Most vasárnap tartják a polgármester-választás második fordulóját Salzburgban, Ausztria negyedik legnagyobb városában. Az első fordulóban a szociáldemokrata Bernhard Auinger végzett az első helyen a szavazatok 29,4%-ával. Mögötte pedig mindössze 821 szavazattal lemaradva a kommunista Kay-Michael Dankl végzett, aki a voksok 28%-át kapta.
Habár a jobboldali pártok választóinak átszavazása miatt a szociáldemokrata jelölt számít az esélyesebbnek, nem kizárt, hogy Graz után egy második ausztriai városban is a kommunisták adják majd a polgármestert.
A polgármester-választás mellett egyfordulós önkormányzati választásokat is tartottak Salzburgban. Ezen március 10-én a KPÖ (Ausztria Kommunista Pártja) közel meghatszorozta az öt évvel ezelőtti eredményét (3,7%) és 23,1%-ot ért el, és így 10 tagot fognak adni a 40 fős tanácsba (Rat), mindössze egy mandátummal lemaradva a győztes szociáldemokratáktól, akik 25,6%-ot szereztek. A várost eddig kormányzó konzervatív Néppárt (ÖVP) közel 16 százalékponttal szerepelt gyengébben, mint 5 évvel ezelőtt, így 20,8%-os eredménnyel a harmadik helyre csúszott vissza. Jó hír, hogy a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) mindössze 2,3 százalékponttal kapott többet az előző választáson elért eredményéhez képest, és így „csak” 10,8%-ot ért el Salzburgban, miközben országos szinten rendre 30% körül mérik a pártot.
A grazi modell – hasznos, emberközeli párt
A KPÖ 2021 szeptemberében került a figyelem középpontjába, amikor Grazban az első helyen végzett, és így Elke Kahr került a város élére – akit azóta a világ legjobb polgármesterének választottak. Habár meglepő volt a győzelem, nem a semmiből jött, ugyanis a stájerországi KPÖ évtizedes munkája alapozta meg a sikert.
A Szovjetunió összeomlása után a KPÖ is krízisbe került, ugyanis az más nyugat-európai kommunista pártokkal ellentétben nem rendelkezett érdemi bázissal, így politikailag és anyagilag és erősen függött a Szovjetuniótól. Ausztriában egyedül a stájerországi KPÖ volt képes megőrizni a jelentőségét, ahol Ernest Kaltenegger vezetésével a párt az emberek mindennapi életét érintő kérdésekre – mint például a lakhatás – helyezte a hangsúlyt, és sürgősségi segélyvonalat hozott létre a bérlők számára. Kaltenegger eszménye egy olyan párt volt, amely hasznos az emberek számára.[1] 1998-tól aztán lakásépítési tanácsosként (Wohnbaustadtrat) intézményi pozícióból foglalkozhatott a témával. Tanácsosként többek között sikerült elérnie, hogy minden tanácsi lakásban legyen fürdőszoba, valamint utódjával, a mostani polgármester, Elke Kahrral együtt 2004 és 2016 között 960 új bérlakás építését érték el.
Kaltenegger kezdte el azt a gyakorlatot is, amit Elke Kahr és a salzburgi Kay-Michael Dankl is követnek: fizetésüknek a szakmunkás átlagbért – ami jelenleg 2300 euró Ausztriában – meghaladó részéből egy alapot hoznak létre, amiből a fogadóóráikra[2] érkező lakosokat segítik ki, ha azoknak nincs elég pénzük a kaucióra, vagy például egy új mosógépre. Az így szétosztott pénzekről a nyilvánosság előtt évente egyszer, a „nyitott számlák napján” számolnak el.
Salzburg – zöld fiatalok és fiatal baloldaliak
Ez az emberközeli, valamint valóban hatékony politika ért be Grazban három évtized alatt, amikor Elke Kahrt polgármesterré választották 2021-ben. Ekkor azonban a legtöbben meg voltak győződve arról, hogy egyhamar nem lesz sikeres a KPÖ Stájerországon kívül.
Erre cáfolt rá a történész végzettségű, salzburgi múzeumigazgató Kay-Michael Dankl, amikor tavaly a szavazatok 11,7%-át szerezte meg a tartományi választásokon, és ezzel 1949 után újra bejuttatta a KPÖ-t a tartományi parlamentbe. Még látványosabb az előretörés, ha azt nézzük, hogy Salzburg városában ekkor 21,5%-ot ért el a KPÖ Plus-lista, ami jelentős javulás a 2019-es tanácsi választásokon elért 3,7%-os eredményhez képest – ekkor Danklnek sikerült egyedül bekerülnie a tanácsba a KPÖ színeiben.
A grazi születésű Dankl eredményei részben magyarázhatóak azzal, hogy sikeresen honosította meg a stájerországi elvtársak modelljét az Alpok lábánál. Azonban a kommunisták salzburgi előretörésének van még egy fontos aspektusa: ugyanis Dankl politikai szocializációja nem a KPÖ-nél, hanem az osztrák zöldpártnál történt, amelynek az ifjúsági tagozatát két évig vezette 2015 és 2017 között. Sőt 2017-ben a párt akadémiájának[3] a salzburgi tartományi vezetőjévé választották, azonban ugyanebben az évben a szövetségi szinten jobbra tolódó párt kizárta az egyre inkább balra tolódó ifjúsági tagozatát, a Junge Grünent (fiatal zöldek).
Dankl ezután részt vett a baloldali mozgalmi platformként szolgáló PLUS (Plattform Unabhängig & Solidarisch) megalapításában, ami a KPÖ-höz csatlakozott, ahogyan aztán akkor is ott volt, amikor az fiatal zöldek a KPÖ ifjúsági tagozatával összeolvadva Junge Linke (fiatal baloldaliak) néven folytatták tovább. A Junge Linke mára a legjelentősebb baloldali ifjúsági mozgalom Ausztriában, aminek a jelentősége abban rejlik, hogy képes egy egységes baloldali mozgalomba tömöríteni azokat, akik amúgy más szervezetekben lennének aktívak klímavédelmi, antirasszista, feminista, vagy queer témákkal kapcsolatban.
Továbbá a választási kampányban is hatalmas segítséget jelentett, hogy az ország minden részéről érkeztek Junge Linke aktivisták, hogy Danklt segítsék. Talán éppen ezért nem is véletlen, hogy a megszerzett 10 mandátumból 2 a mozgalom tagjaihoz került.
Ahogyan azt Ines Schwerdtner, a németországi Balpárt (Die Linke) európai parlamenti jelöltje, valamint a Jacobin magazin Hyperpolitik Podcast házigazdája kihangsúlyozza, a fiataloknak döntő szerepe van a salzburgi sikerben. Nézete szerint nem azért kerültek közel a salzburgi KPÖ-höz az egykori ifjú zöldek, mert az a grazi modellt követte, hanem pont fordítva: a fiatalok megérkezésével kezdett el a párt az emberek mindennapi gondjaival és aktív szervezőmunkával foglalkozni.
Jó példa erre, hogy amikor a korábbi állami lakáscég, a BUWOG bejelentette, hogy egy a Salzburg Liefering nevű külvárosában található, megfizethető bérlakásoknak helyet adó lakótelep helyére luxuslakásokat fog építeni, akkor Dankl és csapata egyből a helyszínre mentek, hogy a jogaikról tájékoztassák a bérlőket, és a nyilvánosságban is tematizálták az ügyet. Amikor pedig a tartomány komoly bürokratikus akadályokkal járó fűtési támogatást vezetett be, segítettek az embereket annak megigénylésében.
Harminc év, egy téma: lakhatás
Dankl abban is követi a stájerországi elvtársakat, hogy politikájának középpontjába a lakhatást helyezte: több elemzés is kiemelte, hogy attól függetlenül, hogy éppen milyen témát kap fel a média és a nyilvánosság, a KPÖ Plus tulajdonképpen másról sem beszél, mint a lakhatásról.
Ez elsőre meglepőnek tűnhet a polgári Salzburgban, ahol Ausztrián belül kimagaslóan magas a lakástulajdonosok aránya – még Dankl is saját lakásban lakik. Azonban a városban a lakhatási költségek olyan mértékben emelkedtek meg, hogy az albérletben élő háztartások átlagosan a jövedelmük felét költik lakhatásra. Ez részben annak az eredménye, hogy közel 10 ezer lakás áll jelenleg üresen Salzburgban, amelyek egy része második lakásként van bejelentve, vagy pedig a Salzburgi Ünnepi Játékok (Salzburger Festspiele) alatt működnek szállásként. Ahogyan az AirBnB is komoly problémát okoz a jelentős turizmussal bíró Mozartvárosban.
Dankl és pártja szerint a lakhatás alapjog, nem áru. Céljuk, hogy törvényileg ellehetetlenítsék, hogy a lakásokat lakhatáson kívül más célra lehessen használni, ezáltal kivonva őket a spekuláció alól, továbbá, hogy minél több olyan lakás épüljön, amely városi, tartományi, vagy szövetkezeti tulajdonban van, és nem a profit maximalizáció elve szerint működnek.
Danklnek eddig ellenzékiként a bérlők számára létrehozott jogsegély alap mellett egy úgynevezett kauciós alap (Kautionsfond) felállítását is sikerült elérnie, ami arra szolgál, hogy azokban az esetekben, amikor valaki nem tudja kifizetni a költözéshez szükséges kauciót, akkor azt a város kölcsön adja a számára, amit aztán a bérleti szerződés végeztével kamatmentesen visszafizet az alapba.
Vörös Graz után vörös Salzburg?
Habár a jobboldali és polgári választók átszavazása miatt a szociáldemokrata Bernhard Auinger számít esélyesebbnek most vasárnap, a választóvándorlás-elemzések alapján még tartogathat meglepetéseket a párharc. Ugyanis Kay-Michael Dankl minden pártnál jobban tudta mozgósítani a korábban a választásokról távol maradókat, s a szociáldemokratáktól, a Zöldektől és a Néppárttól is sikerült választókat elcsábítania.
Az eredmények azt mutatják, hogy hiába rémisztgette a lakosságot a Néppárt a kommunizmus szellemének visszatérésével, és írta például a választási plakátjára, hogy„Kisajátítás helyett tulajdont” (Eigentum statt Enteignung). A választók erre nem voltak vevők.
Ez a kommunistázás azért nem működik a KPÖ esetében, mert az emberek tapasztalják, és látják, hogy a KPÖ ténylegesen képes változást hozni az életükbe,
és élhetőbbé teszik a várost. Ugyanis az emberek nem azért nem szavaznak „szélsőbaloldali” pártokra, mert zavarná őket a baloldaliság, hanem pont azért mert nem tartják reálisnak, hogy képesek lesznek megvalósítani a programjukat. Ezt mutatja a német Balpárt példája is: hiába tartották a választók a 2021-es választásokkor a pártot a legalkalmasabbnak a szociális kérdések kapcsán, még is a kevesebbet ígérő, kevésbé baloldali szociáldemokratákra szavaztak, mert az ő kormányzati részvételük biztosabb volt.
A hiperpolitika megtörése
Bármi legyen is a polgármester-választás eredménye, három tanulság már most biztosan levonható a baloldal számára:
1)
Anton Jäger, belga történész szerint a hiperpolitika korában élünk, amikor számtalan ügy vált ki felháborodást, kerül fel a politika napirendjére, anélkül, hogy érdemben változna bármi is. A grazi KPÖ modellje – ami a szociális munkát ötvözi a képviseleti politizálással – pont ezt a helyzetet töri meg. Ugyanis ennek köszönhetően a választók érzik, hogy a párt politikusait tényleg érdeklik a problémáik, és az esetek jelentős részében még képesek is valamilyen fajta segítséget nyújtani a számukra. Továbbá a politikusok a választókkal fenntartott napi kapcsolat miatt pontosan tudják, hogy mik azok az ügyek, problémák, amelyek az embereket érintik, foglalkoztatják.
Fontos azt is látnunk, hogy a fizetések bizonyos hányadának fent említett szociális alapon történő elosztása nem pusztán egy PR-fogás, hanem egyrészt konkrét segítség, másrészt az államtól származó javak – jelen esetben a sokszor nevetségesen magas politikusi fizetések – társadalmasítása.[4]
2)
Kay-Michael Dankl januárban apuka lett, és egy hónapos apasági szabadságra ment: a választási kampány kellős közepén. A kampány szemmel láthatólag azonban mégsem omlott össze. Úgy tűnik, a KPÖ Plus valóban egy mozgalomként, egy közösségként működik, ahol a tagok nem csupán standolnak, szórólapoznak, vagy kopogtatnak, hanem egy közösség részei: a pártszékházként működő Népotthonban (Volksheim) rendszeresen vannak közös főzések, játszóház gyerekeknek, és marxista olvasókörök a pártgyűlések mellett. Valamint a mostani eredményváróra készülve is az elvtársak takarítottak, főztek, díszítettek, nem pedig arra felbérelt cégek.[5]
3)
Kay-Michael Dankl pontosan abból a progresszív értelmiségi közegből jön, amely elvileg képtelen megérteni a munkásokat és a szegényeket, az „egyszerű embereket”, és maga is nemi szempontból inkluzív nyelvet használ.[6]
Mindez azonban szemmel láthatólag nem zavarja a választóit.[7] Mivel az embereket elsősorban az érdekli, hogy az adott politikus tevékenysége képes-e valódi javulást okozni az életükben, vagy sem.
Ez a cikk nem jöhetett volna létre olvasóink támogatása nélkül. Ha teheted, támogasd te is a Mércét, havonta akár csak 1000 forinttal, mert ez biztosítja lapunk működését!
[1] – Az 1992 óta működő segélyvonal ötletét a lilli kommunistáktól vették, akik egy segélyvonalat működtettek a kilakoltatások ellen. A segélyvonal, és általában a grazi történetéről itt lehet többet olvasni (németül). A segélyvonalat fel lehet hívni akkor is, ha az ember szeretne segítséget kapni a bérleti szerződés megkötésében, vagy ha gyanúsnak tartja a közös költségek emelkedését, de akkor is ha problémák merülnek fel a kaució visszafizetése kapcsán, vagy pedig kilakoltatás fenyegeti a bérlőt.
[2] – Elke Kahr polgármesterként is heti két fogadóórát tart.
[3] – Azok a pártok, amelyeknek legalább 5 képviselőjük ül a nemzetgyűlésben, azok számára az állam támogatást nyújt, hogy politikai képzést végezzenek, az erre a célra létrehozott „akadémiákban”, amelyek jogilag külön állnak a pártoktól, azonban azok világnézetével megegyező tevékenységet végeznek. Ez például abban is megmutatkozik, hogy a szociáldemokrata SPÖ-höz közel álló akadémiát Dr. Karl Renner Institut-nak hívják, tehát az első köztársaság szociáldemokrata kancellárjáról van elnevezve.
[4] – Erről Eva von Redecker német filozófus beszélt bővebben a Future Histories Podcast alábbi adásában.
[5] – Mindez jól rímel Anton Jäger megállapításaira: szerinte éppen a szervezettség visszaesése, tehát a csökkenő szakszervezeti- és párttagság, megszűnő egyesületek stb. az, ami a hiperpolitikai állapotot előidézi.
[6] – A német nyelv generikus maszkulinumot használ, tehát a főnevek hímnemű alakját használják általában – például a híradóban, vagy a törvényekben. Tehát egy tanársztrájk esetén a bemondó „Lehrerstreik”-ról fog beszélni, ami szigorúan véve kizárólag a férfi kollégák sztrájkját jelenti. A generikus maszkulinum mögött álló logika szerint ilyenkor a nők mindig „bele vannak értve” (mitgemeint), azonban ahogyan azt feminista kutatások bizonyítják, a gyakorlatban ez nem valósul meg: ha valaki azt hallja, hogy Arzt (az orvos hímnemű alakja), akkor egy férfit fog maga előtt látni. Ezért feminista nyelvpolitikai követelés, hogy lehetőség szerint hivatalos kommunikációban – például közhivatalok honlapjain, egyetemek belső kommunikációjában – vagy gendersemleges főneveket (tanárok esetén például Lehrkräfte, ami szó szerinti fordításban a tanerő többes száma), vagy pedig olyan formákat használjanak, ami a férfiakat és a nőket egyaránt jelöli (ilyen például a Mieterinnen und Mietern – női bérlők és férfi bérlők. Mivel azonban akadnak emberek, akik a nemi binaritáson kivül határozzák meg magukat, ezért velük kapcsolatban a queer feminista nyelvhasználat az úgy nevezett gender-csillagocskát (Gendersternchen) használja: Arbeiter*innen (munkások, legyenek bármilyen neműek). Mint annyi progresszív követeléssel, természetesen a nemileg inkluzív nyelvvel szemben is komoly kultúrharcot vív a jobboldal, valamint a baloldal regresszív szárnya: Alsó-Ausztriában és Bajorországban például törvényileg tiltották meg a hivatali használatát.
[7] – Ez egyébként egybevág annak a német kutatásnak az eredményével, amit a berlini Humboldt Egyetem makroszociológia professzora, Steffen Mau és kollégái, Linus Westheuser és Thomas Lux végeztek, ami szerint az olyan „kulturális” kérdések megítélése, mint a bevándorlás, queerek jogai, klímaváltozás, nem egységes a munkásság körében. Ugyanis nem találtak számottevő összefüggést az osztályhelyzet és „kulturális” kérdésekben elfoglalt pozíciók között. Izgalmas interjú erről Linus Westheuserrel német nyelven itt olvasható.
