Elárulta a magyar állam, hiába kért védelmet az Albertirsán meggyilkolt nő
A családirtás a prevenciós és áldozatsegítő intézményrendszer totális csődjére világít rá.
A családirtás a prevenciós és áldozatsegítő intézményrendszer totális csődjére világít rá.
A Népszava volt szerkesztőségén és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt korábbi székházán állított tábla a szociáldemokrata mozgalomnak és a fehérterror áldozatainak állít emléket.
Eközben oktatási szervezetek egész nap a Parlament előtt tiltakoznak, többek között egy mázsa jéggel.
Az Izraeli Védelmi Erők rajtaütése immár második napjába lépett és eddig tíz halálos áldozattal és rengeteg sérülttel járt.
Civilek és a Párbeszéd politikusai osztották meg nézeteiket, majd egy levelet kézbesítettek a polgármesternek.
Több százan blokkolhatták a Jedlik Ányos hidat a tiltakozók akik énekeltek és szavaltak is.
A Szívügyünk Szentiván helyi civil szerveződés, és az Egységes Diákfront közös demonstrációt hirdettek.
Évi 1,3 millió forintért bérli a beruházó, miközben évi akár több tízmilliós bevétellel is számolhat.
Az új fosszilis infrastruktúrák évtizedes elköteleződést jelentenek a használatuk mellett.
A telephelyen azt sem tudták megmondani, honnan származik az ad hoc tárolt veszélyes hulladék, aminek ott sem kellene lennie.