Magyarország etnikai megosztottsága részben felülről bátorított, sőt, gerjesztett, részben „spontán” folyamat. Részben intézményes és olykor nyílt, olykor csak diszkrét politikai döntések mentén különülnek el térben is egyes lakossági csoportok, épülnek láthatatlan falak – részben magától értetődő természetességgel. A falak lebontásáért vívott erőfeszítések sokfélék lehetnek. Ezúttal egy olyan településről és egy olyan egyesületről lesz szó, ahol a romák kezdeményezték azt a szervezői munkát, amely egyesíteni tudta, az oktatás felől indulva, előbb a hátrányos helyzetű gyerekekért dolgozó romákat és nem romákat, majd egyre szélesebb közösségeket is, idővel talán az intézmények működésére is visszahatva. Az örkényi Valamit Mindenkiért Egyesület fórumán jártunk.  

A Pest megye déli részén, a Homokhátságon fekvő Örkény helyzetére jellemző, hogy bár nincs túl messze Budapesttől – szinte az agglomerációba tartozhatna – jó másfél órát döcögtem a degeszre tömött, öreg motorkocsival, mire megérkeztem a kisvárosba, ahol a mintegy 5000 fős lakosságú település lakosságának a legutóbbi népszámlálás szerint 13,4 százaléka roma. Az iskola tanulói között ez az arány azonban 60-70 százalék. Talán nem véletlen, hogy a főváros körzetében épp ezt a vonalat nem sikerült a mai napig felújítani. Míg a romantikus Dunakanyar vagy a népszerű Esztergom irányába már lágyan siklanak a modern vonatok, a Homokhátság – az évek óta ígérgetett, örökké késő felújítás hiányában – e téren is mostohább körülményekkel várja az utazókat: vagyis a fővárosba ingázó dolgozókat, tanulókat, akiknek így kézzelfogható nehézséget okoz, hogy naponta hosszú órákat töltenek utazással.

A településre Rafael Zsolt, a helyi iskola tanára invitált meg bennünket, hogy részt vegyünk a Valamit Mindenkiért Egyesület (VME) műhely-gyűlésén, ahol az egyesület tagjai és támogatóik egy szegregációellenes programhoz kapcsolódó kutatás előkészítésén dolgoztak.

A VME 2022 augusztusában jött létre Örkényben, „elsősorban a hátrányos helyzetű roma családok életminőségének javítására. Minden ehhez kapcsolódó közösségszervezés, közösségépítés, oktatás, esélyegyenlőség elősegítése céljából. De csinálunk táboroztatásokat, felzárkóztató órákat, pótvizsgákra való felkészítést is hátrányos helyzetű gyerekeknek”

– mondja Rafael Zsolt.

Örkénynek egy óvodája és iskolája van, ahol az elmúlt időszakot a spontán szegregáció jellemezte, azaz mint megannyi vidéki, egyiskolás településen, azok a szülők, akik megtehették, elkezdték gyerekeiket más környékbeli települések, mint a nagyobb Dabas vagy Táborfalva, Pusztavacs magasabb presztízsű iskoláiba hordani. Noha ilyenkor általában nem a nyílt rasszizmus az indok, a háttérben az előítéletek húzódnak. A jelentős roma kisebbséggel rendelkező települések iskolái így „elcigányosodnak”, ami a többi családot is arra ösztönözheti, hogy inkább vigyék a más településen található iskolákba a gyerekeiket – ezzel valósítva meg a de facto szegregációt.

Ezt a tendenciát azonban úgy tűnik, hogy sikerült megfordítani az egyesületnek.

Azt persze nem tudhatjuk, hogy a járvány vagy más külső körülmények mennyire játszottak szerepet az eredményekben, de ahogy az egyesület egyik tagja említette, míg korábban az iskoláskorba lépő gyerekek mintegy egyharmadát elvitték szüleik a településről, napjainkban az egyesület szerint több mint 90 százalékukat a helyi iskolába íratják be. Legutóbb a hatvan beiratkozó elsősből csak négyet írattak más iskolába, mondja Zsolt, míg a korábbi években ez ennek többszöröse volt. Hogyan sikerült visszaállítani a helyi iskolába vetett bizalmat? A VME részben a romákat és nem romákat egyaránt célzó közösségi rendezvényekre épített, másrészt az érintettek és az intézmények közötti kapcsolatépítést, kommunikációt segítették.

„Nem kifejezetten roma napokat csinálunk, hanem családi napokat, ahová a hátrányos helyzetű családok el tudnak jutni, függetlenül attól, hogy romák vagy sem. Hívunk roma és nem roma előadókat is, ahogy a főzőverseny zsűrijét is úgy válogatjuk össze, hogy vegyes legyen”, magyarázza Rafael Zsolt.

A már hagyományosnak tekinthető halloweeni rendezvényükre 400-500 főt mozgatnak meg, már a környező településekről is jönnek. A gyerekeknek rendezett városi felvonulás egyes állomásain, „próbálják a romákat a nem romákkal összetenni, hogy megtapasztalják egyáltalán, milyen a közös munka. Mennyivel jobb, ha közösen csinálunk valamit, és nem csak külön-külön dolgozgatunk. Vagy az egyik roma származású pedagógushoz betettünk olyan diákokat, akiket nem ide járatnak, nem romák, és látták azt, hogy ez az örkényi roma pedagógus semmivel sem rosszabb, mint az ő tanáraik.”

Az ilyen találkozások elősegítése mellett a VME működése azt is katalizálhatta, hogy az intézmények, bár eleinte gyanakvással fogadták a munkájukat, szintén tegyenek lépéseket, hogy „nyissanak egymás felé az emberek”. Így például az önkormányzat is jobban törekszik szerintük arra, hogy mindenkinek megfelelő rendezvényeket kezdeményezzen, sőt, romákat is díjaztak, amire emlékeik szerint korábban nem volt példa.

A VME 16 fős csapatában részt vesz a szülői munkaközösség vezetője a helyi iskolából, érintett szülők, nagymamák, vagy olyan diákok, akik korábban végeztek a suliban, a tanárok mellett a helyi Micimackó Gyerekház vezetője, ahogy a nemzetiségi önkormányzat tavaly megválasztott új tagjai is. Ez az összetétel is elősegíthette, hogy hatékony fórumokat, munkacsoportokat tudjanak szervezni az összes érintettnek, többek között azokat is bevonva, akik már elvitték a gyereküket másik iskolába.

Rafael Zsolt szerint az itt felvetett problémák gyakran a kommunikáció hiányára vezethetők vissza: a szülők csak hallomásból tudnak dolgokat az iskoláról, nem érintkeznek, nem beszélgetnek egymással. Ha ez mégis megtörténik, jó körülmények közt, az segít felszámolni a megalapozatlan előítéleteket. A fórumsorozaton létrehozott problématérképpel vették fel aztán a kapcsolatot az iskola és a település vezetésével.

Országos mozgalom, helyi szervezet

A VME is becsatlakozott a 2023 őszén létrejött Együttnevelés Szövetségbe (EnSz), amely több szervezet részvételével küzdene a roma gyerekek oktatási elkülönítése ellen. Az egyesület létrejöttében fontos szerepet játszott a Polgár Alapítvány az Esélyekért (PAE) ügykoalíciós programja, amelyben Rafael Zsolt is részt vett, az ott tanultakat beépítve a helyi szervezői munkájába.

Az EnSz társkoordinátora a tanári képesítését ezekben a hónapokban megszerző Zsolt, aki már régóta tanít a helyi iskolában, és tavaly elindult az önkormányzati választásokon is. Sokan bátorították az indulásra, de

„az adta meg a nagyobb löketet, amikor egyszer bementem egy pékségbe, és csupa nem roma származású ember mondta, hogy miért nem indulok, miért nem képviselem őket, és ha elindulok, akkor ők tuti rám szavaznának. Ez másnak talán nem olyan nagy jelentőségű, de nekem ez olyan jól esett, hogy azt gondoltam, ha már ők is így gondolják, akkor lehet, hogy van itt keresnivalóm. 

Nem is kampányoltam, talán egy vagy két szóróanyag ment ki rólam, meg egy videó a helyi tévében. És mégis hatszázharminckét szavazattal bejutottam, aminek nagyon örültem.”

Az Örkényben tartott workshopon megismertük az egyesület alelnökét, Balogh Máriát, az örkényi Biztos Kezdet gyerekház intézményvezetőjét is. Balogh Mária is hangsúlyozta, hogy nemcsak roma családokkal foglalkoznak: „szó szerint Örkényt fogjuk össze, nemcsak a roma és hátrányos helyzetű embereket, egész jól megy a közösségépítés a városban.” Az egyesület rendszeresen szervez élelmiszer-adomány osztást a hátrányos helyzetű családoknak, és hagyomány már a ruhaosztás is, egy afféle „szabadturkáló”.

„Összegyűjtjük a térségben felkínált állásokat, és célzottan kínáljuk fel helyi lakosoknak, önéletrajzokat írunk, támogatókat szerzünk egy-egy hátrányos helyzetű gyerek beiskolázásához, felhívjuk a lakosság figyelmét a környezettudatosságra”, részletezi Zsolt.

Emellett ismeretterjesztő és kreatív foglalkozásokat tartanak a leendő diákoknak, amelyek keretében az iskolában mutatják be, hogy mire számíthatnak, ha beiratkoznak – és nem utolsó sorban szüleiknek, akik ennek hatására akár annak ellenére az örkényi iskola mellett dönthetnek, hogy korábban más településre akarták vinni gyerekeiket.

Sándor Molnár Teréz szintén a szervezet megalakulása óta részt vesz a munkában, az élhetőbb és jobb Örkényért. Beszélt arról is, hogy a szülőket eleinte nehezebben tudták bevonni: „Az volt a taktikánk, hogy először mindenképpen gyerekprogramot szervezünk, amire aztán eljönnek a szülők, belátást nyernek a munkánkba, ami után együttműködőek lesznek.”

A problématérkép vázolása – közösségi tudás bevonásával

A már említett fórumok után a VME egy úgynevezett részvételi akciókutatással (RAK), vonná be mélyebben az érintetteket a közös problémák megoldásába.

Ennek, a számos közösségépítő, civil szervezet által sikerrel alkalmazott programnak az egyik állomását láthattam az örkényi workshopon, amin az egyesület tagsága és más érintettek is részt vettek. A tucatnyi aktivista, egyesületi tag közül két kivétellel mindenki nő. A RAK módszertan lényege, hogy az adott közösség tagjai közösen választják ki, mely téma a leginkább égető – ez alatt azt kell érteni, hogy minden jelenlévő elmondja, mit lát az aktuálisan legfontosabb megoldandó kérdésnek. Ehhez minden jelenlévő szabadon ismerteti álláspontját, majd a témák szűkítésével kiválasztják azt a specifikus problémát, amire koncentrálnak – esetünkben a tanárok-diákok-szülők közti minőségi kommunikáció elősegítését.

A tucatnyi résztvevő, aktivisták, egyesületi tagok ezúttal is számos problémát vázoltak fel, ezek között ott volt a szülők ignoranciája vagy hogy a tanárok napjaink szabályai miatt félnek megregulázni a diákokat – tartván az esetleges feljelentésektől, retorzióktól. Végül azonban közös megegyezéssel arra jutottak, hogy a jelen helyzetben a legégetőbb hiányosság a szülők, tanárok és diákok közötti minőségi kommunikáció. Így ennek javítására kell törekedniük.

A következő lépés, hogy az EnSz szakértői segítségével kérdőívet állítanak össze, amit a résztvevők közösen vesznek majd fel a közösség tagjaival.

Modellértékű működés?

Szemben a szegregáció elleni küzdelem jogérvényesítő, érdekérvényesítő, esetleg az elkülönítést peres útra terelő formáival és eszközeivel, a Valamit Mindenkiért Egyesület stratégiája alapvetően kerüli a konfrontációt. A szociális célú tevékenységek (élelmiszercsomagok, mikulás ajándék, ruhaosztás) mellett, a helyi közösségnek különféle, de jellemzően az oktatásra fókuszáló szolgáltatásokat nyújtó VME talán abban is egyedülálló, hogy a közösségi élmények, a bevonás és az elismerés felől próbálja leépíteni az előítéleteket, és közös nevezőre hozni az egymást nem is feltétlen ismerő helyieket.

A hátrányos helyzetű gyerekek és családok támogatásával indult, de idővel a helyi lakosság egyre nagyobb részét bevonó munka, úgy tűnik, gyakorlati eredményeket is elért a spontán szegregáció felszámolásában, „csupán” azáltal,  hogy a helyi társadalom egyre nagyobb részével teremtettek kapcsolatot. Részben azért, hogy bevonják őket a problémák feltérképezésébe, részben pedig azért, hogy az egymással egyébként legfeljebb marginálisan érintkező csoportok között találkozások, párbeszéd, közös élmények szülessenek, majd mindebből együttműködés, együttgondolkodás és talán valódi közösséggé válás is.

Rövid fennállásuk alatt, úgy tűnik, azt is bizonyították, hogy nem(csak) elvont értékek védelmében, hanem a napi tapasztalatokból fakadó igények megismerésén és a válaszok kidolgozásán – majd gyakorlatba ültetésén dolgoznak.

Miközben a látottakon gondolkodtam, a hazaúton ismét kaphattam némi ízelítőt a Homokhátság valóságából. Mielőtt felszálltam a tinédzserkoromat idéző műbőrös vagonba – amin a kései órán immáron magamban zötykölődtem a vigasztalan észak-alföldi táj sötétjében – az állomáson elkvaterkázhattam egy Kőbányai mellett az utazóközönség este 9-kor munkából hazatérő, helyi reprezentásaival. A gyéren megvilágított, szebb napokat látott állomás betontalpfákból rögtönzött peronján – a rendőrség megérkezéséig – spontán rapshow-t adott elő egy helyi fiatal, míg másikuk az egyesület munkáját méltatta:

„Cigányok, magyarok egyformán emberek vagyunk, hát kinek áll érdekében viszályt szítani?”