„Megrendülve tudatjuk, hogy elhunyt Szalai Júlia.”
Tegnap délután a Szociológiai Intézet számolt be a nagy hatású magyar szociológus haláláról weboldalán.
„Élesen és érzékenyen látta és módszeres alapossággal vizsgálta a magyar és a közép-kelet európai régió társadalmainak jelenségeit. A magyar és nemzetközi szociológiát hosszú évtizedekre meghatározó publikációkkal gazdagította.” – írják róla.
Szalai Júlia nyilvános életrajza szerint budapesti, nagypolgári családban született, 1948-ban. Édesapja, Szalai Sándor, a háború utáni hazai szociológia egyik legfontosabb szervezője és terjesztője volt. Szalai 1966 őszétől a közgazdasági egyetem tervmatematika szakos hallgatója volt, 1967-ben édesapja segítségével csatlakozott Ferge Zsuzsa kutatócsapatába, Ferge hatására kezdett szociológiával foglalkozni.
Szakdolgozatát az 1971-ben éppen megalakult szociológia tanszéken, az angliai szociálpolitika kialakulásáról írta. Munkássága során a szegénység tanulmányozása mellett a társadalmi struktúra, a munkaerőpiac és az etnicitás, a hazai polgárosodás társadalomtörténete, a társadalmi redisztribúció viszonyai váltak fő kutatási területeivé.
1973 óta dolgozott az MTA Szociológiai Kutatóintézetében, ahol 2008-tól tudományos tanácsadó volt. Az ELTÉ-n 1978-től, a CEU-n 1991 óta tanított, de tartott órákat a Wesley János Lelkészképző Főiskolán (1995-1999) és a glasgow-i Strathclyde Egyetemen (1993-1999) is. 1986-ban lett a szociológia-tudomány kandidátusa, és az Az állami ‘túlelosztás’ funkcióváltozásai. A jóléti redisztribúció feletti társadalmi küzdelmek a rendszerváltás utáni Magyarországon című értekezésével 2007-ben elnyerte az MTA doktori fokozatát is. 2019-ben az MTA levelező tagjává választotta. Számos nemzetközi projektben vett részt, több szakmai folyóirat szerkesztőségének volt tagja.
Ferge Zsuzsára egész életében mestereként tekintett, habár politikai és elméleti pozícióját tekintve különbözött tanárától. Saját elmondása szerint rá és kortársai más élmények hatottak, a demokratikus ellenzék és a késő Kádár-kori reformközgazdászok alakították gondolkozását.
Mesterétől eltérően az állam „visszanyesegetésétől”, a társadalmi önszerveződéstől és az autonóm cselekvést támogató piaci folyamatok előtérbe helyezésétől várta a magyar társadalom fejlődését – amelyet mint polgárosulás értett, és amely végül szerinte is elmaradt.
„Kiderült, hogy az államról való leválás nem igazán sikerül a magyar középosztálynak” – nyilatkozta a Népszavának tavaly.
Szalai a rendszerváltás előtt a magyar egészségügy problémáit tárta fel a Az egészségügy betegségei című munkájában, majd a rendszerváltás után
ő volt az egyik első magyar szociológus, aki a szegényebb régiók és kisebbségek elmélyült kutatásába kezdett.
Hozzá kötődik a „jóléti csapda” fogalma. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy megmutatta, egy rosszul szervezett jóléti intézményrendszer hogyan tudja fogságban tartani a legszegényebb rétegeket. Ez a közmunkaprogram Magyarországán továbbra is húsbavágó igazság.
„Szalai Júlia írásait olvasva megérthetjük, miként történhetett, hogy a rendszerváltás éveiben a társadalom jelentős részét sújtó elszegényedés mellett »észrevétlen maradt az ‘igazi’ szegények évtizedes eredetű, soha fel nem számolt, a kérdéses években viszont leszakadássá mélyülő szegénysége« és miként vezetett a társadalom végletes kettészakadásához a hazai településfejlődés szélsőséges egyenlőtlensége és a cigány magyarok – jelentős részben a rendszerváltás előtti kényszerasszimiliációs folyamatok zsákutcáiból következő – társadalmi kirekesztődése.”
– írta róla Misetics Bálint a Mércén 70. születésnapja alkalmából.
Munkássága során koordinált nemzetközi kutatást és több meghatározó cikket írt az iskolai szegregációról, de kritizálta a második Gyurcsány-kormány szociális intézkedéseit is, valamint kiemelten foglalkozott a cigányság emancipációjával az Egymás szemébe nézve: Az elmúlt fél évszázad roma politikai törekvései című könyvében. A magyar vállalkozói réteg szociológiáját két könyvében is feldolgozta: Vállalkozók vagy polgárok? és Tíz évvel később – magyar nagyvállalkozók európai környezetben.
Utolsó, részben önéletrajzi könyve, A nem polgárosuló középosztály – Az „államfüggőség” társadalmi konfliktusai a jelenkori Magyarországon alapján élete végéig kitartott a középosztály, a polgárosulás, a nyugati orientáció, a modernizáció és a demokratizálódás eszméi mellett. Ezeket a jelszavakat több alkalommal is kritizáltuk a Mércén – lásd a hivatkozásokat. A rendszerváltás általa ideálisnak vélt programjának zátonyra futását ő maga is elismerte, a program céljait és értékeit azonban sose adta fel. Hálásak vagyunk munkásságáért.
