Egyre inkább kizsigerelve érzik magukat, miközben egyre kevésbé tudnak megélni saját maguk számára is többnyire átláthatatlan béreikből – egy hónapon belül a második tüntetésre készülnek az ételfutárok Budapesten.

A rugalmas munkaidő nyújtotta látszólagos szabadság ellenére a futárok élete katás egyéni vállalkozóként sem volt habos torta, a KATA 2022-es beszántása óta pedig még inkább kiszolgáltatottak. A helyzeten az infláció és a futárok egyre nagyobb száma is tovább rontott, a cégek pedig egyelőre nem léptek érdemben a feszültség csillapítása érdekében.

Magyarországon a két piacvezető ételkiszállító cég, a Foodora és a Wolt olyan platformcég, mely a haknigazdaság részét alkotja. A haknigazdaság lényege, hogy digitális platformokon keresztül szervezett, rugalmasított munkahelyeket kínál; a cégek nem alkalmazottként, hanem vállalkozókként foglalkoztatják dolgozóikat, akik így viszonylagos szabadsághoz jutnak, sok szempontból ugyanakkor kiszolgáltatottabbak, mint egy munkavállaló.

Nagy Klára, a haknigazdaság és különösen a futárok helyzetét kutató társadalomtudós szerint a futárok – munkakörülményeikből adódóan –

nagyon könnyen tudnak atomizálódni, egyedül maradni a problémáikkal. Erre adhat választ a közös érdekképviselet.

A KATA közel félmillió egyéni vállalkozó megélhetését veszélyeztető eltörlése után a futárok nagy része átalányadózásra tért át, ez azonban rengeteg munka mellett is igencsak megvágja a bevételeiket: heti 6 nap, napi 12 óra munkával számolva is a nagyjából évi 9 millió forintos bevételből mindössze 3 millió forint marad egy futár zsebében – ami 12 hónapra elosztva igen csekély – magyarázza Tóth Gergely Pál, a Futárok Ligája érdekvédelmi szervezet elnöke.

Nagy ezzel kapcsolatban elmondta: a 2021-2022-es kutatása óta nagyon sok szempontból nehezedett meg a futárok helyzete, miszerint a futárok „vállalkozóként” dolgozó többsége 2022 nyara óta sokkal kedvezőtlenebb adózási feltétellel tud dolgozni. A brutális inflációt az ő kutatása szerint sem követte le arányosított béremelés, így a futárok ma nominálisan kevesebbet keresnek, mint a kutatása idején.

Az egyik cégnél vállalkozóként és úgynevezett flottákon keresztül is foglalkoztatják a futárokat. Utóbbi lehetőséget amolyan menekülő útvonalként ajánlották közvetítő cégek a KATA-korszak után, azzal az ígérettel, hogy kevesebbet kell adózniuk, Tóth Gergely szerint azonban teljesen átláthatatlan a flották működése. Úgy véli, az államnak a flottacégek körmére kellene néznie: „Nem baj, ha valaki nem akar vállalkozó lenni, de akkor a flották működjenek legálisan, ne csak megbízási szerződéssel, ne csak kétórás bejelentéssel, mert ezek mind árleszorító tényezők, főleg, ha a flottavezér is leszedi a 9-től 20%-ig terjedő sápját.”

Később ezeken a flottákon keresztül pörgött fel a külföldi futárok foglalkoztatása is, akik általában – mint a Telex vietnámi futárokkal forgatott márciusi videóriportjából is kiderül – milliókat fizetnek az ügyintézésért abban a reményben, hogy a nekik ígért magas kereset hamar visszahozza a befizetett összeget, és még a családjuknak is haza tudnak küldeni belőle. A valóság azonban az, hogy nagyon méltatlan körülmények közé kényszerülnek Magyarországon, a rengeteg munkával megszerzett pénzből pedig nem igazán tudnak hazaküldeni. Itt szinte csak dolgoznak, nincs életük, ahogy érdekvédelmük sem.

A másik ételkiszállítós cégnél nincsenek flották, itt csak vállalkozóként, teljesítménybérezésben lehet dolgozni, némileg fixebb megkötésekkel, de legalább a kiszállításokért minimális, úgynevezett címpénzt garantálnak. Legalábbis eddig így volt. A mostani felhördülés oka minden egyéb probléma mellett, hogy – bár a cég nem ismeri el – a futárok tapasztalata szerint egyre kevesebbet keresnek ugyanannyi munkával, a cég Tóth Gergely szerint „elengedte a címpénzminimumot”, már a tavalyi díjtáblához viszonyítva sem keresünk jobban címenként. Nem tudjuk, mi az alapja annak a címpénz ajánlásnak, amit kapunk.”

Emiatt pedig még inkább kiéleződik a teljesítménykényszer: elvileg megvan egy futár szabadsága, hogy elutasítson rendeléseket, de valójában már heti 1-2-nél több elutasítás esetén is lejjebb sorolja őt a munkát szervező applikáció algoritmusa, az alsóbb kategóriákban pedig nem biztos, hogy egyáltalán kap műszakot.

„Ez nem egy szabadság, hogy el tudok utasítani címeket. Ha én ezt rendszeresen csinálom, akkor eléggé lerontom a jövőbeli munkalehetőségeimet”

– magyarázza Tóth.

Nagy Klára szerint fontos beavatkozási pont lehetne az átláthatatlan algoritmus kérdése. Jelenleg az említett algoritmus osztja ki a rendeléseket a futároknak, viszont az algoritmus logikája, felépítése nem nyilvános. Ha nyilvános lenne, hogy milyen szempontok alapján kapják a futárok a rendeléseket, a helyzetük is kiszámíthatóbb lenne.

A Futárok Ligája mindezek fényében elsősorban átlátható díjazást és címpénzminimumot követel, de szükség lenne szerintük még további intézkedésekre is, hogy a kényszervállalkozó futárok kevésbé legyenek kiszolgáltatottak.

A forgalomból eredő kockázat például szintén rájuk van terhelve: előfordul, hogy fél órákat-órákat keringenek a városban rendelésre várva, bevétel nélkül. A futárszakszervezet szerint ezt valamelyest a garantált óradíj orvosolhatná, ami például Németországban és Spanyolországban már működik. Fizetett szabadság és a munkavállalóknak járó táppénzre is nagy szükség lenne, vállalkozóként ugyanis csak a betegség végén, sokkal később kapnak táppénzt.

„Mi van, ha van egy hosszabb betegségem, és addig elviszik alólam az albérletet, mert nem tudom fizetni?”

– teszi fel a bizonyára sokakat aggasztó kérdést Tóth. De ehhez nem csak a multik hajlandóságára, hanem kormányzati szándékra is szükség volna. Ahogy például ahhoz is, hogy a 40%-os átalányadó helyett átkerülhessenek a sokkal reálisabb 20%-os besorolásba – amiért a szakszervezet már lobbizik egy ideje az iparkamaránál.

A következő lépés pedig annak az EU-s irányelvnek a hamarosan esedékes bevezetése lenne a magyar jogrendbe, amely előírná, hogy a platformcégek munkvállalóként foglalkoztassák többek közt a futárokat is. Erre már készül a Futárok Ligája, amely szakszervezet létére jelenleg jogi képviseletet nem nyújthat, hivatalos sztrájktárgyalást nem folytathat, mivel nem munkavállalókat, hanem „vállalkozókat” tömörít, de ez a helyzet fordulni fog, amennyiben a magyar kormány is hajlandó lesz munkavállalókként elismerni a futárokat.

Nagy Klára szerint ugyanakkor nem biztos, hogy az irányelv ténylegesen javítani fog a futárok helyzetén. „Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen formában lesz átültetve a magyar jogrendbe.” Ez pedig a kormány eddigi politikáját ismerve nem biztos, hogy javítani fogja a haknigazdaságban dolgozók helyzetét.

A sztrájk lehetőségével kapcsolatban Tóth elmonda, Kecskeméten már volt példa sztrájkra, akkor az érintett cég elkezdett napi 25 ezer forintos bónuszért Budapestről futárokat – vagyis sztrájktörőket hívni. „Érdekes, hogy ilyenkor van pénze a cégnek” – kommentálta az esetet. Szerinte egy futársztrájk akkor lenne igazán hatásos, ha több városban zajlana egyszerre, mert így sokkal nehezebb lenne a helyettesítést megszervezni. Néhány évvel ezelőtt többek közt például Cipruson és Dubajban is ez vezetett megoldáshoz.

A csütörtöki tüntetéssel kapcsolatban arról is kérdeztük, a külföldi kollégákat be tudják-e vonni az ellenállásba. Mint a szakszervezeti vezető elmondta, igyekszik bátorítani őket a részvételre, de sokan épp a magyar futároktól érkező atrocitásoktól tartanak.

„A KATA-beszántás előtti időszakban is rengeteg volt a külföldi, de akkor ez nem volt téma. Úgymond mindenki egyforma volt, nem volt bér- és járulékfeszültség az emberek között. És akkor még egész jól is lehetett keresni, ami nettóban megmaradt, annak még volt értéke abban az időszakban. Nagyon sokan azt gondolják, hogy a külföldiek lenyomják a díjakat. Mindig megkapom, hogy nagyon píszí csávó vagyok, aki nem bántja a külföldieket. De miért bántsam? Igazából azért kéne harcolni, hogy az ő jogaik is egyenlőek legyenek a miénkkel. Akkor annyi futár maradna itt, amennyit a piac elbírna. Ezek az emberek ki vannak használva, ki vannak zsigerelve, iszonyú pénzeket fizetnek azért, hogy idejöhesenek egyáltalán dolgozni. Kevés futárnak jön át, hogy őket adósrabszolgaságba toborozzák egy számukra teljesen ismeretlen országba, csak idecsöppennek, és csinálják azt, amit nekik mondanak.”

A szakszervezeti vezető épp ezért igyekszik arról meggyőzni a külföldi futárokat hibáztató kollégáit, hogy nem ők, hanem az őket eszközként használó cégek és a mindezt szó nélkül végignéző kormány a valódi felelős mindannyiuk helyzetéért.