Újabb háború törhet ki Európában? Ehhez hasonló szalagcímeket olvashattunk augusztus közepén, amikor a kezdetek óta okkal feszült szerb-koszovói viszony újra elmérgesedni látszott.

Ezúttal a pristinai vezetés keményített be, úgy döntöttek, hogy a szerbek, köztük a koszovói szerbek mostantól nem léphetik át a határt szerb személyi igazolványukkal, valamint szerb rendszámtáblájukat is koszovóira kell cserélniük augusztus 1-ei határidővel. A koszovói miniszterelnök, Albin Kurti eredetileg még tavaly akarta bevezetni az intézkedést, akkor azonban a tiltakozások hatására elhalasztotta azt. Idén a koszovói szerbek úttorlaszokat állítottak fel a határállomások közelében, a szerb köztársasági elnök, Aleksandar Vučić pedig jelezte: országa nem nézi tétlenül, ha Koszovó „üldözni meri” a szerbeket.

A felháborodás és a nemzetközi diplomácia közbenjárására Albin Kurti szeptember elsejére halasztotta a rendelkezések bevezetését. Végül az egy hónap haladék elégségesnek bizonyult a helyzet rendezésére: augusztus végén megállapodtak a felek, hogy kölcsönösen elfogadják egymás dokumentumait a határátkeléskor.

„Szerbia megszünteti a koszovóiak számára eddig kötelező kilépő és belépő dokumentumokat a határátkeléshez, cserébe Koszovó pedig vállalja, hogy nem vezet be ilyen kötelezettséget a szerbek számára” – közölte a EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell.

Szeptember elsején tehát, 1999, azaz a koszovói háború vége óta először, a koszovóiak külön dokumentum nélkül léphettek be Szerbia területére, a rendszámtáblák kérdésének rendezése pedig még várat magára. A diplomáciai siker azonban csak kis lépésnek tűnik a két ország közötti feszült viszony rendezésében.

Konfrontálódó Koszovó

A határátkelés szimbolikusnak tűnő konfliktusai mögött az egykori szerbiai tartomány státuszának kérdése áll. A közel 1,9 millió, zömében albánok lakta terület 2008-ban kikiáltott függetlenségét Szerbia nem ismeri el, de így van vele öt uniós állam – Ciprus, Görögország, Románia, Szlovákia és Spanyolország –, továbbá többek között Kína és Oroszország is.

A konfliktus elsősorban Koszovó északi területére összpontosul, itt él a mintegy 90 ezres koszovói szerb kisebbség harmada. Az ő mindennnapjaik ma is sok szállal kötődnek Szerbiához, sokan innen kapnak nyugdíjat, az iskolákban a szerbiai tanterveket követik, szerb dinárral fizetnek a boltokban. Itt állítottak fel július végén barikádokat a határátkelők felé vezető főbb utakon, csakúgy, mint tavaly szeptemberben, amikor először próbálkozott a fenti intézkedések bevezetésével a tavaly februárban fölényes választási győzelmet arató Albin Kurti, baloldali szuverenista pártja, a Vetëvendosje (‘Önrendelkezés’) élén.

Kurti kampányában arra tett ígéretet, hogy a korrupcióra, a súlyos gazdasági, egészségügyi és szociális problémákra fog fókuszálni, és a Belgráddal folytatott tárgyalások helyett a „belső dialógusra” koncentrál majd, állapítják meg a Le Courrier des Balkans szerkesztői, augusztus végi cikkükben.

Mégis úgy tűnik, hogy a miniszterelnök elődeihez képest konfrontatívabb megközelítést vállalt fel Szerbiával és az Unióval szemben. Ahogy erre Ramadan Ilazi, a Biztonsági Tanulmányok Koszovói Központjának kutatási vezetője a Politicónak adott nyilatkozatában rámutatott:

„A jelenlegi pristinai kormányzat azzal kampányolt, hogy a dialógus eleve aszimmetrikus, hogy folyamatosan többet várnak Koszovótól, mint Szerbiától.”

A koszovói kormányok éveken át óvatosan bántak a még Belgrád által kiadott rendszámtáblákat és személyi igazolványokat használó észak-koszovói szerbekkel – mutat rá a Portfolio cikke. Annak ellenére is, hogy Szerbia nem fogadta el eddig a koszovói polgárok személyes okmányait beutazáskor.

Kurti látványosan szakítani próbál a korábbi koszovói kormányok politikájával, rendszeresen küld például speciális rendőri egységeket az északi térségbe, hogy azok az illegális csempészéssel szemben lépjenek fel, vagy a szerbek demonstrációit „biztosítsák”. Az Európai Bizottság Koszovóról szóló 2021-es jelentésében szerepel, hogy a szerb többségű területeken a rendvédelem és a választási kampányok összetétele és szervezettsége is hagy kívánnivalót maga után, továbbá ellentmondásos a fellebbviteli bíróságok összetétele is a szerb többségű településekről érkező ügyek esetében.

Ezúttal tehát Aleksandar Vučić kényszerült engedni. Habár a szerb kormányfő eleinte agresszíven lépett fel, és többek között háborúval riogatott, a színfalak mögött az Unió és a NATO bevonásával ezúttal végig egyezségre törekedett. Szerb kormányközeli forrásunk szerint ennek oka, hogy Vučić tisztában van vele: most nem számíthat fő szövetségese, Oroszország segítségére.

Másik indok forrásunk szerint, hogy Vučić megengedheti magának az alkalmazkodást, hatalma van annyira biztosított, hogy egy Koszovónak tett engedmény ne ingassa meg. Azonban ahogy erre a szerb kormányfő is rámutatott: gyakorlatias megállapodás született, amely nem jelenti Koszovó elismerését. Ez ugyanis politikai öngyilkosság lenne – teszi hozzá forrásunk.

A nemzetközi politika csak a tűzoltásban érdekelt

Bizonyos értelemben épp az ukrajnai háború miatt volt a szokásosnál engedékenyebb a szerb fél, és részben ez motiválhatta a nyugati diplomácia erőfeszítéseit is, hiszen  a konfliktus miatt nagyobb nemzetközi figyelem és aggodalom kísérte a Koszovó északi részében sajnos nem ritka incidenseket.

Nem véletlen, hogy az MTI beszámolója szerint Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különmegbízottja, valamint Miroslav Lajcak, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja ezúttal Belgrádba és Koszovóba is elutazott, sőt Mitrovicában még a kisebbségi szerbek vezetőivel is tárgyaltak.

A tűzoltásban úgy tűnik, sikeresek voltak a különmegbízottak, bár a gyakorlatban derül majd ki, hogy a mindennapokban mennyire működik az egyezség okmányokra vonatkozó része, és hogy az októberi határidőig sikerül-e rendezni a rendszámtáblák ügyét is. De Koszovót sikerült megegyezésre bírni, és komoly, a vártnál talán nagyobb, rá nem jellemző gesztust tett Belgrád is.

Azt azonban továbbra sem állíthatjuk, hogy a nemzetközi politika igazán érdekelt lenne az érdemi előrelépésben, és abban sem lehetünk biztosak, hogy a nyári kétoldalú pánikkeltés és harci retorika érdemben javít majd a szomszédsági viszonyokon,

állapítják meg a Le Courrier des Balkans szerzői. Ahogy azon a számos szociális problémán sem, amely minden felet érint a térségben. Szeptember elsején például tanársztrájkkal indult az év Koszovóban, a tanár szakszervezet a közigazgatásban dolgozók múlt héten megkezdett munkabeszüntetéséhez csatlakozott, béremeléseket követelve.

Az európai politika az ügyben különösen reaktív, csak akkor élvez prioritást a régóta rendezetlen viszony az Unió részéről, amikor a háború réme felvillan. 2020-ban az amerikai kormányzat a helyzet rendezése céljából eljátszott a területi csere gondolatával, ám ezt az európai országok ellenezték. A Carnegie Europe, brüsszeli, külpolitikával foglalkozó civil szervezet elemzése szerint legalább az amerikai fél előhozakodott egy ötlettel, ezzel szemben az Unió már rég meg sem próbálkozik a helyzet végleges rendezésével. Tegyük hozzá, hogy a területcsere soknemzetiségű térségünkben igazi álmegoldásnak tűnik, és inkább csak további problémákat vet fel.

A két ország lakossága évszázadok óta nagyhatalmi játszmák áldozata, de amint az lenni szokott, senki sem érdekelt abban a munkában, amely ezek után hosszantartó, kiegyensúlyozott békéhez vezethetne. A nemzetközi figyelem az újabb háborútól tartva legalább egy kis időre a térség felé fordult – jó emlékeztető ez mindenkinek a hátunk mögött hagyott romokról.