Március elején több sajtóhír is arról számolt be, hogy a felsőoktatási modellváltáshoz hasonló folyamat indulhat el a közoktatási intézmények körében: sorra kerülhetnek ki az állami fenntartásból a középiskolák. Neumann Eszter oktatásszociológus, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa szerint az oktatási privatizáció fokozódik, azonban az oktatási szabadság, autonómia és a szegregáció nem a fenntartóváltáson fog múlni. A március eleji fejleményekről, és a mögöttük meghúzódó motivációkról és társadalmi folyamatokról a kutatót kérdeztük.
A feltőkésített egyetemek terjeszkedése
Február végéig kiugróan sok, 60 fenntartóváltási kérelem érkezett a Belügyminisztériumhoz – számolt be róla a HVG március elején. Újdonság továbbá, hogy ezúttal már nem csak egyházak, hanem alapítványi fenntartásban működő felsőoktatási intézmények is bejelentkeztek középiskolákért. Eddig nyilvánosan a Gábor Dénes Egyetem a XII. kerületi Tamási Áronért (később visszaléptek), a Milton Friedman Egyetem a Békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumért (később ők is visszaléptek), az Óbudai Egyetem több székesfehérvári iskoláért, a Miskolci Egyetem pedig a szintén miskolci Földes Ferenc Gimnáziumért.
Neumann Eszter a sajtóból kiolvashatóakkal szemben a fejlemények mögött nem sejt kormányzati akaratot, mivel túl kevés középiskola érintett az átalakulásban: valójában a 60 elenyésző szám az egész közoktatásra vetítve. Sokkal inkább arról lehet szó a szociológus szerint, hogy
a modellváltás során feltőkésített intézmények különböző megfontolások alapján próbálnak terjeszkedni,
illetve a tanárképzésbe bekapcsolódva gyakorlóiskoláknak alkalmas intézményeket megszerezni. A Miskolci Egyetem egy hagyományosnak számító gyakorlóiskolát kíván létrehozni, ilyenre szüksége van egy olyan egyetemnek, ahol tanárképzés is folyik (például az ELTE-nek is vannak gyakorlóiskolái). A Gábor Dénes, a Milton Friedman és az Óbudai szándékai már ködösebbek, elmondásuk szerint „innoválni” akarnak-akartak. A szociológus szerint azonban az ingatlantulajdonok megszerzése is a céljaik között lehet. Ahogy tavaly a kormány az egyházaknak ajándékozta a jelenleg egyházi fenntartású iskolák épületének tulajdonjogát (azokat az épületeket is, melyek az államosítás előtt sem voltak az adott egyház tulajdonában), úgy elképzelhető, hogy az egyetemek esetében is végül az új fenntartóé lesz az adott iskola épülete. Azaz közvagyonból magánvagyonná alakul az ingatlantulajdon.
„Elképzelhető, hogy az egyházi és az egyetemi fenntartóváltást is részben az ingatlanok megszerzése motiválja” – nyilatkozta lapunknak az oktatásszociológus.
Fenntartófüggetlen szabadsághiány
Tovább árnyalhatja a képet, hogy a legújabb információk szerint létezik a közoktatást, pontosabban a pedagógusképzést érintő kormányzati terv: a Jelen információi szerint a kormány szétválasztaná a társadalmi elit és az alsó osztálybeli gyermekeket oktató pedagógusok képzését. Az elitpedagógus-képzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) jönne létre, míg a többi gyereket oktató tanárok képzését az egyházi felsőoktatási intézményekre bíznák. A lépés részben az ELTE tanárképzésbeli vezető szerepének megtörésére is irányulhat. Neumann Eszter szerint ez az átrendezés is motiválhatja a középiskolák átvételének egy részét, egyes egyetemeket saját tanárképzésük megerősítésére sarkalhat.
Mindezeken felül valóban beszélhetünk lassú átalakulásról a közoktatásban, de inkább az egyházi terjeszkedés a jellemző: az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat által kiadott, A közoktatás indikátorrendszere 2021 című elemzés szerint 2010 és 2020 között az egyházi fenntartású gimnáziumok aránya jelentősen, 10,4 százalékról 25,2 százalékra növekedett. Neumann szerint, aki az egyházi fenntartású oktatási intézményekről készít kutatást, valóban történik egy lassú kiszervezés a Klebelsberg Központ alól, leginkább az egyházi fenntartás irányába, de ez komplex folyamat, amit nem lehet egyszerűen államtalanításként értékelni, hisz az egyházi iskolák is állami pénzből dolgoznak, és az állami oktatáspolitikába és társadalompolitikába szervesen illeszkednek. A hagyományos privatizáció magántőkét von be az állami források kiváltására, ehhez képest az egyházi iskolák esetében sok esetben nem csökkent, hanem még nőtt is az állam gazdasági és szimbolikus támogatása a fenntartóváltás után. Ugyanígy az egyetemi fenntartásba kerülő iskolák esetén is van/lesz állami normatíva és bérhozzájárulás.
A magántőke oktatásba való bevonódása általában az oktatáshoz való méltányos hozzáférés gyengülését, az elitképzés kialakulását eredményezi, például a tandíjak megjelenése és a szelekciós jogok miatt. Neumann szerint azonban Magyarországon nem erről van szó, az egyházi fenntartás terjedése inkább ideológiai okokból, és nem piaci alapon történik. Továbbá az egyházak valóban egyre nagyobb arányban tartanak fenn iskolákat, de jelentős mértékben pont nem az elitgimnáziumok kerültek egyházi kézbe, inkább a kisvárosi, „közepes” eredményű gimnáziumok. Ezek maximum a „helyi elit újratermelésében” lehetnek fontosak. A valódi elitgimnáziumok szintjén csak néhány olyan intézményt találunk, amely egyházi kézben van. Viszont jellemzően ezekbe járnak a Fidesz-holdudvar gyermekei, ebből a szempontból lehet elit-újratermelő a funkciójuk.
A magániskolás elitképzés megjelenése Neumann szerint valójában egyedül Budapestre és a budapesti agglomerációra jellemző jelenség. Nagyon alacsonyról indult itt is a nem egyházi magánszektor aránya, azonban az elmúlt években jelentős növekedésnek indult. Ez nem, vagy csak áttételesen a kormányzati oktatáspolitikai vízió része/eredménye: a szociológus szerint inkább az ellenzéki családok preferálják ezeket a tandíjas iskolákat. „Míg a konzervatív szellemiségével azonosulni tudó szülők az ingyenes egyházi oktatásban jutnak jobban finanszírozott oktatási szolgáltatásokhoz, addig a nagyvárosokban új lendületet kaptak a fizetős magániskolák.” Habár komoly áremelésre kényszerültek a liberális, gyerekközpontú szellemiségét követő alapítványi iskolák, népszerüségük így is tovább nökvekszik Neumann szerint.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az, hogy iskolák kikerülnek az állami fenntartásból, szükségképpen növeli a szegregáció mértékét, lehetőséget ad a nagyobb mértékű válogatásra a diákok között. Neumann alapvetően egyetért a PDSZ kritikájával, azonban Berényi Eszter munkájára hivatkozva rámutatott:
a középfokú oktatás Magyarországon már eleve nagyon szelektív, és nem az esélyegyenlőség elvére alapul.
„Az egyházi és egyéb magánfenntartású óvodáknak és általános iskoláknak hála szegregálódik a rendszer, a fehér, jobb képességű gyerekek ide vonulnak ki az állam fenntartású intézményekből. A középiskolák azonban mindig is nagyon szelektívek voltak, például a központi felvételi miatt.” – mutatott rá a szociológus.
A kutató hozzátette továbbá, hogy középiskolai szinten az esélyegyenlőséghez hasonlóan a tantervi szabadság is olyan kincs, ami nincs. Az egyre szigorodó Nemzeti Alaptantervek, illetve az utóbbit számon kérő érettségi miatt a tanítás mindenhol szoros politikai kontroll alatt van, ilyen szempontból mindegy, hogy az állam, egy egyház, egy egyetem vagy valaki más a fenntartó. Az egyetemi modellváltás során (valamennyire) autonóm felsőoktatási intézmények kerültek az alapítványi tagok révén kormánybefolyás alá. A középiskolák azonban eleve nem rendelkeznek ilyesféle autonómiával. Így nem létezik az az intézményi szabadság, melyet (jó esetben) az állam biztosíthatna, és amit védeni lehetne az aktuálpolitikai, avagy piaci behatásoktól.
