Csütörtökön közölt adatok szerint Törökországban eddig 16 ezer ember, Szíriában pedig több mint 3100 ember esett áldozatul azoknak a 7,8 és 7,5-ös erősségű földrengéseknek, amelyek hétfőre virradó éjjel és hétfőn reggel rázták meg Dél-Törökországot és Észak-Szíriát. A sebesültek száma több tízezerre tehető, több ezer épület omlott össze, súlyosan sérült számos kritikus fontosságú infrastruktúra is.
De mi vezetett a katasztrófához?
Ahogy a Financial Times (FT) is írja cikkében, az érintett régió a föld szeizmikusan egyik legaktívabb területe. A térség az Arábiai-lemez és Anatóliai-lemez találkozásánál fekszik. Az Arábiai-lemez észak felé mozog, ami az Anatóliai-lemezt nyugati irányba tolja. A földrengéseket a térségben elhelyezkedő törésvonalakban felhalmozódó feszültség hirtelen felszabadulása okozza. Törökországot az elmúlt 50 évben négyszer is a legpusztítóbbak közé sorolható földrengések rázták meg – 2020-ban, 1999-ben, 1983-ban és 1975-ben – mondta el a lapnak Joanna Faure Walker, a University College London kutatója. A hétfői földrengésekért felelős kelet-anatóliai törésvonal az elmúlt száz év során kevésbé volt aktív, a távolabbi múltban azonban már okozott a mostanival összemérhető katasztrófákat.
Az MTI grafikáján a földrengés epicentrumai is jól láthatók.
Roger Musson, a Brit Földtani Intézet tudományos munkatársa szerint 1822-ben „számos várost teljesen elpusztított” a földrengés, csak Aleppóban mintegy 7000 áldozatot követelt, és még a rá következő nyáron is történtek utórengések. Hasonlóan, most is teljes falvak pusztultak el, köztük az észak-szíriai Basina, amelynek már csak a romjai látszódnak a légi felvételeken. A WHO becslései szerint a mentési akciók végére akár 20 ezer halálos áldozata is lehet a mostani földrengéseknek.
Ezek az adatok azonban önmagukban nem magyarázzák meg a katasztrófa mértékét. Annak, hogy ennyi áldozatot és ilyen mértékű pusztítást okoztak a földrengések, jól körülírható társadalmi okai is vannak.
Hogy a megelőzés és a mentési akciók miért mennek sokkal nehezebben a háborútól megtépázott Szíriában, amely konfliktusban még ma is számos nagyhatalom – többek között az Egyesült Államok, Oroszország, Törökország – közvetett vagy közvetlen módon részt vesz, talán kevésbé szorul magyarázatra. Érdemes azonban a törökországi helyzetet is megvizsgálni, ahol háborús körülmények nem állnak fenn.
Naci Görür török geológus egy amerikai televíziós csatornának úgy fogalmazott, hogy számos geológus, köztük ő is figyelmeztetett a földrengés közvetlen veszélyére, de „senki sem foglalkozott azzal, hogy meghallgassa, amit mondani akarunk”. Holott az elmúlt évtizedek több tízezer áldozatot követelő földrengései világosan rámutattak arra, hogy változtatni kell többek között az építkezési szabályozásokon, hogy jelentősen mérsékelni lehessen a károkat.
Ebben az esetben jóval ellenállóbbak lennének az épületek a földrengésnek, ezzel akár ezrek életét megmentve egy természeti katasztrófa esetén. Ahogy az In Defense of Marxism magazin cikkében rámutat, az 1999-es földrengés utáni tiltakozások végül eredményeztek letartóztatásokat az ügyben. Volt olyan vállalkozó, akit azt követően tartóztattak le, hogy lehallgatott telefonbeszélgetésekben elismerte, hogy tengeri homokot kevert össze betonnal, hogy spóroljon az építkezések költségein. Ez az eset jól illusztrálta, hogy az építőiparra is kiterjedő rendszerszintű korrupció hogyan tehet védtelenné hasonló esetekben egy országot komolyan vehető politikai elhatározás híján.
Hiába ígért ekkor a kormányzat reformokat, ezeket az ígéreteket Erdoğan alatt sem követték konkrét lépések. Sőt, az építkezési szabályok lazítását és kijátszását tudatos kormányzati politika segítette. 2018-ban például olyan törvényt fogadtak el, amelynek értelmében díj ellenében építkezési engedélyt kaphattak azok az épületek is, amelyek korábban nem feleltek meg a katasztrófavédelmi előírásoknak. Murat Kurum környezetvédelmi és urbanizációs miniszter 2020. február 27-én az állami Anadolu hírügynökségnek arról beszélt, hogy mintegy 7,4 millió, a jogszabályoknak nem megfelelően felépített épület esetében kérelmeztek „amnesztiát”, összesen 24,7 milliárd lírát befizetve.
A Török Mérnöki és Építész Kamara isztambuli vezetője, Pelin Pinar Giritlioğlu a Toronto Starnak arról beszélt, hogy a törökországi építkezések a jogszabály-módosítások óta papíron jogszerűen zajlottak, de valójában súlyos biztonsági kockázatokat rejtettek magukban. A korábbi években több alkalommal is cikkeztek arról, hogy a török gazdasági növekedést a 2000-es és 2010-es években jelentősen hajtó építőipari szektor feltűnően jó kapcsolatokat ápol Erdoğannal. A 2010-es évek közepén a Financial Times egy, a témát körüljáró cikkében két névtelenül nyilatkozó török vállalkozó például úgy fogalmazott, „néha muszáj volt kenőpénzt fizetni” a nagyberuházások megvalósításához. Török lapokhoz eljutott lehallgatott telefonbeszélgetésekben pedig Ali Ağaoğlu építőipari nagyvállalkozó Erdoğant „nagyfőnökként” emlegette.
Giritlioğlu szerint további lendületet adott az ingatlanbefektetéseknek, és ezzel az építkezési szabályozások kijátszásának, hogy az Erdoğan elleni 2016-os katonai puccskísérletet követően a kormányzat rengeteg, a katonaság tulajdonában álló ingatlant és földterületet privatizált.
„A délkeleti országrész most nagy károkat szenved, beleértve az olyan középületeket, (pl. kórházakat, rendőrőrsöket, iskolákat, önkormányzati épületeket, hidakat és repülőtereket), amelyek mind 2007 után épültek. […] Pedig katasztrófa esetén ezeknek kellene a legbiztonságosabbnak lenniük […]”
– fogalmazott.
A török állam az 1999-es földrengések után egy úgynevezett földrengés-adót is bevezetett, amelynek keretében a BBC cikke szerint 88 milliárd lírát (kb. 1686 milliárd forint) gyűjtöttek össze katasztrófamegelőzésre és a mentőszolgálatok fejlesztésére. Most azonban többen is számon kérik, hogy valóban ezekre a célokra költötte-e el a kormányzat ezt az összeget.
Erdoğan a katasztrófa árnyékában „nemzeti egységre” szólított fel, és három hónapos veszélyhelyzetet hirdetett, amely lehetővé teszi számára, hogy Törökország délkeleti, főleg kurdok lakta részén, a parlamentet és az ellenzéki pártok által vezetett testületeket megkerülve, rendeletekkel kormányozzon. A veszélyhelyzet májusban, közvetlenül a választások előtt jár majd le.
Az utóbbi napokban több olyan beszámolót lehetett olvasni, miszerint sem a kurd régiókba, sem Észak-Szíriába nem engednek be egyes segélyszállítmányokat, és a kurdok jelentős részének támogatását is bíró baloldali párt, a HDP segélyszállító teherautóit elkobozzák. Az előbbiek (és minden más) fényében kevés kétségünk lehet afelől, hogy ezúttal is a saját politikai tőkéjének a kovácsolására fogja használni a török elnök a rendkívüli állapotot.
