Ahogy a Tisza előnye egyre nagyobb, a Fidesz látványos kapkodásba kezdett a közbeszéd feletti uralmának visszaszerzése érdekében. Minden trükköt bevet a konzervatív nagykönyvből: a szexuális kisebbségek elleni hadjáratot új szintre emeli a gyülekezési jog korlátozásával, a nem kormánypárti újságírókat, aktivistákat (az „áttelelt poloskákat”) kitiltással fenyegeti, valamint a semmiből újra előkerült a drogháború is – és ki tudja, mi jön még.

Az eddigi intézkedésekben két közös elem van. Egyfelől, kiválóan alkalmasak az ellenzéki emberek (különösen az urbánus fiatalok és középkorúak) szimbolikus és tényleges célkeresztbe állítására, egyértelmű, hogy ezek az intézkedések melyik tábor szavazóit hivatottak megfélemlíteni. Másfelől, mindegyik esetben szinte biztos, hogy az intézkedések nem fogják beteljesíteni hivatalos céljukat.

Józan ésszel a Fidesz sem remélhet tényleges gyermekvédelmi áttörést a Pride betiltásától, „Brüsszel” sem fog kardjába dőlni a kitiltásoktól (főleg, ha Orbánék végül tényleg kettős állampolgárokat fognak „hazaküldeni”, szembemenve mindazzal, amit a párt még 2004-ben képviselt). És végül, miként ezt a lapunknak név nélkül nyilatkozó, a drogterjesztést kutató forrásunk is megerősítette: a magyarországi drogválság sem fog enyhülni a tervezett szigorításoktól.

De mi változik valójában, és mi lehet a kormány célja ezen a területen, és mindennek milyen hatása lehet a mindennapjainkra? Utánajártunk.

Spurizó jogalkotás

Intő jel az új drogtörvény megszületésének gyorsasága. Amint arról korábban írtunk, a kormány február végén, Orbán Viktor évértékelőjét követően hirdetett háborút a drogok ellen. Március közepére már el is készült az alaptörvény-módosítás tervezete, ezt fogadták el múlt hétfőn. Az erre épülő törvényi változtatásokat pedig április elsején (!) nyújtotta be az országgyűlés elé Horváth László, az újdonsült „kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős” kormánybiztos.

Már az alaptörvény-módosítás benyújtásakor felmerültek jogi aggályok, nevezetesen, hogy leginkább csak bizonytalanságot szül: pontatlan megfogalmazása könnyen politikai fegyverré válhat, lehetőséget teremt rá, hogy a kormány elnyomja például az olyan alacsony kockázatú drogok, mint például a kannabisz liberalizációjáért küzdők hangját. Pontosan ez történt a Kutyapárt idei, április 20-ra meghirdetett szokásos fűlegalizációs rendezvényével: betiltották az alaptörvény-módosításra hivatkozva. Kisebb – és a helyzetet jól jellemző – hiba, hogy ezt a rendőrség még a módosítás elfogadása előtt tette meg, így végül a Kúria felülbírálta a döntést – a Kutyák szavaival „kicsavarta az időgépet a rendőrség kezéből” – így a párt mégis megtarthatja a demonstrációt húsvét vasárnap – ha csak addig be nem tiltják újra.

Az alaptörvény-módosításra épülő törvénymódosítás szövegezése aztán végképp igazolta az előzetes sejtéseket. Egyrészt az új törvény jelentős része csak a korábbi drogtörvény átfogalmazása – ebből a szempontból az egész hacacáré csak egy kommunikációs trükknek tűnik.

Ahol pedig mégis változik, az sem jelent a szakmai irányvonal tekintetében változást: a kormány továbbra is csak a lőszert (azaz az adóforintjainkat) kívánja pazarolni, és ami még rosszabb: a megelőzés és az ártalomcsökkentés helyett tovább folytatja elkeseredett és minden bizonnyal felesleges harcát a kínálati oldallal, valamint a fogyasztókkal. E harc azonban eddig sem vezetett sokra.

Ahogy korábban a Mércének Kardos Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogjogi szakértője, a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagja elmondta, a törvényi szigorítások kapcsán léteznek kutatások, és ezekből egyértelműen látszik, hogy a kábítószer-használat alakulása egyszerűen nem ezektől függ. Továbbá a nemzetközi példák is azt igazolják, hogy idővel az országok kihátrálnak a felesleges drogháborúikból, a dekriminalizáció irányába lépnek el.

A törvényjavaslathoz egyetlen módosító érkezett, a Párbeszéd parlamenti frakciójában politizáló Jámbor Andrásé. Habár a politikus a parlamenti vitán is hangsúlyozta, hogy szerinte a drogproblémát „nem lehet kizárólag rendészeti eszközökkel megfékezni”, azért módosítójában a rendőrség megerősítését kérte „a törvényben foglaltak érvényesítéséhez”. Úgyhogy úgy tűnik, a rendőrségi fellépés fokozása nem feltétlen vitatott pont – legalábbis a „reálpolitikai” mezőben. Jámbor mindemellett viszont a prevencióra is több forrást kért, valamint parlamenti felszólalásában kiemelte, hogy a törvénymódosítás semmit nem kezd az egyre növekvő alkoholizmussal és a benzodiazepin származékok (Rivotril, Frontin, Xanax) elképesztő mértékű  fogyasztásával. A módosító javaslatot az Igazságügyi Bizottság fideszes többsége leszavazta.

A drogháború kiszemelt áldozatai

A sebtében összetákolt drogtörvény tehát a nagy képet tekintve nem jelent elmozdulást a Fidesz eddigi drogpolitikájától, és drogprevenciós szempontból ugyanaz a kritika mondható róla, mint a korábbi törvényről. Sok konkrét dolog megváltozik azonban, a változtatások egy részének pedig egy bizonyos (politikai) csoport megfélemlítése is lehet a célja.

Jelentős változtatásnak számít, hogy mostantól a dizájnerdrogok használata is bűncselekménynek számít majd, eddig szabálysértés volt. Felvetődik a kérdés, hogy ez az intézkedés bújtatva nem a szegénység büntetése-e, hisz az a szociológiai kutatásokból (is) tudható, hogy a dizájnerek az alsóbb osztályokban, szegregátumokban hódítanak. A lapunknak név nélkül nyilatkozó, drogterjesztéssel foglalkozó kutató szerint azonban nem ez a helyzet. Habár a változtatás jelentős szigorítást jelent (a büntetési tételek, az erkölcsi bizonyítvány, a gyanúsított jogkörei stb. tekintetében), valójában csupán a többi drog szintjére kerülnek így a dizájnerekkel kapcsolatos büntetések.

„Őszintén kétlem, hogy az eddigi törvénykezést némi üdvözlendő szociális érzékenység motiválta volna. Sokkal inkább arról van szó, hogy eddig idegen test volt a magyar jogalkotói gyakorlatban a dizájnerügy” – mondta el lapunknak a kutató.

A többi, fogyasztót érintő változtatást kapcsán rámutatott, hogy az egybehangzó tudományos konszenzus szerint a legritkább esetben van hatása a szigornak. Magyarországon egyébként – folytatja a kutató – viszonylag kevés embert kapnak el szerhasználatért, tömegek eddig sem kerültek börtönbe emiatt. A drogfogyasztás eleve úgynevezett áldozat nélküli bűn (victimless crime), így nehezebb elkapni is.

Ráadásul Magyarországon máshogy működik a drogterjesztés, mint ahogy azt például az amerikai filmek bemutatják. Zárt és félzárt rendszerek vannak, sok terjesztő (például az egyetemi közegekben) csak ismerősöknek, ismerősök ismerőseinek ad el, van, aki nem is hivatásszerűen űzi a terjesztést, inkább mellékkereset gyanánt – foglalja össze a kutató. Épp emiatt sok közvetítő is van: olyan hétköznapi fogyasztó, aki kapcsolatban van egy kisterjesztővel, és vesz a barátainak is, de nincs profitérdeke, nem keres ezen. A jog azonban esetükben nem tesz különbséget.

Pedig a kutató szerint a büntetőjog általában a szándékot is figyelembe veszi, ennek komoly jogfilozófiai hagyománya van. Kérdés, hogy ez esetben miért nem? Ezt az ellentmondást némiképp enyhíti az a tény, hogy a bírói gyakorlat viszont igyekszik különbséget tenni, a közvetítőket ritkán kezeli valódi terjesztőként. Mindenesetre a mostani jogi szigorítások nem a különbségtétel irányába mutatnak: az, hogy fel kell dobnia a fogyasztónak, hogy kitől vesz, a kisterjesztők és ilyen közvetítők szankcionáláshoz vezethet elsősorban, ami, különösen az utóbbi esetben, megkérdőjelezhető kimenet.

Másik szempont, hogy a valódi terjesztők utáni hajszának pedig magas a korrupció kockázata: rengeteg, gyakran készpénzben vagy értéktárgyakban tartott profit jön létre ezeknél a kereskedőknél, amit aztán könnyű „zsebre vágni”. Ez azért nem jelent kirívó problémát itthon, mert a drogháború a rendőrség szempontjából eddig alacsony takarékon volt a kutató szerint. Nagyon hosszadalmas és bonyolult munka egy valódi nagyterjesztőt leleplezni és elkapni, a forráshiányos magyar rendőrség inkább a fogyasztók és a kis és közepes terjesztők lefülelésére specializálódik. Így lehet gyorsan „eredményeket” felmutatni.

A kutató szerint viszont nem a rendőrség drogháborúra fordítható forrásait kéne növelni – ugyanis források ide vagy oda, ez a háború még soha, sehol nem volt sikeres. Az Egyesült Államokban leginkább arra volt jó, hogy megtömjék a magánbörtönöket elítéltekkel, ami ott profitérdek. Továbbá ma már történetileg az is tudható a kutató szerint, hogy a legelső amerikai drogháborút valójában a politikai ellenfeleivel, és nem a droggal való leszámolás céljából hirdette meg a Nixon-kabinet.

„Az 1968-as Nixon-kampánynak, majd a Nixon-féle Fehér Háznak két ellensége volt: a háborúellenes baloldal és a feketék.  (…) tudtuk, hogy ha elérjük, hogy a nagyközönség a hippiket a marihuánával, a feketéket pedig a heroinnal hozza összefüggésbe, mi pedig mindkettőt szigorúan büntetjük, akkor szétrobbanthatjuk ezeket a közösségeket. Letartóztathatjuk vezetőiket, razziát tarthatunk otthonaikban, feloszlathatjuk a gyűléseiket, és estéről estére lejárathatjuk őket a híradóban. Tudtuk, hogy hazudunk a drogokról? Persze.”

– nyilatkozta John Ehrlichman, Nixon egykori fő belügyi tanácsadója. E nyilatkozat egy 1994-ben készült interjúban hangzik el, amelyet majd csak Ehrlichman halála után, 2016-ban tett közzé az azt készítő újságíró.

A kutató szerint tehát a drogháborúknak mindig is a céljuk volt a politikai ellenfelek megfélemlítése és szétzilálása. „A Fidesz tudja, kik vannak ellene, és ők, vagy egy részük, hogyan él. Pontosan tudja azt is, hogy ezek a szigorítások számukra ijesztőek, megfélemlítőek” – mutatott rá.

A megfélemlítés mellett további cél lehet, hogy a kormány az állam működőképességét bizonyítsa – állítja a kutató. A globalizált világgazdaságban kevés mozgástere van egy adott ország kormányának, így sokszor többek között a bűnözés elleni kemény fellépéssel próbálja igazolni önmagát.

„A pánikkeltés és a szigor a képességesség látszatát hivatott felmutatni.”

Ez pedig különösen fontos olyankor, amikor a kormánypártot első számú ellenfele pont az állam lerohasztásával vádolja, hihetően.

Mindezzel együtt az általunk megkérdezett kutató szerint is egyre rosszabbak Magyarország kábítószeres mutatói, és már rég cselekedni kellett volna. Ám a megoldás, szerinte is, alapvetően szociálpolitikai és nem rendészeti.

„Ez egy szociális probléma, amelynek megoldása lassú, drága, nem is mindig rögtön hatásos. A magyar politikai realitásait tekintve tehát nem az a meglepő, hogy nem hajlandóak így kezelni a kérdést, inkább az, hogy csak most kezdtek bele a szigorításba.”