Szombaton több száz szerb és velük szolidarító magyar állampolgár üdvrivalgása közepette begurult a Hősök terére az a több tucatnyi biciklista, akik az Újvidéki Egyetem hallgatóinak képviseletében kerekeznek Strasbourg felé, hogy elvigyék a szerbiai emberi jogsértésekről szóló dokumentációkat az Emberi Jogok Európai Bíróságának.

A téren összegyűltek lelkes skandálása, biciklistáknak dobált rózsái és ölelései kifejezetten eufórikussá emelték a hangulatot, néhány pillanatra elfeledtetve a komor tényeket, amik a hónapok óta zajló szerbiai tömegtüntetések és egyetemfoglalások hátterében állnak.

Mint ismeretes, tavaly november elsején iszonyatos tragédia rázta meg Szerbiát. Az újvidéki vasútállomás nemrégiben, a Budapest-Belgrád gyorsvasút projekt részeként „felújított” épületének 300 tonna súlyú előtető-szerkezete aznap leszakadt, a helyszínen kioltva 14 ember életét, valamint megölve további egyet, aki súlyos sérüléseibe később a kórházban halt bele. Mindez minden bizonnyal teljesen megelőzhető okokból történt, kriminális tervezési hibákból eredően, amelyeket viszont a korrupt, átláthatatlan közintézmények működése eltakart.

A tragédia után Szerbián sok éve nem látott tiltakozási hullám söpört végig, a felelősök felkutatását és megbüntetését, valamint az ehhez hasonló esetekhez vezető körülmények teljes felszámolását követelve. Az egyébként a társadalom széles rétegeit megmozgató tiltakozási hullám élén a kezdetektől egyetemisták álltak, akik egyetemek és egyéb közintézmények elfoglalásával adtak nyomatékot követeléseiknek, létrehozva egy alternatív, átláthatóságra és demokratikusságra épülő döntéshozatali rendszert a társadalmi ellenálláson belül. A szerbiai rezsim részengedmények és felelősséghárítás mellett a kezdetektől fogva brutálisan lépett fel a tiltakozókkal szemben, hol homályos hátterű verőlegényekkel, hol hangágyúval, hol rágalomkampánnyal harcolva a valódi változást követelő tömegek ellen.

Pumpálj! – Biciklit is

Mint arra már a Mércén is felhívtuk a figyelmet, a szerbiai tiltakozások egyik jelszava a „pumpálj” lett, utalva az ellenállás fenntartásának szükségességére egy népszerű szerb popdal szövegét felhasználva. Az újvidéki egyetemisták bringás csoportja a szlogennek újabb értelmezési réteget adott akciójával, immár a kerekek felfújását is bevonva a mostani tiltakozás alapfogalmaiba.

A csoport feltett szándéka, hogy mintegy 1000 kilométert tekerve, Újvidéktől Szabadkán, Budapesten, Pozsonyon, Bécsen, Linzen, Salzburgon, Münchenen és Stuttgarton keresztül, minden városban egy-egy rövid, demonstratív kiállásos megállást téve juttassák el a mozgalom fő követeléseit az EU bíróságához.

Fővárosunkban nem lehetett panasz a fogadtatásra, mind Szerbiából származó, mind magyarországi szolidáris csoportok ujjongva (és rengeteg étellel-itallal) fogadták a tekerőket. Az esemény magyarországi szervezői között akadtak olyanok, akik január óta rendszeresen gyűléseket tartanak Szerbia budapesti nagykövetsége előtt, az országban uralkodó áldatlan állapotok miatt. Egyikükkel, Nikola Teodosić-tyal sikerült pár szót váltanunk a Hősök terén. Teodosić, aki egyébként Magyarországon tanul nemzetközi kapcsolatok szakon, elmondta, céljuk az, hogy tudatosítsák szerbiai barátaikkal és honfitársaikkal, hogy tiltakozásaiknak külföldön is van támogatottsága, és a külföldön élő szerbiai emberek is kiállnak mellettük.

„Sajnos a demokratikus értékek egyre inkább háttérbe szorultak Szerbiában, mióta a Szerb Haladó Párt átvette a hatalmat, korábban Tomislav Nikolić, majd Aleksandar Vučić alatt. Az ő rendszerük évről évre egyre inkább átveszi az intézmények irányítását, és a média feletti teljes ellenőrzésük lehetővé teszi, hogy a közvéleményt nacionalistábbá, kevésbé demokratikussá formálják. Összességében csak a belső gyűlöletből és az erkölcstelen értékekből táplálkozik ez a rendszer”

– hangsúlyozta a hallgató, majd hozzátette a tüntetések természetével kapcsolatban:

„Remélhetőleg látszik kívülről is, hogy egyik követelésünk sem mondja azt, hogy meg akarunk szabadulni az elnöktől, vagy hogy ezt, vagy azt a bizonyos személyt akarjuk a hatalomba. Nem, a követeléseink mind rendszerszintűek, hiszen az emberek tudatosították, hogy a rendszerünk alapjaiban korrupt. Például, abból a szempontól, hogy nincs többé független igazságszolgáltatásunk, amely valóban minden ügyet teljes átláthatósággal tud feldolgozni.”

Az 1000 kilométeres távot teljesítő egyik bringást is sikerült gyorsan elkapnunk pár kérdésre. A demonstráló – nevezzük mondjuk Marko-nak – elmondta, hogy csodálatos érzés volt számára begördülni Budapest egyik központi terére úgy, hogy mindenfelől a szolidaritás kifejeződéseivel találkozott:

„Csodálatos érzés volt megérkezni ide. Számomra őszintén szólva a menetünk eddigi legnehezebb pontja volt ez érzelmileg. Elkezdtem reszketni, amikor megláttam a tömeget. A bicikli tekerésére jóval kevesebb energiát kell használnom, mint a meghatottság feldolgozására.”

Marko abban is reménykedik, hogy végül nem lesz szükség a teljes táv teljesítésére, na nem azért, mintha nem lenne benne elég lendület, inkább csak reméli, hogy előbb elfogadják a követeléseiket hazájában, minthogy megérkeznének úti céljukhoz:

„Ha teljesítik a követeléseinket még mielőtt megérkezünk, visszamegyünk és ünnepelni fogunk. Ez az, amire várunk. Minden nap reméljük, hogy meg fog történni, és ne kelljen tényleg végigmennünk. De ha kell, végigtekerünk”.

A bringás demonstráció bár látványos, önmagában nem illeszkedik a társadalmi szervezkedés eddigi menetébe. A szerbiai tiltakozók, főként az egyetemisták mindezidáig kifejezetten távol tartották magukat az EU-s intézményekre való hivatkozástól, a helybeli szervezkedést és az alulról jövő problémamegoldást részesítve előnyben. Egyelőre nem tudni persze, hogy mindez csak egy jól sajtózható megmozdulás vagy irányváltási szándék a mozgalom részéről.