Négy évvel a teljes, 11 éves börtönbüntetésének letöltése előtt feltételes szabadlábra bocsáthatják a következő hetekben a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztiánt. A döntést megtámadta az ügyészség, így a jogerős döntést a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa hozza majd meg. Minderről a férfi áldozata, Renner Erika is csak a sajtóból értesült, a bíróság pedig végül kikérte ugyan a véleményét, úgy tűnik, az nem sokat nyomott a latban annak ellenére, hogy korábban Tuzson Bence – akkor még államtitkár, ma már igazságügyi miniszter – tavaly személyes találkozóra is invitálta Rennert, hogy az áldozatok hatékonyabb védelméről egyeztessenek.

Bene feltételes szabadulásának minden eddiginél valóságosabb lehetősége és a Patent Egyesület friss bíróságfigyelő programja újra rávilágít: nem csak a rendőröket kell kiképezni a kapcsolati és családon belüli erőszak felismerését és hatékony kezelését illetően.

2013-ban Bene Krisztián gyermekorvos, a budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója arcát maszkkal takarva, injekcióval elkábította volt barátnőjét annak lakásán, majd lúggal szétmaratta a nemi szervét, ezzel maradandó fizikai és pszichológiai károsodást okozva a nőnek. A hosszadalmas nyomozás és az öt évig tartó büntetőper alatt Renner Erikát az őt elvileg megvédeni hivatott állami intézményrendszer is számtalanszor újra bántalmazta, megfosztotta emberi méltóságától: bíró, ügyész, igazságügyi szakpszichológus, egészségügyi dolgozók, a vádlott ügyvédje, bírósági dolgozók számtalan módon alázták és kérdőjelezték meg, traumatizálták, árulták el újra és újra az évek alatt az áldozatot. Renner 2023-ban úgy nyilatkozott, nyolc év terápiának köszönhetően fel tudta dolgozni a bűncselekményt, de azt nem, amit a rendszer művelt vele.

Tuzson Bence ígérete

„Férjként, apaként mélyen megráz, ha valaki erőszakos bűncselekmény áldozatává válik”, és „teljesen érthető, hogy Renner Erika vagy bárki, aki személy elleni bűncselekmény áldozatává vált, az elkövető szabadulása után fél, és nem érzi magát biztonságban” – írta Facebook-oldalán Tuzson Bence tavaly januárban. Mivel már akkor is felmerült Bene Krisztián szabadon engedése, Tuzson személyes egyeztetésre hívta Renner Erikát, majd az igazságügyi minisztérium kidolgozott egy jogszabály-módosítást, melynek értelmében meg kell hallgatni az áldozatokat az elítélt feltételes szabadságra bocsátási eljárásában. Mivel azonban ennek a tartalmát – vagyis az áldozatok legbelsőbb félelmeit a szabadon engedéssel kapcsolatban – megismerheti az elkövető is, Renner szerint ezzel csak kiszolgáltatják őket az elkövetőknek.

Éppen ezért ő csak két mondatot mondott a meghallgatásán:

„nem kívánom a feltételes szabadon engedést, és hogy amennyiben úgy döntenek, hogy kedvezménnyel szabadon engedik, kérem a távoltartást.

De ezek szerint meghallgatnak, és nem számít a véleményem”

– nyilatkozta a WMN-nek, hozzátéve: továbbra sem kapott arról hivatalos információt, hova fordulhat segítségért, amikor a bántalmazója szabadlábon lesz.

A lúgos orvos szabadlábra kerülése nagy felháborodást keltett a nyilvánosságban is, az aHang kedd délelőtt 50 ezer aláírást adott át petíciója, valamint Renner Erika személyes üzenetének kíséretében a Fővárosi Törvényszéknek.

„A rendszer működtetői azt hiszik, hogy Bene Krisztián, a lúgos orvos belenyugodott a sorsába. Ez nem igaz. Bene Krisztián sosem ismerte be a tettét. Megbánást egy pillanatig sem tanúsított. Így akarják visszaengedni a társadalomba. Az a bíró, aki azt megteszi, az elkövetőt védi. És az elkövetőt védi az a rendszer is, amely ezt hagyja” – hangzott el a helyszínen.

Felolvasták Renner Erika üzenetét is, aki szerint ez a petíció már nem csak róla szól, hanem mindenkiről, akik változást követelnek a törvényhozóktól.

„Nem lehet tovább némának maradnunk. A jogrendszer nem véd meg minket, családtagjainkat, barátainkat. Olyan jogszabályokat alkotnak, amikkel nem megvédenek, hanem kiszolgáltatnak minket az elkövetőknek. Az elítélt szabadon engedésekor pedig mindenféle kontroll nélkül ráengedik őt az áldozatára és a társadalomra.”

Magyarázkodik a törvényszék

A felháborodást érzékelve a Fővárosi Törvényszék néhány nappal korábban külön közleményben magyarázta, szerintük miért van rendben Bene feltételes szabadlábra helyezése.

„az ügyben (…)eljáró büntetés-végrehajtási bíró a feltételes szabadságra bocsátásról szóló végzésében elrendelte az elítélt pártfogó felügyeletét, valamint külön magatartási szabályként előírta számára, hogy az általa elkövetett bűncselekmények sértettjével sem személyesen, sem pedig harmadik személy „igénybevételével” nem léphet kapcsolatba, továbbá a sértett személyét sértő, őt lejárató tartalmakat sem tehet közzé. Az elítéltet arra is kötelezte a bíróság, hogy a sértett lakásától és munkahelyétől tartsa távol magát. Utolsó magatartási szabályként pedig azt rögzítette a bíróság, hogy az elítélt a feltételes szabadság tartama alatt nem utazhat külföldre.”

Kiemelik, hogy a pártfogó felügyelet elrendelésére és speciális magatartási szabályok előírására kizárólag feltételes szabadságra bocsátás esetén van lehetőség. Abban az esetben, ha az elítélt a szabadságvesztésének maradéktalan kitöltését követően szabadul, nincs mód az illető bármiféle nyomon követésére.

Érdemes hozzátenni: ezzel és az áldozatok védelmét szem előtt tartó törvénymódosítási lehetőségekkel kapcsolatban azonban nem kommunikál a nők elleni erőszak minden formájával szemben nemrég „zéró toleranciát” hirdető kormány.

„A büntetés-végrehajtási bírák a feltételes szabadságra bocsátás kapcsán induló eljárásokban a következők együttes mérlegelését követően hozzák meg döntésüket: az elkövetett bűncselekmény, a kiszabott büntetés és az abból hátralévő rész, az elítélt személyiségét leíró szakvélemények, az elítélt bv. intézetben tanúsított magatartása stb. – írja a Törvényszék, amely a közleményét így zárja:

„A lúgos orvos ügyében eljáró bíró is a rendelkezésére álló számos adat együttes mérlegelését követően, kizárólag a vonatkozó jogszabályok alapján és saját belső meggyőződése szerint hozott döntést a feltételes szabadságra bocsátás ügyében!”

A nőellenes gyakorlatok egyik legdurvább példája

Mindez valójában egy igen szélsőséges példája azoknak a nőellenes bírósági gyakorlatoknak, melyeket a Patent Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága) saját bíróságfigyelő programjában is észlelt a tárgyalótermekben.

Ennek kereteiben jogi alapismereteket, a nemi alapú erőszak jelenségének és hatásainak lényegi elemeit, valamint kritikai szemléletet elsajátított önkéntesek polgári és büntetőügyek tárgyalását kísérték figyelemmel, szem előtt tartva, hogy a vizsgált bírósági eljárásokban miként kezelik a párkapcsolati erőszak megjelenését, és hogyan bánnak az érintett felekkel.

Ennek eredményeiről egy friss kiadványban számol be a jogvédő szervezet, jó és – általában sajnos inkább – rossz gyakorlatokat felsorakoztatva.

A kiadvány egyik legfontosabb megállapítása, hogy „az áldozattal való bánásmód milyensége nagyban függ az eljáró bírótól”. Ez nagyon hasonlít arra, amit a bántalmazott nők például a rendőrségen tapasztalnak: nincs általános tudás a nők elleni erőszakról, nincsenek egységes protokollok, így személyektől, egyéni tudástól, a téma iránti érzékenységtől függ, ki hogy áll egy áldozathoz.

„A rendőrségi jelentés úgy kezdődött, hogy „hisztérikus állapotú nő a földön feküdt…”.

„A sértett képviselője jelezte, hogy az újbóli kihallgatás retraumatizáló lehet, de a bíró ezt elutasította, és újabb meghallgatást rendelt el.”

„A bíró nyíltan kétségbe vonta az áldozat vallomásának hitelességét, miközben az elkövető állításait elfogadta.”

„A bíróság túl sokáig egyenlő súllyal kezelte a felek kölcsönös vádaskodását, vagy nem te különbséget a valós bántalmazás és a másik fél megalapozatlan vádjai között”.

„Nem állítom, hogy az áldozat nem mond igazat, de nem mellőzhető tény, hogy a feljelentés időzítése egybeesik a házassági bontóper megindításával.”

„Értem, hogy most újabb részletekre emlékszik, de ezek miért csak hónapokkal a feljelentés után jutottak eszébe?”

– sorakoznak a bírósági megfigyelők által a tárgyalásokról idézett mondatok.

A Patent szerint a büntetőügyek tapasztalatai azt mutatják, hogy a párkapcsolati erőszak esetén nem elég pusztán a bűncselekmény tényállásának jogi értelmezése. A hatóságoknak és a bíráknak egyaránt tisztában kell lenniük a bántalmazás társadalmi és érzelmi vonatkozásaival is. Ahol ez megvalósul, ott a sértett többnyire jobban együttműködik, és az igazságszolgáltatás is közelebb kerül ahhoz, hogy valódi védelmet és méltányos elbánást biztosítson a bántalmazottak számára.

Mint írják, a polgári (pl. a házasság felbontása, a szülői felügyeleti jog rendezése, a kapcsolattartás és a gyermektartásdíj kérdése, melyek során gyakran felmerül az erőszak jelenléte) ügyek monitorozása során kiemelt figyelmet kapott az áldozatok érdekeinek képviselete és az ítélkezési gyakorlat emberközpontúsága. Az eredmények azt mutatták, hogy bár előfordult, hogy a bíróságok empátiával és érzékenységgel kezelték az áldozatokat, de a legtöbb esetben az eljárási szabályok betartása hiányos volt és az áldozatokkal folytatott kommunikáció áldozathibáztató volt.

Ebbe a környezetbe ágyazódik bele Renner Erika figyelmen kívül hagyott félelme bántalmazója szabadon engedésétől és az erről döntő bíró „saját belső meggyőződése”.

Arra pedig, hogy a rendszer mennyire nem igyekszik felmérni a börtönből szabaduló bántalmazók veszélyességét és az áldozat jogait és biztonságát a legfontosabbnak tekinteni, a nem egészen egy éve Tamásiban történt nőgyilkosság nagyon súlyos példát szolgáltat: egy férfi 2024. március 26-án börtönből való szabadulása után késelte meg volt feleségét. A nő hiába kért a tragédia előtt megelőző távoltartási végzést volt férjével szemben, a bíróság elutasította azt. A hatóság tudott róla, hogy a férfi veszélyt jelenthet a nőre, ugyanis börtönbe is a nőt célzó halálos fenyegetései és éles lőfegyver illegális tartása miatt került. De sajtóhírek szerint a tavaly december 16-án Újpesten meggyilkolt nő férje – a feltételezett, ám a helyszínről megszökő elkövető – is a börtönből szabadult épp.

Bár a rendőrök számára a január végi V. kerületi nőgyilkosság nyomán elrendelt családon belüli erőszakkal kapcsolatos képzés (amennyiben ez rendszeres, kötelező és számonkérhető lesz) pozitív változásokat indíthat el a bíróságok szintjén is – például olyan nyomozati anyagok kerülnének a bírók elé, melyek az áldozat érdekeit védik –, fontos lenne, hogy ennél proaktívabban álljanak a jogalkotók és a jogalkalmazók is a témához.

Mint arra a Patent is felhívja a figyelmet, ebben nagy segítség lenne a kormány által elítélt Isztambuli Egyezmény ratifikálása, mely meghatározza, hogy az igazságszolgáltatási rendszer minden szintjén az áldozatok jogainak és érdekeinek védelme kell, hogy elsődleges szempont legyen. Az áldozatközpontú megközelítés biztosítja, hogy az eljárások során kiemelt figyelmet fordítsanak az áldozatok biztonságára, méltóságára és jogaira, miközben minimalizálják a másodlagos traumatizálás kockázatát.

Az egyezmény kötelezi az államokat, hogy rendszeres és átfogó képzést nyújtsanak az igazságszolgáltatásban dolgozók, így a bírák, ügyészek, rendőrök és más érinte szakemberek számára. Ezek a képzések a nemi alapú erőszak felismerésére, megfelelő kezelésére és az áldozatok szükségleteinek megértésére fókuszálnak. Emellett előírja a hatékony jogi eljárások bevezetését, beleértve a gyors és szakszerű kockázatelemzést, a távoltartás elrendelését és betartatását, valamint az áldozatok folyamatos tájékoztatását és jogi segítségnyújtását. Az elkövetőkkel szembeni határozott büntetőjogi fellépés, szigorú szankciók alkalmazása és az áldozatok védelmére tett azonnali intézkedések mind alapvető elvárásai az egyezménynek, biztosítva, hogy az igazságszolgáltatási rendszer hatékonyan lépjen fel a nők elleni és a családon belüli erőszak ellen.