Tömegben, hangszóró mellett nem lehet solymászni. A Mi Hazánk október 23-i tüntetésén viszont nem csupán ez derült ki. Mivel az ó- és újbaloldali pártok és pártkezdemények végleg eltűnni látszanak, ők maradtak az egyetlen kapitalizmuskritikus erő a porondon. Ezt látszólag élvezték is, és ebből akár még nagy baj is lehet.

Ez az év a szélsőjobbos győzelmek és az azokat kísérő tömegtüntetések éve volt az európai politikában. Ehhez képest akár meglepőnek is számíthat, hogy a Mi Hazánk „Turulvédő” október 23-i nagygyűlésén nagyjából 2000-en jelentek meg. A nyugat-európai tömegekhez képest szerény, magyar viszonylatban viszont egészen feltűnő számú embert persze magyarázza, hogy ez nem csupán egy politikai nagygyűlés volt, külön ügyük is keletkezett.

Június 9-i megválasztása után ugyanis a XII. kerület új vezetője, Kovács Gergely kijelentette, a Böszörményi úton 2005 óta álló Turul-szobrot el kellene onnan vinni, és ez ügyben intézkedni is fog. A Kétfarkú Kutya Párt első emberéhez méltó módon mindezt az ATV egyik adásában később megtoldotta azzal is, hogy a populista jobboldal szent madárszobrát szerinte „Tatabányára kellene küldeni” a másik Turulhoz „pároztatni […] miután Tinderen hiába kerestünk csajt neki.”

Több sem kellett Toroczkai Lászlónak és a Mi Hazánknak, azonnal bejelentették, a 2000-es évekhez hasonlóan mindenféle – törvényes vagy törvénytelen – eltávolítási kísérlettől megvédik a Turult. Számos szavazójuk, szimpatizánsuk pedig jól láthatóan meg is hallotta a hívást.

Ezzel együtt Toroczkai László beszéde mégis úgy kezdődött, hogy gratulált azoknak, akik megjelentek, mert „ők azok a magyarok, akiket nem lehet félrevezetni!”

Ezzel már utalt is a Mi Hazánk jelenlegi, legnagyobb problémájára, ami úgy tűnik, közös problémájuk minden más politikai párttal:

az újonnan feltűnő Tisza Párt és Magyar Péter ugyanis ugyanebben az időpontban tartotta Bem téri nagygyűlését, a pártelnök pedig többször is utalt rá: számos pártszimpatizáns inkább ezt az eseményt választotta.

Szónokként erre a problémára úgy reflektált, hogy az igaz hívek itt, nála, a könnyen befolyásolhatóak pedig a másik eseményen vannak, és ez a fontos.

„Ha a rendszerváltást a baromfiudvarban a róka és a nyest vezényelné le, az is elég gáz lenne”

Számos gyermek és fiatal is kilátogatott a tüntetésre, számukra a beszédek helyett a szokásosan showmanként szereplő Novák Előd képviselő ágyúlövéseket, és még solymászt is szervezett.

Itt ugyanis az ölyv, mint kisebb és a kis térre talán alkalmasabbnak tűnő ragadozó madár, a szoborként is ábrázolt Turult volt hivatott élőben is reprezentálni mint a magyarság mitikus ősállatát. A tüntető Mi Hazánk mitológiájában az ilyen szimbólumok akár erőszakos védelme fontos szerepet játszik a kemény jobbikos, avagy egyesek számára a Csurka- és MIÉP-idők óta.

Velük szemben számos történész, és az emlékmű ellen tiltakozók viszont nem szent állatot, hanem a nyilas mészárlások egyik fő helyszínétől pár száz méterre felállított, a kirekesztő magyar vértestvériséget jelképező szimbólumnak tartják a kőmadarat, amelyet a szélsőjobboldal ilyen értelemben mindig sunyi, kétkulacsos módon védett. Hiszen a szobor és a régebben rajta álló, háborús bűnösök neveivel tűzdelt emlékplakett előtt nyíltan újnyilas szervezetek is rendre megemlékezéseket szerveztek. Ez a nem éppen elhanyagolható részlet az oka a Kétfarkú Kutya Párt polgármestere által meglebegtetett tervnek is.

A solymász akciója, amelynek során az elengedett ölyv nagyon sokszor nem talált vissza a hangszórók és a tömeg közül a gazdájához, rögtön sok figyelmet kapott. Az eseményeket végignézve mindannyian szembesülhettünk vele:

tömegben, hangszóró mellett nem lehet solymászni, sőt, ölyvészni sem. Gyakori tanulság a nemzeti radikális tábor számára: Nem minden, papíron kőkeménynek tűnő ötletet érdemes megvalósítani.

Egy közelben nagy Mi Hazánk zászlóval ácsorgó párttag is igazolta ezt a bölcsességet: miközben 2012-ben Novák Előd még „Tagok legyünk, vagy szabadok?” jelszóval meghirdetett demonstráción követelt EU-kilépést és égetett EU-zászlót, mostanra már ez a szimpatizáns is úgy látta, a kilépés nem érné meg, „csupán akkor, ha Közép-Európa minden országa egy új, külön uniót” tudna alapítani.

Arról is beszélgettünk, mit gondol arról, hogy a Fideszt és a Mi Hazánkat is „oroszbarátsággal”, sőt „hazaárulással” vádolták meg. Ez szerinte óriási tévedés: a mai Oroszország nem a Szovjetunió, de a mai Ukrajna sem 1956 és Magyarország. „Ez a »Zelóta« – mert én csak így hívom Zelenszkij ukrán elnököt  – például nyíltan magyar- és oroszgyűlölő!”

A mostanában hívószóvá vált „szuverenitásról” sem éppen úgy vélekedett a férfi, ahogyan Orbán általában szokott: elmondta, a rendszerváltás miatt és az uniós tagsággal a szuverenitásunk eleve sérült, immár csak az lehet a „nemzeti radikalizmus” reális célja, hogy „a további szuverenitásvesztést megakadályozza”.

A károkozást pedig a tüntető szerint főleg 1989 békés átmenete okozta: „Ha a rendszerváltást a baromfiudvarban a róka és a nyest vezényelné le, az is elég gáz lenne” – kommentálta, miért késő szerinte már sok mindenen változtatni. Az Európai Unióba való integrációt követően húsz évvel már valóban elég kérdéses, mit is értenek a politikusaink nemzeti szuverenitás alatt. Ezt még Magyar Péter is felvetette, amikor arról beszélt, az EU azt jelenti, hogy gazdasági előnyökért cserébe „egy kicsit szuverenitást oda kell adni.” És mint kiderült, ezt számos, szerdán tüntető híve is így vélte. Talán magyarázza ez a hívószó csökkenő hatásosságát is napjainkban.

„Ezért nem kell nekünk az Európai Ügyészség sem!” – tette hozzá, egészen szenvedélyesen interjúalanyom.

Egyvalamiben viszont ő sem ismert kompromisszumot: a turulmadár-ügyben. „Mióta csak ez a Kovács Gergely polgármester lett, megy a hergelés!” – mondta, hozzátéve, látott olyan felmérést, amely szerint a hegyvidékiek kétharmada is megtartaná az emlékművet.

A védelemnek nyomatékot adott, hogy a Magyar Önvédelmi Mozgalom (lényegében az ex-Magyar Gárda egyetlen, regimentet kiállítani képes utódszervezete) és még az amúgy a Mi Hazánkot túl mérsékeltnek tartó Légió Hungária is megjelent a rendezvényen: utóbbi szervezet részéről két tucat, kopaszra nyírt, fekete ruhás fiatal masírozott be pontban délután 3 órára a szobor elé. Amint Novák Előd a színpadon beolvasta, A Légió azért döntött a részvétel mellett, mert a Turul-szobor megvédelmezését „összjobboldali” ügynek tartják. A felsorolt, támogató, 17 szervezetből a téren jóformán tehát ez a kettő látszott.

Nemzeti radikalizmus, maoista felhangokkal

A felszólalók és koszorúzók hosszú sorában igazi csemegék – vagy ha tetszik easter eggek – voltak elrejtve mindenki számára, aki – mint én – furcsa hobbiként számontartja a magyar ultranacionalizmus fősodorbeli és ezoterikusabb ágának ismert figuráit.

A sztálinista időkben meghurcolt családja okán feltűnt például a közszereplőként réges régen nem látott Gordos Dénes, a 30 év óta folyamatosan a Trianonban elvesztett magyar területek katonai visszafoglalásáról előadó Raffay Ernő párttörténész, és a 2004-es kettős állampolgársági népszavazás szellemi atyja, Patrubány Miklós (aki nem ismerné, annak iderakom Gavra Gábor húszéves, de helytálló portréját róla), aki mint az eseményen megtudtam, még mindig a Magyarok Világszövetségének elnöke. Utóbbinak még húsz év után is sikerült meglepetést okoznia: arra számítottam, hogy hosszabban értekezik majd a „szkíta ősnyelvről” amelyet szerinte „újfent világnyelvvé kellene tenni”, arra viszont könyvtárnyi Lenin, Adorno, Lukács és Mao Ce-tung sem tudott volna fölkészíteni, amit Patrubány az 56-os munkástanácsokról mondott: ezek a szervezetek szerinte is „megreformálták a szocializmust”, de – tette hozzá – olyan módon, hogy Kína tanulmányozta őket, és a tapasztalataik felhasználásával „megmentette államát” sőt: egyenesen szuperhatalom lett.

Bevallom őszintén, sok mindent hallottam már 1956 munkástanácsairól, például hogy a keleti és nyugati sztálinista pártokat megtörő anarchisták, tanácskommunisták.

De ahhoz Mi Hazánk-tüntetésre kellett eljutnom, hogy valaki elméleti ívet rajzoljon fel Rácz Sándor munkástanács-vezető és Teng Hsziao-ping kínai kommunista reformer sikere között. Ilyet a Gólyában nem hall az ember, az biztos.

A 2000-es évek hősei persze már nem a régiek, és mintha a közönség felhergelt, turulvédő dühe sem ütközött volna ki. Patrubány, az új pilisi, mi hazánkos polgármester, vagy például Pongrátz András 56-os veterán – betegsége miatt távollétében felolvasott – levele sem keltett átütő hatást.

Még úgy sem, hogy utóbbi szóvá tette, sokat hallani manapság 1956-ról mint „szocialista reformkísérletről”, de ő biztosítja, hogy nem az volt, hanem éppen „a kommunistáktól kívánt megszabadulni”.

Néhai fivére, Pongrátz Gergely volt Corvin-közi parancsnok emigrációja alatt máshogyan fogalmazott. Ő 1982-es könyvében még azt írta, „igazi szocialista társadalmi rendszert” akartak. A rendszerváltás hevében, Eörsi László történésznek szóló, a Népszabadságban publikált nyílt levelében pedig helyesbített, de nem vont vissza semmit: 

„1982-ben azt írtam, hogy a magyar forradalom egy „igazi szocialista” társadalmi rendszert akart. 1992-ben viszont a kiegészítésben azt írom, hogy „1956-ban a magyar nép nem megformálni, hanem elsöpörni akarta a kommunista rendszert és annak minden válfaját. Eörsi úr azt írja, hogy: „A kommunizmusnak milyen válfajai vannak? A szocializmus egy korszakban ugyanazt jelentette, mint a kommunizmus.” Vajon mit szólna ehhez a „szocialista” elmélethez Hitler? Vagy egy „szocialista=kommunista” történész nem tud (vagy nem akar) egy olyan „szocializmust” elképzelni, ami a két véglet között van? Hát mi egy ilyen szocializmust akartunk, Eörsi úr!”

Mintha Pongrátz András sematikus ítéletének egyik verzió sem felelne meg: bátyja, Gergely még szemmel láthatóan is a szovjet típusú, sztálinista és poszt-sztálinista állampárt kíméletlen bürokratáit tartotta „kommunistáknak” az általuk fenntartott rendszert pedig „kommunizmusnak”, miközben a szocializmus (nem hitleri) fogalmára továbbra is igényt tartott. András számára már a baloldal a kommunista, legalább ebben a politikai levélben.

Szerepelt még két nótával a színpadon a Romantikus Erőszak, a jobboldali szubkultúra egyik legfontosabb nemzeti rockbandája. Bevallom, a galambősz Patrubány, a hajlott hátú Gordos Dénes és az ugyancsak nem igazán fiatalodó Sziva Balázs RomEr frontembere is a melankólia érzését keltette föl bennem.

Egyetemista koromban csak annyit tudtam, ők az ellenfél, ők a legyőzendő, félelmetes erő. 20 év dübörgő kapitalizmus és 14 év NER után viszont úgy tűnik, az ő dühöngő és őszintén komoly félelemre okot adó, egykori előretörésük és az én mélyülő liberális, majd baloldali radikalizmusom is egy pár fáradt hakniban merült ki.

Nem is Orbán és társai „győztek” itt igazán, hanem a totálissá váló tőkés társadalom: Orbán üzletfelei persze szuperjachtot kaptak tőlük, Sziva Balázs meg ilyen öregfiúk-fellépéseket, de én sem igazán éreztem efölött többé örömöt vagy megelégedést, hiszen idétlen és felületes kultúrharcunkból végül csak az egészen máshogyan borzalmas „NER” emelkedett ki. Ugyanabban a cirkuszban ugráltunk végülis, hosszú éveken át, értelmetlenül, hiszen Orbán sem, Brüsszel sem „állt meg”, a Turul-szobrot pedig már nem is az ő önkéntes leventéik, hanem Lázár János miniszteri rendelete védelmezi – legalábbis egyelőre. Persze még el lehet játszani a dolgokat, ahogy egykor. Kellemetlen felismerés ez így, a 38. évemhez közeledve.

Már nemcsak a globális, de a NER-tőke is ellenség

A problémát az amúgy a közönséget a legjobban érdeklő Toroczkai László pártelnök és YouTube-influenszer fogta meg a legőszintébben, amikor úgy fogalmazott: „megvezetett” híveik egy része „Nagy Magyarország-zászlóval” vonult Magyar Péter tüntetésére, és csak azok jöttek el október 23-án hozzá, akik „nem dőltek be” egykönnyen a félrevezetésnek. Látványos volt, hogy Toroczkai élesen reagált a június 9-i fordulatra, amikor is az EP-választásokon a Tisza nem csupán a komplett baloldali-liberális pártcsaládot küldte a kispadra, de a Mi Hazánk addig biztosnak tűnő menetelését is egyszeriben megállította. A hetekben a 2022-es 6-7 százalékpont helyett csupán 5 százalékpontra, tehát a parlamenti küszöbre mérik őket.

Toroczkai és Novák éppen ezért most az átlagosnál sokkal többet orbánoztak, fideszeztek, a pártelnök szerint például minden hívüknek fel kell ismernie, hogy a „globális nagytőke megállítása”, amivel a Fidesz évekig indokolta emberei gazdagodását, nem áll meg többé mint mentség, hiszen a kormányzat „kapzsisága” nem ismer határokat. Ennél nagyobb tapsot Toroczkai hosszabb beszéde alatt csak akkor kapott, amikor az „akkumulátorgyárak és a nagy cégek kiszolgálásáról” mint zsákutcáról beszélt. A pártelnök hangsúlyozta: a szimpatizánsok a következő időszakban „brutális, kettős támadásra készülhetnek: a Tisza azt fogja mondani, hogy Orbán-bérencek vagyunk, a Fidesz pedig épp ellenkezőleg, azt, hogy Tisza-bérencek!”

Jól mutatja ez, miért nem kell a sok operett-elem ellenére sem viccet csinálni a Mi Hazánkból.

A baloldali-liberális pártok lassú, de immár biztosnak tűnő elmúlásával a radikáljobbosok felismerték: ők maradtak a porondon egyedül mint olyan erő, amely legalább egyes extrém kilengéseiben kritikus a kapitalizmussal szemben – még ha annak létét el is fogadja, sőt helyesli is.

Mindez persze nem jelenik meg a politikai retorika szintjén. A tüntetés után feltett kérdésemre Toroczkai elmondta: szerinte nem igaz az a lapunkban megjelenő állítás, hogy a Mi Hazánk Pest megyei képviselői miatt nem fizet több adót a gödi Samsung. Október 1-i, Fidesszel való együttszavazásuk csupán technikai együttműködés volt, most például a „balliberális pártokkal” készítenek elő olyan rendelkezést, ami a Samsungtól „visszaszedi az adót”. „Úgy tudom, ebben még a Momentum is benne van már” – tette még hozzá.

Más sajtókérdésre pedig a Turul-üggyel kapcsolatban is óvatoskodott a pártelnök: közölte, a közelben történt nyilas vérengzések „borzalmas tragédiák” voltak, de a szobor ellenzőinek szerinte azt kell megértenie, „ősi szimbólumunkról van szó”. A Mérce kérdésére ehhez még hozzátette: „Lázár János ismét csak azután hozott döntést, hogy mi beleálltunk az ügybe – ugyanakkor a kormányzati védelem legjobb esetben is csak ideiglenes” – hozzátette: figyelik a Turul körüli eseményeket, és ha szükséges, „készen állnak” a cselekvésre is.

Veszélyes éberség ez a részükről akkor, amikor úgy látszik, a két nagy magyarországi párt, a Fidesz és a Tisza még ennyit sem tesznek meg. Felmerül a kérdés, hogy egy esetleges Tisza-kormány idején nem éppen ez a retorika válna-e végül a befutóvá?

Nem éppen a vonalas „Turulelbontó, magyargyűlölő szélsőliberális” Kovács Gergelyről és a „megszorító-globalista-Ursula-Pfizer-Leyen”-ről szóló beszédmód itt a kulcs (bár a „keménymagnak” ezek szükséges kiszólások). A gazdasági rendszer igazságtalanságára vonatkozó keményebb üzenetek viszont akkor futhatnak majd fel igazán, ha akár a Fidesz, akár a Tisza 2026 után elkerülhetetlenül további „gazdasági megszorításokra” vagy „válságintézkedésekre” kell, hogy sort kerítsen.

A baloldali-liberális pártok, ha időről időre bele is álltak az antikapitalista jellegű jelszavakba, azt vagy félszívvel tették, vagy ha egészen komolyan mint Botka László, a sajátjaik puccsolták meg őket. A folyamatos belharc és óvatoskodó, elidegenedett taktikázás most margóra szorította őket, a témával Toroczkait egyedül hagyva, és esélyt nyújtva neki a kiemelkedésre. Ha minden úgy marad mint idén október 23-án, akkor félő, hogy pontosan ez fog történni.