Egyre súlyosabb vádak merülnek fel a görög hatóságokkal és a parti őrséggel szemben a múlt héten történt, feltehetően több mint félezer ember halálát okozó tragédia kapcsán. A június 13-a éjjelén, a Peloponnészoszi-félsziget közelében elsüllyedt halászhajón, amely a líbiai Tobrukból tartott az olasz partok felé, a becslések szerint több mint 700-an lehettek, köztük sok gyerek. Alig százan élték túl a katasztrófát.

A mentési akció lassúsága mellett, amiről korábban beszámoltunk, a vontatókötelek használata is felveti a görög parti őrség felelősségét a tragédiában, írta pénteki cikkében a történteket rekonstruáló Le Monde. Ennél radikálisabban fogalmaz a müncheni Süddeutsche Zeitung, amelynek szintén sikerült túlélőkkel beszélnie, akik egyöntetűen azt állították, a görögök direkt borították fel hajójukat. Megkérdeztük a tragédia hátteréről a Helsinki Bizottság menekültügyi szakértőjét is, aki szerint a menekültek államok közötti átpasszolása, átnyomása elterjedt gyakorlat, bár hazánk különösen embertelen rendszert alakított ki e téren is.

A francia napilapnak annak ellenére sikerült beszélnie több túlélővel, akik jelenleg az Athéntől északra fekvő Malakasa őrzött táborában tartózkodnak, hogy többük elmondása szerint a görög hatóságok megtiltották nekik, hogy nyilatkozzanak, a tragédia után elrendelt vizsgálatra hivatkozva. Egyikük, egy névtelenséget kérő szír férfi elmondta, a fedélzeten, ahol ő is utazott, körülbelül 200-an voltak, egymás hegyén-hátán.

Amikor néhány nap utazás után elfogyott az élelem és a víz, két ember szomjan halt.

Egy ponton aztán a motor is leállt, ekkor próbáltak meg először kapcsolatba lépni az olasz vagy a görög parti őrséggel: „Mindegy, hogy ki, csak valaki mentsen meg minket” – mondta a fiatalember. Két kereskedelmi hajó útját is keresztezték, az egyikről vizet és élelmet kaptak, a másikat hiába kérték, hogy segítsenek, azok azt a tanácsot adták, hogy forduljanak a parti őrséghez.

Végezetül meg is érkezett a parti őrség, de a szír férfi szerint, és ez egybevág több túlélő nyilatkozatával, amely az utóbbi napokban kiszivárgott a görög sajtóba, vontatókötéllel próbálta meg elvontatni túlzsúfolt hajót.

A kötél az első próbálkozásnál elszakadt, a második alkalommal pedig a halászhajó jobbra-balra dőlt, majd eldőlt a manőver következtében, állította a férfi.

„Nem tudom, hogy Olaszország felé akartak-e vontatni, vagy Görögországba, de a viselkedésük alapján nem az volt a benyomásom, hogy meg akartak volna menteni minket”

– mondta el a túlélő.

A görög sajtóban megjelent, a hivatalos szerveknek tett vallomások is alátámasztják a fentieket, a Le Monde idéz egy 23 éves szír férfit, aki szerint a második vontatási kísérletnél a hajójuk eldőlt, miközben a görögöké felgyorsult, és hiába kiabálták, hogy álljon meg.

A hatóságok eleinte tagadták a több szemtanú által megerősített, minimum szakszerűtlen beavatkozást, végül június 16-án Iliasz Sziakantarisz görög kormányszóvivő elismerte, hogy „a parti őrség néhány percig kötelet használt a halászhajó megközelítésére”. 

A vontatás nem szokványos mentési gyakorlat, különösen, ha egy alacsony stabilitású hajóról van szó, ami tele van emberekkel – mutatott rá a Le Monde-nak Vittorio Alessandro, az olasz parti őrség korábbi, ma már nyugdíjas szóvivője. „A vontatás kiváltotta hullámok és a hajó erőltetett mozgása túlságosan kockázatos egy már amúgy is nyomás alatt lévő és bizonytalan szilárdságú hajótest számára.”

Két másik szakértő is megerősítette az újságnak, hogy nagyon veszélyes, és érthetetlen manőverről van szó, először is mentőmellényeket és mentőöveket kellett volna adni az embereknek, megnyugtatva őket, hogy hirtelen mozgásuk ne himbálja a járművet.

A görög parti őrség szóvivője, Nikolaos Alexiou korábban kifejezetten azzal magyarázta tétlenségüket a médiának, hogy minden veszélyes manőver balesetet okozhatott volna az emberekkel telizsúfolt hajó esetében: „intervenció esetén, megvolt a kockázata, hogy elsüllyesztjük a hajót”.

A Le Monde részletesen is rekonstruálta a menekülthajó utolsó óráit:

Június 13-án, közép-európai idő szerint 7:30-kor Nawal Soufi olasz-marokkói aktivista fedezte fel a hajó jelenlétét a Földközi-tengeren.

„Egy 750 embert szállító, Líbiából érkező hajó SOS-jelzését irányítom (…). A fedélzeten lévő emberek (…) kifogytak a vízből, miután négy napot töltöttek a tengeren”

– írta a közösségi oldalakon. Nem sokkal később, reggel 8:15 körül közzétette a hajó telefonon keresztül szerzett műholdas koordinátáit, amihez azt fűzte:

„Drámai helyzet a fedélzeten! Azonnali segítségre van szükségük.”

A görög hatóságok később azt közölték, hogy a Római Mentési és Koordinációs Központon (MRCC) keresztül értesültek a helyzetről. 9:45-kor a Frontex európai határvédelmi ügynökség repülőgépe is átrepült a hajó felett, az ügynökség szerint azonnal képeket és információkat továbbítva a görögöknek.

A görög parti őrség helikoptere azonban csak 10:50-kor, közel három órával a hajóról szóló első jelentés után szállt fel a 600 kilométerre lévő Leszbosz szigetéről. A helikopternek legalább 1 óra 45 percbe telt, mire elérte a hajót. Amikor odaért, „meglehetősen sok embert észlelt a fedélzeten”, de „szabályos pályát és sebességet”. Annak ellenére, hogy már a Frontex jelentésében is szerepelt,  hogy „a hajó erősen túlzsúfolt és alacsony sebességgel halad”.

A görög hatóságok szerint a térségben közlekedő kereskedelmi hajókat „azonnal értesítették és felszólították őket, hogy változtassanak irányt”, hogy megközelíthessék a bajba jutott hajót. Az első odaérkező, a Lucky-Sailor megerősítette, hogy megkapta ezeket az utasításokat,

de csak délután 14:10-kor, azaz mintegy másfél órával a hatóságok által jelzett időpont után.

14:50-kor sikerült megközelíteni a csónakot biztonságosan ahhoz, hogy eleget tegyenek a görög MRCC kérésének, és „élelmet és vizet adjanak”. A második mozgósított kereskedelmi jármű, a Faithful-Warrior hasonló utasításokat kapott, vagyis a kapitányának a görög sajtóban megjelent interjúja szerint:

„megközelíteni a hajót, hogy élelmet, vizet és üzemanyagot biztosítson”.

Ennek alapján úgy tűnik, az MRCC azt remélte, hogy a menekültek továbbhajóznak.

A két kereskedelmi hajó az esti-késő esti órákban kapott engedélyt a továbbállásra, annak ellenére, hogy jelezték, a hajó vészesen, magatehetetlenül sodródik a nyílt tengeren. 21:18-kor, miután a Faithful-Warriort is elengedték a térségből, már csak a görög parti őrség hajója maradt a menekültekkel. Arról, hogy mi történt a hajó 23:00 körül bekövetkezett elsüllyedéséig, nincsenek információk.

Az viszont a tengeri lokációs adatokból már látszik, hogy este fél 12 körül nyolc kereskedelmi hajó változtatott irányt, hogy megközelítsék a baleset színhelyét. Körülbelül tizenkét órán keresztül próbálták kimenteni a tengerbe esett menekülteket. Nyolc nappal később a görög parti őrség és a haditengerészet még mindig kutatott a térségben,

összesen 104 embert mentettek ki, és 82 holttestet húztak partra. Több mint 500 embert még mindig keresnek.

Vincent Cochetel, az ENSZ menekültügyi főbiztosának a Földközi-tenger középső részén tevékenykedő különmegbízottja elítélte „a part menti államok, például Görögország gyakorlatát, hogy a hajókat az olasz mentési zónába kísérik, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy benzinnel, mentőmellényekkel vagy élelemmel látják el őket”. A nap folyamán kapott helymeghatározó adatok szerint a halászhajó átlagosan 5-6 kilométer per órás sebességgel haladt. Feltételezve, hogy az útvonalát tartani tudja és nem történik semmi, még négy napba telt volna elérnie Olaszországot.

Cochetelhez hasonlóan a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi szakértője, Dr. Szekeres Zsolt is elmondta, általános jelenség, hogy az országok megpróbálják egymásnak „átpasszolni” a felelősséget a menedékkérők ügyében.

Ez vezet ahhoz, hogy sokan nem tudják követni a törvényekben előírt szabályokat: „Hiszen aki menekül, aki alól kihúzták az életét, őt és a gyerekeit üldözik, a halál, kínzás fenyegeti, az addig megy, ameddig valaki legalább tisztességesen meg nem hallgatja. Legalább el nem mondhatja, hogy mi elől menekül, és mi történt vele.”

Szekeres szerint nagyon sok párhuzam van Görögország és Magyarország között, mert mind a két országban arra épül a menedékkérők kezelése, hogy megpróbálják visszatoloncolni őket abba az országba, ahonnan megkísérelték átlépni a határt. 

A menekültügyi program koordinátora szerint azonban van egy jelentős különbség is:

Görögországban léteznek táborok, ahol menedékkérőket helyeznek el, és léteznek valódi menekültügyi eljárások. Magyarországon ezzel szemben a jogszabályok kifejezetten kimondják, hogy az ország területén nem lehet menedékkérelmet benyújtani.

Így akit megtalálnak az ország területén úgy, hogy nem rendelkezik megfelelő papírokkal – és a menekülők jellemzően nem rendelkeznek megfelelő papírokkal – azt a rendőrség minden további nélkül átnyomja Szerbiába:

„Visszakényszerítik őket Szerbiába, függetlenül attól, hogy onnan jöttek-e.”

A szakértő szerint így több esetben előfordult az is, hogy a Ferihegyi repülőtérről vittek a határkerítéshez és kényszerítettek át Szerbiába menekülőket.

„Gyerekekkel érkező családokról beszélünk, akik annak rendje és módja szerint, amikor megérkeztek, és leszálltak a repülőről, odamentek a rendőrökhöz, és jelezték, hogy hamis útlevelekkel érkeztek, de csak ez az egy módja volt annak, hogy elhagyják az országukat, ahol meghaltak volna. A hatóságok pedig megfogták őket és kinyomták őket Szerbiába.”

A balkáni útvonalra is jellemző, embertelen rendszerek egyfajta „limbóba” rekesztik a menekülteket, esetleg arra is alkalmat adva, hogy a sajtó videókkal és képekkel illusztrálja az „erőszakos határátlépéseket”. De mindezt az államok embertelen politikái generálják, és nem az, hogy ők meg akarnák szegni a törvényeket.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, Görögországban akadnak még, akik tiltakoznak e gyilkos politikák ellen: számos baloldali szervezet, szakszervezet és párt, köztük a Görög Kommunista Párt és antirasszista kollektívák június 15-én tüntetést szerveztek a menekültekkel való szolidaritásból. A tüntetők azt is követelték, hogy a görög határon emelt kerítést bontsák le. Aznap este több ezer tüntető gyűlt össze Athénban és Szalonikiben, hogy az EU migrációs politikája ellen demonstráljon, amely nem ellentart az egyes államok önzésének, hanem éppenséggel jelentős pénzügyi forrásokkal is hozzájárul, hogy a Földközi-tenger a világ legveszélyesebb határa legyen, ahol 2014 óta több mint 27 ezren veszthették életüket a Missing Migrants Project adatai szerint.