Keveset beszélünk arról, milyen nehéz egy szórakozóhelyen nőként határokat állítani, és segítséget kapni, ha valaki nem hajlandó tiszteletben tartani őket. Arról pedig szinte semmit sem tudunk, milyen, amikor egy nő nem szórakozni vágyó vendégként van jelen, hanem a pult mögött a munkáját próbálja végezni, és egyfajta hatalmi alárendeltségbe kerül egy-egy férfi vendéggel szemben, aki fizet a kiszolgálásért, ezért (is) felhatalmazva érzi magát a zaklatásra.

A szórakozóhelyi zaklatás a zaj és a tömeg által elhalványított, a társadalom által bizonyos fokig hétköznapinak és elfogadottnak ítélt formái rendszeresen és súlyosan érintik a pultosként dolgozó nőket. Erre és a hatékony megoldási lehetőségekre hívta fel a figyelmet a budapesti Aurórában és a Gólyában pultozó nők beszélgetése, amit a CSAK ezt az 1-et kértem! feminista fesztivál keretein belül rendeztek meg vasárnap.

A beszélgetés résztvevői maguk is sokszor tapasztalták, döntő többségben férfiaktól azokat a másik ember személyes határaira teljesen érzéketlen, nyomuló, kéretlenül szexualizáló magatartásokat, amelyeket a vendéglátásban dolgozó nők általában is nap mint nap kell elszenvedjenek.

A résztvevőkben közös volt, hogy mindannyian tudatosan dolgoznak azon, hogy egyrészt saját közvetlen közegükben, másrészt szélesebb körben is rendelkezésre álljanak olyan eszközök, amelyekkel a mindenki által ismert, sokszor erőszakos szórakozóhelyi zaklatási formák ellen lehet fellépni.

A vendégként is gyakran tapasztalt alaphelyzet – mint azt a beszélgetők is felvázolták – az ismert: pulton könyöklő, magukat feljogosítva érző férfiak abszolút kéretlen megjegyzéseket tesznek a női pultos kinézetére, viselkedésére, szavakkal vagy tettekkel próbálnak kellemetlenül közeledni. Egy „véletlen” vagy célzatos érintés, vagy a sörcsapolás közbeni csend kitöltése szexualizáló poénkodással, „milyen szexi vagy”-típusú megjegyzésekkel, a sor bármeddig folytatható.

Az alap mintázatot a beszélgetést vezető Juhász-Boylan Kincső (lapunk szerkesztője) úgy jellemezte, hogy ráadásul

 „ez a fajta ragadozó-hozzáállás mindig megtalálja a legvédtelenebb helyzetben lévőket a szórakozóhelyeken is, a legfiatalabb, leginkább egyedül lévő nőt, vagy éppen a pultost, aki gyakran egyszerűen nem tud arrébb menni a kéretlenül közeledők elől”

– utalva arra, hogy a zaklatott pultosok munkájuk jellegéből adódóan egyfajta csapdahelyzetben vannak, hiszen nem feltétlenül tehetik meg, hogy egyszerűen otthagyják a pultot.

Nagy Rita, aki a Gólyában pultosként dolgozik, arra hívta fel a figyelmet, hogy

„Közkeletű álláspont az, hogy aki pultban dolgozik, annak ‘elég vastagnak kell lennie a bőrének ezekhez a helyzetekhez’, az vegye félvállról a zaklató beszólásokat, miközben mindez elég nagy mentális terhelést jelent a valóságban. A vendéglátásban dolgozók, ha meg is jelennek a témában, ők általában azok, akikhez segítségért lehet fordulni, ami persze jó, de közben gyakran nem kap elég figyelmet az, hogy pultosként is folyton ki vagyunk téve a [zaklató] helyzeteknek.”

A beszélgetés ezután a megoldási lehetőségek felé kanyarodott. A résztvevők közül Limbacher Ábris, a Gólya pultosa és dolgozói biztonsággal foglalkozó munkatársa alapvető fontosságúnak nevezte az egyes helyeken a belső kommunikációt. Ennek segítségével el lehet kerülni azt a szintén gyakori jelenséget, hogy a zaklatásnak kitett munkatárs úgy érezze, hogy egyedül kell megbirkóznia az ilyen helyzetekkel, munka közben folyton mérlegelve, hogy mi az, ami még beleférhet és mi megy túl a határokon. Sokat segíthet, ha nincs egyedül a pultos, egy kollégája át tudja mindig venni a helyét, vagy egyenesen van egy külön ezzel a feladattal is megbízott (konfliktuskezelésre, deeszkalációra fókuszáló) problémamegoldó ember, mint például az a Gólyában szokásos. A véleményt osztva Móczár Maja, az Auróra munkatársa és a Nők Egymásért Mozgalom aktivistája a zaklatás ellen tudatosan fellépő helyek közötti kommunikációt, közös megoldáskeresést és tudásmegosztást is kiemelte.

Kinyitva a témát a tágabb összefüggések felé, a beszélgetés utolsó részében a résztvevők az ilyen típusú zaklatások strukturális jellegét boncolgatták. Móczár Maja hangsúlyozta, hogy az efféle férfiak kifejezetten úgy érzik, hogy a nők „használatba vehetők” számukra, sokszor fognak várni gondoskodást, figyelmet, jutalmat nőktől anélkül, hogy azt az illető női dolgozók akarnák. Viszont – utalva arra, hogy az ilyen típusú zaklató magatartásnak férfiak is eshetnek áldozatul – arra is kitért:

„Sokszor az a tapasztalat, hogy olyan vendégek, akik nőkkel kellemetlenkednek, azok másokkal is hajlamosak határokat átlépni.”

Nagy Rita a patriarchális társadalmi berendezkedést jelölte meg a nők biztonságának hiánya, illetve a nőkkel való megengedhetetlen bánásmód alapjaként, de kiemelte, hogy ez a berendezkedés sokszor ártalmas a férfiak számára is.

„Nem csak a nőknek rossz ez a rendszer, ugyanúgy elvárásokat támaszt férfiak számára is. Van egy belső kényszere ezeknek a férfiaknak, hogy szexualizálják a helyzeteket. Nem simán két ember interakciói jönnek létre, hanem kényszeresen meg kell mutatni, hogy itt férfiként beszél az illető, és akihez beszél, az nő. Hiába nem érdekli a dolgozót, hogy mi a neme a vendégnek, ettől még bele van kényszerítve. A férfiaknak is rossz, ha kényszeresen úgy érzik, hogy folyamatosan hódítónak, erősebbnek kell lenniük. Nem kell mindenképpen dominálni olyan helyzetekben, nem kell a nemünket megmutatni olyan helyzetekben, amiknek nincsen neme.”

A beszélgetők különböző olyan projekteknek a tagjai, amelyek kifejezetten a zaklatásmentes éjszakai élet elérését célozzák. Az egyik ezek közül az Auróra, a Fekete Zaj és a Tixa kezdeményezésére, a NANE Egyesület és a Patent Egyesület szakmai támogatásával létrejött Közbelépő Projekt. A Közbelépő tudásmegosztást végez annak érdekében, hogy mindenki, akár az éjszakai életet kikapcsolódásként élők, akár az abban dolgozók a lehető legjobban fel legyenek vértezve a kéretlen közeledések, zaklatások és támadások ellen.

„Alapvetően a közös terek szórakozásra és kapcsolódásra nyújtanak lehetőséget, viszont addig, amíg az emberek egy részének veszélyes ezekben a terekben mozognia, nem tud mindenki szabadon létezni bennük, közeledni másokhoz, vagy épp teljes nyugalommal utasítani vissza nemkívánatos közeledéseket”

– fogalmazza meg alapvetését a projekt honlapja.

A beszélgetésben részt vevő Nagy Rita emellett olyan Facebook-csoportot is működtet, ami azért jött létre, hogy a vendéglátásban dolgozó nők számára legyen egy biztonságos online tér, ahol megoszthatják a történeteiket, támogathatják egymást, tanácsot kérhetnek és adhatnak egymásnak, leírhatják, hogy hol jó vagy nem jó dolgozni és szórakozni nőként.

A beszélgetés egyértelmű tapasztalata, hogy a bulikultúrát tudatosan azok a helyek alakíthatják, amelyek odafigyelnek a saját dolgozóikra és speciálisan a nők helyzetére, valamint határozottan szankcionálják a zaklatókat. Ez nyilvánvalóan nem olyan könnyű, ha a munkahelyen nem alapvetés a zaklató magatartás elleni fellépés, és az azt elszenvedő pultosnak a megélhetése is kockán forog, ha ő maga akar ezen változtatni. A fent kínált lehetőségek, a kapcsolatfelvétel más helyeken dolgozó, hasonló tapasztalatokkal szembenéző kollégákkal rengeteget segíthet az élhető és mindenkinek egyaránt biztonságos éjszakai élet kialakításában.