Magyarországon a női létet és annak értékét egyre inkább az anyaságon keresztül méri az állam. A „családbarát” kormányzati politika és a gyermekvállalás támogatásával kizárják azokat a nőket, akik nem illeszkednek bele a „házas, gyermeket nevelő anya” képébe – független attól milyen szerepet töltenek be a társadalomban.

Családbarát vagy anyaközpontú politika?

A magyar kormány családpolitikája deklaráltan a népességfogyás megállítására irányul. Azonban a rendszer csak azokat ismeri el, akik gyermeket vállalnak: a CSOK, a babaváró hitel, a nagycsaládosok kedvezménye, valamint a frissen bejelentett adókedvezmények is ide tartoznak. Ezen eszközökhöz olyan magyar állampolgárok férnek hozzá, akik valamilyen formában szülővé válnak.

2024-ben Magyarországon az élveszületések száma 77 500 fő volt, ami 2011 óta a legalacsonyabb értéknek számít. A kormány válasza erre: még erőteljesebb anyaság-orientált politika. Ez azonban azt is jelenti, hogy a női önrendelkezés szabadsága csorbul – aki nem szül, az lemarad.

A gyermektelen egyedülálló nők például teljes mértékben kiszorulnak az otthonteremtési és jóléti támogatások jelentős részéből,

akkor is, ha teljes munkaidőben dolgoznak, adót fizetnek, és hozzájárulnak az ország GDP-jéhez.

A nők szerepe körüli diskurzus már évszázadok óta az anyaság kérdése körül forog. A szocializmusban, különösen az 1960-as és ’70-es években – a nőket aktívan integrálták a munkaerőpiacra. Az állam hangsúlyozta, hogy a nő egyszerre lehet „dolgozó és anya”. Ez a kettős teher azonban nem jelentett emancipációt, hiszen a háztartásbeli munkák továbbra is a nőkre hárultak. A rendszerváltás utáni években a női munkavállalás visszaesett, majd a 2010-es évektől kezdve a NER kormányzati politikája újra hangsúlyosan konzervatív értékekre épült – ahol a nő szerepe elsősorban az anyaságban teljesedik ki.

Orbán Viktor 2019-es évértékelő beszédében a következőt mondta: „A magyar nő dolga, hogy gyermeket szüljön a hazának”. Ez a kijelentés jól tükrözi azt a politikai attitűdöt, amely szerint a nő elsősorban szülőként válik értékessé az állam szemében.

Nőközpontibb családpolitika – nyugat-európai példák

Az Európai Unió nemcsak a nemek közötti esélyegyenlőséget, de a nők strukturális hátrányainak csökkentését is stratégiai célként kezeli. A 2020-ban elfogadott Nemek közötti egyenlőségi stratégia (2020–2025) (EU Gender Equality Strategy 2020–2025) átfogó irányelvet nyújt arra, hogyan kell az Unió tagállamainak biztosítaniuk a nők egyenlő esélyeit a munkaerőpiacon, a politikai döntéshozatalban, a magánéletben és a gondozási feladatok megosztásában. Ez a dokumentum kimondja, hogy a nemi szerepekről alkotott sztereotípiák (különösen azok, amelyek a női identitást kizárólag az anyasághoz kötik) nem csupán kulturális kérdések, hanem gazdasági növekedést, társadalmi jólétet és munkaerőpiaci hatékonyságot is hátráltatják.

A 2019/1158-as EU-irányelv (Work-Life Balance Directive) célja ezek mellett, hogy megkönnyítse a szülők és gondozók munkaerőpiaci részvételét, különös tekintettel a nőkre, akik a gondozási feladatokat aránytalanul viselik. Ilyen irányelve például, hogy minimum 10 munkanap apaszabadság jár, legalább 4 hónap (2-2 hónap) szülői szabadság és gondozási szabadság. Ez csak pár irányelv a renget új intézkedésből. Ezek a szabályozások nem szűkítik le a női szerepet az anyaságra. Ellenkezőleg, arra törekednek, hogy a családalapítás ne járjon a női egzisztencia és függetlenség feladásával.

Miközben Magyarország családpolitikája túlnyomórészt a gyermekvállaláshoz kötött támogatásokra épít, több nyugat- és észak-európai ország valamint maga az Európai Unió komplexebb, befogadóbb és nemsemleges megközelítést alkalmaz.

A skandináv országokban – különösen Svédországban, Norvégiában és Dániában – a családpolitika középpontjában a munka és magánélet egyensúlya áll. Ezek az országok nemcsak a szülőket támogatják, hanem minden állampolgárt lakhatási, egészségügyi és oktatási juttatásokkal, függetlenül attól, hogy gyermeket nevelnek-e.

Németország 2017-ben bevezetett reformjai például lehetővé tették, hogy azok az állampolgárokra is, akik nem nevelnek gyereket, de alacsony jövedelműek vagy társadalmilag kiszolgáltatott helyzetben vannak. A cél nem a demográfiai ösztönzés, hanem a társadalmi inklúzió, ahogy azt az EU Gender Equality Strategy 2020–2025 is kiemeli. A stratégia hangsúlyozza, hogy a nők sokféleségét és döntési szabadságát a közpolitikáknak figyelembe kell venniük, és az esélyegyenlőséget strukturálisan kell támogatni, nemi sztereotípiáktól mentesen.

Mégis meddig tűrjük még?

A jelenlegi magyar rendszerben egy nő tudományos, szakmai vagy művészi teljesítménye, adófizetői szerepe, közéleti aktivitása vagy önkéntes munkája másodlagossá válik – ha nem párosul az anyasággal.

Ez nem nőközpontú politika. Ez egy patriarchális rendszer, amely a nőt eszköznek tekinti a demográfiai célok eléréséhez, nem pedig önálló döntéseket meghozni képes, autonóm személynek. A nő értékét így nem saját jogon, hanem reproduktív funkcióján keresztül határozza meg az állam.

Egy igazságos és modern társadalom nem csak a gyermekes nőket támogatja. Tiszteletben tart egyéni döntéseket, és biztosítja az egyenlő hozzáférést a jóléti juttatásokhoz anyaként, gyermekként, egyedülállóként vagy párkapcsolatban. Az valódi családbarát politika nem szűkíti le a női lét értelmét az anyaságra, hanem döntéseiben egyenlősítő módon támogatja nőnemű állampolgárait is.

Büttl Ferenc Mércén megjelent cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a gyermeket nevelő háztartások támogatása elviekben indokolt (hiszen a gyermeknevelés tényleges költségekkel jár), a jelenlegi adókedvezmény-alapú rendszer a magasabb jövedelmű, jellemzően házas és gyermeket nevelő családokat részesíti előnyben. Eközben az olyan alacsony keresetű, egyedülálló vagy gyermektelen nőket, akik szintén hozzájárulnak az államháztartáshoz, teljes mértékben figyelmen kívül hagyja.

Egy progresszívebb és inkluzívabb családpolitika nem a meglévő támogatások elvételét jelentené, hanem azok újraértelmezését. A jelenlegi rendszerben például a családi pótlék évek óta változatlan összegű, reálértékben folyamatosan csökken. Ezek a  juttatások érdemi emelése, életkortól és háztartás formától függetlenül sokkal célzottabban és igazságosabban segítené a gyerekek felnevelését. Emellett szükség lenne olyan nőpolitikai intézkedésekre is, amelyek a nők oktatáshoz, munkavállaláshoz, vállalkozáshoz, lakhatáshoz vagy egészségügyi ellátáshoz való hozzáférését támogatják, függetlenül attól, hogy szültek-e gyereket vagy sem.

A valódi családbarát politika nem szűkíti le a női lét értelmét az anyaságra, hanem elismeri a nők sokszínű életútját és döntési szabadságát. Mert egy nő nem akkor válik értékessé, amikor megszüli az első gyermekét. Hanem már most is az.