Ez a fotóesszé eredetileg az Építészfórum oldalán az Építészet // Munka tematikus hét keretében jelent meg.

Cinkfürdő

Hat év után ma reggel gondolkodott el először azon, hogy miért is dolgozik itt az üzemben.
F. – a barátai csak így szólították – közel lakott a gyárhoz, talán ez az, amiért ma itt van, és nem a fővárosban keresett magának valamilyen másik állást. Ma reggel az öltözőben az járt a fejében, hogy miért pont egy galvanizáló üzemben dolgozik immár hatodik éve, mi az oka annak, hogy minden munkanapját itt, emellett az óriási fém fürdőkád mellett tölti. Igazából csodálkozott, hogy ez eddig miért nem jutott az eszébe. De ma nem tudta ezt a kérdést kizárni, folyamatosan ott motoszkált a fejében, miközben a hatalmas gép szép lassan emelte ki a csillogó fém elemeket mellette, ő pedig serényen húzta le a cinkfürdő tetején keletkező „fölt”, hogy megvédje a mérnökök által megálmodott szerkezetek szépségét. Egy pillanatra elfelejtett minden kérdést, mert megint érezte, hogy az egyik foga mozog és fáj. Mióta itt dolgozik, tudja, hogy fogainak nem tesz jót ez a fémgőz, ez már a hatodik, ami idő előtt távozik a szájából. De már elfogadta. Ma viszont, ahogy a fenti kérdés eszébe jutott, a fogaira is visszaemlékezett, hogy megérte-e elveszíteni őket ezekért a szépen csillogó fémszerkezetekért, amikre a mérnökök aztán olyan büszkék, mikor eljönnek értük. Ez egy pillanatra boldogsággal töltötte el, hiszen ő is részese ennek a hatalmas építkezésnek, ami itt zajlik körülötte.

Szederkényi Lukács
Eredetileg megjelent „B” címen az az AU Műhely TOA – thoughts on architecture első kiadásában.

Ezt a munkásverset az Építészfórum Munkásvers-csokor c. cikkéből emeltük át. A többi verset itt találjátok. Ajánljuk az Építészet // Munka tematikus hét többi cikkét is!