol az ellenség?!
Az országot a nyugati sajtó egy része úgy állítja be, mint amely orosz befolyás alatt áll. A valóság azonban mást mutat.
Így került az IMF csapdájába Srí Lanka, amely a neomarxistának csúfolt új elnök vezetésével sem fog szabadulni
Srí Lanka példázza, milyen nehéz letérni a neoliberalizmus útjáról. Főleg, ha a nemzeti burzsoáziának ez nincsen szándékában.
Sorozatos balesetek kísérik a céget, amely a szerbiai lítiumbányászattal törne be az európai akkugyártásba
Az USA belgrádi nagykövete szeptember elején megmutatta, hogyan pattogzik le a zöld lakk, ha a profitérdek lítiumért kiált.