„Nincs senki, aki jobb, okosabb vagy jobb vezető lenne, mint Orbán Viktor. Fantasztikus… Egy ellentmondást nem tűrő figura, mert azt mondja: »Így lesz, és kész«, értik? Ő a főnök, és… kivételes vezető, fantasztikus vezető. Tisztelik Európában és világszerte.”
(Donald Trump Orbán Viktorról, közvetlenül a Mar-a-Lagóban történt találkozójuk után, 2024. március 8-án)

Orbán Viktor nem egy sima kelet-európai autokrata. Az illiberális internacionálé egyik fő építője, aki magyar közpénzből hozott létre egy transzatlanti ellenhegemón hálózatot. A cél világos: a magyarországi kísérlet nemzetközi megtámogatása és beágyazása a megrendült liberális globalizmus alternatívájaként. A sorozat első része e hálózat történetét és kulcsszereplőit mutatja be, a második pedig azt, hogyan és mekkora sikerrel jelenik meg mindez konkrét amerikai politikákban.

A radikális jobboldali populizmus mély gyökerekkel rendelkezik. A 2000-es évektől kezdve a liberális globalizmus hanyatló hegemóniája termékeny talajt teremtett az illiberális kihívók számára. Az ipar leépülése, a stagnáló reálbérek, a növekvő munkaerőpiaci bizonytalanság, a politikai elit és a tömegek közötti növekvő távolság megrengették a liberális demokráciák alapjául szolgáló társadalmi kompromisszumot. A 2008-as pénzügyi válság és a 2015-ös európai menekültválság katalizátorként szolgált ehhez a régóta érlelődő átrendeződéshez.^[1]

Ahogy a liberális globalizmus progresszív alternatívájának reménye elhalványult, az illiberális jobboldal magához ragadta a kezdeményezést. A 2010-es években lépésről lépésre egy transzformatív politikai erővé vált. Az Európai Parlamentben 2014 és 2019 között jelentősen megnőtt a populista radikális jobboldali pártok képviselete, majd további teret nyertek a 2024-es EP-választásokon és a 2025-ös országos közvélemény-kutatásokban is.

Az illiberális átrendeződés erősödő táborában Orbán Viktor Magyarországa szimbolikus viszonyítási ponttá vált, mind regionálisan, mind globálisan.

Az orbánizmus 2010-ben nem egyszerű politikai kormányzási projektként, hanem a liberális globalizmus rendszerszintű válságára adott átfogó válaszként robbant be a hatalomba. A napi kormányzáson túli struktúrák és intézmények létrehozásának szükségessége egyértelművé vált Orbán számára, miután kormánya elvesztette a 2002-es választásokat. Egy nyers tanulságot vont le ebből: „1998 és 2002 között kormányon voltunk, de nem hatalmon.”

A valódi korlátokat a liberális globalizmus^[2] hegemóniája szabta meg, amelynek helyi pillérei Magyarországon a késő szocialista technokraták, a liberális politikusok és a transznacionális tőke voltak, és ezek szövetsége.^[3] Ahhoz, hogy visszatérjen és hatalmon maradjon, Orbán úgy látta, hogy le kell bontania ezt a konstellációt, és egy alternatív hegemón rendet kell építenie.

Az orbánizmust pusztán a demokrácia visszaszorulására vagy korrupcióra redukálni tévedés. Orbán projektje sosem csak a szervezett korrupcióról vagy a hatalomvágyról szólt. Illiberális ellenhegemóniája nem egyszerűen az állam feletti uralomra törekedett, hanem a politika kulturális alapjainak – család, nemzet, kereszténység, szuverenitás – újraértelmezésére is. Ehhez intézmények, iskolák, agytrösztök és médiumok hálózatát hozta létre, hogy az eszméket a határokon túl is terjessze.

Orbán tehát nemcsak a régi intézményeket bontotta le, hanem valami újat is épített: egy alternatív rendet, amely maga is legitimitást követelt.

Orbán kezdettől fogva megértette, hogy minden hegemónellenes projekt kettős stratégiát igényel: taktikai alkalmazkodást a liberális globalizmus omladozó erőihez és ezzel párhuzamos befektetést egy nemzetközi illiberális ellenhegemónia kiépítésébe.

Kihasználva az európai szélsőjobboldal körében kialakult kultuszszerű követői körét, Orbán nyilvánosan irányította a Patriots for Europe létrehozását, amely egy új radikális jobboldali blokk az Európai Parlamentben. A csoport 2024-re gyorsan a Parlament harmadik legnagyobb frakciójává vált.

Orbán jelentős összegeket fektet be az illiberális ellenhegemónia megerősítésébe Európán belül. Híres kijelentése szerint: „Ha meg akarjuk védeni Magyarország szabadságát és szuverenitását, nincs más választásunk, el kell foglalnunk Brüsszelt.” Az olyan intézmények, mint a brüsszeli Mathias Corvinus College (MCC), kulcsszerepet játszanak a Brüsszelért folytatott küzdelmében, felerősítve az illiberális diskurzust az Európai Unión belül. Az MCC kulcsfontosságú transzatlanti központként is szolgál, elősegítve az illiberális politikák és narratívák áramlását Washington, Brüsszel és Budapest között.^[4]

Míg az európai kapcsolatok létfontosságúak a növekvő nemzetközi illiberális ökoszisztéma szempontjából, a növekvő illiberális ellenhegemónia legnagyobb lökését a liberális globalizmus korábbi központja, az Egyesült Államok adta. Orbán ezt kezdettől fogva tudta, és arra fogadott, hogy a liberalizmus válsága Trumpot a Fehér Házba repíti, így Orbán az első európai vezető lehetett, aki teljes mellszélességgel odaállt Trump mellé. Ennek eredményeként az Orbán–Trump kapcsolat központi szerepet kapott a kialakulóban lévő „illiberális internacionáléban.”^[5]

Miután befektetett az amerikai szélsőjobboldallal való kapcsolatépítésbe, Orbán sikeresen reklámozta rezsimjét az amerikai radikális konzervatívoknak az illiberális államvezetés modelljeként és laboratóriumaként.

A kulcskérdés azonban az, hogy vajon a Trump–Orbán kapcsolat több, mint jelképes csodálat vagy hasonlóság? Vajon Orbán hegemónellenes projektje mélyebbre nyúlik-e, alakítja-e a stratégiákat, intézményeket és akár a konkrét politikai döntéseket az Atlanti-óceán mindkét oldalán?

Ahhoz, hogy megválaszoljuk ezeket a kérdéseket, túl kell tekintenünk a retorikán, és azokra az intézményi és személyes kapcsolatokra kell összpontosítanunk, amelyek fenntartják ezt a partnerséget. A Trump–Orbán tengely nem kizárólag az egymást magasztaló Twitter-üzenetekre épül;

évtizedek óta politikai tanácsadók, párttisztviselők, agytrösztök és alapítványok kötik össze a magyar és az amerikai jobboldalt. Az adófizetők pénzének magán- és politikai célokra történő becsatornázásának léptéke megkülönbözteti az Orbán-rendszert a legtöbb más radikális jobboldali erőtől.

Ez az írás a magyar és amerikai konzervatívok közötti kapcsolatok fejlődését térképezi fel az 1990-es évektől napjainkig. Kampánystratégiákra, narratívákra és politikai ötletek terjedését elősegítő személyes kapcsolatokra, valamint intézményi hálózatokra összpontosítunk. Nyomon követjük a finanszírozás forrásait, feltárva a magyar közpénzek központi szerepét.

1990-es és 2000-es évek: Az illiberalizmus felé vezető úton

A közvélekedéssel ellentétben az Orbán és Trump táborok közötti kapcsolat nem 2015-ben kezdődött. A valódi gyökerek sokkal mélyebbre nyúlnak, és évtizedeken át épített intézményi hálózatokon alapulnak.

Az első kapcsolatfelvétel 1989-ben történt Mark Palmer amerikai nagykövet közvetítésével, aki a Fideszt akkor a demokratikus átmenet lehetséges vezetőjének látta. A sors iróniája, hogy Palmer akkoriban Soros György nézeteit osztotta, aki a párt jobbra fordulása előtt jelentős összegekkel támogatta is a Fideszt.^[6]

A Fidesz és a republikánusok közötti valódi együttműködés 1994 körül alakult ki. A Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI) kulcsfontosságú közvetítő szerepet játszott, szervezeti támogatást nyújtva a feltörekvő jobboldali pártoknak Közép- és Kelet-Európában. Daniel Odescalchi, egy magyarul beszélő amerikai tanácsadó megalapította a „Túlélés a demokráciában” nevű képzési programot, amely a modern kampányolás, választópolgári kapcsolatok és médiakommunikáció mechanikáira tanította a fiatal Fidesz-politikusokat.^[7]

A döntő fordulópont 1996-ban következett be,

amikor Orbán az Új Atlanti Kezdeményezés (NAI) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke lett. A NAI társelnöke John O’Sullivan volt, Thatcher egykori beszédírója és a Heritage Foundation munkatársa. Ez teremtette meg azt az alapvető kapcsolatot a magyar politika és az amerikai konzervatív intézmények között, amely évtizedekkel később döntőnek bizonyult. O’Sullivan később a National Review szerkesztőjeként működött, és valódi híddá vált az európai és amerikai konzervativizmus között.

1998-ban, amikor a Fidesz hatalomra került, az IRI-n keresztül kiépült hálózatok segítették Orbánt az American Enterprise Institute Szabadságdíjának megszerzésében és George W. Bush republikánus elnökkel való találkozásban. A 2002-es választási vereség után Orbán ismét amerikai tanácsadókhoz fordult. Sean Tonner, Colorado republikánus kormányzójának korábbi kabinetfőnöke és Bush 2000-es nyugat-amerikai kampányigazgatója a házról házra járó kampányolás szakértőjeként segített.^[8]

2008-ra Tonnerhez csatlakozott Rich Beeson, a Republikánus Nemzeti Bizottság akkori politikai igazgatója, aki később Marco Rubio 2016-os elnökválasztási kampányának kampányfőnök-helyetteseként szolgált. (Rubio Trump második kormányának külügyminisztere lett.)^[9]

Ekkor bukkant fel Patrick Egan is, aki az IRI közép- és kelet-európai igazgatójaként, később a Magyarországon Élő Republikánusok Szervezetének elnökeként tevékenykedett. 2010-ben megalapította az FWD Affairs tanácsadó céget, amely közvetlen szerepet játszott a Fidesz választási kampányában.^[10]

A legnagyobb hatást azonban Arthur J. Finkelstein és George Birnbaum izraeli-amerikai tanácsadók gyakorolták. Ronald Reagan és Benjamin Netanjahu kampányaiban szerzett tapasztalataikkal 2008 körül szerződtek a Századvég Alapítvánnyal. Ők tolták Orbánt afelé, hogy kampányait a „bürokraták” és a „külföldi tőke” elleni ellenállás köré építse. Még fontosabb, hogy nekik tulajdonítják a Soros-ellenes és migránsellenes narratívák bevezetését, amelyek azóta Orbán illiberális projektjének központi pilléreivé váltak.

2010-es évek eleje: Trump előtti Trump

A 2010-es évek elejére Orbán Viktor marginális alakja lett az amerikai mainstream politikának. A demokraták ideológiai okokból szkeptikusak voltak, de még a vezető republikánusok is teherként tekintettek rá. 2014-ben John McCain republikánus szenátor „neofasiszta diktátornak nevezte Orbánt, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal”.

Orbán egyik legkorábbi és leghűségesebb szövetségese Andy Harris kongresszusi képviselő volt, aki 2011 óta lelkes Orbán-támogató, később a House Freedom Caucus és a Magyar Képviselőcsoport társelnöke lett.^[11] Connie Mack IV floridai republikánus képviselő lobbistaként dolgozott a magyar kormánynak. David Reaboi pedig 2020-tól regisztrált lobbistaként védte a kormányt a Twitteren.

Patrick Egan FWD Affairs nevű cégén keresztül 2014-ben és 2016-ban szerződött nemzetközi kommunikációs kampányok lebonyolítására, amelyek kifejezetten az orbánizmus angol nyelvterületen való népszerűsítését célozták. John McLaughlin, Arthur Finkelstein tanítványa és szakmai örököse, továbbra is tanácsadóként dolgozik Orbánnak, részt vett a 2022-es kampányban is. 2012-ben létrehozták a Hungary Foundation-t (HF) is, amely 2020 végéig több mint 5,2 millió dollárt (azaz több mint 1,7 milliárd forintot) adományozott konzervatív csoportoknak.^[12]

Miközben sok mainstream politikus elutasította, Orbán olyan helyeken vált hitelessé, amelyek Trump számára sokkal relevánsabbak voltak.

A Breitbart News 2015-től rendszeresen dicsérte Orbán nacionalista álláspontját. Steve Bannon, aki 2007-ben a sajtóorgánum társalapítója volt, kulcsfigurává vált a kapcsolatépítésben. 2015-ben Bannont nevezték ki a Trump-kampány élére, a választási győzelem után pedig az elnök főstratégája lett. 2018-ban Budapestre látogatott, ahol „Trump előtti Trump”-nak nevezte Orbánt, elismerve, hogy Trump kampánya nagymértékben támaszkodott európai példákra. Valószínűleg Bannon helyezte Orbánt Trump látókörébe, mind politikusként, mind politikai ötletek forrásaként.^[13] Bannon kollégája, a magyar származású Gorka Sebestyén is említést érdemel. Bannon segítőjeként, majd 2017-ig Trump helyettes tanácsadójaként szolgált. Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején Magyarországon dolgozott, pontosan meg nem határozott tanácsadói szerepben Orbán mellett.

A Trump-korszak: szisztematikus befolyásépítés

Trump 2016-os győzelme fordulópontot jelentett Orbán számára. Először fordult elő, hogy egy illiberális vezető elmondhatta, hogy egy szövetségese ül a Fehér Házban.

Ez 2019-ben vált nyilvánvalóvá, amikor Orbán először találkozhatott Trumppal. A találkozó előtt a Szenátus Külügyi Bizottsága közös levelet küldött Trumpnak tiltakozásul, amelyben sorra vették Orbán szerepét a magyar demokrácia leépítésében. A levelet olyan republikánusok írták alá, mint Marco Rubio, aki ma az Egyesült Államok külügyminisztere. Bár a találkozó végül is létrejött, Orbán felismerte, hogy továbbra is kritikus a helyzete még republikánus körökben is, és jelentős forrásokat kezdett fektetni az orbánizmus propagálásába mind a republikánus elit köreiben, mind a MAGA-mozgalomban.

Családpolitika mint puha hatalom

Az egyik legfontosabb eszköz a családpolitika volt. A migrációellenes retorika és a csökkenő népesség mellett Orbánnak alternatív narratívát kellett kidolgoznia arra vonatkozóan, hogyan fogja az ország fenntartani magát. 2015 után a jóléti államot „családalapú állammá” értelmezték át.^[14] A kormány számos intézkedést vezetett be: élethosszig tartó adómentességet három vagy több gyermekes anyáknak, kamatmentes kölcsönöket fiatal házaspároknak.

A modell külföldön való népszerűsítésére Novák Katalin, a 2014 óta család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár lett az „exportarc”. Novák segített megszervezni a félévente megrendezett Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozót. A későbbi konferenciákon Mike Pence volt amerikai alelnök is részt vett. A második Trump-adminisztráció jövőbeli személyiségei – a Heritage Foundation, Elon Musk, JD Vance – mind dicsérték az Orbán-rezsim által bevezetett modellt.

Hozzáférés vásárlása: lobbizás és média

2018-as újraválasztása után Orbán fokozta erőfeszítéseit, hogy közvetlenül bejusson Trump köreibe. Kormánya számos washingtoni lobbicéggel – Barnes & Thornburg, Munk Policy & Law, Greenberg Traurig, BSI Public Affairs – kötött szerződést. A fő cél az volt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter számára megjelenési lehetőségeket biztosítsanak olyan médiumoknál, mint a Fox News.

A legnagyobb fogás azonban a Policy Impact Strategic Communications volt, amelyet Richard Carlson, Tucker Carlson apja vezetett. Tucker Carlson nemcsak kedvezően kezdte ábrázolni Orbánt műsorában, hanem 2021-ben egy hetes különkiadást is forgatott Magyarországon, lelkesen dicsérve Orbán politikáját. A műsor jelentősen javította Orbán nemzetközi és hazai megítélését.

Intézmények építése

Orbán csapata – Rogán Antal vezetésével – úgy döntött, hogy nemcsak az USA-n belül, hanem Magyarországról is megcélozza az angolul beszélő közönséget. A legfontosabb eszköz a Batthyány Lajos Alapítvány (BLF) lett.

Az alapítványt 1991-ben Antall József miniszterelnök hozta létre. Az MDF elgyengülésével hanyatlott, de 2018-ban Orbán kormánya hatalmas pénzinjekciókkal újjáélesztette: abban az évben 1 milliárd forintot kapott a Miniszterelnöki Hivataltól. Oknyomozó újságírók szerint 2018 és 2023 között az alapítvány – a körülbelül 10 milliárd forintra becsült villa mellett – további 16-17 milliárd forint közvetlen állami támogatásban részesült.

Ezt követően az alapítvány elkezdte finanszírozni a Danube Institute működését.^[15] Az intézetet John O’Sullivan, a NAI korábbi társelnöke vezeti. Célja amerikai tudósok, volt tisztviselők és újságírók fogadása, valamint lobbitevékenységek finanszírozása az USA-ban. Az elmúlt három évben több mint 1,64 millió dollárt (több mint 545 millió forintot) fizetett ki külföldi munkatársainak, elsősorban a Heritage Foundationnel való együttműködésben.

Magyar újságírók felfedték, hogy az intézet amerikai közéleti személyiségeket bízott meg kedvező cikkek írásával Magyarországról amerikai lapokba. Rod Dreher, a New York Times bestsellerlistás szerzője és az American Conservative korábbi szerkesztője az intézet legkiemelkedőbb amerikai munkatársa. Christopher F. Rufo, ismert jobboldali influenszer hat hetet töltött Magyarországon 2023-ban, és 35 000 dollárt (kb. 11,8 millió forintot) kapott a BLF-től. Cserébe később a Compact Magazinban pozitív cikket publikált az Orbán-kormány politikájáról.

A Magyar Külügyi Intézetet pedig – amely az 1970-es évek óta a kormány külpolitikai agytrösztje – a konzervatív, Trump-párti Gladden J. Pappin vezeti. Pappin még a magyar állampolgárságot is elfogadta, hogy az intézet elnöke lehessen.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC)

Az Orbán Balázs vezette MCC az amerikai konzervatív akadémikusok és médiaszemélyzet csereprogramjának központja. Az MCC egyetemi státuszt kapott, és ma az ország legnagyobb magánoktatási intézménye. 2021-ben egyetlen évben több mint 1,7 milliárd dollár (azaz több mint 565 milliárd (!) forint) kormányzati finanszírozást kapott – ez az ország GDP-jének körülbelül 1%-a, több mint az ország teljes felsőoktatási rendszerének éves költségvetése. 2023-ban éves működési költségvetése körülbelül 95 millió dollár (azaz több mint 31 milliárd forint) volt. 2025 májusában a hallgatók száma meghaladta a 7800 főt, az intézmény tizennyolc regionális irodát működtet Magyarországon és tizenkét irodát külföldön.

Az MCC-n Gladden Pappin, Rod Dreher és John O’Sullivan egyaránt vendégelőadók, az évente megszervezett MCC Feszten pedig 2021-ben Tucker Carlson is sztárvendég volt.

Az intézmény nemzetközi erővé vált: egyetemet vásárolt Bécsben, leányvállalatot hozott létre Brüsszelben, új fióktelepeket tervez Londonban is, miközben egyre meghatározóbb szerepet játszik a transzatlanti illiberális narratíva felerősítésében.^[16] Egy MCC Brussels által finanszírozott tanulmány egy az egyben visszhangozza a trumpi állításokat. „NGO-k és agytrösztök árnyékhálózatáról” beszél, és az „EU-NGO propagandakomplexum” ellen az „EU Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (EU DOGE)” létrehozását javasolja, Elon Musk kezdeményezését tükrözve.

Az MCC és leányvállalatai nincsenek egyedül. 2022-ben Pedro Vargas Santos David, egy portugál konzervatív politikus fia, az Orbán-kormány segítségével megvásárolta az Euronewst, Európa egyik legnagyobb tévécsatornáját, ami azóta rendszeresen szerepeltet MCC „szakértőket” hírmagyarázó vendégként.^[17]

Az Alapvető Jogok Központja

Az Alapvető Jogok Központja létfontosságú szerepet játszik a transzatlanti illiberális ökoszisztémában. A 2013-ban alapított Központ független jogi agytrösztként mutatja be magát, a gyakorlatban azonban egy kormány által finanszírozott szervezetként működik.

Igazgatója, Szánthó Miklós kulcsfigura a Fidesz ideológiai apparátusában, egyben a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának elnöke. 2024-ben Madridban is új irodája nyílt.

2023 januárjában az Alapjogokért Központ közös rendezvényt szervezett a washingtoni Conservative Partnership Institute-tal. 2024 februárjában a Liszt Intézet, amely a Magyar Kultúra és Innováció Minisztérium része, szintén közös rendezvényt tartott a washingtoni Conservative Partnership Institute-tal. Ezen az eseményen Ed Corrigan, a Conservative Partnership Institute vezetője és Trump elnöki csapatának tagja, bemutatott egy Orbán Balázs által írt könyvet, a politikussal együtt.

2022 óta pedig a Központ szervezi a CPAC Magyarországot, amely magas szintű platformot biztosít amerikai és európai szélsőjobboldali vezetők számára. Előadói között volt Liz Truss brit volt miniszterelnök, Andrej Babiš cseh volt miniszterelnök, Geert Wilders a holland Szabadságpárt vezetője, Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök, Eduardo Bolsonaro (a bebörtönzött egykori brazil elnök fia) és számos más volt kormányfő. Orbán a 2022-es dallasi CPAC-on előadóként Trump mellett szerepelt, ami jól mutatja, milyen mértékben integrálódott az új republikánus főáramba.

Propaganda az angolul beszélőknek

A European Conservative – melyet Orbán másik szövetségese, Alvino-Mario Fantini szerkeszt – és magyar testvérlapja, a Hungarian Conservative szorosan összefonódik. A Batthyány Lajos Alapítvány mindkét lapot támogatja. A nonprofit szervezetet 2021 novemberében alapították, röviddel ezután 1,65 milliárd forintot (körülbelül 4,3 millió eurót) kapott a BLA-tól.

Emellett Patrick Eganhez köthető a ReMix News, amely 2018-ban született Rogán Antal irányítása alatt. A hirdetésekkel teli ReMix kiterjedt tudósításokat közöl a migrációról, a „liberális elitről” és az „oligarcha Soros Györgyről”. A médium 390 000 dollárt (kb. 128 millió forintot) kapott a BLF-től 2020 és 2023 között. A hatalmas befektetés ellenére a Remix marginális maradt.

Az amerikai partnerek

Orbán nemcsak új intézményeket finanszírozott, hanem meglévő amerikai infrastruktúrákat is kihasznált.

A CPAC-nak hagyományosan az Amerikai Konzervatív Unió adott otthont, de az elmúlt években már nemzetközivé vált; Budapest már négy alkalommal szolgált helyszínéül különböző alkalmaknak.

A Heritage Foundationt 1973-ban alapították konzervatív agytrösztként. 2021 óta Kevin Roberts vezetésével radikális átalakuláson ment keresztül, élesen a reakciós és Trump-párti ideológia felé billent. Ez az ideológiai átrendeződés tette a Heritage-et Orbán számára befogadó platformmá.

A Heritage „mérföldkőnek számító együttműködési megállapodást” írt alá a budapesti Danube Institute-tal, amelynek értelmében évente négy kutatót küld Budapestre. A közelmúltban azt állították, hogy a Heritage szélesebb kezdeményezései, nevezetesen a Project 2025, amely a végrehajtó hatalom bővítésének keretrendszerét vázolja fel, magán viseli Orbán lenyomatát. A Heritage például határozottan kiállt az Ukrajnába irányuló amerikai támogatásának megszüntetése mellett. Ez fontos beszédtéma volt Orbán számára is.^[18]

Orbán a Trumppal folytatott 2024-es találkozóján ragaszkodott ennek kiemeléséhez, azt állítva, hogy „Donald Trump egy fillért sem fog adni Ukrajnának, ha újraválasztják”.

2019-es indulása óta a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) a CPAC után a globális konzervatív mozgalom második legjelentősebb éves találkozóhelyévé vált. Transzatlanti találkozópontként is funkcionál a Trump-párti amerikai jobboldal és Orbán-féle illiberális ellenhegemónia projekt között. Ideológiailag a NatCon „Elvi Nyilatkozata” a nemzeti szuverenitást, a hagyományos családot és a globalista liberalizmus elutasítását magasztalja, tükrözve az orbánizmus alapelveit. Intézményileg az átfedés a személyzetben és a mecénásokban is látható: a magyar Mathias Corvinus Collegium és a Danube Institute előadókat támogatott vagy küldött, Orbán Balázs, az MCC vezetője aláírta a NatCon alapító nyilatkozatát, és maga Orbán Viktor kétszer is felvezette a konferenciát, az alapítók, Yoram Hazonyval és Christopher DeMuth által készített nagyinterjúkban.^[19]

Összegzés

2025-re az Orbán-féle illiberális holdudvar és az amerikai jobboldal közötti kapcsolatok messze túlnőttek a jelképes csodálaton. Az 1990-es években korai bizonytalan kapcsolatok – a Nemzetközi Republikánus Intézeten, tanácsadókon és transzatlanti kezdeményezéseken keresztül – fokozatosan tartós együttműködési csatornákká váltak. A Fidesz kezdeti együttműködése a republikánus közvélemény-kutatókkal és kampánytanácsadókkal – köztük Finkelsteinnel, Birnbaummal Tonnerrel és Egannel – segített amerikai kampánytechnikákat importálni Magyarországra.

A kapcsolat a Trump-korszak alatt mélyült el. Orbán 2016-ban elsőként támogatta Trumpot az európai vezetők közül.

Trump hivatalba lépése után Magyarország jelentős összegeket fektetett lobbicégekbe, PR-cégekbe és a médiához való hozzáférésbe. A magyar kormány mozgósította a szatellitjeit – mint a Batthyány Lajos Alapítványt, a Danube Institute-ot, a Hungary Foundationt és a Mathias Corvinus Collegiumot –, hogy ösztöndíjak, konferenciák és publikációk folyamatos áramlását hozza létre a MAGA-elit behálózására.

Médiafigurák, mint Tucker Carlson és szerzők, mint Rod Dreher integrálódtak ebbe az ökoszisztémába, miközben a CPAC budapesti terjeszkedése Magyarország és a republikánusok közötti összehangolódást szimbolizálta. Ezzel párhuzamosan amerikai konzervatív véleményvezérek, Chris Rufótól JD Vance-ig nyíltan dicsérték a magyar családpolitikát és oktatásirányítást, mint az Egyesült Államok számára követendő mintát.

Orbán az EPP-n belüli védelem és a német ipari tőke támogatása mögé bújva használta ki EU-s beágyazottságát, miközben valójában egy rivális illiberális blokk kiépítésén dolgozott. Amerikai szövetségépítő erőfeszítései tükrözik európai stratégiáját: fokozatosan épít ki politikai befolyást az illiberális hegemónia érdekében, és egyre szorosabb transzatlanti párbeszédet alakít ki az illiberális erők megszilárdítására.

Orbán mai helyzete ellentétes az 1998-2002-es helyzettel. Akkoriban tudott kormányozni, de nem volt hatalma, mivel a liberális globalizmus hegemóniája korlátozta. Ma, tizenöt évnyi hivatali idő után, egy antihegemón ökoszisztémát épített ki, amely az állami intézményeket lojális alapítványokkal, iskolákkal, médiával és nemzetközi hálózatokkal egyesíti. Összességében ez az ökoszisztéma egy sűrű transzatlanti hálózatot alkot politikusokból, médiaszereplőkből, agytröszt intézetekből, civil szervezetekből és akadémiai intézményekből, amely összeköti Orbán Fideszét a republikánus jobboldallal. Koherenciája egy közös illiberális vízión nyugszik, melynek főbb elemei: a progresszív liberalizmus elutasítása, a multilaterális intézmények támadása, a nacionalista és keresztény világkép felmagasztalása, valamint a politika civilizációs fölényért folytatott harcként való keretezése.

Magyarország önmagát egyszerre modellként és laboratóriumként pozicionálta az amerikai konzervatívok számára, kipróbált stratégiákat exportált, miközben szimbolikus legitimációt importált.

A fenti struktúrák a választásokon túl is beágyazzák az orbánizmust, alakítják a közbeszédet és kiképzik a következő elitgenerációt. Még ha el is veszítené a hivatalát, ez az ökoszisztéma továbbra is újra fogja termelni az eszméit. Orbán azonban azt is tudja, hogy ez az illiberális antihegemónia csak akkor maradhat fenn, ha a nemzetközi rend megváltozik.

Köszönettel tartozom V. Máténak a kitűnő kutatási asszisztenciáért és Csillag Gábornak a szöveg magyarra fordításáért.