2022. december 22-i határozatában Beth Bloom floridai bíró cégenként több, mint 100 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezett négy, floridai illetőségű hajózási céget (Carnival, MSC SA, Royal Caribbean és Norwegian), amiért kirándulóhajókat üzemeltettek Kubába.
A kártérítést a Havana Docks vállalat részére kell megfizetniük, mégpedig azon az alapon, hogy a cég 1934-től az 1960-as, tehát több, mint hatvan évvel ezelőtti államosításig mólókoncessziókkal rendelkezett a havannai kikötőben.
Bloom bíró egyébként már a tavasszal is elítélte a nem floridai bejegyzésű, de onnan is hajójáratokat működtető cégeket, akkor hivatalosan csempészés és tiltott turizmus miatt. Mindezt annak ellenére, hogy a hivatkozott társaság az államosítás nélkül is csak 2004-ig rendelkezett volna kikötőkoncesszióval – miközben az Obama-féle olvadásig, 2016. előtt a fenti hajózási cégek egyáltalán nem is szállítottak, szállíthattak turistákat Kubába. Ráadásul épp az obamai olvadás eredményeképp a cégeknek engedélyezték a turisztikai tevékenységet, az USA és Kuba közötti kirándulóhajó-járatok szervezését.
A kártérítésre kötelezés alapja egy 1996-os törvény, melyet Bill Clinton akkori Demokrata párti írt alá republikánus kezdeményezésre. Ez a Helms-Burton törvény, ami jogalapot teremt arra hogy az Egyesült Államok Kubával kereskedelmi kapcsolatokat fenntartó külföldi vállalatokat büntethessen meg. A törvényt hatályba lépése óta most alkalmazták először sikeresen. A büntetéseket a törvény III. paragrafusa alapján szabták ki, amelynek alkalmazását a hatályba lépése óta évről évre felfüggesztették – Donald Trump egykori elnök azonban 2019-ben nem hosszabbította meg a felfüggesztését. Így azóta fennáll az elméleti lehetősége – és immár a gyakorlati példája – az alkalmazásának.
A törvény és a precedens súlyos károkat okozhat az immár hat évtizede az USA blokádja alatt senyvedő kubai népgazdaságnak.
Mivel ugyanis a Szovjetunió összeomlása óta Kuba a korábbiaknál sokkal nagyobb mértékben függ a tőkés világgazdaságtól és külföldi cégektől, a törvény alapvetően azt a célt szolgálja hogy a lehető legtöbb kárt okozza a szigetországnak. Jelen ítélet ugyanis precedenst teremthet, így más, Kubában gazdasági tevékenységet végző cégek kétszer is meggondolhatják hogy megéri-e nekik fenntartani ezen tevékenységüket, ha cserébe az Egyesült Államokban súlyos dollár-százmilliókra büntethetik őket.
Ráadásul a kártérítési peres ügyek alapját számos dolog képezheti: gyakorlatilag valamennyi gazdasági társaság vagy személy indíthat kártérítési pert bármely Egyesült Államokbeli vagy külföldi cég ellen, ami gazdasági tevékenysége során a kubai forradalom után államosított tulajdonnal lép kapcsolatba. Magyarra fordítva: ha egy utazási iroda egy államosított kubai szállodában szállásolja el a vendégeket, ugyanúgy kártérítésre lesz kötelezhető, mint a hajótársaság, ami Kubában megtermelt cukornádat szállít más országokba. A kártérítések kedvezményei pedig a korábbi tulajdonosok.
Érdemes megjegyezni, hogy a kubai blokád fenntartásának az eddigiekben is fontos eszköze volt, hogy a szigetország kikötőit megjárt hajók 180 napig nem köthetnek ki az Egyesült Államokban. Ezzel a kubai áruk USA-ba csempészését igyekeznek megakadályozni, egyszersmind a hajózási cégeket igyekeznek eltántorítani attól, hogy kiszolgálják a kubai kereskedelmet. Az Egyesült Államok – és egyes szövetségesei – ugyanakkor néhány kivétellel a mai napig tiltják a kereskedelmet Kubával, és a kubai áruk importját.
A blokád hátteréhez érdemes felidézni az események korabeli láncolatát. Miután az Egyesült Államok-beli tulajdonosi háttérrel rendelkező olajfinomítók megtagadták a szovjet olaj finomítását, ezért állami felügyelet alá vonták őket. Válaszul az Egyesült Államok határozott arról, hogy felfüggeszti a korábbi megállapodások szerinti kubai cukorimportot – amire válaszképp a kubai forradalmi kormány 1960 júliusa és októbere között valamennyi, Egyesült Államokhoz köthető tulajdont államosított.
A kubai kormány egyébként felajánlotta a tulajdonosok kártalanítását kubai állampapírban, ezt azonban az Egyesült Államok más országokkal – többek között Svájccal, Franciaországgal, ez Egyesült Királysággal, Olaszországgal, Mexikóval, Kanadával és Spanyolországgal – szemben a mai napig nem fogadta el.
Ellenben immár lassan 63 éve fenntartja a kereskedelmi blokádot. Miután a Disznó-öbölben végrehajtott támadás, és ezzel az USA puccskísérlete kudarcba fulladt, ezzel az eszközzel igyekszik megtörni a szocialista országot, és érvényt szerezni gazdasági követeléseinek.
A kubai forradalom előtt az országot az Egyesült Államok félgyarmati jellegű függésben tartotta. TGM szavaival élve
„1959, a kubai forradalom előtt Havanna óriási kupleráj volt, amelyet az észak-amerikai maffia, a United Fruit Company meg a CIA igazgatott. Kuba gazdasága monokultúra volt, ma is az: nádcukrot exportált meg a belőle kinyert rumot. Az észak-amerikai turistáknak a játékkaszinók jutottak meg a zsenge prostituáltak mindkét nemből, meg koktél meg kokain.”
Ez ellen lázadt fel a nép, aminek nyomán győzött a forradalom Kubában. Az Egyesült Államok pedig azóta igyekszik különböző módszerekkel, az elmúlt években elsősorban közvetlenül, valamint közvetve is alkalmazott gazdasági nyomással megdönteni a kubai kormányt.
Jánosfalvy Péter szerzőnk pedig nemrég még arról elmélkedett, hogy vajon enyhülhet-e az USA szankciós politikája a közeljövőben. A mostani ítélet alapján egyelőre aligha.
