A moldovai országgyűlési választásokat szeptember 29-én az Akció és Szolidaritás Pártja (Partidul Acțiune și Solidaritate, PAS) nyerte, mégpedig 50 százalék feletti többséggel, így egymaga kormányozhat a következő ciklusban, igaz, nyolc mandátummal kevesebbet kapott 2021-hez képest.
A kelet-európai államot tehát az eddig is kormányzó párt vezetheti tovább, koalíciós kényszer nélkül,
míg legnagyobb kihívója, a baloldali ellenzéki pártokat tömörítő Hazafias Választási Blokk (Blocul Electoral Patriotic, BEP) alig több mint a szavazatok 24 százalékát tudta megszerezni. A centristákból álló „Alternativa” választási blokk, középpontjában Ion Cebannal, Chișinău polgármesterével a vártnál rosszabbul teljesített, csaknem 8 százalékos szavazataránnyal.
Az európai uniós vezetők és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke is üdvözölték az eredményt. Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár és Donald Tusk lengyel miniszterelnök (a „weimari hármak”) közös nyilatkozatot adtak ki a PAS győzelmének napján, ebben „döntő útkereszteződésnek” nevezték a választásokat:
„Az ország destabilizálására irányuló különböző manipulációs beavatkozások ellenére a moldovai választók ismét bebizonyították: nem engedik, hogy elvegyék tőlük a békés és szabad jövőt.”
Zelenszkij Oroszország beavatkozási kísérleteire utalva úgy fogalmazott, Moszkvának „nem sikerült destabilizálnia Moldovát, még úgy sem, hogy óriási erőforrásokat összpontosított az ország aláásására és minden arra fogékony szereplő korrumpálására”. Amíg azonban az európai vezetők a választásokat a demokratikus ellenállóképesség diadalaként értékelték, addig a kampányt a félelemkeltés, a háborús retorika és a választók valós problémáinak szőnyeg alá söprése jellemezte.
Ez a harc lesz a soron következő végső
Miután Oroszország 2022-ben lerohanta Ukrajnát, Moldova, a kicsi, Románia és Ukrajna közé beékelődött kelet-európai állam valóban az események sűrűjébe került. Az országból már a rendszerváltáskor kiszakadtak a Dnyeszteren túli területei, ahol Transznisztria néven Moszkvával szorosan együttműködő, de igazán senki által el nem ismert kvázi-államocska jött létre. A térségben Moszkva mindig is állomásoztatott katonákat.
A nyugati vezetők örömködő nyilatkozatai egy kifejezetten háborús retorikájú kampányidőszakot követően érkeztek.
Az ország elnöke, Maia Sandu, valamint a kormányzó PAS vezetői az első pillanattól kezdve a Jó és a Rossz harcaként mutatták be a választásokat, nem kisebb téteket helyezve kilátásba, mint az ország „európai jövőjét”, a polgárok „szabad mozgáshoz való jogát”, valamint az ukrajnai háborúba való belerángatást a győztes moszkvai lobbi részéről.
A főként vagy Moszkva-barát, vagy semleges külpolitikára törekvő konzervatív-baloldali ellenzéki politikai formációkat tömörítő tömb hasonlókkal riogatott, csak ellenkező előjellel. Az ő narrációjukban a választási vereség egyenlő lenne a háborúba való belépéssel Kijev oldalán, „sorosista hatalomátvétellel”, stb. A BEP ráadásul a kormányzó párt fölényes győzelmét sem ismerte el, a lassan megszokottá váló formula szerint az ország hatóságait és kormányzatát megvádolva választási csalással – utalva az Oroszországban élő diaszpóra elégtelen számú szavazóhelyiségére, a hatóságok által végrehajtott rajtaütésekre és kisebb pártok elindulásának akadályozására.
Mi lesz a választókkal?
A kampány tehát minden oldalról egyfajta civilizációs válaszútról, apokaliptikus képekről szólt, mintsem az átlagos moldáv emberek problémáiról vagy az arra adható válaszokról.
Mint arról Vitalie Sprînceană moldovai szociológus a Platzforma hasábjain megjelent elemzésében ír, a társadalmat mélyen megosztó háborús kampányok mögött valójában igen csekély különbség van a két, magára nemzeti megmentőként tekintő politikai tömb között.
A bizalmat nyert párt alapítója, egyben az ország immár második ciklusát töltő elnöke, Maia Sandu a nyugati polgári politika üdvöskéje: Harvardon végzett, megingathatatlan atlantista, neoliberális kapitalista, a Világbank ügyvezető igazgatójának egykori tanácsadója és a nemzetközi intézmény moldovai képviseletének vezetője. Pártja, a PAS a szokásos tikettel lépett be az ország politikai életébe: a 2015-2016-os korrupcióellenes tüntetésekből kinövő szervezet 2019-ben már koalíciós kormányra lépett az – egyébként Moszkva-barát politikát folytató – Moldovai Köztársaság Szocialistáinak Pártjával (PSRM), Maia Sandu pedig a miniszterelnöki székben találta magát. A kormány rövid életűnek bizonyult, majd két ellenzékben eltöltött év után 2021-ben nyert nagyot a PAS. A párt kampánya elsősorban a korrupció és az oligarchia felszámolásáról, a hatékony állam megteremtéséről, jogállamiságról, a gazdasági stabilitás megszerzéséről és a modernizációról, összességében a dolgok jobbra fordulásába vetett reményről szólt.
Csupa olyan tervről, amiből a mostani kampányban már gyakorlatilag nem hallhattak a választók, de egyebekről sem nagyon. Maradt a beláthatlatlan geopolitikai következményektől való félelem felkorbácsolása. Sprînceană elemzése szerint nem véletlenül: a négyéves kormányzati ciklus alatt nem sikerült semmi jelentős eredményt elérni: az oligarchák ellenállása keményebbnek bizonyult a vártnál, a pártegység messze nem volt elég erős, hogy a különböző frakciók egymás elleni csatározásán felül lehessen emelkedni, a pártfunkcionáriusok kompetenciahiánya és a saját korrupt tendenciáik miatt nem tudták átvinni a vállalt reformokat, de még a gazdaságot sem sikerült megfelelően menedzselni. Mindemiatt más stratégiát kellett választaniuk. Ahogyan a szociológus fogalmaz:
„[Moldovában] még soha nem voltak a választási programok ennyire híján az ötleteknek, mint ezeken a választásokon. Még soha nem volt a mindennapi problémákról és azok megoldásairól, a jövőről és annak megvalósításához szükséges lépésekről szóló politikai vita ennyire teljes mértékben és egyoldalúan alárendelve a geopolitikai kérdéseknek.”
Eredmények híján maradt a riogatás a háborúról, az „európai jövő” elvesztéséről. Hasonló félelemretorika, amilyet az ellenzékben és a korábban már mindenféle konfigurációban kormányzó egyéb pártok részéről láthattuk. Se Sandu pártja, se az azt megelőző garnitúra nem volt képes megoldani Moldova geopolitikain túli, igencsak valós problémáit még. Moldova a létrejötte óta vagy a legszegényebb, vagy a második legszegényebb ország Európában. 1991, vagyis a függetlenség óta népessége 40 százaléka kivándorolt, a nők munkanélkülisége a legmagasabb Kelet-Európában, minden harmadik gyerek szegénységben nő fel. Az ország fővárosában, Chișinăuban a lakásárak 35 százalékkal növekednek évente, miközben a vasúti dolgozók például október elején kapták meg a májusi fizetésüket. Az ország egymást váltó kormányai geopolitikai helyezkedéstől függetlenül 20 éve tartják alacsonyan a munkabéreket és elfogadhatatlanul rossz állapotban a munkajogokat, hogy külföldi tőkét csábítsanak az országba, ami viszont csak nem akar jönni.
„A súlyos belpolitikai problémákra adott válaszok hiányában a civilizációs küzdelemről szóló nagy narratívák továbbra is megbízható stratégiát jelentenek az elhanyagolt választók mozgósítására. Brüsszel is hozzájárul a hangulat kialakításához: az EU ritkán érdeklődik olyan országok iránt, mint Moldova, kivéve, ha Moszkvával verseng a befolyásért”
– jegyzi meg a helyzetről Lily Lynch a New Left Review hasábjain.
A PAS nem először próbálta elfedni a komoly gazdasági és társadalmi problémákat a félelemkeltés eszközével. Tavaly év végén írtunk már róla, hogy hasonló volt a tónus az EU-val kapcsolatos népszavazás előtt is. Akkor is a lehetséges sötét jövőt festették le a kormánypártok, ha a nép rosszul szavaz – annak ellenére, hogy a gyakorlatban az ország alkotmánya is, törvénye is garantálják az Unióhoz való csatlakozásra törekvést. A népszavazás a fent idézett Sprînceană akkori elemzése szerint leginkább Maia Sandu újraválasztási kampányához kellett.
Akkori szavai jól illenek a mostani helyzetre is:
„Nem lehet beszélni a szociálpolitikáról, a fizetésekről, a bérekről, a nyugdíjakról, a létminimumról, a szakszervezetekről és így tovább, mert Oroszországgal meg mindenfélével kell harcolni.”
A szociológus a mostani választások után sem vár különösebb javulást az ország helyzetében. Értékelése szerint a neoliberális gazdasági átépítés folytatódik a gazdaságban, ami néhány szektorban ugyan kiemelkedő életszínvonalat hozhat, de a moldáv emberek döntő többsége a továbbiakban is szegénységben lesz kénytelen élni. A szociálpolitikában sem várható szerinte áttörés, már csak azért sem, mert a kormányzó párt eddig is az átlagjövedelem emelkedéséről beszélt, ami magában még az egyenlőtlenségek növekedéséhez is vezethet, a mélyszegénység enyhítése helyett.
