Június hetedikén reggel az épülő iváncsai akkumulátorgyár több száz dolgozója lépett sztrájkba, és blokkolta a gyár felé vezető utat, amiért az alvállalkozó-munkáltató nem fizette ki őket. A HVG már májusban arról cikkezett, hogy az SK On Hungary körüli bonyolult céghálóban kis magyar alvállalkozók maradtak kifizetetlenül, a helyi beszámolók szerint pedig a sztrájkoló munkások már április óta nem kapták meg a bérüket. A Szabad Európa a sztrájk napján arról számolt be, hogy még baleset is volt a gyárban, amelynek következtében „valamilyen anyag” került a levegőbe, és többtucatnyian lettek rosszul.

Az eset külön érdekessége a történteket övező információhiány és csönd.

Amikor először került az útlezárásról szóló hír a megyei lapokba, még alig lehetett valamit tudni róla. A balesetről még a vegyipari szakszervezeti vezetőnek, Székely Tamásnak sem volt információja a hír nyilvánosságra kerülésekor, és valószínűleg nem is lehetett, mivel – ahogy azt később az ATV-ben is elmondta – a gyár még nem termel, tehát a balesetet szenvedők nem is a vegyiparban, hanem az építőiparban dolgoztak. Molnár Tamás, Iváncsa polgármestere a Szabad Európa kérdésére azt válaszolta, hogy az önkormányzatnak nincsenek információi az ügyről, és a térség fideszes országgyűlési képviselője, Dr. Mészáros Lajos sem kívánt nyilatkozni az ATV-nek. Az Országos Mentőszolgálat sem értesült hivatalosan a mérgezéses balesetről, habár a rendőrség később megerősítette, hogy nyomozást rendeltek el az ügyben.

Ezt a kínos csöndet és az információk lassú terjedését Iváncsára érkezve mi is hamar megtapasztaltuk. Az akkumulátorgyár dolgozóival beszélgetni majdhogynem lehetetlennek bizonyult.

Egynapos ottlétünk alatt csupán három dolgozóval sikerült szóba elegyednünk, kettejükkel a gyár előtti büfénél, egyikőjük pedig épp hazafelé tartott. A gyárba céges busszal érkező, munkásszállón élő dolgozókkal másképp aligha lehetett volna kapcsolatba lépni, mivel tartanak a retorzióktól. A legtöbb, amivel „információként” szembesültünk, éppen az információhiány nyomasztó légköre volt.

Első benyomásunk Iváncsa főterén, hogy az alig háromezer lakosú faluban késő délelőtt is feltűnően nagy az áthaladó forgalom, és hogy a NER nemzeti világának falát végleg áttörte a globális kapitalizmus.

Az út egyik oldalán a polgármesteri hivatal áll, rajta nemzeti lobogó, vele srégen szemben az egyik koreai étterem. A hivatal előtt egy nemzeti érzelmű, dolmányos úriember járkál fel-alá, miközben az étterembe dél-koreai vendégek érkeznek.

A betelepülő nemzetközi tőke láthatóan Iváncsára se hozta el a nyitottság szellemét: az étteremnél csak koreaiakat látunk, az út „nemzeti oldalán” pedig lehajtott fejjel dolgoznak az önkormányzat alkalmazottai és közmunkásai, és néha-néha bámuló pillantásokat vetnek ránk, belföldi idegenekre. A Dunaújvárostól Iváncsára tartó buszon egy utas a polgármester keménykezűségére panaszkodott a mellette ülőnek. Erős kezdés.

A sztrájkról szóló híreket ottlétünk alatt több forrás is megerősítette. Egyikőjük egy Kárpátaljáról származó munkás, akibe a gyár felé gyalogolva botlottunk bele. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a „kábelesek” sztrájkoltak a minap. A sajtót szintén körbejáró balesetről semmit nem hallott, munkahelyével elégedett, a munkáltatója őt rendszeresen kifizeti. Tudomása szerint előző nap tárgyalások indultak a ki nem fizetett munkásokkal, amelyek eredményéről nincs tudomása. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy be van jelentve (a Telex korábbi riportja szerint sokan dolgoznak bejelentetlenül a gyárnál).

Az általunk megkérdezett helyi lakók azt mondták, hogy a vendégmunkások érkezése nem rontott a közbiztonságon, de csodálkoznak azon, hogy a menekültellenes kormány „menekülteket” telepít az országba dolgozni. A helyiek nem a külföldiek jelenlétét fájlalják, hanem azt, hogy már a kezdetektől fogva nem kapnak semmiről érdemi információt, a gyárat is „suttyomban”, a covid alatt kezdték el fölhúzni. Egyikőjük azt is felveti, hogy bár ő „tanulatlan ember”, nehezen tudja elképzelni, hogy épp az segítene a klímaváltozáson, ha zöld területeket betonoznak le, elvezetik a helyi ivóvizet, és az autóiparnak termelnek akkumulátorokat ahelyett, hogy a helyi lakosságnak jutna több termőföld. A sztrájkról egyikőjük se tud többet a sajtóban megjelenteknél.

Továbbhaladva a gyár felé feltűnő, hogy több autó sorakozik az út szélén, tele utasokkal, lehúzott ablakkal. Nem tudni, hogy a sejtelmesen álldogáló autók látványa mindennapos-e, avagy a szerda reggeli útlezáró akció indokolta csupán jelenlétüket. Egy óra múlva már, mikor visszafelé tartunk, minden ilyen autó továbbállt.

A gyár melletti árokban habzó, kellemetlen szagú víz folyik.

A gyár maga nem a falu szerves része, szinte külön intézmény Iváncsa és az M6-os autópálya között. A településtől némi gyalogútra is esik, és a falu forgalmának nagy része is innen indul, vagy ide érkezik.

Az óriási épületegyüttessel szemközti büfében már sorakozik a sajtó. A büféstől azt is megtudjuk, hogy a tegnapi sztrájkolók borsodiak voltak. Szóba elegyedünk két melóssal. Ők sem hallottak balesetről, és hangsúlyozzák, hogy komoly biztonsági előírások vannak a munkahelyükön.

„Ha baleset lett volna, kizavartak volna minket a munkahelyünkről.”

Egyikőjük azt meséli, egyszer majdnem eltiltották a munkából hét napra, amiért nem megfelelően hordta a hevedert, majd hozzáteszi, hogy nem azért védi a munkáltatóját, mert jól megfizeti.

A falu központjába visszaérvén arra leszünk figyelmesek, hogy rendőrautó áll a polgármesteri hivatal előtt, két rendőrtiszt egy munkaruhát viselő férfival beszélget. Befut egy szirénázó mentő is a helyszínre, közvetlenül a hivatal előtt parkol le. Körülbelül tízperces beszélgetés után a mentőautó megfordul, majd a gyár és az autópálya felé veszi az irányt, ahonnan jött. Érdekes.

A sajtó munkatársai korábban többször keresték a polgármestert a sztrájk és a baleset hírével kapcsolatban, választ viszont nem kaptak. Mi is megkérdeztünk e-mailben, kapott-e információt a hivatala előtt álldogáló rendőröktől és mentősöktől a balesetről. Választ egyelőre mi sem kaptunk.

Százhalombattán találomra felkeresünk egy munkásszállót. A helyszínen láthatósági mellényben egy feltehetően dél-koreai származású férfi ügyel az udvaron, épp fölsegíti az udvaron bicikliző, orra bukó kisfiút. A szálló területén az elülső épület felújított állapotú, a hátsók azonban komorul lepukkantak. Koreai ételt szolgálnak föl egy asztalnál. Egy láthatóan magyar származású lakost arról kérdezzük, az SK On Hungarynél dolgozik-e. A válasz: „nem”. A válasznál beszédesebb a testbeszéd – lehajtott fej és lesütött szem. Később a távolból látjuk, ahogy kisbusszal érkeznek haza munkások a szálláshoz.

A gyár és a lakóhely között nem igazán láttunk olyan zugot vagy közösségi teret, ahol egymás közt, szabadon beszélgethetnének,

így mi sem tudtunk kapcsolatba lépni velük. És még ha szóba is elegyedtünk valakivel, a válasz előre borítékolható volt: nem tudjuk.

Itt senki nem tud semmiről.