Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az utolsó pillanatban sikerült megakadályoznia egy kilakoltatást a 18. kerületben az AVM aktivistáinak

Egy 18. kerületi lakás több lakója ellen kezdeményezett végrehajtási eljárást sikerült megakadályozni ma délután A Város Mindenkié csoport (AVM) aktivistáinak.

A XVIII. kerületi család- és gyermekjóléti központ tájékoztatása szerint olyan lakókat fenyegetett kilakoltatás szerdán, akik nem is voltak kötelezettjei a végrehajtási eljárásnak, közölte a Mércével a Város Mindenkié csoport (AVM).

A szerda kora délutánra tervezett lakáskiürítésről a lakásban lakó többgenerációs család nem is értesülhetett sem időben, se szabályos módon, ezáltal sérült a tisztességes eljáráshoz való joguk.

A család tagjainak arra sem volt lehetősége a szervezet szerint, hogy alternatív lakhatásukról időben gondoskodhassanak.

Ennek következtében a 77 éves, súlyos, krónikus beteg nagyapát és a 66 éves, szintén krónikus beteg, ápolásra szoruló nagymamát hajléktalanná válás fenyegeti, az ő elhelyezésük ennyire rövid idő alatt bentlakásos szociális intézményben sem lehetséges.

A kilakoltatást megakadályozni igyekvő AVM-es aktivisták készülődnek a helyszínen. Fotó: Mérce.

Az AVM szerdára virradó éjjel soron kívüli intézkedést kért az illetékes bíróságtól a kilakoltatás azonnali leállítása érdekében. Az AVM álláspontja szerint a végrehajtás jogsértő.

A Mérce tudósítóinak úgy nyilatkozott a kilakoltatással fenyegetett családból a nagymama, hogy ők 1991 óta élnek ebben a lakásban, és most nemrég megjelent egy végrehajtó, aki közölte velük, hogy ki akarnak lakoltatni egy urat, akit ők nem is ismernek.

Fotó: JUHÁSZ-BOYLAN KINCSŐ / Mérce.

A kilakoltatást megakadályozni igyekvő lakhatási aktivisták az AVM felkérésére dél után nem sokkal álltak fel élőláncba a végrehajtás helyszínén, kezükben táblákat tartottak, amelyeken a  „Stop kilakoltatás!”, illetve „Lakhatást, ne zaklatást!” feliratok voltak olvashatók.

Kép: Juhász-Boylan Kincső/Mérce

A délután fél egyre ígért végrehajtást valamivel egy után még nem kísérelték meg elkezdeni, fél kettőkor viszont megjelentek a rendőrök. A helyszínen jelen volt Jámbor András országgyűlési képviselő is, aki maga is beállt az élőláncba, valamint Petrovai László kerületi alpolgármester, az önkormányzat részéről, amely szintén ellenezte a magáningatlanból tervezett kilakoltatást.

Mint arról nemrég mi is beszámoltunk, „általános rend szerint” télre felfüggeszti a kormány a kilakoltatásokat. De az általános renden túl nem tesz különleges intézkedést a végrehajtások megállítására az energiaválság alatt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása alapján.

kép: Juhász-Boylan Kincső

Valamivel 2 óra előtt a végrehajtó, aki szerint az „ügy nem tartozik a sajtóra” felfüggesztette a kilakoltatást, mondván, a bírósághoz felterjesztett kifogás elbírálásáig időt nyertek a lakók. A bejelentés hallatán tapsviharban törtek ki az aktivisták.

„A Város Mindenkié nagyon sok kilakoltatásos esettel találkozik” – nyilatkozta a Mércének Misetics Bálint, az AVM szövetséges tagja. Misetics azt is elmondta, hogy nagyon gyakran nincs szükség élőláncra vagy a nyilvánosság bevonására ilyen ügyekben, hiszen rengeteg munkát végeznek a háttérben, és sokszor sikerül tárgyalásos úton elérni, hogy ne történjen meg a kilakoltatás maga.