Időközi választásokat tartanak Józsefváros 9-es választókörzetében 2025. szeptember 21-én. E körzethez tartozik többek között az állami lakáskisajátítások nyomán országos figyelmet kapó Diószegi Sámuel utca is. A választókerület eddigi képviselője, a fideszes Kecskeméti László méltatlanná vált tisztségére, mert a bíróság szerint „neki felróhatóan” nem tett eleget a jogerős bírósági ítéletben foglalt kötelezettségének, amikor az általa jogcím nélkül használt önkormányzati lakást évekig nem hagyta el.

A választás előtt másfél héttel Dr. Balázs Andrással, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt színeiben és Pikó András polgármester támogatásával induló képviselőjelölttel beszélgettünk Józsefváros múltjáról, társadalmáról, önképéről, valamint Balázs politikai kampányáról, vállalásairól. Balázs kutatóként és közösségszervezőként több mint 10 éve foglalkozik Középső-Józsefvárossal, jelöltté válásáig a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösség munkatársaként az önkormányzati lakók érdekképviseletében segített. Lapunknak elmondta, hogy:

• Józsefváros Budapest egyetlen történelmi bevándorló negyede, ide érkeznek több mint száz éve azok, akik megélhetést, boldogulást keresnek a fővárosban: legyenek akár romák, akár külföldiek.
• Az itt élő embereket különösen nagy erővel sújtotta a rendszerváltás, ennek következtében különböző túlélési stratégiákat alakítottak ki, melyek azonban az utóbbi években komoly nyomás alá kerültek.
• Különböző városrehabilitációs programok folyományaként átalakulóban van Józsefváros társadalma, de ez az eddig is itt élőknek nem feltétlen előnyös: dübörög a dzsentrifikáció, amit az önkormányzat igyekszik fékezni.
• Indulása Kecskeméti László botrányos távozásához kötődik, első politikai akcióit e kapcsán szervezte.
• Jelöltként a Fidesz tartalom nélküli rendpárti közhelyei helyett részvételiségre kihegyezett, a körzetben lakók bevonásával kidolgozott programot kínál: nagy hangsúlyt fektet a közterek felújítására, biztonságos és közösségi használatára. A Diószegi utcai lakókat továbbra is aktívan támogatja.
• Szövetségese, Jámbor András döntését sajnálja, de reméli, hogy az országos közhangulat begyűrűzik a kerületbe, valamint, hogy egy leendő Tisza-kormány emberségesebb lesz az itt élőkkel is.

„Józsefváros nem egy tájseb, hanem szerves része Budapest kultúrájának, mindig is az volt”

Mérce: Régóta foglalkozol Józsefvárossal, különösen azokkal a negyedekkel, ahol most önkormányzati képviselőként indulsz. Szociológusként két könyvet is írtál a környék társadalmáról, valamint segítőként és közösségszervezőként is évekig dolgoztál itt. Hogy kötődsz ide, miért kezdtél el kutatóként és aktivistaként is foglalkozni pont Középső-Józsefvárossal?

Dr. Balázs András: Kutatóként és egy ideig még szociális munkásként, második esély iskolák szervezőjeként sokfelé megfordultam az ország szegényebb vidékein. Számos olyan szegénytelepen vagy nyomortelepen jártam, amelyeket egyébként helytelenül cigánytelepnek szoktunk nevezni. Ezt csak azért jegyzem meg így külön, mert itt alapvetően nem az etnicitás, hanem az élethelyzet, a társadalmi státusz az, ami meghatározó. Ezeket a helyeket járva – leginkább az északkelet-magyarországi régióban – nagyjából láttam, minek a következménye a szegénység, hiszen ez a régió eleve tömeges munkanélküliséggel küzd. Amikor viszont a VIII. kerület legszegényebb utcáiban dolgoztam a Magdolna és az Orczy negyedben, már jóval kevésbé értettem az itteni emberek társadalmi kizáródásának okát. Ez kezdett el először foglalkoztatni.

Másrészt felkeltette az érdeklődésem Középső-Józsefváros társadalmi, etnikai és városépítészeti sokszínűsége is. Ez az alulkutatott, alultárgyalt, lebecsült dolog engem még mindig el tud kápráztatni. Ezért tulajdonképpen az az x-edik foglalkozásom – általában párhuzamosan van több munkám –, hogy helytörténeti sétákat tartok, amelyeket egyébként a mostani kampányomba is beépítettem.

Erre a sokszínűségre tudsz példát mondani?

Rengeteg példa van. Józsefváros Budapest egyetlen történelmi bevándorló negyede. Budapest első fejpályaudvara, a Józsefvárosi pályaudvar – vagy Losonci pályaudvarnak is hívták egy időben – 1867-ben nyitotta meg a kapuját. Ezt váltotta ki, amikor a város kinőtte, 1885-től a Keleti pályaudvar. Épp ezért például a Rákóczi út még mindig egyfajta személyforgalmi főbejárata Budapestnek. Mindezek miatt a kevésbé fejlett északkelet-magyarországi régióból mindenki aki a megélhetését, boldogulását kereste a fővárosban, ide érkezett, a VIII. kerület határára. A rendszerváltás után pedig már nem a belső, hanem a nemzetközi migrációnak lett fontos pontja Józsefváros.

Józsefváros tehát lényegében már a századfordulótól kezdve egy nagyon vegyes környék, ahol a vidéki Magyarország roma és nem roma szegényei próbáltak partra szállni és a szerencséjüket megtalálni.

Könyveidben különösen nagy szerepet kapnak az itt élő szegény cigány családok. Ők, mint írod, egy felfelé ívelő pályán érkeztek ide (falusi környezetből), nem mellesleg „ők építették fel a várost”, hogy aztán a rendszerváltás vesztesei legyenek. Hogyan alakultak ki a környék ma is ismert társadalmi viszonyai?

Igen, mindkét szociográfiai munkámat az köti össze, hogy készítésükkor olyan roma szegény családokkal interjúztam, akik a késő ’80-as, kora ’90-es években, ahogy mondtad, egy felfelé irányuló mobilitási pályán érkeztek Józsefvárosba. Közel 50 interjút vettem fel, és ezen családok mindegyikének lényegében ugyanaz volt a története. Ez egy ideig mobilitástörténet: a korábbi rendszer legnagyobb innovációja a garantált munka volt. Tehát azok az emberek, akik a fővárosi építkezésekbe, nehéziparba érkeztek meg, ha a képzettségük hiánya miatt a legrosszabb munkaposztokon is voltak ugyan, mégis vegyes társadalmi, etnikai közegben, munkásbrigádban dolgozhattak, volt egy minimális egzisztenciájuk. De aztán rájuk szakadt a „gazdasági szerkezetváltás”, ahogy mindannyiunkra, csak éppen ők voltak azok, akik legelőször vesztették el a munkájukat. Így a roma családok ott maradtak a semmiben. Elszakadtak a korábbi autentikus kultúrájuktól, de az éppen kialakulóban lévő munkás identitásuk is megfeneklett.

Józsefváros kapcsán továbbá nemcsak a Budapestet felépítő, építő- és nehéziparba becsatlakozó romákról beszélhetünk, hanem azokról a zenész cigányokról is, akik egyébként Józsefváros kulturális arculatát adták.

A századfordulótól a késő Kádár-korig az egykoron kávéházakban, később az éttermi világban játszó muzsikus cigányokról van szó. Ennek néhány nyomát látni még, ha az ember végigsétál a Népszínház utcán: csak a Kiss József utca torkolatából tekintve három hangszerkészítő és -javító műhely van, amelyek egyébként még mindig működnek.

És ott van a Muzsikus cigányok parkja is, pont a te körzetedben, ami nekik próbál emléket állítani.

Valóban, de sajnos szerintem a jelenlegi állapotában egy meglehetősen méltatlan hely, aminek se funkciója, se szépsége nincsen. Az én egyik választási ígéretem pont a Muzsikus Cigányok Parkjának megújítása.

Mivel jelenleg egy olyan társadalomban élünk, amely a felfelé irányuló mobilitást teljesen ellehetetleníti, milyen közösségi stratégiák alakultak ki a környéken, hogy tartják fenn legalább a meglévő életszínvonalukat az itt élők? 

Ezeknek a közösségeknek az egyik ereje a hihetetlen rugalmasság. Azt mondja a szociológia, és ez nem csak a magyarországi szegényekre vagy romákra vonatkozik, hogy ahol többgenerációs szegénység van, ott általában a párhuzamosan gyakorolt megélhetési formák az elterjedtek, vagy a megélhetési formák rugalmas váltogatása történik. Itt is ezt tapasztaljuk.

A legjobban élő helyi családok főleg az építőiparban dolgoznak, illetve útépítéssel foglalkoznak. Fekete aranynak is szokták becézni egymás közt az aszfaltozást. Ők kvázi vállalkozók, gyakran csak egy mikrobusszal vagy egy platós autóval rendelkeznek, és sok esetben még a drágább eszközeiket is csak a biztosan felhajtott megbízás után bérlik ki. Általában helyi, szomszédsági, rokonsági munkásbrigádok szoktak szerveződni így. Miért történik ez? Leginkább amiatt, mert ez a gazdaság szürke zónája, ahol ki vannak szolgáltatva a munkavállalók annak, hogy a napi bért, heti bért kifizetik-e nekik.

Szükség van egy bizalmi viszonyra, együtt szállnak be például egy építkezésbe, így ha őket valamilyen tisztességtelenség éri, akkor együtt tudnak felállni, ilyen értelemben van érdekérvényesítő erejük.

A másik, ami nagyon fontos, és ezt már Solt Ottilia észreveszi a 70-es évekbeli budapesti szegénykutatásaiban, hogy egy-egy ilyen századfordulós, szegényebb társasházban meglepően nagy arányban találni rokonokat a szomszédok között. Na most ez minden ellenkező híreszteléssel szemben nem úgy képződik meg, hogy ezek a családok együtt érkeznek, hanem úgy, hogy a társadalmi zártság és a közös munkavégzés miatt a korábban független családok tagjaiból alakulnak meg az új párok, új családok. Ennek a közös érdekérvényesítésen túl a másik oka, hogy ez a kiszámíthatatlan jövedelmek világa, ahol a szomszédság maga a biztonsági háló. Tehát ha valaki több műszakban végez nehéz fizikai munkát, akkor ezt úgy tudja megtenni, ha a szomszédra mondjuk addig rá lehet bízni a gyereket. Hogyha valaki napi vagy heti bérből él, vagy az egyik héten van jövedelme, a másik héten nincsen, akkor egymásnak kölcsönt tudnak adni, és kialakul a viszonosság bejáratott hálózata.

Különböző városrehabilitációs programok nyomán átalakulóban van a VIII. kerület. De az eddig is itt lakók szempontjából minden területen pozitív a változás? Mennyire okoz gondot a dzsentrifikáció? Lehetséges úgy javítani egy szegény kerület életminőségét, köztereinek, házainak állapotát stb., hogy ez nem jár együtt az addig ott lakók kiszorításával, bűnözőként való megbélyegzésével, stb.?

Erőteljes leegyszerűsítéssel maga a dzsentrifikáció egy olyan nagy volumenű városépítészeti beavatkozást jelent, amelynek a nem titkolt célja, hogy magasabb társadalmi státuszú embereket vonzzanak be. Tehát a dzsentrifikáció hosszú távon mindig a szegényebb rétegek kiszorulását jelentik. Itt, a VIII. kerületben a kérdés annyival bonyolultabb, hogy Józsefváros azon kevés kerület közé tartozik, ahol gyakorlatilag két, de leginkább három eltérő szemléletű városrehabilitáció valósult már meg a késő 90-es évektől kezdődően.

A legelső rehabilitációs program vagy ciklus tulajdonképpen pont nem érintette azokat a szegény családokat, közösségeket, akikkel én a kutatásaim során foglalkozom. Ez alapvetően a palotanegyedbeli háztömbökre koncentrált, de hamar rájött az önkormányzat, hogy pont ezeknek az épületeknek a rehabilitációját a működő tőke magától megoldja.

A másik két programciklus már egyrészt nagyobb volumenű volt, másrészt sokkal jobban érintették az én körzetemet, ahol most jelöltként indulok. A Corvin-Szigony beruházások úgynevezett sum clearance-k – magyarul talán buldózeres városrekonstrukcióra fordíthatjuk a kifejezést – voltak. Tehát a Corvin sétánytól a Gólya Presszó korábbi épületéig tartó 22 hektáros területen tényleg végigment a dózer. Sem az építészeti örökség nem maradt meg, sem a lakók. Gyakorlatilag teljes lakosságcsere történt. Sokan Józsefváros más részeiben találtak új otthonra, mások meg elköltöztek.

Ezzel párhuzamosan elindult a Magdolnában egy szociális városrehabilitáció, amely most már az Orczy negyedet is érinti. Ennek éppen az a lényege, hogy valamilyen módon fékezze a dzsentrifikációt, a menthető épületállományt, építészettörténeti örökséget megtartsuk, és ezzel párhuzamosan a helyben élőket is, miközben növekszik az életszínvonaluk.

Mi különbözteti meg a dzsentrifikáló városrehabilitációt a szociális városrehabilitációtól a gyakorlatban? 

Hogy bevonjuk a lakókat. Nagyon fontos, hogy

a Magdolna és az Orczy negyedet érintő változtatások a lakásbelsőkre is vonatkoztak. Az elektromos hálózat megújításától a kert bezöldítéséig mindent az érintettekkel együtt csináltak, tehát volt egy nagyon erős szociális lába ennek a beavatkozásnak a kétezres évek végén.

Sajnos a második-harmadik programciklusra a szociális láb valamelyest meggyengült. Ennek több oka van, az egyik meglehetősen prózai: a bevonható uniós források valamelyest csökkentek. A másik, hogy a Kocsis-Sára időszakban (a fideszes Kocsis Máté volt Józsefváros polgármestere 2009 és 2018 között, utána pedig a szintén fideszes Sára Botond 2022-ig – a szerk.) egy alapvetően rendpárti szemléletű önkormányzati vezetés vette át a városrehabilitációs programok feletti irányítást. A „rendpártiság” a gyakorlatban azt jelentette például, hogy

a későbbi Magdolna-ciklus során a rehabilitáció már leginkább csak a fő homlokzatokra vonatkozott. Én ezt úgy szoktam nevezni, hogy nyomorpúderezés zajlott.

Némi leegyszerűsítéssel azt mondták, hogy tulajdonképpen az elég, ha az épület kívülről jól néz ki, mert a működő tőkének és a beköltöző középosztálybelieknek ez vonzó, és más nem számít.

Szerencsére a Pikó-féle önkormányzat visszavezette a részvételiséget és a szociális lábat. A pozitív változásokat jól illusztrálja a Kesztyűgyár. Az egykor tényleg kesztyűgyárként üzemelő épületben Kocsis Mátéék alatt a józsefvárosi Jófiúk nevű önkéntes „rendfenntartó” szervezet működött. Ma viszont újra egyfajta integrációs intézménynek ad otthon: van ott tanoda, felnőtteknek álláskeresési klub és egy csomó egyéb szociális szolgáltatás. De a Pikó-éra alatt több helyen megnyíló közmosodák intézménye is fontos, és ott van továbbá a FiDO Ifjúsági Központ, vagy mindenképp meg kell említeni a pozitív példák között a Biztos Kezdet Gyermekházat is. Összességében egyre több olyan hely nyílik szerte Józsefvárosban, tulajdonképpen a Gólya Presszót is ide lehet sorolni (a beszélgetésünk helyszínét – a szerk.), ahol a különböző társadalmi rétegekhez tartozó emberek tudnak találkozni.

Neked képviselőként hogyan kell majd lavíroznod a középosztálybeliek és a szegények különböző igényei és érdekei között? 

Itt egy képviselőnek leginkább az a feladata, hogy az emberek ne egymás mellett, hanem együtt éljenek. Én nagyon nem szeretem, amikor a VIII. kerületet gettózzák. Lényegében erre, a közbiztonságra, a gettózásra és a szegénység stigmatizálására építi fel a kampányát az én politikai ellenfelem. A körzetemhez tartozó Diószegi Sámuel utcáról például tályogként, tájsebként beszélnek, miközben az önkormányzati épületek rossz állapota nem a bérlők szégyene.

Nem igaz, hogy Józsefváros gettó lenne, ennél sokkal heterogénebb társadalmat találunk itt, akár csak az én választókörzetemben. Másrészt, ha valakit vagy egy helyet stigmatizálunk, az nem ad pozitív identitást. Én a kampányomat úgy próbáltam felépíteni, hogy a klasszikus kampánytevékenységek mellett majdnem minden pénteken volt valamilyen közösségi rendezvényünk. Ez lehetett egy ugróiskola vagy buszmegálló felújítása, de például tartottam helytörténeti sétákat is, amelyek elég népszerűek voltak. Egyre többen jöttek helybeli lakosok, akik rácsodálkoztak ennek a kétségkívül szegény környéknek, a saját házaiknak rejtett szépségeire.

Én éppen a kerület és a helybeliek meglévő értékeire szeretném alapozni ezt a kampányt. Arra, hogy egyrészt sokan büszkék lehetnek, hogy nagyon szorult helyzetekben is fenn tudják tartani magukat, másrészt, hogy észrevegyék a saját értékeiket.

Józsefváros nem egy zárvány, nem egy tájseb, hanem szerves része Budapest kultúrájának, mindig is az volt. Ez az egyetlen organikusan felépült bevándorló negyedünk, és az ebből fakadó sokszínűségre lehet építeni olyan városképet, olyan értékeket, amivel sokféle ember tud azonosulni.

És a gyakorlatban hogyan lehet a korábbi lakók és az új beköltözők között szolidaritást építeni?

Ez itt a dilemma, és jó lenne, ha tudnék erre egyszerű, praktikus megoldást. De ez ügyben nekem is vannak ígéreteim, és a józsefvárosi önkormányzat is tud eredményeket felmutatni. Sok közterünk lényegében megújult.

Mindenki által használható zöld területek jöttek létre, amelyek alkalmat adnak a találkozásra. Továbbá rengeteg olyan kulturális fesztivál van, amely reflektál a helyi cigányság és az új bevándorlók helyzetére, kultúrájára.

Ilyen például a Cigány Zenészek Éjszakája vagy a Kasmír Fesztivál. Ezek általában ingyenes rendezvények, innen nem záródnak ki a legszegényebbek, és nekem az a benyomásom, hogy ők is örömmel vesznek részt. És persze ők is örülnek, amikor az önkormányzat hangsúlyozza azt, hogy Józsefváros kulturális arculatát igenis nagyrészt a romák és a bevándorlók határozzák meg.

Nyilván a működő tőke által hajtott dzsentrifikációnak, a középosztálybeli szolgáltatások elburjánzásának nem tudunk ellentartani minden fronton. De az a feladata egy önkormányzatnak, hogy az itt élő szegények és bevándorlók kultúrája értékként jelenjen meg és maradjon fönn, valamint hogy az önkormányzati lakásokban élő emberek tisztességes körülmények között éljenek, és a legszegényebbek számára is legyenek értelmes szolgáltatások.

„Abban bízok, hogy az országos hangulat begyűrűzik Józsefvárosba”

Áttérve az aktuálpolitikára és az időközi választásra, Józsefváros 9. egyéni választókörzetében, ahol te indulsz, a Fidesz általában győzni szokott. Mi ennek az oka, és miért lesz ez most másképp?

A szegénység, a létbizonytalanság, kilátástalanság nyilván abba az irányba viszi az embereket, hogy vagy passzívak maradjanak a választásokon, vagy higgyenek a gátlástalan ígérgetésnek. Mi ennek egy felelősségteljes, részvételi módon létrehozott és működtetett kampánnyal próbálunk ellenállni.

Politikai indulásod, ha jól tudom, szorosan kapcsolódik az előző, fideszes helyi képviselő, Kecskeméti László botrányos távozásához. Elmeséled, mi történt?

A kerületben dolgozva engem egy idő után elkezdett módfelett zavarni az akkori, most már volt fideszes képviselőnek, Kecskeméti Lászlónak a körzethez és a szavazóihoz, a helyi polgárokhoz való viszonya, amelyet leginkább dezinformációval, illetve a közös javakkal való visszaéléssel lehetne leírni.

Kecskeméti ugyanis a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ vezetőjeként korábban kiutaltatott magának egy szolgálati lakást, melyből a szolgálatának befejeztével, többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó kiköltözni. Az esetnek bírósági eljárás vetett véget, végül tényleg el kellett hagynia a lakását, illetve tulajdonképpen emiatt írtak ki itt időközi választást, hisz mandátumáról is megfosztották. Mi a helyi kutyapártos barátaimmal egy ironikus emléktáblát helyeztünk el az inkriminált épületen, amely annak állított emléket, ahogy a volt fideszes képviselő szívós módon küzdött a magyar jogszabályokkal, a bírósággal, és a jóízléssel.

Amikor pedig végül Kecskeméti kiköltözött, és gyakorlatilag kibelezte a lakást, gyűjtést szerveztünk számára. Ez hamar országossá terebélyesedett, vidékről is küldtek neki használt kapcsolókat, konnektorokat. Ezek az akciók jelentős érdeklődést váltottak ki a lakosságból, illetve az országos médiából. Kétszer szerepeltem az RTL Klub híradójában, úgyhogy egyfajta Kecskeméti László szakértővé váltam néhány hónap leforgása alatt – amelyre korábbi életemben nem készültem tudatosan.

Ezek után az indulásom Kecskeméti volt körzetében kézenfekvő volt, és mivel a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösség munkatársaként rendszeresen tartottam kapcsolatot, dolgoztam együtt nemcsak a lakókkal, hanem a helyi közigazgatás képviselőivel és a kerület vezetésével is, ezért mindannyian rögtön támogatásukról biztosítottak.

Kutyapártos színekben indulsz, de támogat téged a kerület ellenzéki polgármestere – Pikó András – és országgyűlési képviselője – Jámbor András. Miért volt fontos neked, hogy kutyás színekben indulj, és miért természetes szövetségesed Pikó és Jámbor?

Viszonylag régóta vagyok Kutyapárt-szavazó, mert azt gondolom, hogy ez egy tisztességes baloldali és liberális párt, amely nem hajlik semmifajta demagógiára, egyenlőségpárti és szolidáris éppúgy, ahogy a Pikó András vezette önkormányzat. Pikóék a Kutyapárthoz hasonlóan, ha kis lépésekben is, de tudatosan dolgoznak azért, hogy élhetőbbé tegyék Józsefváros valamennyi utcáját.

Mit jelent ez? Például hogy a részvételiség nem csak egy szlogen, sem a Kutyapártban, sem Józsefvárosban. A részvételiségnél mindig az a kihívás, hogy ha nem tudatosan csináljuk, akkor alapvetően csak a közélet egyéb dolgaiba is tudatosan beszálló, az érdekeiket egyébként is jól érvényesítő középosztálybeliek véleménye jelenik meg. Én úgy látom, hogy az a részvételiség, ami itt zajlik most már a második Pikó-ciklusban, aprólékos és átgondolt. Mondok egy egészen aktuális példát. A józsefvárosi Közösségi Részvételi Iroda mellett éppen a következő hetekben fog megnyílni a Kálvária tér saját választókörzetemmel átellenes oldalán az úgynevezett Lakótér, amely kifejezetten az önkormányzati bérlakásokban élők érdekképviseletével foglalkozik – helyben, ahol ők élnek.

Legfőbb ellenfeled a fideszes Kozma Lajos, aki kampányát – ahogy szinte mindig minden fideszes induló a kerületben – a közbiztonságra és a droghelyzetre építi. Te mit gondolsz ezekről a kérdésekről, hogyan különbözik el a te kampányod?

Kozma Lajos álláspontjától nem különösebben bonyolult feladvány elkülönbözni. Ő három rendpárti szlogennel indul, de ezek mögött a közhelyek mögött egyszerűen nincsen tartalom.

Persze vannak közbiztonsági, köztisztasági problémák Józsefvárosban. De azért csendesen megjegyezném, hogy az, hogy milyenek mondjuk a közbiztonsági viszonyok egy kerületben, nem elsősorban az önkormányzat hibája. Pikó András polgármester, és nem belügyminiszter. Az, amilyen állapotok vannak a köztereken szerte Budapesten – a módosabb kerületek nagy átmenő forgalmú terein a Deák tértől a Széll Kálmán térig –, általában a társadalom elszegényedését, valamint a közszolgáltatások, így a rendőrség, leépítését jelzik.

Szintén az ország elszegényedését mutatja, hogy Józsefvárosban és országszerte a dohányboltok kocsmává váltak. Ráadásul ameddig a Fidesz a dohánylobbit képviseli, és ameddig nem az önkormányzatnál vannak a dohányboltok hatósági felügyeleti jogkörei, így például a nyitvatartások szabályozása, addig az önkormányzat tehetetlenül nézi, hogy mondjuk itt, az Illés utcában mi zajlik napszállta után az éjjel-nappal nyitva tartó dohánybolt előtt. Ameddig ilyen a rendőrök fizetése, addig ne csodálkozzunk, hogy rendőrhiány van, és a meglévő rendőrök nehezen boldogulnak a feladatokkal. Józsefváros pedig a fővárosi kerületi átlagnál a méretéhez képest nagyjából a dupláját költi köztisztasági kérdésekre.

Most te is a rendőrség munkáját és a dohányboltok nyitvatartásának korlátozását vetetted fel, ez nem rendpárti, a szegénységet büntető megközelítésmód?

Szerintem nem lehet minden szerfüggő és minden hajléktalan ember mellé rendőrt állítani. A Fidesz programja gyakorlatilag annyi, hogy hajléktalanok haza, büntessük meg, stigmatizáljuk a szegényeket. Nyilván fenn kell tartani a közbiztonságot. Ez nem kérdés. De azért ezeknek a problémáknak egy része inkább intenzív szociális munkát, drogprevenciót és ártalomcsökkentést igényel. Továbbá,

ha a köztereknek van funkciója, ott emberek találkoznak, azokat rendeltetésszerűen használják, sportolnak, gyerekekkel játszanak, akkor ezek a viszonyok még a rosszabb fizikai és mentális állapotú emberekre is pozitívan hatnak, nekik is jobb, és ők is jobban fognak vigyáznak a környezetre.

Éppen ezért az az egyik központi vállalásom a kampányban, hogy a Muzsikus cigányok parkját újítsuk fel, zöldítsük be, legyenek játék- és sporteszközök, asztalok és székek.

Az önkormányzat ilyen módon tud valójában segíteni ezekben a kérdésekben. Még egy példa, ami szintén áttételesen segíti a közbiztonságot, és tényleg önkormányzati hatáskör: a közvilágítás. Szintén ígéretem, hogy ott, ahol csak pislákolnak a fények, normális közvilágítást kell csinálni.

A körzeted kétségkívül legnagyobb országos figyelmet kapó politikai ügye a Diószegi utcaiak kálváriája, akiket kirakna otthonukból az állam. Végül az önkormányzat ad nekik cserelakásokat. Ha valóban rendeződni látszik a kérdés, te hogyan értékeled a történteket? Mennyire kielégítő a lakók számára a megoldás, és milyen hátrányai vannak? 

Ami eddig történt, az tulajdonképpen a kormány vagy a rezsim végtelen szegényellenességét mutatja.

Sok fordulat után végül az önkormányzat úgy döntött, hogy semmiképp nem bízhatja erre az államra a lakók sorsát. Ennek egyik oka, hogy az állami cserelakás újabb másfél év várakozást jelentett volna, és egész egyszerűen nem lehet létbizonytalanságban, ebben a pszichés feszültségben élni.

A másik, hogy az önkormányzat két lakást kínál fel Józsefvároson belül, míg az állam a jelenlegi lakástörvény szerint csak egyetlenegy lakást kell felajánljon egész Budapesten belül, és ha ebbe a bérlő nem megy bele, akkor valamilyen pénzbeli megváltást ad. De ezek a lakások olyan rossz állapotú házakban vannak, hogy a piaci értékükön nem lehet tisztességes lakhatáshoz jutni jutni Budapesten. Azaz a családok mehettek volna vissza azokra a településekre, ahonnan a késő 80-as években a munkalehetőség hiánya miatt eljöttek. Ez gyakorlatilag száműzetés. Ráadásul itt megtartó ereje, biztonsági háló szerepe van a szomszédságnak – erről már beszéltünk –, ami az itt élők általános életszervezési modelljének része. Ha őket elköltöztetik Budapest egy másik kerületébe, nem biztos, hogy ugyanilyen összetartó szomszédsághoz tartozhatnának.

Így most az önkormányzat a saját eszközeiből, saját pénzügyi forrásaiból Józsefvároson belül fogja végrehajtani az átköltöztetést. Összkomfortos, felújított lakásban fogja elhelyezni az embereket. Ez különösen nagy dolog azoknak, akik komfort nélküli vagy alacsony komfortfokozatú lakásban éltek eddig. Egyébként pont azt a területet érinti a kisajátítás, ahol az alacsony részvételi arány a jellemző, és ami erős fideszes bástya volt. Szerintem ez is az önkormányzat tisztességét mutatja: nem arról van szó, hogy az önkormányzati vezetés az ő biztos szavazóinak próbál kedvezni, hanem tényleg szolidáris az itt élő szegényekkel.

Az önkormányzatnak mekkora anyagi veszteség ez, mennyiben fog gondot okozni a későbbiekben?

Ez egy óriási vállalás az önkormányzat részéről mind pénzügyileg, mind a meglévő lakásállomány tekintetében. A teljes lakásgazdálkodását át kell gondolnia, és valószínűleg a teljes költségvetést is. Az első költöztetési – valójában kimentési – ciklust 25 lakással kezdi meg az önkormányzat, és emellett nekilát felülvizsgálni, hogy a nem használt lakásállomány mely része van még megújítható állapotban. Az sem kizárt, hogy további lakásokat kell a piacról vásárolni.

Te mint képviselő milyen szerepben látod magad a Diószegi utcai költözések kapcsán, mi lesz a feladatod?

Az én feladatom eddig tulajdonképpen a probléma láthatóvá tétele volt, valamint a bérlők médiaszereplésének, érdekérvényesítésének szervezése, hogy megtanulják magukat képviselni.

Továbbra is a feladatom lesz, hogy ezt az egész folyamatot mediáljam és átláthatóvá tegyem a lakók számára. Nagyjából 10 éve dolgozom a környéken, szinte minden érintett családot legalább látásból, de sokakat személyesen ismerek.

Ha nem is mindenki, de nagyon sok helybeli ember egészségügyi problémáival, igényeivel képben vagyok. A folyamat során az önkormányzatnak döntenie kell, hogy ki költözik előbb, ki később. Felmerülnek olyan kihívások, ha egy házat kiürítenek, akár csak részlegesen, ne váljék mondjuk drogtanyává.

A Diószegi utcán túl milyen egyéb feladatokat, teendőket látsz, mik a fő vállalásai a kampányodnak?

Az egész kampányomat megpróbáltuk részvételi módon felépíteni. A Kutyapártnak rengeteg kreatív ötlete van. Buszmegállót újítottunk fel, amikor meg a lakosság azt kérte, akkor padot telepítettünk. Van jó néhány funkciótlan objektum még a választókörzetemben, ami szintén valamilyen játékos formában megújul. Emellett a kampány során minden héten hétfőtől szombatig kopogtatok, beszélgetek, pultozok, járom a kerületet.

Említettük már az egyik központi vállalásomat, a Muzsikus cigányok parkjának megújítását. Ezen túl van jó pár olyan dolog, amiket jórészt a lakók fogalmaztak meg. Bizonyos utcákban dedikált lakossági parkolókat fogunk létrehozni, mert meggyőződésem, hogy a zöldítés és a parkolás össze kell, hogy férjen. Felül fogjuk vizsgálni, hol kell még biztonságos átkelést, zebrákat biztosítani. Kis dolognak tűnik, de a körzeten belül jó pár helyen vannak elhagyatott pincék betört ablakokkal. A kártevők elszaporodása, illetve a tűzveszély miatt ezeket le fogjuk zárni. Továbbá a Diószegi Sámuel utcai közmosodába ingyenesen igénybe vehető betétautomatákat fogunk elhelyezni a menstruációs szegénységet enyhítendő, és ugyanitt, sőt talán máshol is ingyenes könyv- és tanszercserére is lehetőséget nyújtunk.

Mivel ez a program részvételi módon indult el, részvételi módon is fogjuk befejezni. Szeptember 19-én 18:00-tól lesz a kampányzáróm a Muzsikus cigányok parkjában, koncerttel, performanszokkal, közös étkezéssel

– egyszerű szendvics vagy zsíros kenyér lesz. De ami ennél is fontosabb, szervezünk ide egy kerekasztalbeszélgetést, ahol véglegesítjük a vállalásaimat a lakossági javaslatok mentén, és még itt is lesz lehetőség a programpontokhoz hozzászólni, finomhangolni azt.

Mi a kampánystratégiád, hogyan tervezel mozgósítani az utolsó napokra?

Egy időközi választás mindig alacsony részvételű, úgyhogy ez mindenképp egy mozgósítási verseny lesz, ahol is a fideszesek Kubatov-listával, végtelen emberi és anyagi erőforrással, fizetett aktivistákkal kampányolnak. Ezt egyébként a lakók jelezték: amikor szóba állnak a Fidesz aktivistáival, hamar kiderül, hogy több közülük azt sem tudja, hol van.

A mi kampányunkra mindenki önként szánja a szabadidejét, kreatív energiáit. A mi feladatunk az, hogy legalább kétszer, de inkább két és félszer végigjárjuk a körzet valamennyi háztartását. Ez az, amivel mi tudunk majd mozgósítani. Abban is bízok, hogy az országos hangulat begyűrűzik Józsefvárosba. Ennek azért vannak jelei, az emberek értik, hogy ahhoz, hogy ezt a rendszert országosan leváltsuk, az az első lépés, hogy helyben legyen váltás.

Az utolsó kérdésem pont az országos politikát érinti. A körzeted jelenlegi országgyűlési képviselője, szövetségesed, Jámbor András nem indul a jövő évi választáson, így ha téged most megválasztanak, a ciklusod jelentős részében feltehetően egy tiszás vagy egy fideszes politikus fogja képviselni a helyiek érdekeit a parlamentben. Leendő helyi képviselőként hogy tekintesz a 26-os választásokra?

Jámbi döntése miatt én őszintén szólva szomorú vagyok. Azt látom, hogy a kisajátításban érintett családok is szomorúak. András egy nagyon elvszerű és aktív képviselője volt ennek a kerületnek, még azok közül is sokan kedvelik, akik egyébként az önkormányzatra haragudnak. Igen népszerű tehát az én körzetemben is. Nekem pedig valóban fontos szövetségesem volt, már korábban is, amikor a Bérlői Érdekvédelmi Közösség munkatársa voltam.

Jövőbelátó képességeim nincsenek, de nyilván bármilyen képviselővel megpróbálok majd együttműködni. Azt viszont gondolom, hogy ha az országos választáson leváltjuk a jelenlegi kormányt, azzal minden budapesti önkormányzat jól jár, és az én munkámat is megkönnyítheti majd. A Fidesz minden erejével, pénzügyi és jogi eszközökkel is azon dolgozik, hogy az ellenzéki önkormányzatokat hátráltassa. A Diószegi Sámuel utcában lakók számára méltó lakhatási körülmények biztosítása például az állam költségvetésében elhanyagolható tétel – nem véletlen, hogy mégis ezzel csuklóztatják a józsefvárosi önkormányzatot. Meg vagyok róla győződve, hogy könnyebb lesz beláttatni a majdani Tisza-kormánnyal azt, hogy vannak olyan dolgok, amit egy politikusnak egyszerűen morális kötelessége megtenni.