Az azerbajdzsáni elnöki iroda sajtóosztálya által közreadott képen egy férfit látunk féltérdre ereszkedve egy hatalmas fém pózna mellett. Az erősen kopaszodó, rövidre vágott hajú férfi katonaruhát visel, az ajkához pedig egy piros, zöld és kék színű vásznat emel, amely éppen eltakarja az arcát és a zubbonyán szereplő nevet és rendfokozatot.
A képaláírásból tudjuk: Ilham Alijevről van szó. Az azerbajdzsáni elnök pedig nem másutt, mint Hegyi-Karabah Köztársaság (más néven: Arcah Köztársaság; a neve Artszak átírásban is ismeretes) névleges fővárosában, Khankendiben ereszkedett térdre, hogy egy csók kíséretében felvonja Azerbajdzsán nemzeti zászlaját a visszavett régió legjelentősebb városában. A Reuters tudósítása szerint a jelenet október 15-én nemcsak – az egykori örmény nevén – Sztepanakertben játszódott le, de a Arcah más településein is zászlót bontott az elnök.
Az egykor „vitatott hovatartozású”-ként emlegetett, jog szerint Azerbajdzsánhoz tartozó, többségében nem régen még örmények lakta és önmagát Örményországhoz soroló köztársaság 2024. január 1-jétől de jure és de facto is Azerbajdzsánhoz fog tartozni, Arcah pedig megszűnik létezni. Az azerbajdzsáni győzelem azonban ellentmondásos: a bevonuló katonákon és az azeri elnökön kívül Khankendiben és a teljes régióban más lelket nemigen találni.
A Hegyi-Karabah régióban ugyanis immár nem élnek örmények. A 120 ezer lakos szinte mindegyike legkésőbb október első hetében elmenekült a hegyvidékről,
miután Azerbajdzsán szeptember 19-én – egy több hónapos blokád után – egy napos katonai hadműveletet indított a régió ellen. Az örmény lakosság, amelynek egyharmada már a hadművelet első napjaiban elbúcsúzott Karabahtól, mindent maga mögött hagyva menekült Örményországba. S míg autóval, lovasszekéren és gyalog asszonyok és férfiak, idősek és gyerekek útra keltek, megpecsételődött a nemzetközileg el nem ismert állam felbomlása.
Egyre több jel utal azonban arra, hogy Baku nem elégszik meg ennyivel.
A nemzetközi jog palástja alatt
Rovshana Orujova, a berlini Humboldt Egyetem szociológusa azt írja az analyse & kritik lapban nemrég megjelent írásában, hogy Örményország déli része, amely Azerbajdzsán és a Nahicseván exklávé között fekszik, szintén a bakui kormány célkeresztjébe került.
Arról az örményországi területről van szó, amely délről Iránnal határos, tőle nyugatra pedig az azerbajdzsáni exklávé fekszik, mely ugyan száz éve még örmények és azeriek által fele-fele részben lakott volt, ma már mind a 460 ezer lakója szinte kizárólag azerinek vallja magát. Az exklávé, azaz a tengeri kijárattal nem bíró külső terület, melyet az Örményország ellenőrzése alatt álló Zangezúr folyosó köt az országhoz, amiatt olyan fontos Baku számára, hiszen itt található az egyetlen olyan azerbajdzsáni határátkelő, mely Törökországba vezet.
Így Zangezúr nemcsak Azerbajdzsánnak értékes, mely szerint történelmileg a folyosó hozzá tartozik, de Törökországnak is, hiszen általa van összeköttetése a hatalmas olajtartalékokkal bíró fekete-tengeri államhoz.
Orujova figyelmeztet bennünket arra is, hogy Azerbajdzsán a karabahi katonai bevonulást a nemzetközi jog palástja alatt követte el. A nézete szerint az, hogy a „területi integritásra” hivatkozva több mint százezer ember üldözhettek el az azerbajdzsáni katonák,
„a nemzetközi jogrendszer és a nemzetközi rend gyengeségeire és hiányosságaira” mutat rá.
Ugyanis az a tény, hogy jogilag Arcah csakugyan Azerbajdzsánhoz tartozott, nem magyarázza, hogy a katonai beavatkozás során nem pusztán katonai célpontokat támadtak, ahogyan azt sem, hogy a régió addigi vezetői letartóztatták és nyomban bíróság elé állították: Ruben Vardanyán volt államminiszter – akit menekülés közben tartóztattak fel az azerbajdzsáni katonák – akár húsz évig is börtönben maradhat, David Babajan egykori külügyminisztert pedig azzal vádolják, hogy civilek elleni támadást rendelt el 2020-ban, a második hegyi-karabahi háború idején.
Az ak magazin szerzője arra is emlékeztet bennünket, hogy bár Azerbajdzsán számára lényeges, hogy jó színben tűnjön fel a nemzetközi színtéren (főként az európai szövetségesei előtt), nem feledhetjük el, hogy a szeptemberi katonai hadműveletet tíz olyan hónap előzte meg, amikor az örmény nemzetiségű lakosságot kiéheztették a hatóságok. A szerző álláspontja szerint „Azerbajdzsán emberbaráti erőnek állítja be magát”, ami abban merült ki, hogy élelmet és vizet osztottak a katonák a távozó örményeknek, „hiszen úgy kell tűnnie, mintha az örmények önként hagynák el a területet, hogy azt a hamis látszatot keltsék, hogy ez nem etnikai tisztogatás”. Holott a Laçın-folyosó, mely Örményországgal kötötte össze a régiót, elzárása nyilvánvaló üzenet volt: „Vagy elfogadjátok az azerbajdzsáni állampolgárságot, vagy el kell mennetek”.
Réz és molibdén
A beavatkozás nem véletlenül volt sürgető, s árulkodó, hogy a Laçın-folyosó elzárását 2022-ben az azerbajdzsáni állam és az Anglo-Asian Mining brit bányászati vállalat között három új bányaterületről szóló megállapodás aláírása előzte meg. Ezek közül a bányák közül kettő Hegyi-Karabahban fekszik (és értékes réz- és molibdén tartalékkal bírnak), s bár a szerződés megszövegezése idején nem működtek, kétségkívül a most folyó „béketárgyalásokat” követően nem maradnak meddőn.
Miközben Örményország továbbra is az országba menekvő tízezrek elszállásolásának gondjával küzd, végleg szakítani látszik régi és egyetlen szövetségesével, Oroszországgal.
Annak érdekében, hogy Azerbajdzsánt felelősségre lehessen vonni háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért, az örményországi parlament most ratifikálta a Római Statútumot, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság szerződéses alapját, Oroszország előzőleges intése dacára. Bár ezt 1998-ban Örményország aláírta, soha sem építette be a jogrendjébe. Október 3-án 60 igen szavazattal, 22 nem ellenében fogadták el a törvényt. A ratifikáció egyik következménye az lehet, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt letartóztatják, ha Örményországba lép.
Örményország és Azerbajdzsán az elmúlt három évtizedben két háborút vívott Hegyi-Karabahért. Míg a kilencvenes évek elején a jóval erősebb haderővel bíró Örményország ma már Azerbajdzsánhoz tartozó területeket hódított meg, és garantálni volt képes Hegyi-Karabah fennállását – miközben tízezrével üldözött el azeriakat a hazájából –, az időközben megerősödött és az Egyesült Államokkal, Törökországgal és az Európai Unióval is szoros politikai kapcsolatokat kialakító, szénhidrogén-nagyhatalom Azerbajdzsán a 2020-as, 44 napig tartó harcok során visszaszerezte – a Szovjetunió fennállása idején Azerbajdzsánon belül autonómiával bíró – területeket és Hegyi-Karabah egyes részeit is.
A második háború, mely a posztszovjet térség etnicista háborúinak sorába illeszkedik, fegyverszünettel ért véget, amely után kétezer orosz békefenntartó érkezett Hegyi-Karabahba.
Azerbajdzsán szeptember 19-i villámhadművelete arra kényszerítette a karabahi kormányzatot, hogy letegye a fegyvert. Azóta Hegyi-Karabah vezetőit letartóztatták és bíróság elé állították, a lakosság pedig szinte teljesen elhagyta a köztársaság területét. Arcah 2024. január 1-jéven megszűnik köztársaság lenni, Azerbajdzsán teljes jogú részévé válik.
