A Mérce 7. születésnapi mini fesztiváljának fellépője, Ajsa Luna az elmúlt évek egyik talán legizgalmasabb női előadója. A szentendrei lány karibi származású édesapja rappet, reggae-t és afrobeatet hallgatott otthon, a szélesebb körű ismertséget Hundred Sins producerrel való együttműködése és a Keret Kikeltető nevű tehetségkutatója hozta el számára a 2020-as évek elején. Idén megjelent ILLEG*LIS PARTYK című lemezével tudatosan nyitott a mainstreamebb hangzás felé, számaihoz az inspirációt nem csak tanulmányai, személyes tapasztalatai, hanem olykor múzeumlátogatások is adják. 

Új lemezének központi témája a nő és a női szerepek, így arról is beszéltünk, hogy milyen egy férfiakkal teli iparban dolgozni, hogy hogyan látja az ismertség és a közösségi média hatását az életére. De szóba került az is, hogy kinek a véleményére hallgat a zenéjével kapcsolatban, hogyan néz ma ki a zeneipar a fesztiválok és streaming-szolgáltatások erdejében, és mi a különbség a „hétköznapi” Ajsa Luna és a színpadon megjelenő Über Ajsa Luna között.

Neked brat nyarad volt?

Sajnos fogalmam sincs, hogy ez mit jelent. Láttam csomó helyen, de csak egy halvány képem van róla. Elmondjátok, mi az?

Ez az idei kaotikus, krézi, hot girl summer.

Akkor abszolút ilyen nyaram volt. Csomó fellépésünk volt, az már eleve eléggé kaotikus. Nagyon izgalmas volt a turné, ez volt az első nagyobb szezonunk, egyfolytában mennünk kellett valahova. Először aludtunk szállodában a zenekarral, rengeteg első dolgot pipáltunk ki. Voltam Olaszországban is, azt is imádtam. 

Az egyik szám pont erről szól a Charli XCX albumról.

Hú, azt meg kell akkor hallgatnom. Szeretem őt egyébként, de inkább a régi számait, a Brat-ről csak pár szám van meg.

A legújabb albumodat, az ILLEG*LIS PARTYK-at, hogy írnád le annak, aki nem ismer téged? Elektro-pop, dream pop  – a legtöbben így hivatkoznak rá. Mást szerettél volna, mint az előző, Világvége c. lemeznél?

Teljesen más lett, sokkal klubosabb, sokkal mainstreamebb a hangzásvilág, és talán a szövegvilág is. Azért lett mainstreamebb, mert ki akartam próbálni, mi lesz, ha nem rétegműfajokban mozgok, van-e hatással arra, hogy a közönségem növekszik-e vagy sem. És az igen választ kerekedett ki ebből, aminek nagyon örülök. A mondanivaló is átalakult.

A Világvégén egy gyermeki, kislány hang szólal meg, az ILLEG*LIS PARTYK-on már egy felnőtt nő, és olyan témákat is boncolgat.

A női és a férfi szerepek sokfélesége érdekelt, a nemek egymáshoz való viszonyulása. De erősen ki volt élezve arra, hogy a nők hogyan funkcionálnak a társadalomban, meg a prostitúcióról is próbáltam írni, kicsit bújtatva. Elég komplex lett, az is témám, hogy a zeneiparban hogyan tudunk helytállni nőként. A női lét szépségeiről és fájdalmairól akartam írni. 

A Pázmányon esztétikát tanulsz, ez hasznos, amikor elmerülsz ilyen kérdésekben, mint például a női szerepek?  

Az egyetem nagyon inspirál, de az előző albumhoz például elmentem Amszterdamba, egy prostítúcióról szóló múzemba, ez volt inkább hatással rám, szóval tudatosan keresem a forrásokat. A szakdogámat meg a múzsa fogalmáról írom majd.

A nők a zeneiparban kérdéskörben fel szokott merülni, hogy a női előadókat talán több kritika éri, akár a külsejüket, termékként is megjelennek. Másrészt leginkább férfiakkal van tele a zeneipar, a producerek, mendezserek, a kiadók tulajdonosai mind-mind férfiak, köztük egyedül kell lavíroznod nőként. Neked melyik a nagyobb nehézség? 

Mindkettő kihívás, de próbálom ezeket a helyére tenni fejben, és okosan kezelni a felmerülő szituációkat. Tudtam, hogy így lesz, nem okozott meglepetést. Előre felkészítem magam rá, hogy most egy olyan közegbe fogok menni, ahol sok a férfi, és most már egyáltalán nem visel meg.

Személyesen én nem érzem, hogy engem több kritika ér, de az biztos, hogy nagyobb a támadási felület egy  női előadó esetében, ezt van, aki kihasználja.

A női előadók kreativitását sokszor megkérdőjelezik, például azt feltételezik, hogy férfiak állnak a sikereik mögött, vagy azt, hogy nem ők írják a dalaikat. Az egyik dalszövegedben te is utalsz erre: „Azt mondják, miattad jutottam messzire.”

Szerencsére olyan megjegyzést még nem kaptam, hogy nem én írom a dalokat. Ezt az attitűdöt már nem látom a visszajelzésekből, de el tudom képzelni, hogy a női előadókat keményebben bírálják emiatt. Látom a szakma árnyoldalait, de ebből kell építkezni, nem szeretek erről panaszkodni. 

Lehet reflektálni is rá, ahogy te is teszed.

Igen, meg nyilván van hátránya annak, hogy az ember nőként próbál helytállni ebben az iparban, de egyébként sok előnye is tud lenni szerintem, és inkább azokra kell fókuszálni. Ez lehet, felszínesen fog hangzani, de szerintem a szépség, a női bájak, azok simán a dolog előnyeire fordíthatók. 

A kritikusoknak szerinted mennyit ér a szava most a zeneiparban?  Neked fontos például, mennyi pontot adnak a lemezedre?  

Most pont volt ebből egy nagyobb vita, többen is kiakadtak, mert az egyik zenei portálon kijött egy lista, amin sok albumot indokolatlanul lehúztak, és csomóan felszólaltak ellene. Szóval nem feltétlenül a leghozzáértőbb emberek írják ezeket a cikkeket, így annyira nem idegesít fel, ha olvasok kevésbé lelkes írást a munkámról. Tudom, hogy a zenésztársak és a zenei közeg véleménye elég pozitív arról, amit csinálok, nekem ennyi elég. Zavarna, ha egyáltalán nem tetszene a kritikusoknak, de szerencsére nem így van. Azt nem várhatom el, hogy mindig 10/10 pontos legyen minden, amit csinálok, ennek az elvárásnak nem is lehet megfelelni.

Kinek mutatod meg először az új dalaid? Szűkebb körben kinek a véleményére adsz? 

A sajátomra. Ha valamit iszonyúan jónak gondolok, akkor annyira nem tör le, ha azt mondják, hogy nem az. Ha bennem is van kétely, akkor szarul tud esni, ha valaki rámutat a hibára. De első körben az kell, hogy én 100%-osan elégedett legyek vele.

A gyakorlatban mit jelent az Magyaroszágon, ha valaki egy lemezkiadóval van szerződésben? 

Az Universal Musicnál volt lemezszerződésem, de igazából ott sem egy lemezt kellett prezentálnom. Viszont a mostani menedzsmentemnél, a New Chordnál ez teljesen máshogy van. Náluk is ki tudok adni gyakorlatilag bármilyen számot, de leginkább a koncertszervezésben segítenek, és igazából szinte minden olyan, „kellemetlen” feladatot visznek, amivel egy előadónak egyébként foglalkoznia kellene. Sokrétű az, amit nyújtanak nekem, örülök, hogy nem egyedül kell vinnem ezeket. 

A Spotify eléggé megváltoztatta a zeneipari viszonyokat. Neked is főleg koncertekből vannak bevételeid, vagy azért a dalokból is?

Streamingből, jogdíjból is. Szezonfüggő, mert nyáron leginkább a koncertekből, viszont ősszel, télen leszűkül klubkoncertekre, aminek kisebb a piaca. Szerintem ez több magyar előadónál így van. 

Korábban mondtad, hogy meg kéne reformálni a magyar közízlést. Szerinted ez min múlik? A kiadókon, a sajtón, vagy az államnak kéne jobban befektetnie a zeneiparba?

Sokat szoktam ezen elmélkedni, hogy vajon az ízlés generálja az előadói felhozatalt, vagy az előadók közül egyszerűen választanak az emberek. Időről-időre változik az álláspontom ebben, de most azt látom, hogy azt csinálják az előadók, amiről úgy gondolják, hogy van rá igény, és nem fordítva. Ez szomorú szerintem, mert a közönség irányít, és mi pedig behódolunk nekik.

Ha ez a felállás, és a legtöbben kiszolgálják a közízlést, akkor ez nem fog változni. Kicsit borúlátó vagyok most.

A kiadók tehetnek valamit, például ha bevállalnak rizikósabb, kevésbé eladható zenészeket?

Tehetnek, de szerintem ma már nincs annyira nagy szerepük a kiadóknak. Valaki már be tud futni azzal, hogy feltölt magáról egy videót a TikTokra. Így tök mindegy, mit pusholnak a kiadók. 

Neked mennyire kell saját magad brandelni a közösségi médiában, például te kezeled az Instádat? Ez nyűg, vagy szereted a rajongókkal tartani a kapcsolatot?

Én kezelem, aha. Nem élem meg nyűgnek vagy pluszmunkának. De egy-két hónapja már az a helyzet, hogy, még ha akarnék, se tudnék mindenkinek válaszolni, előtte igyekeztem mindig reagálni. Nagyon érzem a rajongóimon, hogy szükségük van az aktív jelenlétre. És próbálom ezt megadni, nyilván egy bizonyos pontig, de ezt nagyon szeretem csinálni, fontos szerintem.

Vannak-e olyan üzenetek vagy kommentek, amik negatívak vagy támadóak? 

Instán nagyon sokáig nem volt ilyen egyáltalán, egy safe space volt, csak támogatást és szeretet kaptam.Viszont, amint egy Reels videónak nagyobb elérése van, olyan emberekhez is eljut, akik nem követnek, vagy nem kedvelnek, ott szoktak lenni kacifántos hozzászólások, de lehet, csak rossz napjuk volt.

Megterhelő ezzel személyesen, egyedül foglalkozni?

Megterhelő, abszolút. Sokan mondják azt, hogy leszarják a negatív kommenteket. Jó nekik, de nem tudom, hogy lehet egy ilyen állapotba eljutni, lehet, nem őszinték. Idővel biztos, hogy jobb lesz, jobban kezelem majd, de teljesen elengedni a füled mellet őket szerintem lehetetlen.

Chappell Roan, aki egy feltörekvő popsztár, nemrég kiakadt a TikTokon és Instán, hogy túl messzire mennek a rajongói. Szerinte nem része a munkájának, hogy az ő érzéseikkel foglalkozzon, nem akar közös fotót, nem akar nekik válaszolni, és el akarja választani a magánéletét a színpadi szerepétől.

Hallottam róla. Én ilyenkor  mindig arra gondolok, hogy ez mégiscsak Magyarország, nekem nincsenek ilyen nehéz helyzeteim, nálunk nem fajul el annyira a dolog. Én szeretek a rajongókkal találkozni, mi a legrosszabb dolog, ami történhet? Odajönnek, csinálunk pár képet. De meg tudom őt érteni, nekem is terhelő tud lenni néhány aspektusa a nyilvánosságnak. Például meg szoktak keresni szervezetek, iskolák, hogy vegyek fel mondjuk kampányvideókat. Ilyenkor azt érzem, hogy basszus, nem egy bohóc vagyok, hanem egy előadó. Tudom, hogy nem akarnak rosszat, nem így gondolnak rám, nem triggerel egy ilyen felkérést. De megfogalmazódik bennem, hogy ez nem feltétlenül az én dolgom.

Nem influenszer akarsz lenni…

Igen. Néha nehéz kezelni, mert iszonyú hálás vagyok a rajongókért, és próbálom viszonozni a szeretetüket. Amikor leírják ismeretlen emberek azt, hogy megmentette az életüket a zeném, az nagyon-nagyon sokat jelent. Ilyenkor mindig bennem van, hogy kompenzáljak, és nehéz, hol húzzam meg a határt.

A telexes interjúdban nekem szimpi volt, hogy azt mondtad, nem lehet elvárni az előadóktól, hogy a magánéletben is olyanok legyenek, mint a színpadon vagy a képeken. Te tudatosan különválasztod magadtól ezt a perszónát?

Azt mondanám, hogy amikor a zenei projektemmel foglalkozom, az egy ilyen über-én. Benne van az is, aki én vagyok, de amit látnak az emberek egy előadóból, az mindig felette áll valamilyen formában, és nem feltétlenül tudom azt minden nap hozni.

Nagyon nehéz az über-én és a személyiségem közt egyensúlyozni, de most már jobban megy.

Motiválni is tud, mert próbálok felérni ahhoz a karakterhez. Egyes napokon azért megterhelő fejben. Például, amikor először elkezdtek felismerni, azt éreztem, hogy nem mehetek ki úgy az utcára, hogy szarul nézek ki. Mi van, ha valaki most lát először? Azt akartam, hogy olyan élményt nyújtsak, amit elképzelt. 

Chappell Roan is ezt mondta, hogy lehetetlen minden nap 100%-on teljesíteni. 

Igen, plusz az előadói énemet simán inspirálja a magánéletemen kívül rengeteg más. Lehet, épp valamilyen hatást akarok elérni az adott perszónával. 

Egy másik példa: Taylor Swift szövegeit nagyítóval lehet elemezni, mert mindig sugallja, hogy épp kiről ír, és a rajongók minden részletet tudni akarnak.

Valakinek ez tökre belefér az imidzsébe, hogy az exeiről szólnak a dalai, és valaki épp ezzel tud azonosulni. Szóval ez is tök menő, de én próbálom magamat egy misztikusabb karakterként megtartani, ebbe nem feltétlenül fér bele az ilyen szövegvilág. Inkább egy tudatosan felépített képet szeretnék magamról mutatni, nem a magánéletem apróságai a fontosak. 

Írnál angolul dalokat, hogy kitörj a magyar piacról?  

Még az elején elgondolkoztam ezen, de annyira beleszerettem a magyar nyelvbe, meg nagyon szövegcentrikus a zeném, ezért fontosnak tartom a nyelvet. Oké, szeretném azt gondolni, hogy itthon nagy dolog, amit csinálok, de külföldi viszonylatban még nem biztos. Bár a most készülő új albumnál lehet rátaláltam valamire, ami szerintem máshol sincs, nagyon egyedi. Talán jövő tavasszal vagy ősszel jön ki, és nagyon más, mint amit eddig csináltam, de a projekt esszenciája megmarad. Apukám karibi származású, és azon agyaltam, hogyan tudnám ezt is megjeleníteni. Az Ajsa Luna név annyi kettősséget hordoz magában, és a Luna részt még annyira nem tudtam kiaknázni. Az új album forróbb, latinosabb lesz, de nem a trendi reggaeton vonal, hanem autentikusabb, old school hangszerelés és motívumok.

Nagyon jól fuzionál a karakteremmel, azt érzem most, hogy ezzel tudom a legautentikusabban képviselni magamat.

Nem akarom elkiabálni, de ez elgondolkoztatott, hogy nyissak-e a külföld felé. De talán előtte mindenképp kimaxolnám az itthoni lehetőségeket. És a hazai közönséget magyar szövegekkel lehet megfogni szerintem, erre van igény. 

Mit jelentene a kimaxolás?

Nehéz válaszolni, mert azt mondanám, hogy az Aréna lehetne a cél, de nem vagyok biztos benne, hogy ebből a produkcióból azt ki tudnám hozni. Ha megnézem a statisztikákat, vagy reálisan gondolkodom, azért női előadók ritkán jutnak el odáig, talán egyedül Rúzsa Magdi. Kicsit elkeserítő, de nyilván bizakodó vagyok. Egyébként a Budapest Park olyan mérföldkő lenne, aminél azt érezném, hogy elértem, amit szerettem volna.

Sokat hivatkozol Lana Del Reyre. Róla olvastam egy izgalmas cikket, ami arról szólt, hogy ő leginkább azokat a női hallgatókat fogja meg, akik nem vevők a girlboss „csak legyél magabiztos, és bármit elérhetsz” feminizmusra. Arról beszél, hogy nem mindenkinek ez a vágya, vagy nincsenek is ilyen lehetőségei. Tudsz ezzel azonosulni?

Teljesen. Sokkal árnyaltabban, talán konzervatívabban is tekint a férfi-női szerepekre,  nekem nagyon inspiráló a munkája. Abban is, hogy  nagyon elegánsan jeleníti meg a női szépséget, szexiséget, és nem kell ehhhez alulöltözve vonaglania, hatalmas áttörés volt, amit ő hozott a zenei szcénába. 

És még mindig az a vágyad, hogy legyen egy farmod?

Az a vágyam, hogy legyen egy férjem, akinek van egy farmja. (nevet)

Te meg koncertezel közben az Arénában.

Ez jól hangzik, igen!  (nevet)