Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Felmondásra kényszeríthetnek egy egészségügyileg alkalmatlan munkavállalót a makói Continentalban a szakszervezet szerint

Ez a cikk több mint 2 éves.

„Meg sem várta, hogy a köztársasági elnök aláírja, úgy tűnik, máris alkalmazza a Munka törvénykönyve módosítását a makói gumigyár vezetése: kifárasztással felmondásra kényszeríti azokat a dolgozóit, akik idős koruk vagy megváltozott egészségi állapotuk miatt nem, vagy csak nagyon nehezen tudják ellátni korábbi munkakörüket” – írta a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség közleményében.

A szakszervezet elnöke, Radics Gábor a Mércének elmondta: a cég egy munkavállalója megromlott egészségügyi állapota miatt – ami a szakszervezet szerint egyértelműen a munkakörülmények miatt állt be – már több mint egy éve nem tudott dolgozni. Első körben azonban nem foglalkoztatási megbetegedést, hanem egészségügyi alkalmatlanságot állapítottak meg nála. Ebben az esetben a munkáltató köteles más munkakört ajánlani a munkavállalónak, vagy felmondani és végkielégítést fizetni neki.

Ahogy azonban korábban írtuk, a már megszavazott, de a köztársasági elnök által még nem aláírt Munka törvénykönyve módosítás értelmében ráutaló magatartással felmondásra kényszeríthetik az egészségügyileg alkalmatlanná nyilvánított munkavállalókat, így eleshetnek a végkielégítéstől.

Mint november elején a Magyar Szakszervezeti Szövetség közleményében írta: „A módosítás értelmében így a munkáltató költségek nélkül várhatja meg, hogy az adott munkakörre egészségi okból alkalmatlan munkavállaló maga szüntesse meg munkaviszonyát, megfosztva ezáltal a felmondási időre és végkielégítésre vonatkozó jogosultságoktól.”

Radics Gábor szerint ezt akarja elérni a makói Continental is azzal, hogy adminisztratív eszközökkel húzza az időt egy fizikai fájdalmakkal küzdő munkavállaló ügyében. A másodfokú orvosi vizsgálatra való beutalást például múlt héten adták oda neki, azonban december 20-ra dátumozva, ezzel is lassítva a folyamatot. A szakszervezeti vezető szerint ezzel az a célja a cégnek, hogy elhúzódjon a munkavállaló ügye januárig, amikor az új módosítás értelmében már könnyebb dolga lesz a cégnek „megszabadulni” a dolgozótól.

Korábbi cikkünkben Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára magyarázta el, hogy miért problémás az egészségügyi alkalmatlanság gyakori megállapítása az üzemben.

„Látok némi összefüggést a vállalat munkaerő igénye és az egészségügyi alkalmatlanságok száma között, amin azért nem csodálkozom, mert a foglalkozás-egészségügyi orvost is a vállalat fizeti. Ez az egész országban rosszul van szerintem kitalálva, ezen szerintem érdemes lenne változtatnia az illetékeseknek”

– fogalmazott, utalva ezzel arra, hogy a munkások egészsége érdekében a törvényhozásnak is közben kéne járnia.

A szakszervezet bejelentette azt is, hogy létrehoznak egy rendkívüli szociális segélyalapot, amelyből a leginkább rászoruló, kisjövedelmű munkavállalók kaphatnak kompenzációs támogatást. Mint írták, a terv megszületésekor, de még később a megvalósításkor, a 6 millió forintos segélyalap létrehozásakor sem gondolták volna, hogy a pénzből nemcsak az elmaradt mértékű béremelés és az egyre dráguló élet kompenzálásra kell majd költeni, hanem azoknak a munkavállalóknak a megsegítésére is, akiket felmondásra kényszerít a cég.

Ha hasonló helyzetben van, mint a makói Continental alkalmazottja, írja meg nekünk történetét az [email protected]-ra. A levél tárgyában szerepeljen, hogy „tartós megbetegedés”.

Címlapkép: Lehoczki Noémi / Mérce