Júniusban a Vas megyei Répcelakon még úgy tűnt, alapvetően ugyanúgy rendben van a kisváros gazdasága – mint az elmúlt 95 évben szinte mindig. A Fertő-Hanság Nemzeti Park határán fekvő, 2400 fős település ugyanis közel száz éve főként a sajtgyárából él. Ennek tulajdonosai ugyan rendre változtak, de a terméke csak keveset: a Karaván füstölt sajtkészítményt, és később az ömlesztett, körcikkekre osztott Medve sajtot sokan kedvelik az országban.

Ennek a történetnek a végére tesz pontot, hogy a Pannontej nevű céget felvásárló francia családi multi, a Savencia július 2-án bejelentette, 100 év után bezár a sajtgyár.

Az anyavállalat, a piacon 1956 óta aktív Bongrain család pedig éppen idén kezd európai termelőüzemeinek „ésszerűsítésébe”.

Az információ egész Répcelakot meglepte. Az később a Savencia tájékoztatásából kiderült, a zárás oka, hogy több, nagyobb központba „racionalizálják” a gyártást. Az ömlesztett Karaván és Medve márkákat például egy modernebb gyártósorra, Németországba viszik át a kissé régebbi gyártósorral operáló répcelaki gyárból.

Szerencsére a dolgozóknak itt nem kell a pénzt várniuk, avagy azonnal új állás után nézniük. Szabó József, a város polgármestere a Mércének elmondta, ugyan a 160, városi és környékből bejáró munkást súlyosan érinti a bejelentés, december 27-ig a gyár még üzemel. Elhelyezkedési és pszichológiai segítséget is nyújt a tulajdonos, illetve jó néhány dolgozó vállalta a németországi, illetve veszprémi áttelepülést. Ehhez a cég előzetes ígérete szerint  lakhatási és munkába járási támogatást is igénybe lehet majd venni.

Fontos körülmény Szabó szerint, hogy a sajtgyárban kollektív szerződés is érvényben volt, az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete (ÉDSZ) alapszervezete és a munkáltató között, ezért aki mégsem folytatja, vagy nem tudja folytatni, a Munka Törvénykönyve által előírt, jog szerint járó végkielégítésnél jelentősen magasabb összeget kap majd kézhez.

Szabó szerint ugyan a hirtelen, két héttel ezelőtti bejelentés a cég részéről nem volt éppen a legjobb lépés, de ezek a kipárnázott, enyhítő körülmények azért levegőhöz és mozgástérhez is juttatják az elbocsátott embereket. Beszámolt arról is, az önkormányzat részben munkaközvetítőként a környékbeli cégekkel már felvette a kapcsolatot, és azoknak az embereknek, akiket a sajtüzem után nem vár semmi, az önkormányzat ilyen módon próbál segíteni.

„A kezeink részben meg vannak kötve, hiszen mi csupán javaslatokat tehetünk, a szerepünk tehát értelemszerűen korlátozott” – mondta el Szabó, hozzátéve:

„Annak, hogy a gyár elé láncolom magam, nyilván ebben a helyzetben nem lenne túl sok értelme.” Még akkor sem, állítása szerint, ha értelemszerűen a Savencia által fizetett helyi iparűzési adó 2026-tól várható kiesése a városi kasszát is igen nagy mértékben érinti.

Arról, hogy a hosszú múltra visszatekintő répcelaki sajtgyártásban a francia nagycég nélkül is lenne jövő, mindenesetre a városvezető meg van győződve. Elmondta, egy helybéli üzletember a bezárás híre után már meg is kereste őt azzal, hogy ő látna fantáziát piacképes termékek további gyártásában az élelmiszerboltok polcaira. Csupán egy bökkenő van: a márkahasználatot a Savencia természetesen kisajátította, így a „Medve” és „Karaván” megnevezések nélküli, új terméket már igen nehéz és nagyobb többletköltséget jelentő folyamat lenne ezek mellé bevezetni a piacra.

A cég tájékoztatása szerint Répcelakon azért zárnak be, mert „a gyár kihasználtsága az elmúlt időszakban alacsony volt, a korszerűsítés pedig olyan mértékű és nehézségű beruházást igényelt volna, amely gazdaságilag nem volt indokolható, a gyártás hosszú távon már nem volt fenntartható”. A polgármester ezt cáfolta. Elmondta, egyáltalán nem arról van szó Répcelakon, hogy nincs tovább piaci igény arra, amit itt gyártottak. Mutatja ezt az is, hogy a Savencia 2024-es teljes nettó árbevétele 23,8 milliárd forintot tett ki,  ebből 9,1 milliárd forint éves nettót a magyarországi gyáregységek hoztak össze. A pénzügyi mérlegek tehát semmiféle leépítést nem tennének indokolttá.  A helyi tejipari vállalat 1995-ös privatizációja után a teljes gyártás „multis logikába” került át: egyrészről ez központosítást, nagyobb méretű és jobban automatizált gyártósort követel a profit szinten tartásához, másrészt az országos és nemzetközi „márkanevek” saját jogukon, pénzben kifejezhető, nagy értéket képviselő „termékekké” váltak.

A Savencia tehát úgy döntött, gazdaságosabb neki nagyobb tömegben, Németországban gyártani a sajtalapanyagból ömlesztett tejtermékeket, majd azokat visszahozni eladni Magyarországra. Emellett viszont a gyártás hazánkat sem hagyja el. Veszprémben az elősütött, panírozott sajtok előállítására a cég több milliárd forintért fejlesztette az ottani gyártást.

A puszta termelési logika tehát még azt is lehetővé tenné, hogy a dolgozók a Savencia helyett saját tulajdonú üzemegységgel a gyártást folytassák:

ehhez viszont nagyon nagy költségek is szükségesek, hiszen a vásárlók általában a megszokott márkát, logót keresik az üzletben és hosszú időbe telne, amíg az üzenet: ez az igazi répcelaki „Medve” sajt – egyáltalán átmenne a marketingszektor szűrőjén. Ott ugyancsak a pénz beszél.

Pedig Répcelakon egészen pontosan 1925-ben, kereken 100 éve kezdődött el a sajtgyártás, ekkor hozta el oda egy svájci mester, Stauffer Frigyes a ma Medve (avagy Mackó)-sajt gyártási receptjét, Magyarországon először Répcelakra. A termelés azóta folyamatos volt. 1955-től a Vas megyei Tejipari Vállalat kötelékében, majd 1995-ben a Pannontej Rt. privát tulajdonaként. A Pannontej anyavállalata a francia cég volt, akik 2018-ban a Pannontej nevet is lecserélték.

A kisváros ezzel nagy termelőüzemet veszít. Szabó szerint nagy mértékű elvándorlásról a megyei és környéki munkaerőpiac, illetve az Ausztriába való ingázás lehetősége miatt nem kell tartani. Répcelaknak viszont – úgy tűnik – egyelőre be kell érnie egyetlen utolsó munkahellyel helyben: a LindeGáz ugyanis továbbra is itt termel, csakúgy mint a Liss szénsav-patrongyár.

Az eset sajnálatos módon nem lóg ki abból a folyamatból ami a rendszerváltás zűrös évei óta a magyar élelmiszeriparral történt. A folyamatokat a Magyar Hang 2019-es riportja vette Alaposan górcső alá. Az állami növényolajipart – mint ahogyan Torkos Matild felhívta rá a figyelmet, éppen akkor „sikerült” privatizálni, amikor állami cégként is jövedelmezővé válhatott volna a tevékenysége. A helyzet nemcsak a tejipari vállalat 1995-ös privatizációja kapcsán mutat párhuzamot, hanem a jelenben is. Hiszen – a hagyományos mintától eltérően – a bezárás oka nem az, hogy veszteséges lenne a répcelaki telephely, sőt, saját jogán is elképzelhető a tovább működtetése.

A sajtgyár-bezárás ezzel együtt egy sor ipari kapacitás-leépítés és bezárási hullám egyik eleme csupán.

Korábban Dunaújvárosban a Dunai Vasmű bocsátotta el minden munkását, de jelentős leépítés történt az iváncsai és debreceni akkumulátorgyárak környékén is. Illetve, mint arról legutóbb írtunk, Gyöngyöstarjánban egy olasz gépalkatrészgyár hagyta cserben a legcsúnyább körülmények között a falut és munkásait is.