2025 novemberében kezdődött meg Nagy-Britannia történetének leghosszabb éhségsztrájkja azóta, hogy 1981 áprilisában az IRA tagjai éhségsztrájkba fogtak. Akkor 66 nap után halt meg, közülük elsőként, Bobby Sands, ma pedig, e sorok írásakor, a Palestine Action három tagja, Heba Muraisi, Kamran Ahmed és Lewie Chiaramello áll a halál küszöbén. Hogyan jutottunk ideáig? Erről szól a Le Monde Diplomatique januári számában megjelent alábbi írása, amely hangsúlyozza, hogy a 2020-ban létrejött szervezetnek az elsősorban különféle katonai cégeket és létesítményeket célzó,  egyre nagyobb anyagi károkat okozó akcióit egészen addig sikerült legitimálni a bíróságokon, amíg a brit kormány terroristává nem nyilvánította a Palestine Actiont, az elmúlt évtizedek talán legjelentősebb polgári engedetlenségi mozgalmát kiváltva.

***  

Hogy lehet megakadályozni egy olyan brit szervezet működését, amely szolidáris Palesztinával, és teljes mértékben a jog keretein belül működik? Más szóval: hogyan lehet kibújni a jogállamiság alól? A brit munkáspárti kormány megtalálta a megoldást.

A Palestine Action hálózatot két brit állampolgár alapítja meg 2020 júliusában. Huda Ammori (akinek apai családját az 1967-es hatnapos háború idején erőszakkal elűzték^[1]) és Richard Barnard (az Extinction Rebellion környezetvédő mozgalom egykori tagja) ugyanarra a következtetésre jutnak: 2018 óta, amikor a London által értékesített precíziós puskákkal felfegyverzett izraeli mesterlövészek fojtották vérbe a palesztin „visszatérés menetét”, az Egyesült Királyságban egymást követik a demonstrációk, de érdemi előrelépés nélkül.

Meg kell tehát változtatni a tiltakozás módját, hogy hatékonyabb legyen.

A szervezet a kezdetektől olyan akciókat szervez, amelyek közvetlenül az Izraelnek fegyvereket szállító cégeket célozzák. Elsődlegesen az Elbit Systemsre összpontosítanak, arra az ipari óriásra, amely olyan megfigyelő és harci drónokat gyárt, amelyeket a palesztinokon próbálnak ki, mielőtt a világ többi részén a combat proven („harcban kipróbált”) címkével értékesítik őket. „Ahelyett, hogy egy politikust kértünk volna arra, hogy zárja be a fegyvergyárakat, odamehettünk mi magunk, hogy bezárjuk őket” – hallható a mozgalomról szóló, To Kill a War Machine (Hannan Majid és Richard York, 2025; ‘Megölni egy háborús gépezetet’) című, az Egyesült Királyságban betiltott dokumentumfilmben.

A Palestine Action helyi és autonóm csoportok létrehozásával terjeszkedik. Kezdetben – jelentős sikerrel – az országban található Elbit-telephelyeket, valamint a runcorni APPH-gyárat veszik célba, ahol a drónok futóműveit gyártják. Megrongálják a termeléshez szükséges eszközöket, így napokra le tudják állítani a gyártást. Az Elbit végül lemond az oldhami és bristoli üzemeiről.

Miközben az izraeli vezetők nyomást gyakorolnak a szigorúbb fellépés érdekében, egyes aktivistákat letartóztatnak a hatóságok, majd néhányukat bizonyíték hiányában szabadon engedik, mások ellen pedig rongálás vagy lopás miatt indul eljárás. A „PalAction” azonban további akciókat szervez. 2021 májusában Leicesterben a szervezet elfoglalja az Elbit egyik leányvállalata, az UAV Tactical Systems gyárát. A tiltakozók hat napon át kitartanak a tetőn, hála a környéken lakók támogatásának, akik szolidáris tábort ütnek a gyár előtt, és lezárják az utat, amikor a rendőrség megpróbálja eltávolítani a PalAction tagjait.

Beleegyezést gyártani Izrael háborús bűneihez

2021 decemberében Newcastle-under-Lyme bíróságán kerül sor az első perre, három aktivista ellen, akik lánccal lezárták a shenstone-i UAV dróngyár kapuit, és vérvörös festékkel öntötték le az épületet. Az „elbiti hármak” ügyvédeinek sikerül elérni a vádlottak felmentését a szándékos károkozás vádja alól, a lawful excuse-ra („jogos indokra”) való hivatkozással. Ez a brit jogban létező kitétel lehetővé teszi jogellenes cselekmények igazolását, amennyiben azok egy súlyosabb kár megelőzését célozzák – jelen esetben a palesztinok ellen elkövetett háborús bűnökét.

Ilyen körülmények között találkozik 2022. március 2-án az Elbit igazgatója, Martin Fausset az akkori konzervatív belügyminiszterrel, Priti Patellel. Utóbbi megerősíti, hogy „az Elbit Systems elleni, bűncselekménynek minősülő tiltakozó akciókat a kormány komolyan veszi”, és már „kapcsolatban áll a rendőrséggel az ügyben”. Ennek ellenére 2022 novemberében Londonban, a Crown Court (‘királyi bíróság’, a büntetőügyek elsőfokú fóruma) előtt zajló perben öt Palestine Action-aktivistát – akik 2020 októberében vörös festékkel dobálták meg az Elbit londoni székházát – szintén felment egy esküdtszék.

Huda Ammori elmondása szerint az aktivistahálózat 2023 októberétől „jelentősen” bővül, ami lehetővé teszi a PalAction számára a célpontok diverzifikálását. Ugyanebben a hónapban vörös festékkel öntik le a British Broadcasting Corporation (BBC) londoni székházát is; a Palestine Action azzal vádolja a közmédiát, hogy „a megszálló hatalom hazugságait terjeszti”, és „beleegyezést gyárt Izrael háborús bűneihez”. Novemberben több napra blokkolják a Lockheed Martin egyik telephelyének bejáratát is – a vállalat az F-16-os és F-35-ös vadászgépek beszállítója, amelyeket bevetnek a Gázai övezet bombázása során.

Ugyanezen időszakban kezdődik meg a snaresbrooki királyi bíróságon egy nagyszabású per, amely hat héten át tart, és a 2020 nyara és 2021 eleje között több Elbit-üzem ellen végrehajtott akciókat vizsgálja. A PalAction védelme ismét a lawful excuse jogi érvelésére épít. Nyolc aktivistát az ellenük felhozott vádpontok egy részében nem találnak bűnösnek, kettőt pedig egyhangú döntéssel minden vádpont alól felment az esküdtszék. A győzelem nem csupán erkölcsi jelentőségű: a mozgalomnak sikerül jogilag is legitimálnia a polgári engedetlenséget és az anyagi károkozást, a Gázában fellépő izraeli hadsereg lefegyverzésének sürgető voltára hivatkozva.

A leghosszabb éhségsztrájk az IRA-tagok 1981-es akciója óta

E politikai kudarcot követően az Elbit – amely saját hírszerző egységgel rendelkezik, és kéthetente megosztja az információkat a rendőrséggel az egész országban – újabb befolyásolási manőverbe kezd. A vállalat biztonsági igazgatója, Chris Morgan levélben fordul Chris Philphez, a rendőrségért felelős miniszterhez, és újabb megtorló intézkedéseket követel. A mozgalom elleni represszió egyre intenzívebb lesz: állandó megfigyelés, a rendőri erőszak növekedése, sorozatos letartóztatások és házkutatások országszerte.

A PalAction azonban tovább emeli a tétet. 2024 augusztusában egy csoport Filtonban faltörő kosként használva egy börtönszállító furgont betör az Egyesült Királyság legnagyobb Elbit-gyárába, és behatol annak kutatóközpontjába. Ott többek között olyan kvadrokopter drónokat semmisítenek meg, amelyeket az izraeli hadsereg arra használ, hogy gyermekek sírását sugározva odacsalogassa a palesztin mentőket, majd kivégezze őket. Az anyagi károk összegét 1 millió fontra (1,14 millió euróra) becsülik. Az akcióról készült felvételek hamarosan virálisan terjednek a közösségi médiában.

A brit hatóságok ekkor úgy döntenek, hogy a rendkívüli, úgynevezett „terrorellenes” jogrendhez nyúlnak, amelyet a kifejezetten iszlamofób „globális terrorellenes háború” keretében dolgoztak és fejlesztettek ki^[2]. Ahogy Shahd Hammouri nemzetközi jogász fogalmaz: „Ez egy eszköz a jogállam felfüggesztésére, egy törvényen kívüli, kivételes tér létrehozása bármely területen, amely zavarja a kormányt”.

Így, bár a „filtoni huszonnégyeket” köztörvényes bűncselekményekkel vádolják (betörés, anyagi károkozás, közrend megzavarása), az ügyész megállapít egy „terrorista kapcsolatot”, és „rendkívüli körülményekre” hivatkozik, amelyek lehetővé teszik az előzetes letartóztatások meghosszabbítását, az óvadékkérelmek elutasítását, valamint a vádlottak „magas biztonsági fokozatú” fogva tartását.

2025 júniusában a Palestine Action egyik csoportja behatol a Királyi Légierő (Royal Air Force, RAF) legnagyobb légibázisára, a Londontól nyugatra található Brize Nortonba. Négy aktivista festékkel megrongálja két légi utántöltő repülőgép hajtóművét. A károkat több mint 7 millió fontra (8 millió euróra) becsülik. Három nappal később Yvette Cooper, a munkáspárti kormány belügyminisztere bejelenti a Parlamentben, hogy a 2000-ben elfogadott Terrorism Act alapján betiltja a Palestine Actiont. Ez a törvény felhatalmazza a belügyminisztert, hogy parlamenti szavazásra bocsássa egy olyan szervezet betiltását, amelyről „úgy véli, hogy terrorista tevékenységekben vesz részt”. Cooper asszony javaslatát megszavazza az alsóház, majd a Lordok Háza is jóváhagyja.

Pusztán az, ha valaki a PalAction tagja, a demokráciát fenyegető veszélynek minősül, és így bűncselekménnyel egyenértékű. A mozgalom támogatására való felhívás, szolidaritási gyűlések és nyilvános demonstrációk szervezése, vagy csupán az, ha valaki a szervezet jelképeit viseli ruházatán, büntetőjogi szankciót vonhat maga után. 2025 júliusa óta több mint 2700 embert tartóztattak le azért, mert részt vettek a Palestine Actiont támogató megmozdulásokon. Köztük van Moazzam Begg, a guantánamói fogolytábor egykori rabja – akit három évig tartottak fogságban vádemelés nélkül –, valamint Sir Jonathon Porritt, Károly herceg egykori tanácsadója. Az ír regényírónő, Sally Rooney is hasonló sorsra juthat, amennyiben visszatér az Egyesült Királyságba, mivel bejelentette szándékát, hogy szerzői jogdíjainak egy részét a mozgalomnak ajánlja fel.

Mindez azonban nem töri meg a mozgalom elszántságát. Már 2025 nyarán egy új csoport, a Shut Down Leonardo veszi át a stafétát Edinburgh-ban. Ezzel párhuzamosan széles körű mozgalom bontakozik ki annak a mintegy harminc aktivistának a támogatására, akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak, és akiknek perére talán csak 2027 elején kerülhet sor. Közülük többen éhségsztrájkba fogtak, követelve a hálózat betiltásának feloldását.

Azok esetében, akik még novemberben kezdték meg az éhségsztrájkot, ez a leghosszabb ilyen jellegű tiltakozás a brit börtönök történetében azóta, hogy 1981-ben az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) tagjai éhségsztrájkkal tiltakoztak fogva tartásuk körülményei ellen az észak-írországi Long Kesh börtönben. Margaret Thatcher akkori rendíthetetlensége tízük halálához vezetett. Mit tesz majd a munkáspárti Keir Starmer? Az éhségsztrájk ötvenedik napján, amikor már több rab egészségi állapota súlyosan leromlott, kormánya továbbra is hajthatatlannak mutatkozott.