Évtizedekig bizonyos volt, hogy a fehér közép- és felsőosztály a republikánus elnökjelöltre, míg a munkásosztály és a kisebbségek a demokratákra szavaznak az Egyesült Államokban. Egy új felmérés most kimutatta: mindez teljesen megváltozhat. De miért szimpatizálhatnak a szegényebbek és a kisebbségiek újabban Donald Trumppal és a fehér középosztály Joe Bidennel?
Miközben az Egyesült Államok egyre multikulturálisabbá válik, ez a sztereotípiákkal szemben korántsem a hatalmon lévő Joe Bident és a Demokrata Pártot segíti. Amellett, hogy mint arról nemrég beszámoltunk, számos fiatal szavazó elégedetlen az elnök számukra túl konzervatív, imperialista külpolitikájával. A legújabb, etnikai kisebbségek politikai preferenciájára vonatkozó kutatások mélyebb, jelentősebb és a demokratákra nézve aggasztó folyamatokat is feltártak.
Röviden: a fekete és latin kisebbségek egyre növekvő mértékben vállalják fel konzervatív nézeteiket, és míg a polgárjogi mozgalmak nyomán az 1960-as évektől ezek a közösségek hagyományosan a Demokrata Párt szavazóbázisai voltak, a más bőrszínű emberektől elkülönült, egymás közötti családi, baráti és rokoni viszonyok az utóbbi években meglazultak, ez pedig érdekes folyamatokkal járt.
A felmérés, amelyet a Financial Times londoni lap oldalain John Burn-Murdoch is kommentált, osztály- és etnikai szempontból is elemezte, miért vezeti jelenleg a legtöbb felmérést ismét Donald Trump elnök pár százalékkal Biden elnök előtt.
Az ok nem egyfajta hirtelen kiábrándulás, és nem csupán például az elhúzódó ukrajnai háború ellenzése – ez a konfliktus és Oroszország távolsága miatt az USA választásai során kisebb szerepet játszik. De nem indokolja az amerikai gazdaság teljesítménye sem, amely 2020-21-hez képest minden mutató szerint javulóban van.
Az elemzés a mélyebb okokat keresve kimutatta, a hagyományosan nagy a demokraták előnye a republikánusokhoz képest a nem fehér amerikaiak között a mérések során először 10 százalékpontra, tehát rekord alacsony értékre csökkent. Mindezt már a 2020-as elnökválasztás is előre jelezte, hiszen akkor Trump elnökre, a Black Lives Matter mozgalom ellenzése és amúgy is szabadszájú, sokszor nagy felháborodást kiváltó retorikája ellenére máris sokkal több latin és fekete hátterű ember szavazott mint előtte például John McCain, vagy Mitt Romney klasszikus republikánus jelöltekre.
Felbomló koalíciók
A 2024-es választás ebben a tekintetben új rekordot ígér. Az ok, hogy például a több mint 300 milliós amerikai lakosság mintegy 10 százalékát kitevő fekete-afroamerikai népesség körében csupán a legidősebb korosztály az, amely továbbra is stabilan demokrata szavazó. A fiatalabb afroamerikaiak körében eközben megjelent az egyértelmű konzervatív/progresszív választóvonal. A New York Times – Siena College és a Gallup 1964 óta rendszeres felmérései a tendenciát jól mutatják. 2000 és 2024 között a feketék körében a demokrata szavazók aránya 95 százalékról 80 százalékra csökkent. Még meglepőbb a latinók választási viselkedése: körükben a 2000 környéki 60 százalékos előny a demokraták körében inkább 40 százalék felé közeledik mostanra, míg a republikánus szimpatizánsok száma átlépheti az 50 százalékos, bűvös határt is idén.
A magyarázatot részben az osztályelemzés adja meg.
Burn-Murdoch felidézi, noha ma már a felsőbb társadalmi osztályok is sokkal diverzebbek Amerikában mint 20 éve, a latinók és afroamerikaiak nagy része továbbra is inkább a munkásosztályba sorolható. Így rossz hír lehet Biden elnöknek, hogy az 1970-es évekre kialakuló osztálykoalíciók, amelyek szerint a legkisebb jövedelemmel rendelkező egyharmad nagyobb mértékben demokrata, míg a leggazdagabb egyharmad nagyobb mértékben republikánus, addig 2010 után ezek az osztálykoalíciók megbomlottak: immár mindkét csoportban csupán minimális előnye van a demokratáknak. Ami azt is jelenti, hogy miközben Obama és Biden kormányzása jelentős mértékű (többségében fehér) gazdagot nyert meg politikájuknak, aközben ugyanilyen mértékben távolította el a pártot a több évtizede meglévő, szegényebb szavazóbázisától.
Nem azért, mert például a Republikánus Párt gazdaságpolitikája nagyobb mértékben kedvezne nekik, hanem a Financial Times szerzőjének meglátása szerint azért, mert minden amerikai szavazó a közvetlen gazdasági érdekét felülíró módon, értékválasztások szerint kezdett el elnökökre, és pártokra szavazni. Igaz, a nagyobb újraelosztás, magasabb adók kérdésében sem kínáltak eddig igazi alternatívát a demokraták a jobboldallal szemben, jóléti államot pedig végképp nem akarnak ők sem, így nehéz is lenne ez alapján a különbség alapján besorolni a választóikat. Az viszont például bizonyos, hogy a 2020-as demokrata előválasztáson a baloldali Bernie Sandersszel szemben Joe Bident például éppen a déli államok afroamerikai szavazói támogatták nagyobb mértékben.
People often respond to these figures with accusations of polling error, but this isn’t just one rogue result.
High quality, long-running surveys like this from Gallup have been showing a steepening decline in Black and Latino voters identifying as Democrats for several years. pic.twitter.com/XsYGvHS7B9
— John Burn-Murdoch (@jburnmurdoch) March 11, 2024
Arról nincsen szó, hogy Trump hatására hirtelen, pár év alatt egy csomó latin-amerikai és afroamerikai szavazó hirtelen konzervatív-jobboldalivá vált volna. A felmérés ismertetésének legérdekesebb részében ugyanis Burn-Murdoch rámutat: a nem fehér amerikai társadalomban a teljes polgárjog 1960-as évekbeli elnyerése, és a törvényi szegregáció megszűnése óta jelen vannak nagyon is konzervatív választók.
Ők azonban az 1960-as évek óta konzervatív értékrendjük ellenére is a demokratákra szavaztak.
Mivel az 1964-es Civil Rights Act-et és a latin szavazókat is érintő polgárjogi reformokat a korabeli demokraták érték el, ezért például az afroamerikaiak legidősebb generációjában még a 2020-as évek derekán is jelentős előny mutatható ki ennek a pártnak a javára.
Mindig is jobboldaliak voltak, de már fel is vállalják
A fiatalabbak közül, akik már egy szegregáció utáni világban születtek, nőttek fel és élnek, viszont jóval többen választanak már pártot is konzervatív értékrendjük szerint. Az ok meglepő módon pedig az, hogy a fekete, latin-amerikai és ázsiai szavazók esetleges jobboldaliságuk ellenére szavaztak eddig a demokratákra. Egy erről szóló szociológiai munka, az Ismail White és Cheryl Laird által írt, az afroamerikaiak szavazói viselkedését vizsgáló Steadfast Democrats segítséget is nyújthat az értelmezéshez.
White és Laird szerint ugyanis az utóbbi években a hagyományos tisztán fekete lakóközösség, nagycsalád, rokonsági hálózatok szociális nyomása a fekete konzervatívokat nagyobb mértékben kényszerítette arra, hogy értékrendjük ellenére is a demokratákra szavazzanak, hogy elkerüljék a közvetlen konfliktusokat és esetleges kiközösítést, marginalizációt. Az utóbbi évtizedekben azonban az afroamerikai közösség nagy mértékben integrálódott környezetébe: egyre több, fiatalabb feketének vannak nagyobb számban nem fekete barátai, rokonai és munkatársai is.
Ebben a közösségben pedig azok a kisebbségi szavazók, akik ellenzik az abortuszt, támogatják a teljesen szabad fegyverviselést, vagy például gyanakodva néznek a túl nagy államra, már szabadabban kifejthetik véleményüket, és fel is vállalják, hogy nézeteik miatt inkább a republikánusokra szavaznának. Hasonló jelenség figyelhető meg a latin-amerikai kisebbség körében is: körükben kifejezetten magas a vallásos keresztény konzervatívok aránya, akik a hagyományos közösségük felbomlásával ugyancsak tömegesen lépnek ki a republikánus-jobboldalt övező tabuk alól. Egyszóval, ahogyan az amerikai társadalom individualizálódik, közösségeit pedig főként a munkahelyek határozzák meg, a klasszikus „kisebbségi” identitás, avagy osztályidentitás is egyre kevésbé lesz jelentős a számukra, és már nem ez alapján választanak kedvenc elnökjelöltet sem.
Miközben tehát a sikeres társadalmi integrációban éppen az elmúlt évtizedek demokrata párti társadalompolitikája segítette az etnikai kisebbségeket, az olyan jól sikerült, hogy végül inkább a Republikánus Pártot segítette ki a bajból, amelybe a fehér közösség demográfiai válsága először belesodorta.
De John-Burn Murdoch az adatok alapján azt a következtetést is levonta: „Ahogy mindezt belátjuk, rájöhetünk, hogy az elmúlt években a nem-fehér szavazók átvándorlása a demokraták közül a republikánusokhoz nem annyira a kiábrándult demokrata meggyőződésű szavazók hirtelen, tömeges átpártolása, hanem egyszerűen a természetes republikánus kisebbségi szavazók jöttek rá arra, hogy eddig nem a megfelelő pártra szavaztak.”
Mindez a 2020-ban és látszólag a 2024-es kampányban is főleg a kertvárosi, tehetősebb középosztály szavazatait megszerezni próbáló Joe Bidennek persze súlyos kihívást jelent. De egyben ahhoz is elvezethet, hogy a 2016-ban még a fehér lakosság státuszféltésére és bizonytalanságára alapozva hatalomra kerülő Donald Trump 2024-ben már egészen más elnökjelölti kampányt fog folytatni – és erős nacionalista, és kirekesztő propagandája ellenére támogatóinak köre is sokkal multikulturálisabb lesz, így csupán a diverzitás hangsúlyozásával a liberálisok sem kampányolhatnak többé ellene.
