Parajd, sőt a körülötte lévő teljes régió – a Sóvidék, de áttételesen Hargita megye – visszafordíthatatlan károkat szenvedett, miután gyakorlatilag megsemmisült híres sóbányája. A gazdasági és társadalmi sokk mértéke egyelőre pontosan megállapíthatatlan, de bizonyos, hogy százezrek életét változtatja meg gyökeresen – és nem jó irányban. De hogyan jutottunk idáig? És mi köze mindennek a Kallax polcokhoz?

Parajd a Kárpát-medence egyik legnagyobb hozamú sóbányászati helye. De nemcsak a bányászat miatt tartják számon. Legalább ilyen fontos a turizmus is a régió, sőt, egész Székelyföld gazdasága szempontjából; a sóbánya katedrális-szerű tárnáit évente százezres nagyságrendben látogatták turisták – számuk tavaly meghaladta a félmilliót – és az ehhez áttételesen kapcsolódó szolgáltatások is ezreknek jelentettek munkát a turizmus-vendéglátás szektorban.

Vagyis a bánya – és ezzel a hozzá közvetlenül és áttételesen köthető gazdaság, ezrek megélhetése – hetek leforgása alatt semmisült meg, miután a megáradt Korond-patak szinte akadálytalanul ömlött a tárnákba. A helyiek a bánya és a Salrom romániai, 51 százalékban állami tulajdonú sókitermelő cég vezetését, valamint a helyi és országos politikusokat hívják – hívnák – tetemre, konkrét tetteket és lemondásokat várnak, Nicușor Dan államfő pedig május végén meg is ígérte, hogy megtalálják a felelősöket. Ekkor még azt is mondta, hogy a helyiek támogatása mellett a bánya újranyitásán is dolgozni fognak az elkövetkezendő hónapokban – azóta azonban láthatjuk, hogy aligha állíthatók helyre a korábbi állapotok. Az oldódó só  oldódásával a só a talajvízben is megjelent, és sorra omlanak be a tárnák – ezáltal a táj és az élet is örökre megváltozott.

Ígéretekkel tele a padlás, a hűtő meg üres

Răzvan Pascu, a Hargita megyei turisztikai nagykövet arra kérte a turistákat, hogy ne mondják le parajdi foglalásaikat, hisz a környék továbbra is számos programot kínál – azt azonban érdemes hozzátenni, a fentiek fényében nehéz lekicsinyleni az egykori sóbánya jelentőségét. A kormány 300 millió lej – nagyjából 24 milliárd forint – gyorssegélyt hagyott jóvá, amelyből a bánya működésében érintett vállalkozásokat támogatják. A Transtelex beszámolója szerint a jóváhagyott támogatás célja, hogy segítse a Salromot, valamint azokat a cégeket, egyéni és családi vállalkozásokat, amelyek a bánya földalatti részén turisztikai, gyógykezelési és szórakozási szolgáltatásokat nyújtottak.

Azt azonban nem tudni egyelőre, hogy mekkora támogatásban részesülhetnek a bánya működéséhez közvetve kapcsolódó vállalkozások – illetve ami különösen visszás, hogy a gyorssegély mekkora részéből segítik a Salromot. Azt ugyanis nehéz tagadni, hogy a cég maga is felelős a kialakult helyzetért. Hovatovább bőven lett volna forrása a katasztrófa megelőzésére: az elmúlt években százmillió lejt meghaladó nyereséggel zárt, és bár a tavalyi adatok még nem ismertek, 2023-ban 482,2 millió lejes árbevételt ért el, amihez rekordértékű, 130,5 millió lejes profit társult a Maszol tudósítása szerint. Ugyanitt azt is megjegyzik, hogy 2005 és 2023 között összességében több mint 700 millió lej nyereséget ért el a vállalat.

A gyorssegély és a kormányzati intézkedések további pikantériája, hogy a munkásoknak egyelőre csak áttételesen szentelt figyelmet – már ha annak lehet venni eddigi teljesítményét. Mint a romániai Nemzeti Szakszervezeti Blokk Nicușor Danhoz intézett nyílt levelében felhívta rá a figyelmet – a döntéshozók egyelőre csak a nagy pártokkal, politikusokkal illetve a vállalkozói réteggel kommunikálnak. Ezzel szemben a parajdi katasztrófa nem kis mértékben érinti a bérből és fizetésből élőket, akiket nem a vállalkozók, hanem éppenséggel a szakszervezetek képviselnek. A kormány bejelentése szerint a bánya 140 dolgozója év végéig megkapja teljes bérét, ez azonban továbbra sem jelenti sorsuk hosszabb távú rendezését.

Magyarország kormánya is gyorsan reagált a kialakult helyzetre; magasrangú tisztviselői közül többen is támogatásukról biztosították a parajdiakat. A helyszínre látogató  Nacsa Lőrinc államtitkár például elmondta, turisztikai kampánnyal készülnek, és a közmédia egész napos adománygyűjtést tart az összetartozás (a trianoni döntés évfordulója) napján. Sőt jótanáccsal is szolgált, miszerint a helyieknek érdemes volna 5-10 euróért köveket árulniuk a csíksomlyói búcsún, ami nem biztos, hogy öregbítette a kormány renoméját a katasztrófa elszenvedői körében.

De hogyan jutottunk idáig?

Röviden: a rövid távú profitot előnyben részesítő piaci logika felülírta nemcsak a régió és lakossága, de még a Salrom hosszú távú érdekeit is. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy míg a cég felelőssége nem elhanyagolható, ennél jóval összetettebb folyamatok vezettek a parajdi bánya megsemmisüléséhez.

Bár a gazdasági miniszter szerint a hódok és a környezetvédők tehetnek a parajdi katasztrófáról – miután utóbbiak az emberekkel szemben fontosabbnak tekintették az előbbiek életterének megőrzését –, ez a magyarázat aligha állja meg a helyét. Marton Attila biológus ugyanakkor megjegyezte, ezek a szervezetek ha akartak sem tudtak volna beleszólni a terület kezelésébe.

Bár hódokra nem tértek ki, romániai kutatók már 2007-ben figyelmeztettek az omlásveszélyre az elvégzett vizsgálatok alapján, amit 2008-ban további vizsgálatokkal is megerősítettek. A kutatók javaslatokat is megfogalmaztak, ezeknek azonban nem lett foganatja, gyakorlatilag a bányacég és a hatóságok is figyelmen kívül hagyták az eredményeket. A hanyagság most bosszulta meg magát, mikor a gigászi profitokat elérő bányavállalat nem volt felkészülve a tavaszi esőzések miatti árvizekre. Mostanra viszont már csak a tűzoltás maradt, ezzel kapcsolatban szintén tettek ajánlásokat geológusok a monitorozás és a kármentés terén, remélhetőleg ezekre jobban odafigyelnek majd az illetékesek.

Együtt tették tönkre

Székelyföldön az elmúlt uszkve két és fél évszázadban – amióta a bánya üzemel – nem először zúdult le a tavaszi eső. Még csak nem is arról van szó, hogy évtizedes távlatban kiemelkedő mennyiségű csapadék zúdult volna le, bár ilyen intenzitás valóban szokatlannak számít, mégsem példátlan – a klímaváltozásnak köszönhetően azonban egyre gyakoribbá válnak a hasonló klimatikus extremitások. Eddig mégsem árasztotta el és semmisítette meg teljes mértékben a bányát a Korond-patak – hisz akkor napjaink rengeteg, a témával foglalkozó cikke sem született volna meg.

A hetekben felszínre törtek a hangok, miszerint már korábban szabályozni kellett volna a patakot, hovatovább az is felmerült, hogy már évekkel ezelőtt betonteknőbe kellett volna terelni – bár ökológiai szempontból kérdéses a módszer, ezt sem a hódok és a környezetvédők akadályozták meg. A patak eltereléséről az utolsó pillanatig szó volt – ezek azonban már csak kétségbeesett mentőötletek voltak a megvalósítás reális esélye nélkül. Korábban kellett volna felkelni ehhez, de a cégvezetők, a hatóságok és a döntéshozók inkább fogták a költségeket ahelyett, hogy megtették volna a szükséges lépéseket.

De miért is tették volna? Bár a geológusok és más szakértők évek óta kongatták a vészharangot, a múltban nem volt példa arra, hogy akár egy ilyen súlyos áradás végzetes veszélyt jelentett volna a bányára. Kellett ehhez az erdélyi – és a romániai – gazdaság egy másik fontos pillére is, amelyről a mostani katasztrófa során méltatlanul kevés szó esik, de általában sincs a figyelem középpontjában. A parajdi katasztrófa talán megteremtheti a szomorú apropót, hogy többet beszéljünk a Kárpátokban folytatott szisztematikus és nagyarányú erdőirtásról is.

„2030-ra azt akarta elérni az EU, hogy a szárazföldi és vízzel borított területek 10%-a fokozottan védett legyen. Egyelőre a Kárpátokban 3,5%-on áll ez az arány, miközben óránként négyhektárnyi erdőt veszít el. Ha ilyen ütemben halad az irtás, akkor a Greenpeace szerint a 2000-es évekhez képest 2050-re az erdőborítottság 20%-a lesz oda. Már most is több mint 7350 km²-nyi lombkoronát vesztett el a Kárpátok. Ez a terület kétszer nagyobb, mint Párizs, Berlin, Róma, Budapest, Brüsszel és Varsó együttvéve”

– írtuk 2022-ben a Greenpeace jelentése alapján. A szervezet hozzátette: „Az erdőpusztulás nemcsak az éghajlat és az ökoszisztémák összeomlásával fenyeget, de a klímakatasztrófa következményeivel való megküzdés szempontjából sem szerencsés. Ezek a nagy víztartó erővel rendelkező régi erdők védenek ugyanis olyan időjárási szélsőségek ellen, mint az aszályok és árvizek. A helyi közösségek jólétére határozottan hatással van, hogy milyen és mekkora a Kárpátok: általa jutnak tiszta levegőhöz, friss vízhez, megóvja a talajt az eróziótól, és sokaknak megélhetést biztosít.”

Megóvja a talajt az eróziótól. Vagyis az erdők stabilizálják a talajt, ezáltal – valamint maga az erdő működése által – némiképp stabilizálják egy-egy terület vízháztartását. Így még a klímaváltozással egyre extrémebbé váló időjárási jelenségek ellen is több védelmet nyújthat mint egy tarra vágott hegyoldal – ahogy egy esetleges, akár napokig-hetekig elhúzódó égszakadás simán átfolyik, egyenesen a vízfolyásokba, amelyeket oly mértékben duzzaszthat fel, mint a kezelhetetlenné vált Korond-patak. Románia kormányai és hatóságai évtizedek óta figyelmen kívül hagyják a jogszabályokat, amelyek a rendszerszintű, felelőtlen erdőirtás mellett külön kitérnek az árvízvédelemre. Az 2000/60/EK uniós irányelv megköveteli a vízgyűjtők természetes egyensúlyának megőrzését. A 48/2008-as román erdőtörvény pedig tiltja a védőerdők és a lejtős, csúszásveszélyes területek irtását.

Marian Ianculescu, az Erdészeti és Agrártudományi Akadémia titkára az illegális és legális, de felelőtlen fakitermeléssel kapcsolatban már 2010 februárjában felhívta a figyelmet az erdők – egyébként már korábban is ismert, a hagyományos vízügyi gyakorlatban mégsem megjelenő – árvizeket enyhítő tulajdonságaira, valamint arra, hogy a földcsuszamlásokat is megakadályozhatják. Az erdőirtással járó hatalmas árvizek Romániában is régóta ismertek, például az Origo 2011-es cikke is említ két esetet – ahogy a hasonló katasztrófákat megelőzendő nemzetközi megállapodásról is hírt ad. És mit ad isten: a Korond-patak vízgyűjtőjén is zajlott az illegális erdőkitermelés, ami – bár egyelőre nem tudjuk, milyen mértékben – biztos, hogy hozzájárult a talaj destabilizációjához és a vízmegkötő képesség drasztikus romlásához. Az viszont fix, hogy nem a hódok végezték. A patak persze egyébként is kiléphetett volna a medréből egy nagyobb esőzés után – ahogy korábban is számos alkalommal megtörtént –, de talán nem olyan mértékben, hogy teljesen elárassza a parajdi sóbányát.

De akkor mégis, kinek jó?

A romániai hatóságok – bár rendszeresen bejelentik – mégis vonakodva lépnek fel az illegális erdőkitermeléssel szemben, ráadásul a legális erdőkitermelés is súlyos környezeti, áttételesen pedig gazdasági és társadalmi károkat okoz. Ennek pedig jó oka van.

Románia – és Erdély – gazdasága szempontjából ugyanis vitális szerepe van a faexportnak.

Nemcsak napjainkban, de már a XIX. század közepén is így volt. Ráadásul számos területen nem állami, hanem magántulajdonú erdőségek terülnek el, amelyekre még kevesebb befolyásuk van az egyébként sem túl szigorú állami szerveknek. A helyzetet tovább rontja, hogy az elmúlt évtizedek technológiai fejlődésének hála immár a korábban elhelyezkedésük miatt gazdaságtalanul kitermelhető erdős részek is felértékelődtek üzleti szempontból. Ráadásul gyakorlatilag bármilyen fakitermelés jóval hatékonyabb lehet, amennyiben egy cég nemcsak kiérdemesült lánctalpas traktorokkal, de modern gépszörnyekkel felvértezve vág neki a projektnek. (Érdemes megnézni a John Deere mezőgazdasági gépgyártó Black Mirror trailerre emlékeztető promóciós videóját).

Olcsó természet a nagyipar szolgálatában

Vélhetően például sokunk otthonában. Noha az IKEA rendszerint ökotudatos vállalatként promotálja magát, a bútorgyártónak hatalmas a faigénye, amit nem kis részben Romániából elégít ki. Noha a bútorgyártás a fa felhasználásának egyik legfenntarthatóbb módja, a vállalat által nagyarányban forgalmazott „fast furniture”, tehát az aktuális divatot kiszolgáló és nem feltétlen időtálló bútorokra ez nem igaz. Bár a cég szerint kizárólag felelős és legális forrásból vásárolnak, az esetlegesen illegálisan kitermelt fa annyi kézen megy keresztül, hogy gyakorlatilag lehetetlen visszakövetni a forrásig – másrészt Romániában továbbra is bevett gyakorlat a tarvágás, ahogy természetvédelmi területeken is a mai napig zajlik kitermelés.

De kár lenne kizárólag az IKEA-ra ráhúzni a vizes lepedőt. Számos más nagyvállalat és romániai cég is profitál a Kárpátokban kitermelt olcsó fából a világ számos táján, így például Kína is nagy felvevőnek számít.

Nem újdonság, hogy a tőke fenntarthatatlan úton, költségvetésében nem, vagy nem valós értékén megjelenő, „láthatatlan” forrásokból biztosítja profitabilitását. Ilyen az „olcsó természet”. Ez azt jelenti, hogy az erőforrások felhasználásának a következményeivel – a természeti, vagyis a társadalomra háruló károkkal – nem kell törődnie az adott cégnek vagy vállalatcsoportnak. Ilyen alacsonyan beárazott erőforrást jelentenek az erdők, amelyek pusztításának hatása csak a károkozásnál később érezteti hatását, akkor azonban radikális és látványos lehet az eredmény.

Mint például a parajdi sóbánya megsemmisülése, ami persze nem fáj sem az IKEA tulajdonosainak, sem az illegális vagy legális fakitermelőknek, de olyan nagyon még azoknak a döntéshozóknak sem, akik szemet hunynak a rossz gyakorlatok felett és süketek az évtizedek óta kongatott vészharangokra.

Az események azonban visszafordíthatatlan károkat okoznak nemcsak Parajd lakosainak és a közvetlenül a bányából élőknek, de egy egész régiónak és ökoszisztémájának.