Napokig tartó demonstráció után tarthatja meg munkahelyét több mint 80 dolgozó Nagykanizsán. A város hulladékkezelő cége, a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. munkatársai győztesen jöttek ki a monopolhelyzetben levő állami hulladékgazdálkodási koncesszorral, a MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.-vel (MOHU) folytatott vitából, amely végül belement, hogy a jövőben is a város cége végezze a térsége szemétszállítását, ne pedig a feladatra decemberben alvállalkozónak szerződtetett, szintén önkormányzati hátterű – nem mellesleg a MOHU területi koordinátoraként is funkcionáló – kaposvári KHG. Az erőteljes dolgozói kiállást nemcsak politikai csatározások, hanem szinte példátlan városi összefogás és országos médiafigyelem is kísérte. A dolgozók sikeres küzdelmét a Viridis-Pannonia két vezetőségi munkatársa, Farkas Gábor szolgáltatási vezető és Császár András logisztikai vezető értékelte a Mércének.
A kanizsai cég vezetői úgy vélik, a győzelmük kulcsa a demonstráción kívül az is lehetett, hogy a kaposvári vállalat szerintük nem készült fel érdemben a nagykanizsai térség átvételére.
Ők arra tettek fel mindent, hogy az összes dolgozónkat kérték, akik majd átmennek, és ők nem fektettek energiát abba, hogy ha nem mennek át a dolgozóink, akkor legyenek szakképzett emberek a megfelelő létszámban”
– vélekedett Császár András. Mint a logisztikai vezető korábban a Kanizsa Hangja nevű helyi médium élő videójában kifejtette, a sajtóban gyakorta említett 80 fő fizikai dolgozón túl egy 20-30 fős szellemi dolgozói állomány sorsa is bizonytalanná vált, sőt őket a létszámfelettivé válás réme fenyegette azzal, hogy a kaposváriak első sorban a kétkezi dolgozókat vették volna át.
A MOHU ezzel kapcsolatban azt állította, hogy jogfolytonossággal, megegyező bérrel venné át Kaposvár a Viridis-Pannonia munkatársait, miközben a kanizsaiak szerint összességében alacsonyabb fizetést kaptak volna a KHG-től. Farkas Gábor ezzel kapcsolatos kérdésünkre azt válaszolta: a Viridis-Pannonia jogásza szerint a dolgozók ténylegesen azonos feltételekkel történő átvételének az lett volna a módja, hogy a két cég a Munka törvénykönyve alapján megállapodik arról, hogy ha a dolgozók nem kapják meg ugyanazokat a juttatásokat, mint a Viridis-Pannoniától, akkor felmondhattak volna a KHG-nél 30 napon belül, és a kaposváriaknak kötelező lett volna kifizetni a végkielégítésüket a Viridisnél eltöltött időszakra is. Farkas szerint ezt a szerződést azonban a KHG nem volt hajlandó aláírni.
A kanizsaiak és a MOHU vitájának a sajtóban is gyakran idézett további sarkalatos pontja volt, hogy a koncesszor szerint a Viridis-Pannonia árajánlata esetében nem lett volna biztosítható a lakosságnak a „rezsicsökkentett” áron történő szemétszállítás, pontosabban az, hogy ne a lakosság fizesse meg a koncesszori szerződésben vállalt díj és a tényleges ár közti különbözetet. Farkas Gábor szerint azonban egyfelől a szolgáltatók költsége a lakossági díj már 2016, azaz a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. megalapítása óta szétváltak egymástól, ráadásul a Viridis-Pannonia 2025-re adott ajánlata alacsonyabb volt a 2024-es és a 2023-as árnál is.
A MOHU végül a kanizsai munkások háromnapos tüntetéssorozata után állt kötélnek, és hagyta a térségbeli hulladékgyűjtés feladatát azt az évtizedek óta végző Viridis-Pannoniánál. A demonstrációk szervezésével kapcsolatban Császár András elmondta, szakszervezet – egyelőre – nem működik a cégüknél, a cégvezetés nyújtott segítséget a tüntető munkásoknak.
„Konkrétan én is jelentettem be a rendőrségen a tüntetést. Nyilván ők nyomták, hogy >>na akkor holnap reggel is megyünk, meg holnapután reggel is<<, tehát részükről volt meg az a fajta nyomás, ami miatt aztán mi hivatalos mederbe tereltük a rendőrségen a demonstrációt, hogy ne legyen ebből senkinek problémája”
– mondta a Mércének Császár, aki szerint a munkások nem mérlegelték sokat az akciók esetleges kockázatait, lelkesen álltak bele a tüntetésekbe.
A Viridis-Pannonia dolgozói, vagy ahogyan leggyakrabban emlegetik őket helyben, a „nettások” mögött példátlan térségi összefogás alakult ki. Ennek érdekessége az volt, hogy a saját cégéért kiálló, a város ellenzéki polgármestere, Horváth Jácint nem egyszer nyíltan firtatta a hulladékgazdálkodási rendszert koncesszióba adó, valamint a kaposvári városvezetés politikai hátországát is jelentő kormánypárt felelősségét, miközben Cseresnyés Péter, a kanizsai térség fideszes önkormányzati képviselője is többször kritizálta a MOHU eredeti döntését. Ezzel együtt város lakossága a közösségi médiában is jól látható reakciók alapján tényleg pártállástól függetlenül egységesen azt kívánta, hogy maradjon az ő cégüknél a szemétszállítás feladata, maximum a kialakult helyzetért mást és mást tartottak felelősnek.
A szombat estére a polgármester által meghirdetett tüntetésre – amelyből az időközben megkötött megállapodás miatt végül örömittas ünneplés lett – is több százan jeleztek vissza a Facebookon, s hasonló számban ténylegesen meg is jelentek a kanizsai Erzsébet téren.
Az eseményen a nettás dolgozók is beszédeket mondtak, s megköszönték a támogatást a kanizsai városvezetésnek és a fideszes országgyűlési képviselőnek egyaránt.
A dolgozókra Császár András szerint nem rakott extra terhet az ügy pártpolitikai vetülete.
„Talán lehet, hogy ennek az egésznek az volt a missziója, hogy összehozza a városnak a politikai vezetését, baloldaltól, jobboldaltól függetlenül, és egy közös célért, egy kanizsai cégért tudjanak menni. Szerintem mindenki könnyen beleállt és félre tudta tenni azokat az évtizedes sérelmeit, ami esetleg a másikkal szemben volt. Talán saját maguknak is mutattak egy példát, hogy így is lehet dolgozni” – mondta a logisztikai vezető.
A meglehetősen széles szolidaritás mögött a nettások szerint az is ott volt, hogy a Viridis-Pannonia a város kultikus cége.
„Mindenhol jelen vagyunk gyakorlatilag, és a város és intézmények alapjában véve eddig is számíthattak ránk. Ráadásul azt elmondtuk többször, hogy az elmúlt években egy óriási fejlesztésen mentünk keresztül annak érdekében, hogy ennek az új, MOHU-s rendszernek minél inkább megfeleljünk, hogy minél fejlettebb legyen a gépjárműpark. Ezek után kiváltott az emberekből egy ellenszenvet, hogy a város cége beruház, meg fejleszt, és akkor valaki idehoz egy új járműparkot, és gyakorlatilag a mienket meg kukába söpri.”
A szemétszállító munkások érdekérvényesítő képessége más ágazatokéhoz képest igen feltűnő az utóbbi évek eseményei alapján, elég a fővárosi kukások sikeres, 2022-es sztrájkjára gondolni. Farkas Gábor szerint ennek viszonylag egyszerű a magyarázata:
„Épp mondtam a kollégáknak tegnap, hogy mi nem játékkatonát gyártunk. Ha három hétig nem lehet Magyarországon játékkatonát kapni, az senkit nem érdekel, de ha ott marad a hulladék az utcán (mint ahogy lakossági beszámolók alapján az újév első napjaiban, a kaposvári cég rövid életű működése alatt helyenként Nagykanizsán is történt – B. B.), az nagyon is sokakat érdekel.”