Mint kiszivárgott, a Kutyapárt tagsága leszavazta, hogy Kovács Gergely pártelnök elinduljon a XII. kerületi ellenzéki előválasztáson, ezért lemondott a párt két társelnöke, Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna. Ezzel újabb ígéretes ellenzéki párt vált az összefogásvita áldozatává.
Az LMP után a Kutyapártot is szétfeszítette belülről az antiorbánista ellenzéki fronton belül vagy kívül dilemmája.
Úgy tűnik, az összefogás-vita olyannyira hatékonyan zúzza szét az új politikai formációkat, hogy a radikálisan összefogáspárti DK-nak végül már nem lesz kivel összefognia. Ennek csak egyik, technikai oka az, hogy a Fidesz kénye-kedve szerint alakítja a választási rendszert.
A másik, politikai oka az, hogy az olyan különcködni kívánó ellenzéki alakulatok, mint a Kutyapárt vagy az LMP valójában nem elég „különcök”, nincs olyan markánsan eltérő politikai programjuk, ami egyértelművé tenné a választóknak, hogy miért nem kívánnak részt venni az antiorbánista ellenzéki frontban.
Az LMP 2000-es években világszerte felfutó szabadkereskedelem-ellenes, rendszerkritikus mozgalmak hazai ágaként jutott a parlamentbe 2010-ben. Amint viszont a Fidesz megkezdte a liberális demokrácia felszámolását, és a kapitalizmus a szabadkereskedelmi korszakából fokozatosan a protekcionista korszakába ért, az LMP rendszerkritikusból a rendszervédő szerepébe kényszerült. Miközben a Fidesz a joguralmon átgázolva kezdte el megteremteni az új nemzeti tőkésosztályt, amely majd versenytársa lehet a külföldi tőkének, az LMP arra kényszerült, hogy a szabadkereskedelmi korszak demokratikus vívmányait védje, pedig egykoron épp a régi világ zöld kritikusaként jött létre. Bajnai Gordon halálos ölelése csak kiélezte az LMP identitásválságát.
Mint ismert, a mai Párbeszéd kivált a pártból. A zöld, rendszerkritikus programhoz hű LMP-t azonban tovább kísértették az antiorbánista front összefogás-ajánlatai. Hiába ragaszkodtak továbbra is ahhoz a „sünök”, hogy a szabadkereskedelem-ellenesség igenis elválasztja az LMP-t a többi ellenzéki párttól, ez a szalmaszál nem bizonyult elég erősnek. Talán ha lett volna olyan programpontjuk, ami el is üt az ellenzéki mainstreamtől és nem csak az ős-tagságnak, a választóknak is fontos törésvonal, a 2018-as visszalépési mizéria sem tarolta volna le annyira a pártot.
Ungár Péter, az LMP társelnöke az összefogási stratégia teljes kudarca után próbálja visszaszerezni pártja régi, különcködő identitását és hosszú Facebook-posztokban értekezik arról, mennyire tartalmatlanná vált a magyar politika – de azt a tartalmat még ő se találta fel, ami értelmet adna az összefogáson kívüli LMP-nek.
Mindeközben, 2016-ban az eredetileg politikamentes, a politikát elviccelő Kutyapárt politizálásba kezdett, és elkezdte bejátszani azt az üresen hagyott játékteret, amit senki nem volt hajlandó, még az LMP sem.
A kvótanépszavazáskor egyedüli politikai erőként álltak ki a csapból is folyó idegen- és menekültellenesség ellen. Kisebbségben voltak a véleményükkel, de egy jelentős kisebbségnek adtak hangot és lehetőséget arra, hogy kifejezzék nemtetszésüket. Később, a 2019-es önkormányzati választások után is többször fordult elő, hogy a viccpárt komoly problémákat helyezett előtérbe – mint például amikor Kovács Gergely pártelnök és XII. kerületi képviselő a magyar politikában egyedülálló módon hívta fel a figyelmet arra, milyen kevés munkával járnak az önkormányzati bizottságok, és milyen könnyű az ellenzéki képviselőket megszelídíteni egy-egy fizetős bizottsági hellyel.
Ahhoz viszont nem politizálódott eléggé át az MKKP az évek során, hogy radikálisan elüssön az összes többi ellenzéki párttól, és így egy XII. kerületi előválasztást is csípőből vissza tudjon utasítani, ahogy azt a tagság szerette volna.
A Kutyapárt elsősorban a tisztaságot és az „ellenzék elleni ellenzékiséget” jelenti a választóknak – pont úgy, mint a másik két XII. kerületi jelölt, Kendernay János (LMP) és Farkas Csaba (Momentum) pártjai. Lehet, hogy a Kutyapárt hatékonyabban vagy hitelesebben képviselte ezt az elmúlt években. De messziről nézve mégiscsak ugyanabban a ligában versenyeztek. Az egyszeri választónak érthetetlen, miért ne indulhatna közös előválasztáson az LMP, a Momentum és a Kutyapárt – még ha valamelyiket eleve preferálják a három alakulat közül, számottevő, kibékíthetetlen különbségeket akkor sem látnak közöttük.
Nem lehet véletlen, hogy a párt belső viszonyait jól ismerő Vágó Gábor is a politikai program és a tagság politikai képzésének hiányára vezeti vissza a Kutyapárt válságát a Gemišt hírlevelében. „Mivel a párt belső indoktrinációja nem politikai képzésen alapul, hanem az utcai cselekvésen és a szakmai hozzáértés növelésén, ezért nehéz egy irányba terelni politikai döntéseknél a társaságot”, jegyezte meg az LMP korábbi országgyűlési képviselője, aki valószínűleg már zöld politikusként is megtapasztalhatta, milyen az, amikor a párt saját tagsága sem érti a párt politikai programját.
Sokan majd a „bázisdemokráciát” fogják okolni, ahogy tették az LMP kapcsán is. Pedig sem a Kutyapárt, sem az LMP krízise nem indokolható önmagában a hierarchia hiányával, hiszen egy pártban a hierarchiát is meg kell tudni indokolni valamilyen politikai program mentén.
Vágó Gábor meglátása igaz egyébként szinte minden politikai alakulatra ma Magyarországon. Ahogy valójában nincsen „Fidesz” nevű párt, úgy válnak szektás lobbicsoportokká ellenzéki pártoknak nevezett alakulatok, amelyeket politikai program és előre kijelölt végcélok hiányában csak a személyi kultusz és a közös lobbiérdek tart össze, és ahol ingyen munkaerőként tekintenek az aktivistákra.
A Kutyapártot az különböztette meg a többi ilyen párttól, hogy ők nem hazudták magukat többnek, mint amik, nem állították magukról, hogy van kész programjuk és politikájuk. Enélkül viszont hosszú távon nem lehet folytatni, még nekik sem.
Válságuk tanulsága, hogy addig nem lesz változás Magyarországon, amíg nem jön létre olyan mozgalom, amelynek politikai manifesztóját az utcai talpasoktól a vezetőségig minden tag érti és magáénak érzi, és amely nem végső megoldásként tekint a választásokra, hanem mint olyan alkalmakra, amikor a mozgalom felmutathatja politikai programját, s nem csak a választók felhatalmazását kéri, de cselekvésre is felszólítja a tömegeket.
