Izraelben dolgozó külföldi vendégmunkások elmondták, hogy azért nem képesek elhagyni az országot az október 7-i támadások óta, mivel adósságcsapdába kerültek a magas toborzási díjak miatt, melyeket azért fizetik, hogy dolgozhassanak. Az adósság ördögi köréről és az Izraelben rekedt vendégmunkásokról a Guardian híroldal közölt riportot.

A brit híroldal több vendégmunkást is megszólított, akik elmondták, hogy haza szeretnének térni, és hogy félnek ott maradni, ahol immár több mint hatezren vesztették életüket. A jobb megélhetés vonzotta őket Izraelbe, semmi más, s bár a munkájukat vagy elveszítették, vagy – ami szintén megtörténik – a háborús feltételek közt kell tovább végezniük, nincsen mód a hazajutásra.

A Guardian úgy értesült, hogy legkevesebb 50 vendégmunkás halt meg Izraelben a Hamász támadásai során. A jelentések arról szólnak, hogy 30 thaiföldi, négy filippínó és 10 nepáli állampolgár lelte halálát az elmúlt két hét során.

Úgy tudni, hogy a válság kirobbanásakor hozzávetőlegesen 100 ezer vendégmunkás élt Izraelben: többségük ápolóként, valamint napszámosként a mezőgazdaságban és az építőiparban dolgozott.

Mindahány megkérdezett arról számolt be, hogy azért nem képesek elhagyni az országot, mert az Izraelbe való kiutazásuk előtt magas, forintra átszámolva akár több milliós toborzási díjat szedtek be tőlük. Ez az az összeg, amelynek a fejében a munkaközvetítő ügynökség a fogadó ország partnerszervezetének adja át a munkást. Mivel ritkán történik meg, hogy valaki képes legyen ekkora összeget kifizetni (s nem véletlenül magas a toborzási díj), a munkás kénytelen hitelt felvenni vagy kölcsönkérni (akár uzsorára), majd pedig a munkába állása első percétől részletekben fizeti vissza az adósságát.

A toborzási díj egy kiváló eszköz arra, hogy a munkást ellenőrizni és „féken tartani” lehessen.

Ha véletlenül szabályt vét, munkahelyet váltana, szakszervezeti tagnak áll stb., felmondanak neki, és az adósságcsapda rázáródik. A toborzási díj így szabálykövető, a túlmunkára mindig fogható munkásokat nevel.

A Guardian emlékeztet arra, miszerint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) előírja, hogy a munkaadóknak kell megfizetniük azokat a díjakat, melyek a vendégmunkások toborzásához kapcsolódnak. Ám Izrael a munkásokra terheli az ún. „közvetítési díjak” és egyebek kifizetését, ami kiváltotta az emberi jogi szakértők bírálatát.

A The Times of Israel februárban közölt, a modern rabszolgaságról szóló írásában szót ejt egy olyan nőről, aki két munkahelyen dolgozott, hogy a „brókere” előírta közvetítési díjat kifizethesse. A lap oknyomozó munkájából kiderül, hogy bár ezek az üzelmek évtizedek óta folynak, „a hatóságok egyetlen vizsgálata sem vezetett büntetőjogi vádemeléshez”. A The Kathmandu Post lap pedig két éve beszámolt annak az 500 nepáli ápolónőnek a sorsáról, akiknek a két ország megállapodása értelmében pénzt kellett fizetniük az Izraelbe utazáshoz, holott Nepál más országokkal az ILO-nak megfelelő megállapodást kötött, miszerint sem a repjegy ára, sem egyéb költség nem terhelhető a munkásra.

Ugyanakkor a vendégmunkások körében nagy a kereslet az izraeli munkák iránt, melyek jóval jobban fizetnek, mint a szomszédos államok munkahelyei. Ezt kihasználva a munkások hazájában működő munkaerő-közvetítő ügynökségek felduzzasztják a díjakat, amelyeket a családjuk eltartására törekvő, mindent vállalni kész emberek munkájának biztosításáért számítanak fel.

Ám Izraelben általában extra kizsákmányolás várja őket, melyet a „közvetítési díjak” tesznek lehetővé a munkaerő-hiányos gazdasági ágakban.