Mi a középosztály? Egy valóságos osztály a társadalom közepén? Vagy az uralkodó osztály ideológiai eszköze a munkásosztály megosztására, kizsákmányolására és alávetésére? A kultúrakutató, Hadas Weiss szerint a befektetésekre alapozott önrendelkezés kapitalista ideológiája. Mégis, hogyan értsük ezt? 1. rész

A középosztály olyan, mint az Instagram: mindenki szépnek, fiatalnak, vonzónak, önfeledtnek és életerősnek tűnik a fotóin. Ilyennek szeretnénk látni magunkat, ezért ilyennek is láttatjuk magunkat, hátha mások is elhiszik nekünk és visszaigazolásaikkal megerősítik kedvező önképünket.

A végeredmény egy nagy közös illúzió arról, hogy mindannyian szépek, fiatalok, vonzóak, önfeledtek és életerősek vagyunk. Az illúziók igazi vonzereje abból ered, hogy méltóságot, nagyrabecsülést, büszkeséget és elismertséget kínálnak azoknak, akik elhiszik és elfogadják őket: hiúságunknál fogva csalnak lépre bennünket.

A fiatal antropológus, Hadas Weiss szerint a középosztály és a középosztálybeliség is csak egy illúzió. Ezt fejti ki We Have Never Been Middle Class: How Social Mobility Misleads Us (Sohasem voltunk középosztálybeliek: Hogyan vezet félre bennünket a társadalmi mobilitás?) című könyvében egyebek mellett Németországban és Izraelben folytatott terepmunkáinak összegzéseként (New York–London: Verso Press, 2019).

Könyve a középosztály és a középosztálybeliség illúzióját kívánja szertefoszlatni. Egy ideológiát bírál a valóság alapján, nem a valóságot tagadja le. Azt természetesen ő is pontosan tudja, hogy vannak olyan osztályhelyzetek, amelyek nem problémamentesek: nem sorolhatóak be egyértelműen a tőkésosztályba, ugyanakkor a munkásosztályba sem. Annak valóságát, amit Barbara és John Ehrenreich a professzionális-menedzseri osztály fogalmával kíván megragadni, természetesen ő is elismeri (Ehrenreich–Ehrenreich [1977] 2020, 2013; Ehrenreich 1989).

Weiss azonban antropológusként nem az osztályszerkezet rekonstrukciójára törekszik, hanem a mindennapi életüket élő emberek valóságértelmező, jelentésadó folyamatait vizsgálja.

Az ebben megfigyelhető szabályszerűségek érdeklik, az e jelentéseket termelő mechanizmusok foglalkoztatják. Kérdése: milyen folyamatok idézik elő azt az eredményt, hogy emberek középosztálybelieknek hiszik magukat? Hogyan jön létre a középosztály illúziója? Kik és miért termelik a középosztálybeliség ideológiáját?

Távolról sem véletlen baleset ugyanis, hogy az emberek hisznek a mozgósító ideálokban. Nem az emberek hibája, hogy felülnek az effajta illúzióknak. Weiss sem a magukat középosztálybelieknek vélő személyeket bírálja vélt vagy valós oktalanságukért. Ugyanakkor nem farag belőle általános emberi ügyet, egzisztencialista drámát sem.

Ehelyett azt hangsúlyozza, hogy ideológiaként a középosztály és a középosztálybeliség eleve azt a célt szolgálja, hogy másokat lépre csaljon. E képzetet a (bér)munkát ténylegesen elvégző dolgozók kizsákmányolása és alávetése érdekében termelik és terjesztik.

A középosztály és a középosztálybeliség egy sajátos, erőfeszítésekre és befektetésekre ösztönző mozgósító eszmény, amely egyszerre leplezi el a fennálló tőkés viszonyokat és békít ki velük.

Mint minden ideológia, ez is pacifikálja az uralomnak alávetetteket, vagyis kibékít azzal az igazságosként beállított erkölcsi renddel, amivel egyszersmind el is takarja a tőke szüntelen és vég nélküli felhalmozásának uralkodó kapitalista logikáját. E morális világrend – a középosztály ideológiája szerint – polgári értékekből és erényekből, az eszményített polgár képzetéből, „a protestáns etika” alkotóelemeiből épül fel (Weber [1905] 1982; Kolosi 2020; Szalai 2020; vö. Éber 2021a).

Eszerint az előrejutás csakis érdemeken és megfelelő teljesítményen, azaz kiválóságon nyugodhat („meritokrácia”). A siker, a gyarapodás és a felemelkedés záloga a kemény munka és a lemondás: egyfelől a kielégülés elhalasztása, másfelől helyettesítése rendszeres erőfeszítésekkel. Középosztálybelinek lenni annyi, mint szüntelenül befektetésekre építeni az életet.

A kulcsszavak: előrelátás, tervezés, kockázat- és felelősségvállalás, stabil növekedés, megtérülő befektetés és persze öngondoskodás. A középosztálybeliek önrendelkezésüket (autonómiájukat) folyamatosan önként vállalt projektekkel, erőfeszítésekkel és áldozatvállalással, újabbnál újabb befektetések menedzselésével tartják fent.

E beruházások magukba foglalják a tanulást, a tulajdonszerzést, a lakhatás biztosítását, a lakás berendezését, a párkapcsolat vagy házasság működtetését, a baráti, munkatársi és rokoni kapcsolatok ápolását, a gyermek(ek) nevelését és iskoláztatást és így tovább.

Középosztálybelinek lenni Weiss szerint alapvetően tehát nem valamilyen konkrét osztályhelyzetet takar, sokkal inkább a tiszteletreméltó, mert folyamatos befektetésekre épített élet elismerését jelenti.

Egyfajta becsületet (egyszerre kívülről érkező megbecsülést és belső önbecsülést, e kettő kölcsönviszonyát), azaz sajátos rendi helyzetet, amit beruházásközpontú életvitellel lehet kiérdemelni.

De mi a probléma ezzel? Mégis mi a baj a középosztállyal?

E ponton felmerülhet a kérdés: mégis mi ezzel a probléma? Miért volna baj az, hogy egyesek dolgosan és tervszerűen, egyről a kettőre jutva kívánnak boldogulni? Ezzel önmagában természetesen még semmi gond nincs. Baj nem ezzel van. Hogy jobban értsük a középosztály problémáját, meg kell különböztetnünk egymástól annak kétfajta kritikáját. A polgári-kapitalista bírálatot (1) és a középosztály marxi hagyományt képviselő, antikapitalista kritikáját (2).

(1) A középosztállyal kapcsolatos jellegzetes kritika nem az eszményként vagy ideológiaként felfogott középosztályt bírálja, hanem éppen ellenkezőleg: ezt az eszményt kéri számon a valóságon. Miért nincsen középosztály? Vagy ha mégis van, akkor az miért ilyen szűk, gyenge és polgárosulatlan? Miért ilyen kevés a középosztálybeli? – ezek a jellegzetes kérdései (Szalai 2020).

E bírálat nem az egész koncepciót, nem annak illuzórikus, ideologikus vagy egyenesen hazug voltát támadja meg, pusztán csak kevesli a középosztály kiterjedtségét, erejét, befolyását (mennyiségi kifogás), vagy hiányolja annak nem elég érett, nem elég markáns, nem kellően jellegadó voltát (minőségi kifogás). E középosztállyal kapcsolatos polgári-kapitalista kritika jellemzően a középosztályért, nem pedig a középosztály (képzete) ellen emel szót.^[1]

E kritika igen hasonló ahhoz, mint amikor a polgári-kapitalista bírálat a szabadpiacot hiányolja, a polgárosodást, az igazi kapitalizmust, a valódi piacgazdaságot, hogy gyógymódként aztán több piacot, polgárt, Nyugatot és Európát követeljen.

(2) A középosztály radikális, a marxi kritikai hagyományban gyökerező, antikapitalista bírálata ennél jóval mélyebb. Eszerint amit középosztálynak hiszünk, valójában nem az, aminek látszik, hanem tévedésen, megtévesztésen, illúzión alapul. Szintén azt állítja, hogy nincsen középosztály, de nem azért, mert hiányolja, hanem azért, mert eleve nem létezőnek, mondvacsináltnak tekinti.

Nem a középosztályért, hanem a középosztály képzete ellen emel szót. Magát a koncepciót támadja, rámutat annak illuzórikus, sőt ideologikus jellegére, a tőke globális történeti rendszerét igazoló funkciójára, a tőke–munka-antagonizmust és általában a termelési és tulajdonviszonyokat elleplező, hamis voltára.

E radikális bírálat leggyakrabban azzal kezdi, hogy kimutatja: az állítólagos középosztály két alapvető állítása – miszerint ez egy osztály, ami középen van – közül egyik sem állja meg a helyét. Egyrészt nincs középen, másrészt nem osztály (Kalb 2014). Már maga a megnevezés is egy gumifogalom, ami önmagát egy osztályelméletre utaló osztálykategóriának álcázza (Scheiring 2019: 93.).

A középosztály valójában inkább a „valahol középtájt” elhelyezkedők laza konglomerátumát jelenti, különféle elemek közös kategóriába sorolt együttesét, ahol az egyes alkotórészek olykor csak eltérő, máskor kifejezetten ellentétes osztályhelyzeteket foglalnak el (Huszár–Berger 2020; Éber 2020, 2021b).

Máskülönben hogyan lehetne egyazon osztály részének tekinteni tőkéseket és munkásokat, vállalkozókat és alkalmazottakat, munkáltatókat és munkavállalókat, vezetőket és tisztviselőket, önfoglalkoztatókat és foglalkoztatottakat?

E radikális kritika szerint a befektetést a középpontba állító, felhalmozást célzó középosztálybeli életvezetés egyáltalán nem mond ellent a kapitalizmus uralkodó logikájának, a tőke állandó felhalmozásának és a nyereség maximalizálásának. A középosztály ideológiája pusztán csak erkölcsösként és érdemeken (mert munkán) alapulóként mutatja be, megnemesíti, sőt megszenteli ugyanazt a logikát.

A felhalmozást a kemény munka jól megérdemelt jussaként mutatja be. Eközben azonban elfedi, hogy az így megtermelt érték távolról sem kizárólag a befektető középosztálybeli saját munkájának gyümölcse, hanem részben annak eredménye, hogy közben mások (bér)munkáját is elsajátította, a mások által megtermelt érték egy részét is tőkésítette.

Elfedi, hogy a tőkefelhalmozás mindenkor együtt jár a kisemmizéssel – jobbára mások kisemmizésével. A felhalmozás és a kisemmizés ugyanis egyazon érem két oldala (Harvey 2003, [2004] 2009). Elválaszthatatlanul összetartoznak, akárcsak polgárosodás és proletarizálódás, fejlettség és elmaradottság, gazdagság és szegénység, tőke és munka, centrum és periféria (Berend–Ránki 1976: 11.).

Csakhogy a polgári elmélet e kölcsönös függőségen alapuló egyenlőtlen viszonynak („aszimmetrikus interdependenciának”) csak az első oldalát szereti látni és láttatni (Szentes 1999). A polgárosodást igen, a proletarizálódást nem – és így tovább. E kettő viszonyát, illetve a második oldalt rendszeresen lefelejti a képről. A marxi hagyománynak ezt a hiányt kell mindenkor pótolnia, hogy teljes képet mutathasson a kapitalizmusról, a tőke globális történeti rendszeréről, amelyben élünk.

A középosztály és a középosztálybeliség összességében tehát egy ideológia, ami arra szolgál, hogy kibékítse, lenyugtassa és munkára fogja az uralomnak alávetett dolgozó osztályokat. Gátat vessen nekik, megfékezze a veszélyes osztályokat, egy középső, biztonsági sávval megakadályozza, hogy a zabolázatlan tömeg rátörhessen a burzsoáziára, veszélybe sodorhassa kifinomult és elegáns életét, polgári jólétét.

Levezesse energiáikat, sőt biztonságos és a kapitalistáknak még hasznot is termelő mederbe terelje erejüket.

Nos, ez a baj a középosztállyal – pontosabban annak ideologikus fogalmával.

Mi a középosztály illúziójának ellenszere?

A szembenézés a térség államapparátusainak, gazdaságainak és társadalmainak külső függőségeivel, mozgásterünk korlátaival, külső kitettségek és belső szerkezetek globális összefüggéseinek történeti formálódásával. E magyarázatok komplikáltabbak ugyan az egyszerűségükben vonzó illúzióknál, viszont garantáltan jótékonyan és kijózanítóan hatnak. A globális, történeti kritikai társadalomtudomány feladata éppen a valóságos helyzet feltárása.

A kényszerűségek és a szükségszerűségek felismertetésével kívánja megmutatni valóságos szabadságunkat. A szabadság határainak feltárásával ismerteti meg velünk tényleges lehetőségeinket.

Nem kiábrándítani kíván, nem cinikussá akar tenni, egyszerűen csak leszámol az illúziókkal. Teszi ezt annak érdekében, hogy ezzel felszabadíthassa szociológiai képzelőerőnket és kibővíthesse politikai képzeletünket – vagyis kitágíthassa a politikai cselekvés mindaddig mesterségesen beszűkített mozgásterét (Arrighi 2014 [1990]; Éber 2016a; Böröcz 2017; Gagyi 2018; Gerőcs 2021).

Irodalom

Arrighi, Giovanni ([1990] 2014): A fejlődés illúziója: A félperiféria koncepciójának megújítása. (Ford.: Éber Márk Áron.) Eszmélet, 26 (103): 159–192.

Berend T. Iván – Ránki György (1976): Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a XIX–XX. században. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Böröcz József (2017): Hasított fa: A világrendszer-elmélettől a globális struktúraváltásokig. (Ford.: Laszkács Ágnes.) Budapest: L’Harmattan Kiadó–Eszmélet Alapítvány.

Ehrenreich, Barbara – Ehrenreich, John ([1977] 2020): A professzionális-menedzseri osztály. (Ford.: Éber Márk Áron.) Eszmélet, 32 (127–128): 249–264.

Ehrenreich, Barbara – Ehrenreich, John (2013): Death of a Yuppie Dream: The Rise and Fall of the Professional-Managerial Class. New York: Rosa Luxemburg Stiftung.

Ehrenreich, Barbara (1989): Fear of Falling: The Inner Life of the Middle Class. New York: Pantheon Books.

Éber Márk Áron (2016a): Miért nem zárkóztunk fel a Nyugathoz 1989 után? Új Egyenlítő, 6 (3): 2–7.

Éber Márk Áron (2016b): A homokóra közepe – a szűkülő középosztály nyomában: A nyugati mintától az északi modellig. Új Egyenlítő, 6 (4): 9–14.

Éber Márk Áron (2020): Hogyan értelmezzük a tőkések és a bérmunkások között elhelyezkedők osztályhelyzeteit? Barbara és John Ehrenreich koncepciója a professzionális-menedzseri osztályról. Eszmélet, 32 (127–128): 234–248.

Éber Márk Áron (2021a): Az elképzelt polgár és a valóságos tőkés: A burzsoázia diszkrét bája a rendszerváltás utáni Magyarországon. Eszmélet, 33 (131): 180–198.

Éber Márk Áron (2021b): A középosztály mint akarat és képzet: A középosztály normatív és leíró koncepciójának kritikája. Politikatudományi Szemle, 30 (1): 129–141.

Gagyi Ágnes (2018): A válság politikái: Új kelet-közép-európai mozgalmak globális perspektívában. Budapest: Napvilág Kiadó.

Gerőcs Tamás (2021): Magyarország függő fejlődése: Függőség és felzárkózás globális történeti perspektívában. Budapest: Napvilág Kiadó.

Harvey, David (2003) The New Imperialism. Oxford – New York: Oxford University Press.

Harvey, David ([2004] 2009): Az „új” imperializmus: Felhalmozás kisemmizés által. (Ford.: Szépe András.) Fordulat, (7): 78–106.

Huszár Ákos – Berger Viktor (2020): Az új középosztály? Politikatudományi Szemle, 29 (2): 71–99.

Kalb, Don (2014): Class: The Urban Commons and the Empty Sign of „The Middle Class” in the Twenty-First Century. In Nonini, Donald M. (ed.): A Companion to Urban Anthropology. Chichester, West Sussex: Wiley–Blackwell, 157–176.

Kolosi Tamás (2020): Polgárnak lenni: Beszélgetések Ferenczi Borbálával. Budapest: Magvető Kiadó (Tények és Tanúk sorozat).

Scheiring Gábor (2019): Egy demokrácia halála: Az autoriter kapitalizmus és a felhalmozó állam felemelkedése Magyarországon. Budapest: Napvilág Kiadó.

Szalai Júlia (2020): A nem polgárosuló középosztály: Az „államfüggőség” társadalmi konfliktusai a jelenkori Magyarországon. Budapest: Balassi Kiadó.

Szentes Tamás (1999): Világgazdaságtan I.: Elméleti és módszertani alapok. Budapest: Aula Kiadó.

Weber, Max ([1905] 1982): A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. (Ford.: Somlai Péter és Józsa Péter.) Budapest: Gondolat Könyvkiadó.

Weiss, Hadas (2019): We Have Never Been Middle Class: How Social Mobility Misleads Us. New York–London: Verso Press.