Most vasárnap tartják a polgármester-választás második fordulóját Salzburgban, Ausztria negyedik legnagyobb városában. Az első fordulóban a szociáldemokrata Bernhard Auinger végzett az első helyen a szavazatok 29,4%-ával. Mögötte pedig mindössze 821 szavazattal lemaradva a kommunista Kay-Michael Dankl végzett, aki a voksok 28%-át kapta.
Habár a jobboldali pártok választóinak átszavazása miatt a szociáldemokrata jelölt számít az esélyesebbnek, nem kizárt, hogy Graz után egy második ausztriai városban is a kommunisták adják majd a polgármestert.
A polgármester-választás mellett egyfordulós önkormányzati választásokat is tartottak Salzburgban. Ezen március 10-én a KPÖ (Ausztria Kommunista Pártja) közel meghatszorozta az öt évvel ezelőtti eredményét (3,7%) és 23,1%-ot ért el, és így 10 tagot fognak adni a 40 fős tanácsba (Rat), mindössze egy mandátummal lemaradva a győztes szociáldemokratáktól, akik 25,6%-ot szereztek. A várost eddig kormányzó konzervatív Néppárt (ÖVP) közel 16 százalékponttal szerepelt gyengébben, mint 5 évvel ezelőtt, így 20,8%-os eredménnyel a harmadik helyre csúszott vissza. Jó hír, hogy a szélsőjobboldali Szabadságpárt (FPÖ) mindössze 2,3 százalékponttal kapott többet az előző választáson elért eredményéhez képest, és így „csak” 10,8%-ot ért el Salzburgban, miközben országos szinten rendre 30% körül mérik a pártot.
A grazi modell – hasznos, emberközeli párt
A KPÖ 2021 szeptemberében került a figyelem középpontjába, amikor Grazban az első helyen végzett, és így Elke Kahr került a város élére – akit azóta a világ legjobb polgármesterének választottak. Habár meglepő volt a győzelem, nem a semmiből jött, ugyanis a stájerországi KPÖ évtizedes munkája alapozta meg a sikert.
A Szovjetunió összeomlása után a KPÖ is krízisbe került, ugyanis az más nyugat-európai kommunista pártokkal ellentétben nem rendelkezett érdemi bázissal, így politikailag és anyagilag és erősen függött a Szovjetuniótól. Ausztriában egyedül a stájerországi KPÖ volt képes megőrizni a jelentőségét, ahol Ernest Kaltenegger vezetésével a párt az emberek mindennapi életét érintő kérdésekre – mint például a lakhatás – helyezte a hangsúlyt, és sürgősségi segélyvonalat hozott létre a bérlők számára. Kaltenegger eszménye egy olyan párt volt, amely hasznos az emberek számára.[1] 1998-tól aztán lakásépítési tanácsosként (Wohnbaustadtrat) intézményi pozícióból foglalkozhatott a témával. Tanácsosként többek között sikerült elérnie, hogy minden tanácsi lakásban legyen fürdőszoba, valamint utódjával, a mostani polgármester, Elke Kahrral együtt 2004 és 2016 között 960 új bérlakás építését érték el.
Kaltenegger kezdte el azt a gyakorlatot is, amit Elke Kahr és a salzburgi Kay-Michael Dankl is követnek: fizetésüknek a szakmunkás átlagbért – ami jelenleg 2300 euró Ausztriában – meghaladó részéből egy alapot hoznak létre, amiből a fogadóóráikra[2] érkező lakosokat segítik ki, ha azoknak nincs elég pénzük a kaucióra, vagy például egy új mosógépre. Az így szétosztott pénzekről a nyilvánosság előtt évente egyszer, a „nyitott számlák napján” számolnak el.
Salzburg – zöld fiatalok és fiatal baloldaliak
Ez az emberközeli, valamint valóban hatékony politika ért be Grazban három évtized alatt, amikor Elke Kahrt polgármesterré választották 2021-ben. Ekkor azonban a legtöbben meg voltak győződve arról, hogy egyhamar nem lesz sikeres a KPÖ Stájerországon kívül.
Erre cáfolt rá a történész végzettségű, salzburgi múzeumigazgató Kay-Michael Dankl, amikor tavaly a szavazatok 11,7%-át szerezte meg a tartományi választásokon, és ezzel 1949 után újra bejuttatta a KPÖ-t a tartományi parlamentbe. Még látványosabb az előretörés, ha azt nézzük, hogy Salzburg városában ekkor 21,5%-ot ért el a KPÖ Plus-lista, ami jelentős javulás a 2019-es tanácsi választásokon elért 3,7%-os eredményhez képest – ekkor Danklnek sikerült egyedül bekerülnie a tanácsba a KPÖ színeiben.
A grazi születésű Dankl eredményei részben magyarázhatóak azzal, hogy sikeresen honosította meg a stájerországi elvtársak modelljét az Alpok lábánál. Azonban a kommunisták salzburgi előretörésének van még egy fontos aspektusa: ugyanis Dankl politikai szocializációja nem a KPÖ-nél, hanem az osztrák zöldpártnál történt, amelynek az ifjúsági tagozatát két évig vezette 2015 és 2017 között. Sőt 2017-ben a párt akadémiájának[3] a salzburgi tartományi vezetőjévé választották, azonban ugyanebben az évben a szövetségi szinten jobbra tolódó párt kizárta az egyre inkább balra tolódó ifjúsági tagozatát, a Junge Grünent (fiatal zöldek).
Dankl ezután részt vett a baloldali mozgalmi platformként szolgáló PLUS (Plattform Unabhängig & Solidarisch) megalapításában, ami a KPÖ-höz csatlakozott, ahogyan aztán akkor is ott volt, amikor az fiatal zöldek a KPÖ ifjúsági tagozatával összeolvadva Junge Linke (fiatal baloldaliak) néven folytatták tovább. A Junge Linke mára a legjelentősebb baloldali ifjúsági mozgalom Ausztriában, aminek a jelentősége abban rejlik, hogy képes egy egységes baloldali mozgalomba tömöríteni azokat, akik amúgy más szervezetekben lennének aktívak klímavédelmi, antirasszista, feminista, vagy queer témákkal kapcsolatban.
Továbbá a választási kampányban is hatalmas segítséget jelentett, hogy az ország minden részéről érkeztek Junge Linke aktivisták, hogy Danklt segítsék. Talán éppen ezért nem is véletlen, hogy a megszerzett 10 mandátumból 2 a mozgalom tagjaihoz került.
Ahogyan azt Ines Schwerdtner, a németországi Balpárt (Die Linke) európai parlamenti jelöltje, valamint a Jacobin magazin Hyperpolitik Podcast házigazdája kihangsúlyozza, a fiataloknak döntő szerepe van a salzburgi sikerben. Nézete szerint nem azért kerültek közel a salzburgi KPÖ-höz az egykori ifjú zöldek, mert az a grazi modellt követte, hanem pont fordítva: a fiatalok megérkezésével kezdett el a párt az emberek mindennapi gondjaival és aktív szervezőmunkával foglalkozni.
Jó példa erre, hogy amikor a korábbi állami lakáscég, a BUWOG bejelentette, hogy egy a Salzburg Liefering nevű külvárosában található, megfizethető bérlakásoknak helyet adó lakótelep helyére luxuslakásokat fog építeni, akkor Dankl és csapata egyből a helyszínre mentek, hogy a jogaikról tájékoztassák a bérlőket, és a nyilvánosságban is tematizálták az ügyet. Amikor pedig a tartomány komoly bürokratikus akadályokkal járó fűtési támogatást vezetett be, segítettek az embereket annak megigénylésében.
Harminc év, egy téma: lakhatás
Dankl abban is követi a stájerországi elvtársakat, hogy politikájának középpontjába a lakhatást helyezte: több elemzés is kiemelte, hogy attól függetlenül, hogy éppen milyen témát kap fel a média és a nyilvánosság, a KPÖ Plus tulajdonképpen másról sem beszél, mint a lakhatásról.
Ez elsőre meglepőnek tűnhet a polgári Salzburgban, ahol Ausztrián belül kimagaslóan magas a lakástulajdonosok aránya – még Dankl is saját lakásban lakik. Azonban a városban a lakhatási költségek olyan mértékben emelkedtek meg, hogy az albérletben élő háztartások átlagosan a jövedelmük felét költik lakhatásra. Ez részben annak az eredménye, hogy közel 10 ezer lakás áll jelenleg üresen Salzburgban, amelyek egy része második lakásként van bejelentve, vagy pedig a Salzburgi Ünnepi Játékok (Salzburger Festspiele) alatt működnek szállásként. Ahogyan az AirBnB is komoly problémát okoz a jelentős turizmussal bíró Mozartvárosban.
Dankl és pártja szerint a lakhatás alapjog, nem áru. Céljuk, hogy törvényileg ellehetetlenítsék, hogy a lakásokat lakhatáson kívül más célra lehessen használni, ezáltal kivonva őket a spekuláció alól, továbbá, hogy minél több olyan lakás épüljön, amely városi, tartományi, vagy szövetkezeti tulajdonban van, és nem a profit maximalizáció elve szerint működnek.
Danklnek eddig ellenzékiként a bérlők számára létrehozott jogsegély alap mellett egy úgynevezett kauciós alap (Kautionsfond) felállítását is sikerült elérnie, ami arra szolgál, hogy azokban az esetekben, amikor valaki nem tudja kifizetni a költözéshez szükséges kauciót, akkor azt a város kölcsön adja a számára, amit aztán a bérleti szerződés végeztével kamatmentesen visszafizet az alapba.
Vörös Graz után vörös Salzburg?
Habár a jobboldali és polgári választók átszavazása miatt a szociáldemokrata Bernhard Auinger számít esélyesebbnek most vasárnap, a választóvándorlás-elemzések alapján még tartogathat meglepetéseket a párharc. Ugyanis Kay-Michael Dankl minden pártnál jobban tudta mozgósítani a korábban a választásokról távol maradókat, s a szociáldemokratáktól, a Zöldektől és a Néppárttól is sikerült választókat elcsábítania.
Az eredmények azt mutatják, hogy hiába rémisztgette a lakosságot a Néppárt a kommunizmus szellemének visszatérésével, és írta például a választási plakátjára, hogy„Kisajátítás helyett tulajdont” (Eigentum statt Enteignung). A választók erre nem voltak vevők.
Ez a kommunistázás azért nem működik a KPÖ esetében, mert az emberek tapasztalják, és látják, hogy a KPÖ ténylegesen képes változást hozni az életükbe,
és élhetőbbé teszik a várost. Ugyanis az emberek nem azért nem szavaznak „szélsőbaloldali” pártokra, mert zavarná őket a baloldaliság, hanem pont azért mert nem tartják reálisnak, hogy képesek lesznek megvalósítani a programjukat. Ezt mutatja a német Balpárt példája is: hiába tartották a választók a 2021-es választásokkor a pártot a legalkalmasabbnak a szociális kérdések kapcsán, még is a kevesebbet ígérő, kevésbé baloldali szociáldemokratákra szavaztak, mert az ő kormányzati részvételük biztosabb volt.
A hiperpolitika megtörése
Bármi legyen is a polgármester-választás eredménye, három tanulság már most biztosan levonható a baloldal számára:
1)
Anton Jäger, belga történész szerint a hiperpolitika korában élünk, amikor számtalan ügy vált ki felháborodást, kerül fel a politika napirendjére, anélkül, hogy érdemben változna bármi is. A grazi KPÖ modellje – ami a szociális munkát ötvözi a képviseleti politizálással – pont ezt a helyzetet töri meg. Ugyanis ennek köszönhetően a választók érzik, hogy a párt politikusait tényleg érdeklik a problémáik, és az esetek jelentős részében még képesek is valamilyen fajta segítséget nyújtani a számukra. Továbbá a politikusok a választókkal fenntartott napi kapcsolat miatt pontosan tudják, hogy mik azok az ügyek, problémák, amelyek az embereket érintik, foglalkoztatják.
Fontos azt is látnunk, hogy a fizetések bizonyos hányadának fent említett szociális alapon történő elosztása nem pusztán egy PR-fogás, hanem egyrészt konkrét segítség, másrészt az államtól származó javak – jelen esetben a sokszor nevetségesen magas politikusi fizetések – társadalmasítása.[4]
2)
Kay-Michael Dankl januárban apuka lett, és egy hónapos apasági szabadságra ment: a választási kampány kellős közepén. A kampány szemmel láthatólag azonban mégsem omlott össze. Úgy tűnik, a KPÖ Plus valóban egy mozgalomként, egy közösségként működik, ahol a tagok nem csupán standolnak, szórólapoznak, vagy kopogtatnak, hanem egy közösség részei: a pártszékházként működő Népotthonban (Volksheim) rendszeresen vannak közös főzések, játszóház gyerekeknek, és marxista olvasókörök a pártgyűlések mellett. Valamint a mostani eredményváróra készülve is az elvtársak takarítottak, főztek, díszítettek, nem pedig arra felbérelt cégek.[5]
3)
Kay-Michael Dankl pontosan abból a progresszív értelmiségi közegből jön, amely elvileg képtelen megérteni a munkásokat és a szegényeket, az „egyszerű embereket”, és maga is nemi szempontból inkluzív nyelvet használ.[6]
Mindez azonban szemmel láthatólag nem zavarja a választóit.[7] Mivel az embereket elsősorban az érdekli, hogy az adott politikus tevékenysége képes-e valódi javulást okozni az életükben, vagy sem.
Elgondolkodtatott a cikk? Voltak benne új informácók, érdekes meglátások? Segített abban, hogy kialakítsd saját véleményed? Ha igen, mennyit ér ez számodra?
A gondolkozásra, kritikára és közös cselekvésre ihlető újságírás fennmaradásához az olvasók összefogására is szükség van. Csatlakozz, hogy együtt teremthessünk értéket!
Már ezer forint is nagy segítség, és ha teheted, légy rendszeres támogató! Köszönjük!
[1] – Az 1992 óta működő segélyvonal ötletét a lilli kommunistáktól vették, akik egy segélyvonalat működtettek a kilakoltatások ellen. A segélyvonal, és általában a grazi történetéről itt lehet többet olvasni (németül). A segélyvonalat fel lehet hívni akkor is, ha az ember szeretne segítséget kapni a bérleti szerződés megkötésében, vagy ha gyanúsnak tartja a közös költségek emelkedését, de akkor is ha problémák merülnek fel a kaució visszafizetése kapcsán, vagy pedig kilakoltatás fenyegeti a bérlőt.
[2] – Elke Kahr polgármesterként is heti két fogadóórát tart.
[3] – Azok a pártok, amelyeknek legalább 5 képviselőjük ül a nemzetgyűlésben, azok számára az állam támogatást nyújt, hogy politikai képzést végezzenek, az erre a célra létrehozott „akadémiákban”, amelyek jogilag külön állnak a pártoktól, azonban azok világnézetével megegyező tevékenységet végeznek. Ez például abban is megmutatkozik, hogy a szociáldemokrata SPÖ-höz közel álló akadémiát Dr. Karl Renner Institut-nak hívják, tehát az első köztársaság szociáldemokrata kancellárjáról van elnevezve.
[4] – Erről Eva von Redecker német filozófus beszélt bővebben a Future Histories Podcast alábbi adásában.
[5] – Mindez jól rímel Anton Jäger megállapításaira: szerinte éppen a szervezettség visszaesése, tehát a csökkenő szakszervezeti- és párttagság, megszűnő egyesületek stb. az, ami a hiperpolitikai állapotot előidézi.
[6] – A német nyelv generikus maszkulinumot használ, tehát a főnevek hímnemű alakját használják általában – például a híradóban, vagy a törvényekben. Tehát egy tanársztrájk esetén a bemondó „Lehrerstreik”-ról fog beszélni, ami szigorúan véve kizárólag a férfi kollégák sztrájkját jelenti. A generikus maszkulinum mögött álló logika szerint ilyenkor a nők mindig „bele vannak értve” (mitgemeint), azonban ahogyan azt feminista kutatások bizonyítják, a gyakorlatban ez nem valósul meg: ha valaki azt hallja, hogy Arzt (az orvos hímnemű alakja), akkor egy férfit fog maga előtt látni. Ezért feminista nyelvpolitikai követelés, hogy lehetőség szerint hivatalos kommunikációban – például közhivatalok honlapjain, egyetemek belső kommunikációjában – vagy gendersemleges főneveket (tanárok esetén például Lehrkräfte, ami szó szerinti fordításban a tanerő többes száma), vagy pedig olyan formákat használjanak, ami a férfiakat és a nőket egyaránt jelöli (ilyen például a Mieterinnen und Mietern – női bérlők és férfi bérlők. Mivel azonban akadnak emberek, akik a nemi binaritáson kivül határozzák meg magukat, ezért velük kapcsolatban a queer feminista nyelvhasználat az úgy nevezett gender-csillagocskát (Gendersternchen) használja: Arbeiter*innen (munkások, legyenek bármilyen neműek). Mint annyi progresszív követeléssel, természetesen a nemileg inkluzív nyelvvel szemben is komoly kultúrharcot vív a jobboldal, valamint a baloldal regresszív szárnya: Alsó-Ausztriában és Bajorországban például törvényileg tiltották meg a hivatali használatát.
[7] – Ez egyébként egybevág annak a német kutatásnak az eredményével, amit a berlini Humboldt Egyetem makroszociológia professzora, Steffen Mau és kollégái, Linus Westheuser és Thomas Lux végeztek, ami szerint az olyan „kulturális” kérdések megítélése, mint a bevándorlás, queerek jogai, klímaváltozás, nem egységes a munkásság körében. Ugyanis nem találtak számottevő összefüggést az osztályhelyzet és „kulturális” kérdésekben elfoglalt pozíciók között. Izgalmas interjú erről Linus Westheuserrel német nyelven itt olvasható.
