Hiába derült ki több mint 8 hónapja a Diószegi utcai lakások állami kisajátítása – a dolgot stílszerűen Pikó András, Józsefváros polgármestere vette észre egy április 2-án beterjesztett salátatörvényben, a kormány magától nem kommunikált róla –, az ott lakók még mindig nem tudhatják, mi lesz a sorsuk jövőre. Nem sokkal az új év előtt a kormányzat továbbra sem tekinti partnernek az önkormányzatot, de még a lakókat sem, és „elfelejtett” tájékoztatást adni arról is, hogy pontosan hogyan lesz megoldva a most kisajátított lakásokban akár generációk óta élők lakhatása. Az ügy remekül példázza a rendszerváltás előtt működő jóléti szolgáltatások leépülését, az igénybe vevőik semmibevételét, különösen a NER idején.

A kormány végül adott ugyan egy év haladékot, hisz eredetileg 2025 elejéig kellett volna lezavarni a lakók kiköltöztetését, míg most az önkormányzatnak a törvény értelmében csak 2026. január 31-ig kell a cserelakásot felajánlania. Ehhez a kormány ígérete szerint forrást is kap az önkormányzat – hogy mennyit, mikor és az mire elég, azonban továbbra is kérdéses. Hiába próbált Jámbor András, Ferencváros és Józsefváros országgyűlési képviselője minden fórumon információkat kicsikarni a fideszes politikusokból,

az itt lakók továbbra sem kaptak válaszokat. Ahogy arról sem, vajon lesz-e további halasztás: már a határidő első kitolása is a lakók feje felett történt, erősítve a bizonytalanságot.

A Fidesz hozzáállását jól mutatja, hogy amikor a lakók az október végi közmeghallgatáson a környék fideszes képviselőjét, Kecskeméti Lászlót kérték meg, hogy járjon közbe a források biztosítása érdekében, ő inkább az önkormányzatra tolta a felelősséget:

„Azt megértem, hogy polgármester úr várja a pénzt, azt kevésbé, hogy emellett alternatív megoldási lehetőségeket nem keres mondjuk az önkormányzat saját lakásállományából.” (forrás: Józsefvárosi közmeghallgatás 2024, 1:38:00-tól)

Csakhogy, ahogy ezt már számtalan alkalommal elmondta az önkormányzat, a meglévő lakásállományt teljesen kimerítené ennek a nagyjából 200 családnak az elhelyezése, arról nem is beszélve, hogy a legtöbb üres önkormányzati lakás rossz állapotban van, lakhatóvá tételük is pénzbe kerülne. Pénzbe, amely jár az önkormányzatnak, hisz az ő tulajdonát sajátította ki az állam, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tovább terebélyesedhessen. Az önkormányzat ráadásul tervezni is nehezen képes addig, amíg nem tudják, mekkora összegre számíthatnak. Feltehetőleg nem lesz bőkezű az állam az ellenzéki vezetésű önkormányzattal.

Így nem meglepő, hogy hatalmas a bizonytalanság a lakók körében az újév közeledtével. Szilasi Emma, a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösség munkatársa szerint a lakókat számos szempontból felháborítja az eljárás.

Az egyik fő probléma a sietség: hiába az egyéves halasztás, mivel a kormány forrásokat leghamarabb csak nyáron utalhat az önkormányzatnak, a lakások megtekintésére alig fél év marad majd, nemhogy a költözködésre.

A költözés önmagában is komoly gond: senkinek sincs pénze egy nem várt kényszerköltözésre. Szerencsére az önkormányzat megígérte, hogy állni fogja ennek a költségeit is, de attól még a folyamat felvet kérdéseket a lakók körében: sokan nem kevés pénzt költöttek az évek során az állam kezére jutó lakásukra. Ezt áprilisban személyesen láttam:

amikor meglátogattam a Diószegi utcai lakókat, hogy riportot készítsek velük, több esetben saját költségen és/vagy munkával kifestett, felújított, generációkon keresztül csinosított otthonokban jártam.

„Vigyék magukkal a nemrég beszereltetett klímát is a cserelakásba, tépjék ki a falból? Egyáltalán kiszedhetik, kinek a tulajdonában vannak/lesznek?” – érzékeltette a problémát Szilasi.

Az egész ügy egyik legabszurdabb részlete Szilasi szerint, amely a „törvény csodálatos alaposságát is mutatja”, a Diószegi Sámuel 20-as cím alatti lakások helyzete: habár a körülötte lévő épületeket mind kisajátítaná az állam, erről megfeledkezett. Ez úgy történhetett, hogy az épület nem önkormányzati tulajdonban van, így feltehetőleg a törvényalkotók nem voltak tisztában a létezésével. A probléma csak az, hogy az épület rossz állapotban van, süllyed, és félő, hogy ha körbebontják, akkor összedől. Így az önkormányzat innen is el kell költöztessen mindenkit, hiába nem részei (valószínűleg egy hiba folytán) a ludovikás kisajátításnak.

Szimbolikus az is, kiket ér kár: olyan embereket, akik (vagy akiknek a szülei) a rendszerváltáskor nem tudták megvásárolni a lakásukat az államtól, így az önkormányzati tulajdonba került, ők pedig örökbérlők lettek.

Persze azt senki nem vitatja, hogy nagyon rossz ezeknek az épületeknek az állapota, és mindenki nagyon örülne egy alapos, a bérlők igényeit is szem előtt tartó felújításnak vagy cserelakásprogramnak – ahogy azt például a Pikó-féle Dió2030 program ígérte. Ennek megvalósulása, ahogy számos korábbi hasonló tervé, a mostani helyzetben igencsak valószínűtlen. A bérlőket előtérbe helyező felújítási programok ellehetetlenítése szinte üzenetértékű: mintha elsődlegesen az önkormányzatnak akarna keresztbe tenni a kormány, az NKE bővítésének lehetősége csak a ráadás. Az önkormányzat egyébként rendszeresen kommunikált az NKE-vel, és az egyetem vezetősége sosem jelezte, hogy szükség lenne erre a területre, sőt, 2020-ben egy hivatalos levélben ígérték meg, hogy az egyetem nem terjeszkedik tovább a környéken.

Nem érdemes elfeledni azt sem, hogy kik hagyták, hogy idáig romoljon a lakótömb állapota: előbb Kocsis Máté, aztán utódja, Sára Botond volt a kerület polgármestere korábban, ők bízták az önkormányzati lakásokat egy vagyonkezelőre (!). A fideszes vezetés alatt vált tarthatatlanná ezeknek az épületeknek a statikai állapota, hogy aztán néhány év elteltével már mindenféle egyeztetés nélkül, egy salátatörvényben elrejtve sajátítsa ki a Fidesz kormányozta állam őket a saját alapítású, közszolgákat képző intézményük kedvéért.

A Diószegi utcai lakók sorsában – bárhogy is alakuljon a továbbiakban – már most benne van nemcsak az idei, hanem az egész elmúlt 14 év.