Szerdán az Európai Parlament 505 szavazattal, 92 ellenszavazattal és 44 tartózkodás mellett elfogadta az európai minimálbérről szóló jogszabályt, aminek jegyében az uniós tagországoknak „méltó megélhetést” biztosító minimálbért kell megállapítaniuk.

Az ajánlás elfogadását az elmúlt két évben hosszú és parázs viták előzték meg az EP-ben. Amennyiben arra a Tanács csakugyan rábólint a héten és két éven belül kikényszeríti a tagállamoktól a számos kompromisszumos megoldást felvonultató szabályozás alkalmazását, úgy az egyes tagországi kormányokra egészen különböző hatást fog gyakorolni.

Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnöke szerint az eredmény mindazonáltal fontos lépés a szociálisabb Európai Unió felé vezető úton. Már csak azért is, mert az európai minimálbér-tervezetet valamennyi magyar EP-képviselő, így a kormánypártok tagjai is megszavazták – még ha a Fidesz igyekszik is hangsúlyozni, hogy az uniós ajánlás nem jelent kötelezettséget a kormány számára, a minimálbér szintjének megállapítása továbbra is tagállami hatáskörben marad. Ugyanis míg az uniós direktívák kötelező érvényűek a tagállamokra nézve, az ajánlások nem. Dobrev Klára (DK) és dr. Kósa Ádám (Fidesz) EP-képviselők SZEF-nek küldött levelei itt olvashatók – míg előbbi büszke az eredményre, utóbbi a tagállami kormányok megmaradó hatásköreit hangsúlyozza.

Ennél fontosabb Csóti szerint a politikai elköteleződés, nevesül hogy miután megszavazták, a kormánypártok nehezen érvelhetnek az ajánlásban foglaltak betartása ellen.

„Aki arra számít, hogy idejön az Európai Unió és ágyúval kikényszeríti az ajánlás alkalmazását, az téved. De! Az Európai Parlamentben az összes jelenlévő politikai párt, tehát a Fidesz-KDNP képviselői is erre az irányelvre igennel szavaztak. Tehát kötelezettséget vállaltak nemcsak maga az ország, de személyükben az összes magyar politikai párt, hogy ez az irányelv jó. Ezt követően ezt az irányelvet be kéne tartani.

Azzal nem tud mit kezdeni az Európai Unió, ha olyan szinten cinikus egy kormány, hogy azt mondja hogy az EP-képviselőim megszavazzák, aztán nem tartom be.”

A szakszervezeti vezető szerint épp ezért van realitása annak, hogy az ajánlásban foglaltakat ki lehet kényszeríteni akár Magyarország kormányától is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a magyarországi politikai kultúrára jellemző, hogy a kötelező érvényű, törvényekbe foglalt szabályokat be kell tartani – az uniós politika ezzel szemben többek között a mostani ajánláshoz hasonló megállapodások kollektív alkalmazására épül.

Az elfogadott ajánlás értelmében azon kormányoknak kell minimálbért megállapítaniuk, amelyek nem kizárólag kollektív megállapodások alapján jelölik ki a megfelelő összeget – ami azt jelenti, hogy Ausztriában, Cipruson, Dániában, Finnországban, Olaszországban és Svédországban nem kell bevezetni. Ezen tagállamokban többnyire ugyanis mind a kormányok, mind a hagyományosan erős szakszervezetek ellenezték a szabályozást, amely véleményük szerint rosszabb helyzetbe hozhatta volna a dolgozókat.

Az EU további 21 tagállamában ugyanakkor kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindenképpen változtatásokkal járhat – hogy ezek mennyire lesznek szignifikánsak, még kérdéses. Az ajánlásnak részét képezi, hogy a dolgozók legalább 80 százalékának a bérét kollektív megállapodásnak kell szabályoznia. Ahol ezt az arányt nem érik el, ott a kormányoknak lépéseket kell tenniük ez irányban – ami effektíve a szakszervezetek támogatását jelenti, bár az egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen formában. Az mindenesetre beszédes, hogy – ahogy korábbi cikkünkben is jeleztük – Magyarországon ez a számarány 2019-ben az International Labour Organization szerint mindössze 17,8 százalék volt.

Az érintett országokban a minimálbért két módon határozhatják meg a kormányok:

• valós fogyasztói kosár alapján;
• vagy a bruttó mediánbér legalább 60, vagy a bruttó átlagbér legalább 50 százalékában.

Ez továbbra is okozhat némi fejtörést, ugyanis az egyes országokban a fogyasztói kosarat kulturális, gazdasági, társadalmi különbségek miatt különbözőképpen határozhatják meg az egyes hivatalok. Ami ezáltal lehetőséget adhat arra is, hogy a valósnál olcsóbb fogyasztói kosarat hozzanak össze. A medián- és átlagbérek számítása során pedig az a kérdés, hogy mely foglalkoztatotti csoportokat számítja bele az adott hivatal a mérésbe. A magyarországi dolgozók számára ugyanakkor jó hír, hogy a bérekre vonatkozó statisztikákból rendre az alacsonyabb béreket hagyják ki, így valószínűleg a hivatalos átlag- és a mediánbér is magasabb, mintha valamennyi dolgozó bére alapján számolnák ki az értékeket. Ami azt jelenti, hogy a minimálbér számítási alapja is magasabb.

A minimálbér megállapítását megelőző tárgyalások során ugyanakkor a tárgyaló felek – elsősorban a szakszervezetek – hivatkozhatnak a fentiek alapján megállapított összegekre.

Csóti kifejtette, hogy mikor majd két év múlva hatályba lép az ajánlás, és az Európai Unió esetleg ellenőrizni fogja, hogy milyen mértékben sikerül betartaniuk az egyes tagállamoknak, akkor egyelőre nem tudni, hogy a jelentéstevők mi alapján fogják megállapítani a megfelelő bérszinteket – kivált ha a „méltó megélhetést” lehetővé tévő fogyasztói kosár alapján számítják.

Az sem világos, hogy milyen szankciókkal bírná rá az Unió Magyarország kormányát az ajánlás betartására.

Különösképp annak fényében érdekes a kérdés, hogy miképp tartatná be az Unió az egyébként – mint a fentiekből kiderül, elég képlékenyen értelmezhető – ajánlást, ha figyelembe vesszük, hogy az uniós nagytőke komoly profitot valósít meg azáltal, hogy a magyarországi bérek alacsonyak, a munkajog pedig neki kedvez. E tekintetben beszédes, hogy noha Magyarország kormánya számos uniós ajánlást, direktívát, alapelvet stb. sért például a homofób törvénnyel, vagy a civil szervezetek megbélyegzésével, és ezt számos jelentésben kritizálták különböző jelentéstevők, az uniós források visszatartásának – szemben a kormányzati narratívával – mégsem ez az oka. Hanem hogy attól tartanak Brüsszelben, hogy Budapesten ellopják a pénzt.

Ha a külföldi működőtőke bevonzása a kormány célja, a megélhetés némiképp alacsonyabb költségei miatt az európai minimálbérrel Magyarország például a bérek tekintetében nem veszítené el teljesen a versenyelőnyét más országokhoz képest akkor sem, ha a minimálbér is méltó megélhetést biztosítana. Mindazonáltal nem tudjuk, hogy a kormánynak oly kedves multik számára elegendő lenne-e a megélhetési költségek különbségéből fakadó bérkülönbség.

Ami már csak azért is jó kérdés, mert a nagy multinacionális cégek üzemeiben jellemzően nem minimálbérért foglalkoztatják a munkásokat. Erre inkább a magyarországi kis- és középvállalkozásoknál, mezőgazdaságban, élelmiszeriparban stb. – vagyis a kevésbé tőke- és technológiaintenzív ágazatokban találunk példát, ahol a magyarországi tőke is könnyebben labdába rúg.

Amennyiben pedig ezen dolgozók bérét növelnék, annak a liberális közgazdászok szerint óhatatlanul árfelhajtó hatása lenne (nézzük csak meg a jelenlegi ár-bér spirál narratívát). Azt persze elfelejtik hozzátenni, hogy ez csakis abban az esetben történik, ha nem növekszik a termelékenység, és a tőke nem hajlandó lemondani a profitja egy részéről. Ez pedig a bértorlódással együtt a multis bérekre is hatással lehet.

Vagyis amennyiben domináns közgazdasági elméleteket veszünk alapul, úgy annak, hogy a minimálbért a méltó megélhetés szintjéhez kötik, azt kellene idővel eredményeznie, hogy az Európai Unió különböző gazdaságaiban a bruttó bérek közelednek egymáshoz.

Magyarán a kormány joggal félhet attól, hogy a szabályozás rövid- és hosszútávon is csökkentheti az ország „versenyképességét”, ami magyarázhatja, miért hangsúlyozza a Fidesz, hogy a minimálbér megállapítása továbbra is tagállami jogkör marad – még ha a kormánypárti EP-képviselők meg is szavazták az ajánlást. Ez ugyanis nemcsak a szabadságharcos, szimbolikus értelemben fontos, de üzenet is lehet az esetleges nemzetközi befektetői körök számára, miszerint nem kell tartani a bérek „túlzott” emelkedésétől – magyarán attól, hogy veszélyeztetnék a tőke jövedelmezőségét. Hogy ez mennyire nem légből kapott lehetőség, azt a magyar kormány és az uniós nagytőke régre visszanyúló, bensőséges viszonya is szemlélteti.

Az uniós minimálbér további fontos aspektusa, hogy az eredeti tervezet szerint a haknigazdaságban dolgozókra is vonatkozott volna. A rájuk érvényes szabályozással azonban adós maradt az ajánlás, pedig ez a munkásként való elismerésük felé tett fontos lépést jelentene.

Noha a kata-adózást Magyarországon gyakorlatilag megszüntették, a nagy ételkiszállító cégek továbbra sem bejelentett alkalmazottként foglalkoztatják a futárokat, hanem jobbára átalányadózó vállalkozókként, és az Unió tagállamainak jelentős részében sem rendezettebb a munkaviszonyuk. Így az ő helyzetükre továbbra sem kínál megoldást, mindazonáltal a minimálbér esetleges emelkedésével a platformcégek is kénytelenek lehetnek emelni a béreiken, ha nem akarják, hogy dolgozóik otthagyják őket. Ugyanakkor a béremelés az esetükben a munkaerőpiac viszonyaitól is függ. A platformmunkások, bár gyakorlatilag semmilyen munkajogi védelmet sem élveznek, a „munka tartalékserege” így is pályázik a munkahelyükre.

Az minimálbér-ajánlás fontosságát magyarázzák az egyes országok közötti eltérések, valamint a nominális változások is. Az uniós minimálbérek reálértéke átlagosan 4,8 százalékkal csökkent az elmúlt évben az Európai Szakszervezeti Konföderáció (ETUC) elemzése szerint. Ez 2000 óta az első alkalom, hogy csökkent a minimálbérek átlagos értéke, és legsúlyosabban a kelet-európai régiót érinti.

A magyarországi minimálbér nem került fel a 18-as listára, ugyanis a kormány januárban radikálisan, bruttó 200 ezer forintra emelte a minimálbért – mármint a korábbi értékhez képest radikálisan, tekintve hogy havi bruttó 200 ezer valójában napjainkban aligha elegendő a méltó megélhetéshez, értsd: a lakbér, az élelmiszer és rezsiköltségek kifizetéséhez. De az Unió más tagállamaiban is kivált a periférián hasonlóan sanyarú a dolgozók helyzete. Mint Esther Lynch az ETUC főtitkár-helyettese kifejtette,

„a minimálbért olyan alacsony értéken állapítják meg a legtöbb országban, ami már a megélhetési válság kezdete elszegényedéssel fenyegette a munkásokat.

Mostanra a többek között a profitráták hatalmas növekedése által fűtött infláció, az ellátási oldalon jelentkező problémákkal együtt rekord alacsony szintre csökkentette a minimálbérek értékét.

Ez azt jelenti, hogy kemény munkát végző, túlórázó embereknek is nehezükre esik az étkezés és a lakbér kifizetése, arról nem is beszélve hogy alig tudnak időt tölteni barátaikkal és családjukkal, amit sokan természetesnek vesznek. Előfordul, hogy embereknek még a munkába jutás költségeit is nehezükre esik megfizetni.”

Az uniós minimálbér-ajánlás tehát elviekben komoly segítség lehetne az értéküket rohamosan veszítő bérekből élők tömegei számára, különösképp az Unió perifériáján, ahol az egyes országok „versenyképessége” nem kis részben fakad az alacsony bérekből. Ebbe a körbe tartozik Magyarország is, és reménykeltő lehet, hogy a kormánypárti EP-képviselők is támogatták az ajánlást.

Hogy a gyakorlatba mennyire sietnek majd átültetni a nem kötelező érvényű ajánlást, az pedig már a jövő zenéje.