Hogyan jutottunk oda, hogy évről-évre állami támogatás nem kapó, azaz „független” filmek válnak meghatározóvá az ellenzéki nyilvánosságban? Hogyan készülnek, milyen független alkotóként dolgozni ma, milyen kényszereket és milyen szabadságot szül ez? Nem utolsósorban, milyenek ezek a filmek, mit állítanak a világról? És hogyan építhetők műhelyek, kollektív kiutak egy szolidárisabb filmes kultúra reményében?
Idén ismét egy független film tartotta lázban a kormánykritikus nyilvánosságot: a Fekete pont volt az a közérzeti film, amit illett megnézni. Csakúgy, mint tavaly a Magyarázat mindenre, és a két film közötti hasonlóságok nem merülnek ki ennyiben. Ezen filmek elkészültéig hosszú út vezetett, egyszerre lenyomatai a magyar kultúrafinanszírozási rendszer álságos átalakításának, a kultúrharc és a szekértábor-logika térnyerésének. Más szempontból, tartalmukat tekintve, legalábbis az újszemen és a Mércén megjelent népszerű írások tanúsága szerint, és a látszattal ellentétben, valójában a politikát apolitikus, a társadalmat elfelejtő-elsunnyogó módon mutatják be, más szóval individualizálnak.
Mindezek miatt döntöttünk úgy, hogy új kultúrpolitikai podcastünk, az Optimisták első adásában ezt a két filmet, és általában a kortárs magyar „független” filmet mint jelenséget és mint lehetséges mozgalmat járjuk körbe. Új műsorunkban ugyanis adásról-adásra épp azt szeretnénk megmutatni, hogy a kultúra termelési és ideológiai viszonyai milyen összefüggésben vannak. Nem azért, mert le akarnánk számolni a kultúrával. Épp ellenkezőleg: mert úgy gondoljuk, hogy a sokszor kilátástalannak tűnő helyzetben épp a kultúra képes kiutat mutatni. Mégpedig azáltal, hogy a befogadóval együtt újat képes létrehozni a létezőből, kritizálja, ami van, és megmutatja, ami lehetne. Megedzi a fantáziánk, lehetőséget teremt önmagunk formálására, hogy cserébe mi a világot formálhassuk. Ezért is fontos megértenünk, hogy maga a kultúra hogyan formálódik.
„A szellemi energiák, a politikai rutinok és nem utolsósorban művészi formák igenis hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a vereség ne legyen teljes és hogy ezekben a mozgalmi formákban is lehet az embereknek örömük. Öröm anélkül nem lehet, nem is kell, de nem is lehet.”
– válaszolta Tamás Gáspár Miklós ‘22 nyarán, amikor nyilvánosan megkérdeztem tőle, hogy hol lát lehetőséget a pozitív változásra. Azóta sokszor eszembe jut ez a válasz, amikor kulturális tartalmakat szervezek a Mércére. Nem véletlenül lett az adássorozat mottója is ez.
Ebből a mottóból kiindulva az lenne minden egyes beszélgetésünk célja a jövőben is, hogy a kritika mellett alternatívát is mutassunk, avagy az alternatíva-képzés lehetőségeit is megvitassuk.
Ezért örültem nagyon, hogy az első adásban nemcsak vita alakult ki a stúdióban az említett filmek kapcsán, de beszéltünk általában a független filmezés lehetőségeiről, és a lehetséges utópiájukról is.
Tartalom:
(2:25) Mi a független film?
(21:20) Magyarázat mindenre, Fekete pont és az ideológia(kritika)
(42:00) Egy független filmes mozgalom lehetőségei
Résztvevők:
Szilágyi Zsófia, az Egy nap és a Január 2. rendezője;
Gelencsér Gábor, az ELTE oktatója;
Konkol Máté, rövidfilmek rendezője és a Fordulat szerzője
Az adás elérhető Youtube-n és Spotifyon.
A podcast grafikája Csató Csenge, zenéje Efkilenc munkája.
Az adás az Ökotárs Alapítvány és a Mérték Médiaelemző Műhely támogatásával jött létre, az itt megjelenő vélemények nem tükrözik a támogatók álláspontját.