Soha nem látott érdeklődés mutatkozik a kormány részéről a megfizethetetlen lakhatási költségek terén, de egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni a pálfordulást. Főleg ha figyelembe vesszük a kormány eddigi szegényellenes akcióit. Idén beszámoltunk a Mércén arról a több száz újszülöttről, akik kórházakban ragadnak hónapokra, nagyrészt azért, mert a szüleik nem vihetik haza őket rossz vagy bizonytalan lakhatási körülményeik miatt; az ukrajnai menekültek lakhatási támogatásának szinte teljes kormányzati felszámolásáról; embertelen kilakoltatásokról; a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mintegy 500 józsefvárosi lakos otthonát kisajátító kampuszfejlesztéséről, a hajléktalan emberek láthatatlanságáról, vagy épp a rákosrendezői MÁV-lakásokban élők kiszorításáról a mini-Dubaj luxusberuházás kedvéért.

Ez a néhány példa is rávilágít, összességében hogyan bánik a kormány azokkal a családokkal, fiatalokkal, idősekkel, akik nem illenek a szociális szempontokat figyelmen kívül hagyó családtámogatási rendszerébe.

Hányan vannak ők, milyen problémákkal küzdenek, milyen lakáspolitikát vitt eddig a kormány, és bizakodhatunk-e most, hogy hosszú évek után bekerült a kormányzati kommunikációba a lakhatási válság kifejezés?

Ezeket a témákat járja körbe a Habitat for Humanity legfrissebb, immár 13. alkalommal kiadott lakhatási jelentésének első két fejezete, melyeket szerda délelőtt mutattak be Budapesten.

Elérte a lakhatás az ingerküszöböt?

A rendszerszintű, milliókat sújtó lakhatási nehézségeket eddig leginkább ignoráló Orbán-kormány idén ősszel hirtelen elkezdett a lakhatási válságról beszélni. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter „gazdaságpolitikai akciótervet” jelentett be, melynek egyik pillére a megfizethető lakhatás. Bár a miniszter a brutálisan magas budapesti lakhatási költségeket emelte ki tájékoztatóján, a lakhatási szegénység országos probléma, melynek ugyan nagyon meghatározó része a megfizethetőség, de számos más, akár egymást erősítő indikátora is van. (Ilyen például a lakhatáshoz való hozzáférés, a lakhatás jogi biztonsága, a lakásminőség, energiaszegénység – az indikátorokról részletesebben itt.) Ezeket az elmúlt évtizedben nem sikerült célzottan és átfogóan kezelni, arról pedig egyelőre csak sejtései vannak a lakhatással foglalkozó kutatóknak, hogy érdemben javítanak-e a helyzeten a kormány új intézkedései.

„Nyolc éve, amióta a Habitatnál dolgozom, még nem volt példa rá, hogy ilyen óriási nagy változás lett volna a közpolitikákban, a büdzsében, a közbeszédben arról, hogy a lakhatás micsoda. Megjelent a lakhatási szegénység, megjelentek olyan fogalmak, amikről évek óta beszélünk. Valami elindult, még nem tudjuk, hogy pontosan mi, nem tudjuk, hogy ez egy választási kampánynak a része, hogy valódi változások lesznek-e belőle, de legalább az eddigi állóvíz valamennyire megmozdult. (…) Túl vagyunk egy olyan budapesti közgyűlésen is, ahol a lakhatás kiemelt téma volt, és ahol elfogadtak olyan javaslatokat, amelyek remélhetőleg Budapesten könnyítik az emberek helyzetét. A kormányzati kommunikáció szerint Budapesten van lakhatási válság, de mi – és más lakhatási szervezetek is – évek óta arról beszélünk, hogy országszerte van lakhatási válság” – mondta a jelentés bemutatóján Szegfalvi Zsolt, a Habitat ügyvezető igazgatója.

A szervezet ugyan határozottan pozitív fordulatnak tekinti, hogy a kormány végre elkezdett a lakhatási válságról beszélni, hozzáteszi: a tervezett tíz lakhatási intézkedés többsége az eddig nyilvánosságra hozott részletek alapján továbbra sem a lakásszegénységben élőket célozza, elsősorban az építőipar és a gazdasági növekedés fellendítését szolgálják

– az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások vagy a SZÉP-kártyára érkező béren kívüli juttatások lakáscélú felhasználását ugyanis nem a legszegényebbek tudják igénybe venni. De említhetnénk például a belengetett bérlakásépítési programot is, amely az eddig napvilágot látott információk alapján az ingatlanfejlesztőket fogja megtolni, tehát – ahogy a jelentés első fejezetét készítő Czirfusz Márton, a Periféria központ munkatársa fogalmazott – akár a Rózsadombon is építhetnek drága bérlakásokat, amiket az állam olcsó forrással megfinanszíroz közpénzekből.

Az alsó középosztály és a középosztály körében is súlyosbodnak annyira a lakhatási problémák, hogy „az már van akkora tömeg választók szempontjából és a lakosság arányában is, hogy átüti az ingerküszöböt”.

A lakhatási problémákkal küzdők aránya szerinte már olyan arányú lehet, „hogy arra már a politikus is azt mondja, hogy ezzel már tényleg el kell kezdeni foglalkozni” – vélekedett Czirfusz.

A leginkább érintett rétegeket azonban eddig biztosan nem érték el a kormányzati segítségek, és jó eséllyel ezután sem fogják.

A szakértő szerint a kormány akcióterve részben a már korábban létező eszközöknek az újracsomagolása, arról pedig nagyon keveset tudunk egyelőre, hogyan tervezik kezelni a lakhatási szegénységet, hosszú távú lakhatási stratégiája továbbra sincs a kormánynak. „Valószínűleg az van a kormány fejében, hogy ha kicsit a középosztályra és a felső középosztályra lőnek, akkor ezek a hatások leszivárognak majd a lakhatási szempontból rosszabb helyzetben élőkhöz, de ez elég kevéssé valószínű” – összegezte a kutató.

Mélypont

Az elmúlt évben látványosan sokszor fordult elő, hogy kiszolgáltatott csoportok minimális segítéséből is kivonult a kormány, vagy megfelelő előkészítés és az érintetteknek biztosított garanciák nélkül bólintott rá olyan beruházásokra, amelyek emberek lakhelyét sajátítják ki. Így kerültek utcára tömegével ukrajnai menekültek (nagyrészt nők és gyermekek), miután a kormány bejelentette, augusztus 21-től csak a közvetlen háború által érintett területekről érkezők lakhatnak ingyen szállókon, vagy épp a recski kőbányából lezúdult 2023. júniusi sárlavina károsultjai, akiknek a kormány ugyan 500 millió forintot ígért otthonaik helyreállítására, ezt nemrég mégis visszavonta. A jelentés kiemeli még többek közt a Közszolgálati Egyetem új kampusza miatt kilakoltatni tervezett józsefvárosi családok helyzetét és a Rákosrendező rozsdaövezeti területén a MÁV szolgálati lakásaiban élők elüldözését is.

Mindebből az is kirajzolódik, hogy amilyen pontosan képes azokat a csoportokat kijelölni a kormány, akiket ki kell szorítani a lakóhelyükről valamilyen „nemzetgazdasági” ügy érdekében, olyan rosszul képes (vagy sokkal inkább hajlandó) a lakhatási szegénységben élőknek célzott segítséget nyújtani.

„Lakástámogatásra reálértéken annyit költ most a központi állam, mint a 2010-es évek közepén a CSOK elindulása előtt és mint az első Orbán-kormány (1998–2002) idején – ez a három időszak a lakástámogatások három mélypontja a rendszerváltás után” – fogalmaz Czirfusz Márton a jelentésben. Hogy a mostani mélypont milyen módon és mennyi embert érint, arról részletesen ír Lukács György a jelentés második fejezetében az Eurostat 2022-2023-as kutatása és a KSH 2021-es népszámlálási adatai alapján.

A Habitat adatai szerint a hazai háztartások közel negyede, a lakosságnak pedig 30%-a érintett a lakhatási szegénység legalább egy jellemzője által – tehát

nagyságrendileg 1 millió háztartás és 2 millió 877 ezer ember küzd valamilyen lakhatási problémával.

A két indikátor (tehát pl. túlzsúfolt lakásban él és nem tud kifűteni minden szobát, vagy nincs vezetékes víz a házban és rohad a tetőszerkezet), által érintettek száma fél millió fő felett van, a legalább három szempontból hátrányos helyzetűek pedig több mint 160 ezer főt számlálnak.

Nem meglepő módon a legalsó jövedelmi ötödbe tartozó, munkanélküli vagy egyéb inaktív háztartásfővel rendelkező háztartások tartoznak a legnagyobb valószínűséggel a lakhatási szegénységben érintettek közé, de – bár a csoport számossága jóval kisebb – a 25 év alatti tagokból álló háztartások is jelentősen veszélyeztettek (32%-uk tartozik ide).

Ehhez képest

a lakhatási célú költségvetési kiadások több mint 90%-a, így például a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) vagy a lakáshitelek kamattámogatása szociálisan nem célzott.

Köztulajdonú lakások bővítésére, fenntartására és felújítására lényegében nem költ a központi állam, az önkormányzati lakásrendszerből rendszerszintű forráskivonás történik, lakástulajdonhoz kapcsolódó szociálisan célzott támogatások lényegében nem léteznek. A szociális tüzelőanyag-támogatás pályázati kerete 2019 óta változatlan, 5 milliárd forint, ami nem fedezi az igényeket – sorolja a jelentés.

A CSOK árnyoldalai

A CSOK helyett újonnan bevezetett CSOK Plusz program a korábbiaknál magasabb összegű kamattámogatott (fix 3%-os) lakáshitel, amit elengednek, ha a pár által ígért legalább két új gyermek meg is születik. A lakásszegénységben élő, gyermekvállalást tervező háztartások egy része azonban nem, vagy nem a maximális összegig hitelképes. A falusi CSOK igénylési feltételei nem változtak, a támogatási összegek növelése viszont a lakásárak emelkedését eredményezheti a preferált kistelepüléseken.

A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy új eladósodási kockázati csoportként jelentek meg a családtámogatásokhoz kötött gyermekvállalási feltételt nem teljesítő háztartások.

Mivel ebben már most több mint tízezer család érintett, a babaváró hiteleseknél 2026. július 1-ig meghosszabbították a gyermekvállalás teljesítésének határidejét. A CSOK-szerződések esetében a gyermekvállalás nemteljesítése szintén több ezer háztartást érint.

A falusi CSOK emellett másfajta veszélyeket is magában hordoz. Mivel ennek a hitelnek jobbak a feltételei, így azok a családok, akiknek nincs pénzük drága ingatlanra, jó eséllyel olcsóbb, rossz infrastruktúrájú kistelepüléseken kötnek ki, távol a munkahelyektől.

„A falusi közszolgáltatások erősítésére hiányoznak az átfogó programok. Tehát, hogy legyen helyben orvos, tanár, legyen jó állapotban az iskola, legyen jó közösségi közlekedés, amivel elérhetők a munkahelyek. Ha legalább ezek meglennének, valamilyen mértékig elfogadható lenne a helyzet. De ennek híján nem jó, hogy az ilyen községek felé tolják a családokat, akik nem tudnak nagyon drága ingatlanokat megvásárolni. Nem jó irány, hogy teljesen lakástulajdonra fókuszáló eszközök vehetők csak igénybe.”

A rendszer olyan helyekre szorít be családokat, ahol nincsenek közszolgáltatások, a falusi CSOK-szerződések értelmében pedig tíz évig el sem költözhetnek onnan, hacsak nem vállalják a hitel és a büntetőkamatok visszafizetését. Ennyi idő alatt pedig sok minden történhet,

egy változó élethelyzet akár a család olyan típusú szétszakadásához vezethet, hogy például a férfi elmegy az ország másik részébe dolgozni.

„Ez pont, hogy a társadalmi mobilitást korlátozza ahelyett, hogy javítaná” – magyarázta Czirfusz Márton.

Energetikai fejlesztések csak hitelképeseknek

Hasonló problémákat találni a július 1-jén elindult új otthonfelújítási támogatási program esetében is, amely 20 ezer 1990 előtt épült családi ház energiahatékony felújítására adhat lehetőséget.

A program segíti ugyan néhány megoldással a lakhatási szegénységben élők hozzáférését, de az érintettek egy része így sem fér hozzá a támogatáshoz, mert a házuk állapota nem felel meg a pályázati feltételeknek, vagy mert a háztartás nem hitelképes.

A Habitat szakmai álláspontja szerint így épp az energiaszegény háztartásokat nem célozza. Nagyon alacsony aránynak tekinthető, hogy a háztartások 33%-a tudott bármilyen energetikai felújításba kezdeni az elmúlt 5 évben, ráadásul 22%-uk egy típusú beavatkozást engedhetett meg magának, a tényleges energetikai javulást hozó komplex (több beavatkozást is tartalmazó) felújításról mindössze 192 ezer háztartás számolt be.

Pedig

„szakértők szerint ahhoz, hogy egy ingatlan mélyfelújítása megtörténhessen, ami azt jelenti, hogy a felújítás után sokkal gazdaságosabban és energiatakarékosabban működtethető, legalább három-négy fajta beavatkozásnak egyszerre kell megtörténnie. Tehát egyszerre kell a fűtést lecserélni, a falszigetelést, tetőszigetelést megcsinálni, és a nyílázárókat kicserélni”

–  szögezte le Lukács György.

Ezen kívül semmilyen szociális célzást nem tartalmaz az EU-s forrásból finanszírozott 2024-es Napenergia Plusz Program sem, amelyből napelemes és energiatárolós rendszereket építhetnek ki a pályázó háztartások.

Tíz éve nem csökken a lakhatási szegénység

Az idei jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy a 2012-ben megjelent első Lakhatási jelentés főbb megállapításait érdemes összevetni a mai helyzettel:

• 2011-ben tízezres nagyságrendű volt a hajléktalan emberek száma – ez jelenleg is hasonló nagyságrendű.
• Közel félmillió volt a – különböző okok miatt – üresen álló lakások száma – ez a 2022-es népszámlálás adatai alapján szintén nem változott.
• 2011-ben körülbelül 660 ezer élt WC nélküli, 440 ezer ember pedig zuhany, fürdő nélküli lakásban. Ez a szám jelentősen csökkent, nagyságrendileg 90 ezer az alapvető komfortfokozatot nélkülöző ingatlanok száma, ami nagyjából 230-250 ezer embernek jelenti az otthont.
• 2011-ben a lakosok átlagosan bevételeik 25%-át költötték lakásfenntartási kiadásokra, az alsó decilisbe tartozók egyharmada pedig 40% feletti adatokról számolt be – ez szinte egy az egyben megegyezik a jelenlegi adatokkal.
• A rossz állapotú lakások aránya (beázó tető, penészes falak, rossz nyílászárók) a 2011-es 20%-ról 12% körüli értékre csökkent – igaz, ez a legalsó jövedelmi csoportokat nem érinti, negyedük továbbra is ezekkel a problémákkal küzd. Ez még így is rengeteg, 1,2 millió embert jelent.
• 2011-ben a magyarországi lakosok 10,7%-a számolt be arról, hogy nem tudja lakását kellőképpen felfűteni – 2022-ben a háztartások 8%-a, vagyis 328 ezer háztartás több mint 680 ezer lakója válaszolta ugyanezt. A nem megfelelő fűtés alapvetően infrastrukturális hátrányokhoz kapcsolódik, aminek felszámolása komoly forrást igényel. Fatüzeléses kályhák energiahatékony központi fűtésre vagy hőszivattyús hűtő-fűtő berendezésre cseréje olyan beruházást jelent, amit – támogatások híján – nagyon kevés érintett család tud megengedni magának.

„A lakhatási szegénység különböző szegmensei által érintett lakosság számát közel egy évtizede 2 és 3 millió fő közé becsülték a hazai kutatók, jelen statisztikai kimutatások ugyanennyi embert mutatnak ki. Sajnálatos, hogy a lakhatási szegénység lényegében nem csökkent az elmúlt 10 évben”

– fogalmaz a  jelentésben Lukács György.

És miben látják a szakértők a megoldást? Hosszú távú hazai lakáspolitikára és lakásstratégiára lenne szükség, melyekben a magántulajdonú fejlesztések helyett a bérlakásfejlesztésnek kellene alapvetőnek lennie. Elengedhetetlenek a szociálisan célzott támogatások is, hogy ne a leginkább rászorulók érjék el a legkevésbé ezeket a támogatásokat vagy az igénybevétel érdekében ne szoruljanak a perifériákra. Emellett a lakásbérleti piac kifehérítésével és szabályozásával elő lehetne előremozdítani azt, hogy biztonságosabbá váljon a bérleti szektor. Az energetikai felújításokhoz is minél több EU-s forrást kell elérhetővé tenni, illetve ezek felhasználását szociális célzásokhoz kötni – összegezték a kutatók.

A Habitat lehetőséget lát abban is, hogy a lakhatás kérdése az európai uniós szinten felértékelődik.

Dan Jørgensen személyében most először lesz olyan biztos az Európai Bizottságban, akinek a portfóliójában benne van a lakhatás. Ursula von der Leyen politikai agendájában is benne van egy európai, megfizethető lakhatásra irányuló terv összeállítása a következő bizottsági ciklusban. „Ez nyilván majd valahogy hatással lesz arra is, hogy a tagállamokban mi történik, így Magyarországon is, úgyhogy ezt fel lehet fogni lehet lehetőségként, hogy Magyarországon is legyen ilyen megfizethető lakhatásra vonatkozó terv” – fűzte hozzá Czirfusz Márton.

Addig is – tette hozzá Szegfalvi Zsolt – egyelőre az önkormányzatok jelentik azt a döntéshozói szintet, ahol érdemi, szakmai párbeszédeket tudnak folytatni, programokat tudnak megvalósítani a lakhatási szervezetek.