Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szombaton tartották a Pride felvonulást, ahol már csak konkrét vállalásokat tevő pártok indíthatnak kamiont

Idén huszonkilencedik alkalommal rendezi meg szombaton Budapesten a Pride felvonulást a Szivárvány Misszió Alapítvány, ami a június elején indult Pride Közösségi Fesztivál záróakkordja. Az eseménysorozat immár hosszú évek óta igyekszik az LMBTQ-közösség tagjainak ünneplésén kívül rámutatni a társadalomban jelenlévő különböző, rendszerszintű problémákra (rasszizmus, lakhatási válság, ökológiai krízis, a demokráciába vetett hit válsága, homofóbia, transzfóbia és szexizmus), valamint az azokra adható válaszokra. A Pride Fesztivál és a felvonulás ezért a „Vedd vissza a jövőd!” szlogen alatt tartja az eseményeit.

A hazai Pride-ok a kétezres években fokozatosan egyre nagyobb népszerűségre tettek szert, manapság már több tízezren mennek ki a szabadságot, a közösségiséget és a szeretetet ünneplő felvonulásra, de az azt megelőző programok is egyre népszerűbbek. A hazai ellenzéki pártok a baloldaltól a centrumig legalább nyilatkozataikban támogatják az eseményt, és a szexuális kisebbségek jogait, de rengeteg civil szervezet, cég és egyéb csoport is csatlakozik a Pride-hoz.

A cégekkel kapcsolatban évek óta felmerülő probléma az ún. „pinkwashing”, ami azt jelenti, hogy a társadalomra káros hatású cégek, amelyeknek vagy termékei vagy működésmódja okoznak károkat, gyakran megpróbálnak valamilyen jó ügy mentén, esetünkben a szexuális kisebbségek jogainak elismerésével népszerűséget szerezni maguknak.

A pinkwashing ellen a Budapest Pride az utóbbi években kezdett el küzdeni, és bár a Mércének nyilatkozó Majercsik Johanna, a Pride szóvivője szerint továbbra is rengeteg munkát ad nekik a probléma kezelése, több eredményt is sikerült elérni. Például kitiltották az általuk szervezett Pride-okról a British Petroleum (BP) nevű nemzetközi olajvállalatot is.

2022-ben a Mérce interjút készített a Pink Blokk nevű, antikapitalista Pride-csoportosulással, amelynek tagjai akkor így nyilatkoztak a felvonuláson résztvevő nagy cégekről:

„Ha engedjük, hogy a Pride-hoz és a szivárványos zászlóhoz mindenhol a nagyvállalatok szlogenjei társuljanak, az idővel a mozgalmat is eltorzítja. Egyértelmű, hogy a tőkés gazdasági rendben hol állnak ezek a cégek, és az LMBT+ mozgalmat támogató üzeneteiket is csak szigorúan individualista, fogyasztói mentalitást tükröző, a kapitalizmust megerősítő vonalak mentén közlik. Ha pedig hagyjuk, hogy ő üzeneteik domináljanak, akkor az magára a mozgalomra is egyre inkább ilyen tulajdonságokat fog ráruházni ahelyett, hogy a kevésbé konform, vagy a kapitalista elnyomás által leginkább sújtott emberek melletti kiállást erősítené.”

Idén azonban már a politikai csoportosulásoktól is elvárják a szervezők, hogy ne csak szavakban védjék a melegek jogait, hanem köteleződjenek is el a Pride legalapvetőbb célkitűzései mellett. Minden pártnak elküldtek egy nyilatkozatot, amelyben konkrét vállalásokat tehetnek az LMBTQ-közösség képviseletére. Ha egy politikai párt kamionnal szeretné képviseltetni magát a felvonuláson, alá is kell írnia azt. A konkrét vállalások a következők:

  • az Egyenlő Bánásmód Hatóság visszaállításának kezdeményezése,
  • a gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmény megfelelő kezelésének elősegítése,
  • az Alaptörvény módosításának kezdeményezése a célból, hogy minden homofób és transzfób paragrafus, illetve az LMBTQ-közösség elleni gyűlöletkeltésre alkalmas paragrafus kikerüljön belőle,
  • a 33-as paragrafus eltörlésének kezdeményezése, valamint a jogi nem- és névváltoztatást biztosító jogszabályi keretek kidolgozása,
  • a 2021-ben hozott gyermekvédelminek hazudott, LMBTQ-ellenes propagandatörvény eltörlésének kezdeményezése,
  • az örökbefogadást szabályozó jogszabályok módosításának kezdeményezése a célból, hogy ugyanaz a szabályozás vonatkozzon az egyedülálló, az azonos nemű és a különböző nemű párkapcsolatban élő örökbefogadókra egyaránt,
  • az egyenlő házasság bevezetésének előterjesztése,
  • LMBTQ-inkluzív oktatási rendszer kialakításának szorgalmazása,
  • Nemzeti HIV/AIDS stratégia kidolgozása,
  • az átnevelő terápiák betiltásának kezdeményezése,
  • ezen felül a csatlakozó pártok vállalják, hogy aktív kapcsolatot tartanak fenn az LMBTQ-közösséggel a Sokszínű Magyarországért Képviselői Csoporton keresztül, valamint minden LMBTQ-embereket érintő jogszabállyal kapcsolatban egyeztetnek a civilekkel.

A vállalások Majercsik szerint nem különösebben nehezek, az ő szempontjukból inkább csak az alapvetéseket tartalmazzák.

„Egyre inkább jelen akarnak lenni, posztolnak róla sokat, és nyilván nagyon fontos, hogy kikerüljenek önkormányzatokra a szivárványzászlót, de valójában senkinek nem lesz a mindennapi élete attól jobb. Attól nem fognak kevésbé megszólni téged az utcán, attól nem lesz kevésbé szar a közbeszéd (mert ez is számít), és attól még a törvények sem lesznek jobbak”

– nyilatkozta a lapunknak az aktivista, aki azt is mondta, hogy felkeresték az egyre népszerűbb Tisza pártot is, de csak kitérő választ kaptak, aláírást nem.

A többi párt közül a Momentum, a Párbeszéd-Zöldek, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a Szikra írta alá a nyilatkozatot, Majercsik külön kiemelte a Szikrát és a Párbeszédet, akik kamiont nem is indítanak idén, tehát nem lett volna kötelező aláírniuk a nyilatkozatot, de ennek ellenére megtették vállalásaikat. A fentieken túl egyébként részvételét jelezte a Demokratikus Koalíció és az MSZP is, valamint kilátogat a felvonulásra Karácsony Gergely főpolgármester is, igaz, idén beszédet nem mond. A konzervatív, illetve szélsőjobboldali pártok idén sem támogatják a Pride-ot.

A szélsőséges jobboldali ellentüntetőkről a Pride szóvivője úgy nyilatkozott a Mércének, hogy évről-évre csökken a számuk, és bár egy ideig megpróbálták a Pride-hónap rendezvényeit külön is megzavarni, az utóbbi egy-két évben már ez sem tapasztalható. Majercsik szerint mindez jelentős mértékben köszönhető az éppen idén a Háttér Társaság díjával kitüntetett Filó Mariannak is, aki a mozgalom oszlopos tagja, és rengeteget küzdött a Pride-események agresszív homofóboktól való megvédéséért.

„2019-ben volt először, hogy ellentüntetők megjelentek egy Pride-os eseményen (egyébként ez is siker, hogy ilyen sok emberhez jutott el a hírünk). Akkoriban jöttek rá, hogy nemcsak a felvonulás van, hanem egy egész hónapnyi programsorozat is. Leginkább a vallással, a családdal és a transzneműekkel kapcsolatos programjaink fájtak nekik. Onnantól kezdve mi is külön készültünk a provokációkra, képzéseket tartottunk az önkénteseknek, javítottuk a kommunikációnkat a rendőrséggel. Ennek az lett az eredménye, hogy tavaly már egy programra sem jöttek el, mert azt látták, hogy nincs értelme, egyetlen programra sem tudnak bejutni.”

Az idei Pride felvonulásra a gyülekezés a Podmaniczky utcában kezdődik ma délután kettőkor, a menet pedig a Városligetig vonul majd, ahol a Vajdahunyad vár előtt ér majd véget. A Városligetben beszédek hangzanak majd el, de lesznek különféle programok, és civil falu is. A civilek standjainál olyan szervezetekkel lehet majd találkozni – többek közt -, mint a Magyar Pszichológiai Társaság, az LMBTQI Támogató szülők csoportja, a Társaság a Szabadságjogokért vagy a UNHCR – az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.

 

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd