Moldova népével újra és újra megszavaztatják a szebb európai jövőt, ami sose jön el
Sikerült legyőzni az éppen aktuális ellenséget, csak közben a vasutasok bérét nem sikerül kifizetni fél évig.
Sikerült legyőzni az éppen aktuális ellenséget, csak közben a vasutasok bérét nem sikerül kifizetni fél évig.
A Fővárosi Törvényszék szeptember 3-án kelt ítéletében igazat adott a Mérce két újságírójának, amikor kimondta, hogy a rendőri intézkedés aránytalan jogsérelemmel járt, és sértette a sajtószabadságot.
Halálcsapdaként emlegetik a helyiek a segélyosztó pontokat.
Olvasóink nem követhették élő közvetítésben, hogyan működött közre a rendőrség egy kegyetlen és felesleges kilakoltatásban. A sajtó korlátozásáról maga a hatóság gondoskodott. Mi viszont a TASZ segítségével bepereltük a rendőrséget.
A munkáltató megköveteli a formaruha viselését, de nem biztosítja az utánpótlást.
A spanyol kormányfőt baloldali koalíciós partnere emlékeztette a saját ígéretére, a belügyminiszter kínos helyzetbe került.
A nyersanyag-megállapodás Pekinget Moszkva felé tolja minden eddiginél jobban, miközben konkrét védelmi garanciákat nem kapott Kijev.
Ferenc pápának mindenképp tiszteletre méltó politikái is voltak, de lényegi egyházi bűnökön nem változtatott.
„Alkotmány” helyett pofont kaptak a közlekedésben dolgozók és az utasok is.
Strasbourgig tekernek szerbiai egyetemfoglalók a követeléseikkel.