A civilek sokéves küzdelme után először Terézvárosban korlátozhatják az Airbnb-típusú szálláskiadást egy ügydöntő szavazást követően. Soproni Tamás polgármester szeptemberben tette fel a kérdést a VI. kerületi lakosoknak, hogy nullára csökkentsék-e a kiadható vendégéjszakák számát, a helyiek tömeges elvándorlásához is vezető rövidtávú szállásoknál. Szeptemberben a kitiltás mellett döntöttek a kerület lakói, ami azt is eredményezte, hogy a korábban a kérdéssel érdemben nem foglalkozó kormány is szájára vette a lakhatási válság szókapcsolatot – mitöbb, javaslatokat is kipréselt magából.

Szinte pontosan négy évvel azután történt mindez, hogy 2020 augusztusában több politikai mozgalom, lakhatási és civil szervezet összefogásával elindult a Stop Airbnb-kampány. Akkor az A Város Mindenkié (AVM) csoport, a Jövő Egyesület, a Szikra Egyesület, a Táncsics Radikális Balpárt, az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) és a Zöld Front Ifjúsági Mozgalom azért indította el a figyelemfelhívó kampányát, mert úgy vélték, az elsősorban turisták számára kiadott, lakóingatlanokból kialakított szálláshelyek tömeges elszaporodása dominószerűen vezet a hazai albérletárak európai viszonylatokban is kiemelkedő növekedéséhez – s így a lakhatási válság mélyüléséhez.

Hogy néz ki közelebbről ez a folyamat? A bulinegyedként emlegetett hatodik kerületből a szórakozóhelyek és vendéglátóipari egységek miatt egyre inkább kiszoruló lakóktól elsősorban befektetők vásárolják meg lakóingatlanjaikat. A befektetők Airbnb-zésre alkalmas lakásokká alakítják a felvásárolt lakásokat (hiszen az ilyen módon kiadott szálláshelyek jelentősen kevesebb adóteherrel járnak, mint a hagyományos vendéglátás szálláshelyei). A belvárosi kerületekben így a befektetési céllal hasznosított lakások miatt, a külső kerületekben, városrészekben pedig a kiköltöző lakosok miatt megnövekedett kereslet hatására emelkednek a albérlet- és ingatlanárak. A fenti szervezetek kampányára azután került sor, hogy a kormány az önkormányzatokra bízta a rövidtávú lakáskiadás ellenőrzését, lehetőséget adva nekik arra, hogy szabályozzák az évente kiadható vendégéjszakák számát.

A StopAirbnb kampányra 2020-ban még nem érkeztek érdemi reakciók. Az önkormányzatok egyrészt megszabták ugyan a maximálisan kiadhatóvendégéjszakák számát, azonban e korlátozások betartatására már nem kaptak megfelelő eszközöket a kormánytól. Így a kampány végül több figyelemfelhívó akcióval és a szervezetek további tematizációs tevékenységével zárult – az egyes szálláshelyek által kiadható vendégéjszakák számának tényleges korlátozásában, valamint az Airbnb-típusú lakáskiadás szabályozásának szigorításában nem sikerült célt érni.

Négy évvel később, idén nyáron az ügy mellett kampányoló civil aktivisták szerint is szinte a semmiből került elő ismét az Airbnb kérdése Terézvárosban. Soproni Tamás jelentős, kétharmados újraválasztási győzelme után a nyáron jelentette be, hogy „ügydöntő szavazást” kezdeményez a kérdésben.

Az Airbnb-lobbisták különböző platformokon fakadtak ki, nyilvános vitákat zavartak meg, és félrevezető kiadványokat osztogattak – ennek ellenére hatezer fő részvételével voksoltak a rövidtávú szálláshelyek által kiadható vendégéjszakák nullára csökkentése mellett. Vagyis az Airbnb teljes kitiltásáról döntöttek a kérdésben érdekelt kerületi lakók.

A szavazás eredményének hatása szinte azonnal érezhető volt: alig egy hónappal később már 5%-kal csökkent a kis alapterületű lakások ára a kerületben.

Ezzel beigazolódni látszik a szakértők, civil szervezetek, sőt a Magyar Nemzeti Bank által évek óta hangoztatott tény:

az AirBnb igenis hatással van az albérletárak jelentős, a lakosság számára problémát jelentő áremelkedése.

De a Soproni-vezette önkormányzat által az állóvízbe dobott kavics hullámai a kormányzatot is elérték: a mindaddig süket vezetés elkezdett lakhatási válságról beszélni.

Szentkirályi Alexandra előbb úgy nyilatkozott, hogy, ha a terézvárosi szavazáson a tiltás nyer, akkor ő maga fog a kormány számára teljes tiltást javasolni, nemcsak Budapesten, de az egész országban. Ugyan ebből nem lett semmi (hiába várt rá még Nagy Márton is), de néhány héttel a VI. kerületi voksolást követően a kormány (sőt, elsőként maga Orbán Viktor) problémaként kezdett el beszélni a lakhatási válságról. Gulyás Gergely egy októberi Kormányinfón 21 pontos programot jelentett be, aminek első 10 pontja a kérdéssel foglalkozik. Másnap Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részletesebben is ismertette azokat. A hivatalosan a gazdasági növekedés beindításáról szóló program első pontja „a magánszálláshely-kiadás szabályainak szigorítása” címet kapta.

Ebből kiderült, hogy a kormány két éves moratóriumot tervez bevezetni a rövidtávú szálláshely-kiadások engedélyezésének terén, valamint a szektorra vonatkozó adóemelést is belengettek.

Amint azt a Mércén Büttl Ferenc közgazdász is megjegyezte az akciótervvel kapcsolatban, ezekkel az intézkedésekkel a várakozásoknál és ígéreteknél kevesebbet változik az Airbnb-típusú kiadás szabályozása. Az viszont látszik, hogy sokéves hallgatás után a kormány is válságként kezeli az lakhatáshoz való egyre szűkülő hozzáférést, és a lakhatási válságot kiváltó okok közé sorolja az airbnb-típusú szálláskiadást.

Ahhoz tehát, hogy a legmagasabb szintig eljusson a civilek többéves küzdelme, hogy a süket fülek ne csak figyelni kezdjenek, de a néma szájak is szóra nyíljanak, arra volt szükség, hogy egy legitimációval rendelkező vezető az intézményes politika szintjére emelje az ügyet és megkérdezze az érintetteket. Majd arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az érintett lakók megfelelő információk alapján tudjanak döntést hozni – és azokat mérlegelve, saját lehetőségeihez mérten lépjenek.

Soproni tehát egy szakemberek által sokat tárgyalt égető kérdésben megteremtette a körülményeket egy demokratikus döntéshozáshoz, aminek aztán érvényt is szerzett.

A terézvárosi szabályozás tanulsága, hogy bár rendkívül fontos a szerepe a civil szervezeteknek és a szakmai közegeknek a problémák tematizálása, feltárása és az alternatívák bemutatása terén, egészen addig, amíg egy megfelelő felhatalmazással és eszközkészlettel rendelekező politikai aktor nem emeli azokat a cselekvés szintjére, addig nem érhető el változás.

Ezért aggasztó, hogy a többi, a rövidtávú lakáskiadás káros hatásai által leginkább érintett kerület vezetése egyáltalán nem tervez hasonló lépéseket. Az ügydöntő szavazást követően a Partizánban vitázott Baranyi Krisztina, a IX. kerület, Pikó András, a VIII. kerület, Niedermüller Péter, a VII. kerület és Eörsi Gergely, a II. kerület polgármestere. A vita során az Airbnb-kérdésében jelentősebben érintett pesti kerületek vezetői (Baranyi, Pikó és Niedermüller) a Soproni által megszavaztatott tiltás ellen szólaltak fel. Mitöbb, azt is kijelentették, hogy ők maguk nem is tervezik megkérdezni kerületük lakóit az adott kérdésről.

Ehelyett többször is a lakáskiadók által előszeretettel használt narratívákat emlegették: a magántulajdon védelmét és az önkiegyenlítő piac képzetét.

Eörsi egyedüliként ismerte el, hogy a rövidtávú lakáskiadás része a lakhatási-válságnak és akként is kell kezelni – ezt egy hónappal később a VI. kerületi lakásárak alakulása is egyértelműen igazolta.

Egyelőre tehát az az aggasztó tendencia mutatkozik meg, hogy sem a korábban lakhatási válságról sokat beszélő ellenzéki politikusoktól, sem pedig a kormánytól nem várhatunk érdemi lépéseket a probléma egyik leglátványosabb kiváltó okával kapcsolatban. Annak ellenére sem, hogy a terézvárosi szavazás megmutatta: az embereket érdekli a kérdés, és változást akarnak.

Szabályozással pedig szinte azonnal látványos eredmények érhetőek el a lakhatás árának csökkentésében. Hiába hangoztatják ennek ellenkezőjét a tőkés érdekcsoportok, hiába takaróznak a magántulajdon védelmével és a piaci folyamatok természetességével. Amikor azt látjuk, hogy a magántulajdon védelme érdekében a tulajdon nélküliek szenvednek, hogy a piaci folyamatok pedig csak annyira természetesek, mint az okostelefonok – mi sem döntenénk másképp, mint az Airbnb ellen szavazó terézvárosiak.

Az a politikus, aki a szűk csoportok érdekeivel szemben nem hajlandó akár csak a kérdésfelvetés szintjéig vinni egy problémakört, amely az őt hatalomra juttató népesség jelentős részét érinti – az egyszerűen nem demokratikus politikus, hanem lobbista, vállalkozói érdekvédő. Aki pedig Sopronihoz hasonlóan képes, akár önnön népszerűtlenségét kockáztatva, az érintett polgárokat bevonni a mindennapi életüket érintő legfontosabb kérdésekbe, az legalább igyekszik ellátni a feladatait, amire felhatalmazást kapott.