Ha azt kérdeznék tőlem, hogy mely iparágat terheli a legsúlyosabb felelősség a földi élet pusztításáért, akkor a médiát mondanám. Ez talán megdöbbentő válasznak tűnik. Tekintve a kőolaj-, földgáz- és szénipar tetteit, a marhatartás, a fakitermelés, az ipari léptékű halászat, a bányászat, az útépítés, a vegyipar és a haszontalan fogyasztási vackokat termelő cégek katasztrofális hatásait, érthető, ha elcsodálkoznak, hogy mi indokolja, hogy egy viszonylag alacsony környezeti hatású szektort helyezek a lista elejére.

Azért gondolom így, mert

a fenti iparágak közül egyik sem lenne képes tovább működni úgy, ahogy eddig, ha nem támogatják őket az újságok, a magazinok, a rádió és a televízió.

A média nagy része folyamatosan biztosítja számukra azt a társadalmi felhatalmazást, amely nélkül képtelenek lennének működni a jelenlegi formában. A média nagy része rendszerint akadályozza azokat a lépéseket, amelyek szükségesek lennének a létfenntartó rendszerünk összeomlásának megelőzéséhez. Megtámadják és rágalmazzák azokat az embereket, akik megkérdőjelezik a minket a katasztrófa felé kormányzó gazdasági rendszert, és jelentős polemizáló fölényüket arra használják, hogy lehetővé tegyék a szokványos üzletmenet folytatódását. Sok esetben pedig egyszerűen letagadják az éghajlati és ökológiai összeomlás tényeit.

Más szavakkal, a média a meggyőzés eszköze, amely lehetővé teszi a Földet elpusztító rendszerünk fennmaradását. Rendszeresen félrevezetnek általa minket az előttünk álló döntésekkel kapcsolatban. Érdektelen apróságokkal tereli el a figyelmünket, lidérceket és bűnbakokat varázsol elő a semmiből, hogy ne láthassuk meg, miben áll a tényleges probléma. A médiumok a mögöttük álló gazdag támogatók érdekében mindent megtesznek, hogy igazolják annak a politikai-gazdasági rendszernek a jogosságát, amely lehetővé teszi néhány hihetetlenül gazdag embernek, hogy megszerezze és elpusztítsa azt a természeti gazdagságot, amitől mindannyian függünk. A milliárdos sajtó ellen könnyű érveket felhozni. De a probléma szinte mindenütt jelen van. Hazámban, az Egyesült Királyságban a közszolgálati adók talán még több kárt okoztak, mint Rupert Murdoch médiabirodalma (amelybe a Fox Newstól a The Timesig számos sajtótermék tartozik, és uralja az iparág nagy részét az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában).

Vegyünk egy brit példát, amely kétségtelenül ismerős lesz a filmkészítők számára szerte a világon: a BBC igazgatói 1995 és 2018 között ádázul elutasítottak mindenféle környezettel foglalkozó tervezetet, amit eléjük tettek, gyakran káromkodások áradatának kíséretében. Azokban a nagyon ritka esetekben, amikor engedélyezték, hogy egy környezetvédelmi témájú természetfilm képernyőre kerüljön, olyannyira rettegtek attól, hogy felmérgesítik a hatalmi érdekköröket, hogy hibát hibára halmoztak. Nézetem szerint környezetvédelmi értelemben a legtöbb kárt okozó műsor, amit valaha is bemutattak ebben az országban, egy 2006-os kétrészes dokumentumfilm volt, amelynek címe irónia nélkül The Truth about Climate Change (Az igazság a klímaváltozásról) volt.

A narrátor „Nagy-Britannia leghitelesebb embere”, Sir David Atten­borough volt, akinek a szavait evangéliumként kezeli mindenki. Valahogy azonban nem sikerült neki a műsorban egyszer sem megemlíteni a fosszilisüzemanyag-ipart, kivéve a megoldás részeként: „A fosszilis üzemanyagokat, például a kőolajat és a földgázt kiaknázók előálltak egy módszerrel, amelynek segítségével visszajuttathatjuk a szén-dioxidot a föld alá.” A szén megkötése és elraktározása az olajipar klasszikus beszédtémája. Ez mindig ígéretesnek tűnik, de még sohasem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket, és egyetlen célja, hogy igazolja a folytatódó kitermelést. A fosszilisüzemanyag-ipar érdekei helyett egy másik erőt okoltak teljes egészében az egyre növekvő üvegházgáz-kibocsátásért: az „1,3 milliárd kínait”. A sorozatban egyetlen más okot sem említettek.

Ez a műsor azonnal életre keltette a klímaváltozás-tagadás új és virulens formáját, amely gyorsan elterjedt a bolygón, és mind a mai napig létezik. Ez azt állítja, hogy nincs semmi értelme lépéseket tennünk itt vagy bárhol máshol, mert a kínaiak úgyis megölik a bolygót.

A Channel 4 igazgatói egy lépéssel még ennél is tovább mentek: miközben megakadályozták szinte minden környezetvédelmi dokumentumfilm sugárzását, leadtak más filmeket, például az 1997-es Against Nature-t (A természet ellen) vagy a 2007-es The Great Global Warming Swindle-t (A nagy „globális felmelegedés” szélhámosság). Ezek a filmek tagadták a globális felmelegedést és a többi környezeti válsághelyzetet, és a fosszilis üzemanyagot előállító vállalatok által kieszelt hazugságokat ismételgették. Mégis nagy hatásuk volt, hiszen az emberek nem számítanak arra, hogy a közszolgálati csatornák félrevezetnek bennünket. De a Channel 4 mégis ezt tette, szemérmetlenül és katasztrofális következményekkel.

A klímaváltozás-tagadók éveken keresztül a klímatudósokkal azonos vagy nagyobb teret kaptak a médiában.

Az „agytrösztöket”, amelyek megtagadják, hogy felfedjék a finanszírozóikat, és gyakran inkább vállalati lobbicsoportoknak tűnnek, továbbra is meghívják, hogy támadhassák a környezetvédőket, anélkül, hogy beszámolnának arról, hogy mely érdekköröknek dolgoznak. A reklámok, amelyektől a média nagy részének bevételei függnek, pedig segítenek fenntartani azt a fogyasztást, amit a Föld rendszerei képtelenek elviselni.

A média nélkül a kormányokat már rákényszeríthették volna a cselekvésre. A média nélkül a világ legrombolóbb iparágai nem lettek volna képesek mindeddig lerázni magukról a változást célzó követeléseket.

Az utóbbi években volt némi javulás e téren, de a mindennél fontosabb történetet továbbra is a perifériára szorítják. Még a legnagyobb éghajlati katasztrófák – hőkupolák, aszályok, tüzek és áradások – idején sem pillant fel egy másodpercre a legtöbb hírközlő médium, mielőtt visszatérne a híradásaikat általában uraló érdektelen semmiségek és udvari pletykák világába. Volt olyan nap, amikor az NBC, az ABC és a CBS majdnem annyi időt szentelt annak, hogy Jeff Bezos 11 perces űrutazást tett hatalmas fémfalloszában, mint az összes éghajlati problémának a megelőző évben összesen.

Akkor hát mihez kezdjünk? Van néhány nagy tekintélyű médium, amely következetesen foglalkozik az éghajlati krízissel, például a The Guardian (ahová én is írok), az Al Jazeera, az El País, a Der Spiegel, a Deutsche Welle, a The Nation, a kanadai National Observer, a Daily Star Bangladesben, az afrikai The Continent vagy a kambodzsai Southeast Asia Globe. Sürgősen szükségünk van újabb és újabb hozzájuk csatlakozó lapokra és csatornákra, hogy mind több médium tekintse elsődleges kötelességének a létünket fenyegető veszélyhelyzet bemutatását, és hagyja abba, hogy félrevezeti az embereket a károkozó iparágak érdekében. Ugyanilyen fontos, hogy erős alternatív hírforrásokat építsünk fel, mint a Mongabay, a Democracy Now!, a CTXT, a Tyee, a Narwhal és a Double Down News. 1993 óta némelyikük munkájában én is részt vettem. Például segítettem az Undercurrents (Ellentétes áramlás) műsorainak készítését, amely egy aktivisták által készített videós híradó volt, és akkoriban még személyesen és postán terjesztettük.

Az új technológiák jelentősen megnövelték az alternatív média elérését, és ez sok országban lehetővé tette az aktivistáknak és a kommunikátoroknak, hogy nézők és olvasók millióihoz jussanak el. A digitális ígéretek végre beteljesültek, ahogy a fiatalok elfordulnak a szilárdan beépült csatornáktól azok felé, amelyek készek elmondani nekik az igazságot az emberiség legnagyobb kríziséről. Számomra ez jelenti a reményt.

Minden hatékony mozgalom maga is egy ökoszisztéma, amelyhez a résztvevők hozzáteszik a saját készségüket, hogy együttesen kényszerítsék ki a változást. A kommunikáció talán a legfontosabb e készségek közül. Ha sikerül újrafókuszálnunk a világ figyelmét, és megváltoztatnunk a narratívát, akkor a jó média, együttesen a más területeken működő kampányolókkal, cselekvésre késztetheti a kormányokat. Elszámoltathatja a destruktív iparágakat, és biztosíthatja, hogy többé ne söpörhessék le magukról a kritikát. Ők közösen beindíthatják a rendszerszintű társadalmi változást, amelyre szükségünk van, hogy megelőzzük a rendszerszintű éghajlati összeomlást. /

A média a meggyőzés eszköze, amely lehetővé teszi a Földet elpusztító rendszerünk fennmaradását.