A művi terhességmegszakítással, avagy abortusszal kapcsolatos kérdések napjainkban jóval nagyobb visszhangot kapnak a médiában, mint korábban. A korábban tabuként kezelt kérdés mostanra a mindennapi életünk több területén is megjelenik, többek között a kortárs irodalomban is.
Annie Ernaux, lánykori nevén Annie Duchesne, 1940-ben született egy normandiai faluban, Lillebonne-ban. Születése után nem sokkal családjával a közeli Yvetot-ba költöztek, ahol a szülei egy kávézót üzemeltettek.
A fiatal Ernaux számára fontos volt a tanulás, így társai nagy részével ellentétben úgy döntött, hogy egyetemen folytatja a tanulmányit, először irodalmi vonalon, később tanári képzésen. Az egyetemi évek meghatározó szerepet töltöttek be Annie Ernaux életében. Ebben az időszakban esett át az abortuszon is, ami elmondása szerint a későbbiekben is egész életére hatással volt.
A diploma megszerzése után tanári pályán helyezkedett el. Pedagógusként dolgozott egészen 2000-ig, amikor is úgy döntött, hogy minden idejét az írásnak szenteli.
Napjainkra Annie Ernaux nemcsak Franciaországban, hanem világszerte a kortárs irodalom egyik meghatározó alakjává vált. Művei központjában társadalmi kérdések, jelentőségük és megítélésük áll.
Az írónő 2022-ben az irodalmi Nobel-díj nyertese lett „azért a bátorságért és éleslátásért, amellyel a személyes emlékezet gyökereit, kollektív korlátait, ellentmondásait írja le”.
Ennek a szövegnek az eredeti változata az Új Egyenlőség oldalán jelent meg.
Az Új Egyenlőség rendszeresen közöl olyan társadalom-, politika-, gazdaságelméleti írásokat, amelyek hasznos szempontokat, kereteket nyújtanak a közéleti gondolkodáshoz, vitákhoz. A lap öndefiníciója szerint „a gazdasági demokrácia alapértékeit – egyenlőség, szabadság, igazságosság és szolidaritás – képviseli”. A Mérce – az Új Egyenlőség szerkesztőivel egyeztetve, olykor szerkesztve – rendszeresen közli újra a magazin szövegeit.
L’événement (Az esemény) című műve 2000-ben jelent meg a Gallimard Kiadó gondozásában. Ebben az írásában Annie Ernaux feltárja az olvasók előtt, milyen utat járt végig 23 évesen nem kívánt terhességének megszakítása során. Az elbeszélés 1963 Franciaországában zajlik, amikor semmilyen legális lehetőség nem állt a nők előtt terhességük megszakításra.
A fogamzásgátló tablettát és egyéb fogamzásgátló módszereket csak 1967-től engedélyezték Franciaországban. A másik jelentős áttörést az 1975-ben elfogadott Veil-törvény hozta meg – ez Simone Veil, az Európai Parlament első női elnökének nevéhez fűződik. Veil több éven át küzdött a női jogokért és a terhességmegszakítás legalizálásáért Franciaországban. A legnagyobb előrelépést ezzel az 1975-ös törvénnyel érte el, az abortusz engedélyezése rengeteg nő életét változtatta meg.
Annie Ernaux azonban mindezen törvények előtt döntött a terhességmegszakítás mellett, így mindenképpen illegális megoldást kellett találnia. Több mint 30 évvel a történtek után, megdöbbentő pontossággal írja le a teljes folyamatot.
Az olvasó végigkíséri a fiatal nőt az abortuszért folytatott harcban, a bizonytalanságban és a kétségbeesésben. A könyv megírásához az írónő korabeli naplójára és naptárára támaszkodott. Ezeknek köszönhetően napról napra követhetjük a történéseket, lelki megrázkódtatásait, gondolatait és érzelmi hullámvölgyeit.
A sorokat olvasva látjuk a különböző társadalmi csoportok reakcióját. Megfigyelhetjük, miként viselkednek a fiatal nővel az egyetemi csoporttársak, az orvosok és az ismeretlen emberek, akikkel a terhességmegszakítás útján találkozik.
Nők és férfiak viszonyulása egészen eltérő, az egész folyamat során kizárólag nőktől kap segítséget Ernaux – társadalmi helyzetüktől függetlenül.
A férfiak vagy félnek, vagy kíváncsiak, vagy elítélik, vagy megjegyzéseket tesznek rá. Ernaux több orvost is felkeres, de egyikük sem vállalja, hogy a törvényt megszegve segítsen neki. Egyesek világlátásuk, vallásosságuk miatt, mások a praxisukat féltik. Végül az illegális beavatkozást egy egészségügyben dolgozó nő végzi el a lakásán.
A nem megfelelő körülmények között, nem hozzáértő által végrehajtott terhességmegszakítások hatalmas kockázatot jelentenek a nők egészségére. Számos fertőzés és haláleset hátterében szakszerűtlenül és nem steril körülmények között elvégzett abortusz áll.
Az élet leírása
Ernaux teljes életművét figyelembe véve láthatjuk, hogy írásmódja és stílusa minden művében hasonló. Stílusának látszólag egyszerű jellege sokkal árnyaltabb, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Pontos és precíz fogalmazása betudható a dokumentációnak, ami alkotási folyamatának szerves része. Olykor saját forrásokat használ fel (naplókat, feljegyzéseket, naptárakat), olykor, mint más művei esetében (pl.: az Években) reklámokat, olykor a zene és a média világából merít.
Művészetével nem a szépség ábrázolására törekszik, célja az élet leírása („écrire la vie”). Ernaux szerint ahhoz, hogy megvalósítsunk valamit, hogy a dolgok végére járjunk, mindenképpen papírra kell vetnünk azokat. Ez áll az ars poeticája középpontjában.
L’événement című művével saját tapasztalatán keresztül ad hangot egy olyan társadalmi problémának, ami közvetlenül vagy közvetve, de mindenkire hatással van. Megjelenésekor, 2000-ben, a könyv nem örvendett nagy sikernek, elsősorban negatív kritikákat kapott. Ernaux minden bizonnyal számíthatott is arra, hogy legújabb művének nem lesz része egyöntetűen pozitív fogadtatásban. Erről is írt a könyvben:
„Elképzelhető, hogy az írásom haragot, utálatot vált ki az emberekből, vagy ízléstelennek találják. Bármilyen dolog megélése eltörölhetetlen jogot ad arra, hogy írjunk róla. Nem létezik alsóbbrendű igazság. Ha nem viszem véghez a teljes folyamatot, hozzájárulok a női valóság elfedéséhez és a férfiak által uralt világ oldalára állok.”[1]
Írói pályája során nem ez volt az első könyve, amelyben fontos szerepet kapott valamilyen társadalmi probléma. Életműve önéletrajzi ihletettségű: főként saját, személyes tapasztalataira épül, ugyanakkor láthatóvá teszi azt a társadalmi teret is, amelyben ezek a tapasztalatok létrejöttek. Ezzel a 20. századi irodalomban egy új irányzathoz kapcsolódik.
Les Armoires vides című, 1974-ben megjelent első könyvében már említést tesz e terhessége megszakításáról. Későbbi műveiben első szexuális élményeiről, az átélt erőszakról és édesapjához fűződő viszonyáról is írt. Annie Ernaux az elsők közé tartozik, akik ilyen és ehhez hasonló témákkal foglalkoztak az irodalomban. Ennek eredményeként az olvasó előtt feltárul a személyes sorsok társadalmi jellege, a gyakran egyéninek (ezáltal szégyellnivalónak) gondolt problémák mögött rejlő kollektív aspektus.
Annie Ernaux és a társadalmi osztályok kérdése
Annie Ernaux legtöbb művében előkerül az az érzés, amit az írónő „osztályszégyenként, társadalmi szégyenként” (franciául honte sociale) emleget. Ernaux elmondja, hogy egész életében ezzel az érzéssel él, ami abból fakad, hogy a tanulásnak és az iskolai eredményeinek köszönhetően tanulmányai befejezésekor olyan lehetőségek tárultak fel előtte, melyek lehetővé tették, hogy családja és szülei társadalmi osztályánál magasabbra lépjen a társadalmi hierarchiában.
Saját magát transfuge de classe-ként említi több alkalommal is, vagyis olyan személyként, aki egyik társadalmi osztályból egy másikba lépett át. E jelenségről, az osztályváltás tapasztalatairól többek között az ismert francia szociológus, Pierre Bourdieu (1930–2002) és a filozófiatörténész Chantal Jaquet (1956–) is sokat írtak tanulmányaikban. A francia irodalomban Annie Ernaux-n kívül Édouard Louis (1992–) önéletrajzi jellegű regényeiben is kiemelt szerepet kap ez a téma.
Annie Ernaux életének fontos pillanatait minden alkalommal a társadalmi helyzetéből adódó tények alapján közelíti meg, és ennek eredményeként írja le az általa megélt társadalmi szégyent. Az abortuszra is egy társadalmi csoport problémájaként tekint.
„Homályos párhuzamot állítottam fel az eredeti társadalmi osztályom és a történtek között. […] Sem az érettségi, sem az egyetemi tanulmányok nem szabtak gátat a végzetesnek tűnő szegénység átörökítésének, aminek jelképe a terhes lány; éppúgy, mint az alkoholista. […] Bizonyos tekintetben, a társadalmi kudarc növekedett bennem.”[2]
Holott, más szemmel nézve, az abortusz és megítélése társadalmi probléma, ami mindenkit érint valamilyen formában és mindenkire hatással van. Nem korlátozódik egyes társadalmi osztályokra.
A mű végén, az illegális beavatkozás után komplikációk lépnek fel, Annie Ernaux-t kórházba szállítják. Ekkor a fiatal nő többször is megtapasztalja, hogy az orvosok viselkedése attól függ, hogy milyen társadalmi helyzetet tulajdonítanak a beavatkozásra váróknak.
Azokat, akikről úgy vélték, hogy a társadalom alsó csoportjaiba tartoznak, negatív megkülönböztetésben részesítették és az ellátás során olyan viselkedést engedtek meg maguknak, ami az orvos–páciens viszonylatban semmilyen körülmények között nem helytálló. Megalázóan bántak velük, akár kezelésüket is megtagadták.
Ezzel az orvosi magatartással Annie Ernaux is szembesült. A későbbiekben kiderült, hogy a kezelőorvosa azt gondolta, hogy páciense a társadalom alsó osztályából származik.
„A kórterem túlsó végében állt, feszélyezettnek tűnt. Azt hittem, azt szégyellte, hogy a műtőben így bánt velem. Én éreztem magamat kellemetlenül. Tévedtem. Csupán azért szégyellte magát, mert semmit nem tudott rólam, és úgy bánt egy bölcsészhallgatóval, mint ahogy egy ipari munkással vagy egy bolti eladóval bánt volna.”[3]
Ernaux ezzel a részlettel szemlélteti, hogy a társadalom nagy része az abortuszt munkásosztálybeli problémaként kezeli. Az orvosban fel sem merült, hogy páciense akár értelmiségi is lehet. A műben az írónő saját példájával támasztja alá, hogy nem csak munkásosztálybeli nőkkel fordul elő, hogy a nem kívánt terhességet meg akarják szakítani.
Azok a munkásosztálybeli nők viszont, akik ilyen helyzetbe kerülnek, sokkal kiszolgáltatottabbak, mint a felsőbb osztályokba tartozó társaik, akik megengedhetik maguknak, hogy külföldre menjenek és ott legálisan, megfelelő körülmények között végezzék el rajtuk a beavatkozást. A munkásosztálybeli nők, elegendő anyagi forrás híján, kénytelenek más megoldást találni, ami sokszor nem felel meg az egészségügyi előírásoknak. Így a beavatkozás során gyakran megalázó bánásmódban részesülnek és nagyobb eséllyel lesznek visszaélések áldozatai is.
A terhességmegszakítás mint társadalmi kérdés
Az olvasó látja, hogy Ernaux a terhességmegszakítást nemcsak egyéni, hanem társadalmi problémaként közelíti meg. Napjainkban a Föld legtöbb társadalmában az abortusz jogi szabályozás alá esik.
Az írónő meglátása szerint a jogszabályok visszahathatnak az abortusz megítélésére, a törvényi tiltás például felerősítheti a tabusítást.
Könyvében ezt az alábbiak szerint fejti ki:
„Lehetetlen volt eldönteni, hogy az abortusz azért volt tiltott, mert rossz volt, vagy azért volt rossz, mert tiltott volt. A törvény szerint ítélték meg, nem pedig a törvényt ítélték meg.”[4]
Akkor és most
Annie Ernaux L’événement című könyvében ez az elmesélt történet 1963-ba vezet vissza bennünket. Az egykor történteket felidéző emlékeit azonban csak évtizedekkel később írta meg és fűzte hozzá gondolatait 2000-ben megjelent művében.
Ezzel rámutat arra, hogy milyen változások játszódtak le a 20. század második felében és a 21. század elején Franciaországban, de tágabb tekintetben az egész világon. A női jogokért folytatott harc ma jóval nagyobb visszhangot kap a médiában, sokkal többen kísérik figyelemmel az eseményeket, és kétségtelenül hatalmas előrelépésekre került sor az elmúlt időszakban.
Ahogy azonban erre a jogi aktivisták is felhívják a figyelmet, egy jogszabály kiharcolása nem ad biztosítékot arra, hogy az örökre úgy is marad. Ezt a közelmúltban tapasztalhattuk az amerikai abortusztörvények változásával, ami sok államban jogvesztéssel járt rengeteg nő számára. Több európai országban is aktuális közéleti és politikai téma a terhességmegszakítás és annak jogi szabályozása.
Lengyelországban például a jelenlegi törvények szerint csak akkor engedélyezett az abortusz, ha az anya élete veszélyben van, vagy ha szexuális bűncselekmény (nemi erőszak, vérfertőzés) miatt ez indokolt. Magyarországon pedig a 2022 szeptemberében hozott rendelet az abortusz elvégzését előzetesen a magzat szívhangjának meghallgatásához köti.
Attól függően, hogy egy nő a világ melyik részén születik, különböző jogi rendszerben találja magát, ennek következményeként pedig más és más törvények szabályozzák a terhességmegszakítást.
A WHO által közölt adatok szerint évente 73 millió terhességmegszakításra kerül sor a világon, melynek 45%-át nem megfelelő körülmények között végzik el.
A nem megfelelő körülmények között elvégzett terhességmegszakítások 97%-ára a fejlődő országokban kerül sor.
A statisztikai adatokból, valamint az elmúlt évek és hónapok eseményeiből láthatjuk, hogy a terhességmegszakítás jogáért folytatott harc világszerte fontos szerepet játszik. 1963-ban az abortuszon átesett nők nem számoltak be tapasztalataikról, nem adtak hangot szenvedéseiknek. E téren nagy előrelépés történt azóta. Egyre több beszámolót látunk és hallunk, a téma helyet kap a médiában, az irodalomban, a filmekben és az élet sok más területén.
Magyarországon is több ember követi figyelemmel az abortuszt érintő történéseket a világ különböző pontjain. Annie Ernaux könyvéből, szintén L’événement Esemény címmel megjelent filmet (2021) a magyar mozikban is megtekinthették az érdeklődők.
2022-ben Abortusztörténetek címmel jelent meg egy kötet Erdődi-Juhász Ágnes és Mérő Vera szerkesztésében, amelyben ötvenöt abortusztörténet olvasható (Kisoroszi: Felhő Café Könyvek, 2022). A könyv segítségével az olvasó ötvenöt nézőpontból közelítheti meg a terhességmegszakítás kérdését: minden abortusz egyedi.
A beavatkozásra váró nők különböző társadalmi csoportok tagjai, eltérő életkörülmények között élnek, más és más élethelyzetben kerülnek a döntés elé. A helyzet összetettségéből is látszik, hogy ezekben az esetekben mennyire nagy szükség lenne arra, hogy azok, akik a nőket végigkísérik az abortusz folyamatának különböző lépésein, megfelelő szakértelemmel és empátiával legyenek felvértezve.
A történetekből kiderül, hogy az abortuszt övező társadalmi szégyen tovább nehezíti a nők helyzetét. Az érintettek nem mernek segítséget vagy támogatást kérni, mert féltik a társadalmi megítélésüket.
A terhességmegszakításhoz való hozzáférés kérdése napjainkra rendkívül összetett társadalmi problémává vált, amit sokszor vallási vagy politikai irányból közelítenek meg és törvényekkel szabályoznak. Az, hogy ezzel a problémával több terület – irodalom, film, média, képzőművészet stb. – is egyre többet foglalkozik, egyértelműen azt bizonyítja, hogy jelentős szerepe van mindennapi életünkben.
Az elmúlt évtizedekben sok országban jelentős változások zajlottak le az abortusszal kapcsolatban. Ezek nagy része előrelépést jelent. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül az utóbbi évek ellentmondásos eseményeit sem. A hosszú éveken át tartó harc egy-egy jog kivívásáért nem garantálja, hogy az adott jog örökre fennmarad – erre Annie Ernaux is felhívja a figyelmet.
Az elmúlt hónapokban láthattuk, hogy Amerikában és Európa egyes országaiban ismét olyan abortusszal kapcsolatos jogokért folynak a harcok, amelyeket évtizedekkel ezelőtt már sikerült kivívni, azóta viszont ellehetetlenítették gyakorlásukat. Az abortusz korlátozásával az állam a nők döntési jogát lehetetleníti el olyan kérdésekben, ahol a nők saját teste, lelke és élete a tét.
[1] – „Il se peut qu’un tel récit provoque de l’irritation, ou de la répulsion, soit taxé de mauvais goût. D’avoir vécu une chose, quelle qu’elle soit, donne le droit imprescriptible de l’écrire. Il n’y a pas de vérité inférieure. Et si je ne vais pas ou bout de la relation de cette expérience, je contribue à obscurcir la réalité des femmes et je me range du côté de la domination masculine du monde.” p. 58
[2] – „J’établissais confusément un lien entre ma classe sociale d’origine et ce qui m’arrivait. [..] Ni le bac, ni la licence de lettres n’avaient réussi à détourner la fatalité de la transmission d’une pauvreté dont la fille enceinte était, au même titre que l’alcoolique, l’emblème. [..] ce qui poussait en moi, c’était d’une certaine manière, l’échec social.” p. 31–32
[3] – „Il est resté au fond de la chambre, il semblait gêné. J’ai cru qu’il avait honte de m’avoir maltraitée dans la salle d’opération. J’étais embarrassée pour lui. Je me trompais. Il avait seulement honte d’avoir – parce qu’il ne savait rien de moi – traité une étudiante de la fac de lettres comme une ouvrière du textile ou une vendeuse de Monoprix, ainsi que je l’ai découvert le soir même.” p. 110
[4] – „Il était impossible de déterminer si l’avortement était interdit parce que c’était mal, ou si c’était mal parce que c’était interdit. On jugeait par rapport à la loi, on ne jugeait pas la loi.” p. 47
