A Magyar Nemzeti Bank kimondta azt, amit már régóta sejtettünk, és amire más, nemzetközi elemzésekből is lehetett következtetni – a jegybank negyedéves inflációs jelentése szerint sem a bérek okozzák a hazai inflációt. Ellenben a vállalatok növekvő profitjának már inkább köze lehet az árak alakulásához.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tavaly nyáron óva intett attól a javaslattól, hogy a béreket az inflációhoz igazítsák, az ugyanis szerinte „ár-bér spirálhoz” vezetne. A szakszervezetek felháborodtak a miniszter véleményén, amellyel egyébként számos közgazdász egyetért.

Az MNB március végén kiadott jelentése rácáfol a gazdasági miniszterre. A jelentés szerint bár februárban 25,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, decemberben pedig 18,3 százalékkal növekedtek a bruttó bérek a versenyszférában, azaz párhuzamosan növekedtek az árak és a bérek, a kettő között nincs összefüggés, „nincs áremelési kényszer a vállalatok részéről a magasabb bérek miatt”. Tehát ettől még nem beszélhetünk ár-bér spirálról. A bérnövekedés inkább a növekvő munkaerőpiaci keresletnek és a minimálbér-emelésnek tudható be, a fogyasztói árak növekedésének pedig valószínűleg a profithoz van köze. Amint azt a jelentés megfogalmazza:

„2022 negyedik negyedévében Magyarországon nőttek a profitok a harmadik legnagyobb mértékben az EU-ban. A profitok emelkedése arra utal, hogy az árdinamika gyorsulása nem csupán az emelkedő költségekből fakad.”

Nemrég hasonló következtetésekre jutott az ING Bank is. Az ING közgazdászainak elemzése szerint az infláció okai nemcsak az energiaválságban keresendőek, hanem például a koronavírus okozta profitveszteségek pótlásában. Tehát nem feltétlen arról van szó, hogy a növekvő költségeket, köztük például a béreket a fogyasztókra hárítaná a tőke. Ha ez így lenne, nem növekedett volna a vállalatok nyeresége.

Az ING számításai szerint viszont az elmúlt három évben több ágazatban is megnőtt a nyereség aránya.

Mindeközben az úgynevezett „árrések” is megnövekedtek, amelyek a nettó eladási árak és a nettó beszerzési árak közti különbséget jelölik. Ez áll többek közt a közlekedés és a vendéglátóipar árainak drágulása mögött. Az ING ezt is inkább a nyereség növelése, mintsem az elszabaduló energia- és nyersanyagárak számlájára írja.

Az inflációkövető bérek ellen riogató közgazdászokat és politikusokat még az IMF is megcáfolta átfogó, 2022 novemberben közölt tanulmányában. A nemzetközi pénzintézet hatvan évet és számos fejlett ország gazdaságát átölelő kutatásban kereste az „ár-bér spirál” nyomait. Spoiler: nem találta.

Az IMF szerint „a közelmúlt történelmi feljegyzéseiben nehéz ár-bér spirált találni”, tehát olyan időszakot, amikor a reálbér növekedése tartósan hozzájárult volna az inflációhoz.

Sőt, az olyan gazdasági időszakokban, mint a jelenlegi, amikor a reálbérek rohamosan csökkenő tendenciát mutatnak, még kevesebb az olyan gazdasági adat, ami tartós ár-bér spirálra vallana.

A vállalatok sem emelhetik azonban a végtelenségig az árakat, legalábbis amikor jelentősen rontja a keresletüket a profitéhség, akkor már nem. Hosszútávon nem tesz jót, ha a rekordmagas árak és a csökkenő reálbérek miatt elmaradnak a vásárlók – lásd, nemrég épp ilyen okokból kezdtek leárazásába a kereskedelmi láncok. Az MNB is optimistább a jövőre nézve, a jelentés szerint „elhagytuk az inflációs fordulópontot”, az áremelkedés lassul.

Az igazi kérdés viszont az, hogy ha nem a bérek okozzák az inflációt, miért nem jár minden dolgozónak automatikusan az inflációkövető bér? Miért kell körülményes és nehézkes szakszervezeti csatákban kiharcolni a béremelést?

Miért kell reálbér-csökkenést elszenvednie a Volán-buszsofőröknek, postásoknak stb., ha a vállalati profit közben növekszik?… A „gazdasági válság” miért a dolgozók válsága, miközben a tőkéseket vagy nem érinti, vagy láthatóan még profitálnak is belőle?