200 hallgató tapsolta ki a MOME önkényesen kinevezett rektorát
A hallgatók követeléseket fogalmaztak meg, és ultimátumot küldtek az egyetemi vezetésnek.
A hallgatók követeléseket fogalmaztak meg, és ultimátumot küldtek az egyetemi vezetésnek.
Ha megbélyegzésre használják az antiszemitizmus vádját, azzal pont, hogy gyengítik a gyűlölködés elleni harcot.
A tiltakozások kihívták a rendszert. Még nem dőlt el a felkelés sorsa.
Miután kiderült, hogy Tunéziában megerőszakolják és kifosztják a nőket a helyi hatóságok, kérdés, hogy az EU miért folytatja azt a politikát, ami ezt lehetővé teszi.
Ha nincs buszvezető, nem lesz, aki megvalósítsa Lázár vonatpótlási álmait.
A trükközés a férőhelyek számával eddig sem, és ezután sem fog megoldani semmit a hazai gyermekvédelem ezer problémájából.
Még az izraeli újságoknak sem könnyű csak úgy kritizálniuk.
Teherán és Moszkva is vakarózhat, de ezzel sajnos még önmagában nem szűnik meg az imperializmus a térségben.
Ha a baráti sajtó kérdezi, politikai kiállás volt Romanowskit befogadni, ha a lengyelek kérdezik, Orbánnak köze se volt hozzá.