Túlságosan is bizakodónak bizonyultunk, amikor nemrég arról írtunk, miszerint az áprilisban kezdődött szudáni „konfliktus” pár hónapon belül fajulhat odáig, hogy az ország a teljes összeomlás szélére kerül. Ennek feltételét abban jelöltük meg, hogy a félkatonai milíciák és a katonaság közti összetűzések Gezira tartományra, az ország Kék és Fehér-Nílus között fekvő éléskamrájára is átterjednek.
Most már látjuk: ehhez nem kellettek hónapok, mindössze napok.
A szudáni fegyveres erők közötti harcok lassan átterjedtek a fővárostól, Kartúmtól délre, egészen közel Gezira tartomány (vilajet) határához, adta tudtul a Guardian. A brit hírlap azonban ezzel nem meríti ki a háború előtt 46 millió főt számláló kelet-afrikai országgal kapcsolatos aggasztó hírek sorát.
Hatmillió ember kényszerült elmenekülni
A konfliktus – amely eddig legkevesebb kilencezer életet követelt – október folyamán megjelent immár a Szudántól nemrég levált Dél-Szudánnal határos Dél-Kordofán (Dzsanúb Kordofán) tartományban is, ahol a júniusban mozgósított Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom-Észak (SPLMN) újabb erővel támadja a hadsereg laktanyáit.
Arról a Dél-Kordofánról van szó, amely Dél-Szudánnal együtt 2011-ben majdnem kivált Szudánból. A terület hovatartozásáról szóló népszavazás kezdeményezését a szudáni katonaság csak erővel volt képes megakadályozni, ami újabb négyszázezer ember, zömmel az ottani lakosságok képező, az elmúlt harminc évben több támadást is elszenvedő, a Nuba-hegység környéki háborúban jelentős veszteséget elszenvedő nuba népcsoport tagjainak távozásával járt. Bár a 2018-2019-es, Omar al-Bashir 26 évig tartó uralmának végét jelentő szudáni forradalmat követően felállt átmeneti kormány 2020-ban békeegyezményt kötött az időközben két részre szakadt népi felszabadító mozgalommal, az idén áprilisban kirobbant újabb konfliktusban az SPLMN Abdelaziz al-Hilu vezette frakciója a Mohamed Hamdán Daglo, más néven Hemedti tábornok vezette Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) mellé állt, Abdel-Fattáh Burháni tábornok, a szudáni átmeneti kormányzó szuverén tanács vezetőjéhez hű katonai egységek, a reguláris szudáni fegyveres erők (SAF) pedig maguk mellé emelték Malik Agart, SPLMN másik ágának vezetőjét.
Az április 15-én egy kartúmi puskalövéssel kezdődött újabb fegyveres összetűzés, amely kisvártatva a szudáni milíciák, félkatonai szervezetek és az ezektől nehezen elkülöníthető, de a Szudán vezetéséért felelős átmeneti kormányzó szuverén tanács hatókörébe tartozó katonaság területszerző háborújává vált, eddig azt eredményezte, hogy a kelet-afrikai országban fél év alatt több mint hatmillióan váltak menekültté. Csak Dél-Szudánba, amely a függetlenné válása után nyomban egy négy évig tartó polgárháborúba került, 320 ezer ember érkezett – a többségük szeptemberben és októberben.
Gyerekkatonák
Ugyanakkor nagyon sokan menekültek a konfliktus szításában aktív szerepet játszó Egyiptomba is (amely éppen ezért a palesztin menekülteket kétségkívül már képtelen fogadni), valamint Csádba. A menekültek közül minden ötödik gyermek alultáplált, és a családok 90 százaléka enyhébb vagy súlyosabb mértékben éhezik. 700 ezer gyermek nem jut élelemhez, 100 ezer pedig azonnali orvosi beavatkozásra szorul az akkut alultápláltság miatt. A határátkelőn végzett szűrővizsgálatok adataiból az is kiderült, hogy a terhes és szoptató nők több mint negyede alultáplált.
Az érkezők fele nő, és mintegy fele 18 év alatti gyermek. Beszámolók szerint nem akad köztük olyan, aki ne számolna be zaklatásról, nemi erőszakról, vagy arról, hogyan fosztották ki út közben.
Egyes ENSZ-felmérések szerint Szudán-szerte az iskolabezárások mintegy 20 millió gyermeket érintettek. A hadban álló RSF pedig a feltételezések szerint aktívan toboroz idősebb gyerekeket a jelentős részben az általa ellenőrzött Kartúm déli külvárosából, míg a hadsereg az általa ellenőrzött északi területeken élő törzsekből választ ki katonának fiatal férfiakat és nőket.
A katonává kényszerített gyermekek, polgári lakosságot terrorizáló milíciák, az ukrajnai háború és a megműveletlenül maradt termőföldek miatt újabb éhínséggel küzdő tartományok, az elüldözött milliók, az osztálykonfliktusokat törzsek konfliktusává áttranszformálni igyekvő hadurak mellett külön kell szólnunk Dárfúr tartományról, amelyet az izraeli–gázai harcok és az ukrajnai háború mellett ritkán szerepet kapó szudáni konfliktuson belül is hallgatás övez.
A múlt héten a BBC arról számolt be, hogy a részben a brit kormány által finanszírozott Centre for Information Resilience nevű kutatószervezet műholdas és közösségi médiaadatok elemzése alapján új bizonyítékokat talált arra, hogy Dárfúrban példátlan erőszak zajlik. A BBC szerint az elemzésből kiderült, hogy a polgárháború kezdete óta legalább 68 dárfúri falut gyújtottak fel fegyveres milíciák. A közmédiának nyilatkozó Andrew Mitchell, az Egyesült Királyság Afrika-ügyi minisztere azt mondta, hogy a dárfúri történések
„az etnikai tisztogatás minden jegyét magukon viselik”.
A falvak felégetése az RSF-hez és a hozzá tartozó dárfúri csoportokhoz kötődik, s néha arab milíciák közti leszámolás formáját ölti, máskor pedig bosszút a nem arab masszalit népcsoport tagjai ellen. Az etnikai konfliktuson túl, melynek kiélezése a kilencvenes években Hemedti tábornok felemelkedéséhez vezetett, meghatározó konfliktusforrás a földbirtokosok és a pásztorok közti rivalizálás.
A háborút – úgy Kartumban, mint Dárfúrban, amint Dél-Kordofánban és Gezira határában – egyre intenzívebben szítják és támogatják külföldről. Ebben Egyiptom és Törökország jár élen, melyek drónokat küldenek a hadseregnek, továbbá az Egyesült Arab Emírségek, amely pedig Csádon keresztül szállít felszerelést az RSF-nek. Európa országai pedig egészen különleges módon, nagykövetségeken és humanitárius szervezeteken keresztül táplálják a háborút. Noha a háború elején sokan emlegették a térség több országban is jelen lévő Wagner-csoport befolyását a konfliktusban, Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér halálát követően az oroszországi szervezet neve ritkábban kerül említésre.
Kétségkívül annak, hogy béke szülessék Szudánban, mind kisebb az esélye, hiszen
a háború megállítására irányuló regionális és nemzetközi erőfeszítések elcsendesedtek.
A Guardian tudósítása szerint a még Kartúmban maradtak attól tartanak, hogy a gázai háború még inkább elvonja a nemzetközi figyelmet a helyzetükről.
Annak ellenére, hogy Szudán még soha nem volt olyan fenyegetettségben, mint most, s a megszűnése sem zárható ki, a közöny mind jelentősebb az irányában. Ennek a közönynek már neve is van. A nemzetközi diplomácia „szudáni fásultságnak” nevezi.
