Az Olaszország Fivérei (Fratelli d’Italia) nevű szélsőjobboldali párt vezeti a közvélemény-kutatásokat Olaszországban, miután Mario Draghi miniszterelnök lemondása miatt előrehozott választásokat tartanak szeptember 25-én. A fasiszta kötődésekkel bíró, Giorgia Meloni által vezetett, egyre erősödő párt az összes szavazat nagyjából negyedére  számíthat. Tőlük a kutatók szerint hajszálnyival marad csak el a szintén felfelé kapaszkodó, balközép Demokrata Párt. A centrummal ellentétben a jobboldal azonban koalícióképesnek tűnik: bár Matteo Salvini már nem első számú kedvence a jobboldali tábornak, a Liga csökkenő tendencia mellett is bőven 10% feletti eredményre számíthat.

Az adatok jól mutatják, hogy alapvetően szélsőjobboldali előretörés várható az olasz választásokon. Bár az első hely még kérdéses, az valószínűsíthető, hogy a következő kormányt az Olaszország Fivérei fogja vezetni. Ez a választási stratégiában is megmutatkozik, ugyanis Meloni javaslatára a jobboldali erők felosztották egymás között a 221 választókerületet a közvélemény-kutatásokból kiolvasható erőviszonyok alapján. Így 98 helyen az Olaszország Fivérei, 72-n a Liga, 40-en pedig Silvio Berlusconi Forza Italiája fog indulni. (A fennmaradó 11 körzetet kisebb pártok kapták meg.) A három párt jelenleg 45-50 %-ra számíthat az őszi választáson.

Átalakuló olasz politika és az újrainduló történelem

A jobboldali pártok tömbösödése és megerősödése Alessandro Bonetti közgazdász-szociológus szerint jól mutatja, hogy Olaszországban is véget ért a „történelem vége”. Ahogy azt a Jacobin olasz aloldalára írt cikkében kifejti, Olaszországban –  Franciaország mintájára – háromosztatúvá kezd válni a politika. Ez nem a bal és jobboldali pártok eltűnését, hanem a korábban hegemón liberális tömbről való leválásukat jelenti.

A liberális/establishment blokkot a mára inkább közép mint balközép Demokrata Párt, és a körülötte csoportosuló kis centrista pártok alkotják. (Franciaországban Emmanuel Macron és pártja, valamint a Republikánusok.) Tőlük balra az 5 Csillag és egyéb baloldalias pártok állnak, akik a francia társaikkal (Nupes) ellentétben egyelőre képtelenek komolyabb együttműködést kialakítani. Jobboldalon pedig a már említett Olaszország Fivérei, a Forza Italia és a Liga állnak, akik még sikeresebbek is, mint a Marie Le Pen által vezetett francia jobboldal.

A Jacobin szerkesztője, David Broder amellett érvel, hogy az általános nézettel ellentétben, miszerint Olaszország helyzete arra vezethető vissza, hogy nem hajtották végre időben az EU által előírt reformokat, az ország éppen hogy előrébb tart azon az úton, ami a többi ország előtt is állhat.

A legjelentősebb előrejelzés szerinte Berlusconi ‘94-es hatalomra kerülése volt: egy önmagát kívülállóként bemutató milliárdos esete, aki a korábban domináns tömegpártok összeomlásából profitálva került hatalomra, és a média felhasználásával épített ki stabil támogatói bázist a közbeszéd polarizálásával egyidőben.

A New York Timesban megjelent írás szerint az Olaszország Fivérei megerősödése is ilyen, baljóslatú előjel lehet más országok számára.

Erősödő posztfasiszták

Az Olaszország Fivérei május óta a legnépszerűbb párt, és már tavaly augusztusban megelőzték a jobboldali riválisnak számító Ligát. Ez részben arra vezethető vissza, hogy ők voltak az egyetlen jelentős párt, amely nem vett részt Mario Draghi egységkormányában, amíg Berlusconi és Salvini pártjai igen, és így képesek voltak markáns ellenzéki politizálásra. Továbbá, amíg a Ligát vezető Salvini egyik napról a másikra képes változtatni a véleményét, addig a fivéreket vezető Giorgia Meloni – aki korábban Berlusconi ifjúságügyi minisztere is volt – sokkal hitelesebb a választók szemében. Emanuele Toscano, a Guglielmo Marconi Egyetem politikai szociológia professzora, aki a német közszolgálati Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozott, ebben látja Meloni sikerének egyik okát.

Toscano szerint a párt erősödésének másik oka a napi politikai kérdéseken túl, hogy képesek voltak megszólítani a globalizáció veszteseinek számító társadalmi rétegeket. A kiemelkedően magas államadósság, a stagnáló gazdaság, a regionális egyenlőtlenségek, valamint a (fiatalkorú) munkanélküliség következményei által leginkább érintett csoportokat a Liga mellett – náluk sokszor hitelesebben – a fivérek tudták megnyerni maguknak.

Üzenetük: a nemzet hanyatlásából egyedül a migráció – az ő, Orbán Viktoréhoz hasonló történetükben a nagy népességcsere – leállítása, valamint az „olasz értékek” védelme nyújthat kiutat.

A helyzetet súlyosbítja, hogy sem a baloldali, sem a centrista pártok nem voltak képesek a nyilvánosságban választ adni ezen társadalmi csoportok problémáira, miközben a koronavírus által okozott gazdasági válság tovább rontja a helyzetüket. Ahogyan szolidáris világképen alapuló, a valódi felelősöket megnevező magyarázatot kínáló, reális alternatívát sem találni a politikai palettán.

Mussolini-nosztalgia

A jobboldalt kutató Toscano szerint aggodalomra ad okot, hogy az Olaszország Fivérei annak ellenére képes növelni szavazóbázisát, hogy sosem szabadult meg fasiszta gyökereitől. A fivérek a Benito Mussolini megmaradt híveiből verbuválódott Olasz Szociális Mozgalom (MSI) utódpártjának tekinthetőek, aminek a Mussolini sírját ábrázoló logóját is átvették. (Az MSI ifjúsági tagozatában kezdte meg politikai pályafutását a pártot vezető Meloni is.)

A párt fasiszta kötődéseiről Kocsis Árpád írt korábban a Mércén. Árulkodó az a 2019-es eset, amikor Marche régióban Mussolini hatalomra jutásának évfordulója alkalmából emlékvacsorát rendeztek, ahol a Marchet a fivérek képviseletében jelenleg irányító Francesco Acquaroli, valamint a párthoz kötődő számos polgármester és közhivatalnok is részt vett. A cikkből az is kiderül, hogy a fasiszta nosztalgia mellett a párt szociálpolitikája is kimondottan társadalomellenes: „Az Olaszország Fivérei egyik politikusa nemrég azt javasolta, hogy a nők maradjanak otthon, hogy vigyázzanak a gyerekekre, míg a férfiak hozzák meg a szabályokat. A párt vezetői olyan intézkedést akarnak elfogadni, amely korlátozná a szociális lakhatást a rászorulók részére.”

A fasiszta múlttal való azonosulás az egyre inkább elterjedt és elfogadott Mussolini-nosztalgia miatt sem zárja karanténba a pártot, ugyanis egyre népszerűbb az a nézet, hogy „Mussolini alatt nem volt minden rossz”. Ennek a nosztalgiának extrém esete a Mussolini család villájának „múzeumként” üzemeltetése, vagy az amúgy magángyűjtemények részét képező fasiszta relikviák – az Olaszország Fivérei alapítótagja, Francesco Minutillo általi – kiállítása Mussolini szülővárosában, Predappióban. A szervezők mindkét „kiállítás” kapcsán felvállalták szimpátiájukat a diktátor felé, a múzeumi besorolás mindössze a fasizmus dicsőítését tiltó törvény megkerülését szolgálja.

Ugyanakkor az elmúlt évek joggyakorlata azt mutatja, hogy azokban az esetekben sem igyekeztek a hatóságok érvényt szerezni a törvénynek, amikor az elkövetők nem bajlódtak a fasiszta szimpátiák elkendőzésével, mint például a Mussolini halálának évfordulóján tartott felvonulások alkalmával. Egymásnak ellentmondó ítéletek, elhúzódó eljárások miatt sokszor már a feljelentésig sem jutnak el az ilyen cselekmények.

Oktatási szakértők szerint az előretörő nosztalgia egyik oka, hogy a fasizmus időszakáról túl kevés szó esik az iskolai történelemórákon. Azonban Miro Gori, az olaszországi partizánok szervezetének, az ANPI tartományi elnöke szerint az egész az 1946-os amnesztia törvényre vezethető vissza, amikor a felálló kormány a nemzeten belüli megbékélés céljával felmentette a háborús bűnösöket, fasisztákat és náci-kollaboránsokat is, akik ezután probléma nélkül tölthettek be pozíciókat az államapparátusban.

„Korábban erre csak a maffia volt képes”

A szélsőjobboldal megerősödését jól mutatja Paolo Berizzi újságíró esete, aki 2019 óta egyike annak a 25 újságírónak, akik 24 órás rendőri védelem mellett élik az életüket. Azonban amíg többi újságíró védelmét a maffiával kapcsolatos munkájuk indokolja, a La Repubblica munkatársa politikai okokból szorul védelemre. Berizzi több mint 20 éve foglalkozik a neonáci és fasiszta csoportokkal. Szerinte a visszatérésük egyik legfontosabb oka az, hogy az Olaszország Fivérei, valamint a Ligáhaz hasonló pártok megválasztott politikusainak az olasz és európai parlamentben is volt lehetőségük képviselni a rasszista és fasizmust relativizáló nézeteiket, amelyek által azok szalonképessé tudtak válni.

David Broder, a fentebb már említett, New York Times publicisztikájában kiemeli, hogy Meloni még Le Pennél is jobban igyekszik, hogy minél inkább elfogadhatóbbá tegye pártját a nemzetközi fősodor számára. Miközben a hazai kommunikációja keményen reakciós, ezzel egyidőben erősen elkötelezett Olaszország NATO-tagsága és európai uniós tagsága mellett, és az atlantista doktrínával összhangban ellenzi Oroszország és Kína térnyerését.

Az elfogadhatóság látszata miatt odáig is elment, hogy amikor 2021 októberében a neofasiszta Forza Nuova tagjai szakszervezeti irodákat támadtak meg, akkor a párt elhatárolódott a csoporttól – igaz a betiltásáról szóló parlamenti szavazás alkalmával tartózkodtak.

A párt szélsőséges csoportokkal ápolt kapcsolatába enged bepillantást az a tavaly ősszel készült dokumentumfilm is, amely a párt milánói szervezete kapcsán tárt fel pénzmosásra, illegális kampányfinanszírozásra és neofasiszta csoportokkal való kapcsolatokra utaló nyomokat. Ahogy a párt európai parlamenti csoportjának vezetője, és a fekete báróként ismert, militáns neofasiszta Roberto Jonghi Lavarini közötti szoros együttműködésről is lerántotta a leplet.

Épp emiatt jegyzi meg Berizzi Meloni kapcsán, hogy ezeknek csoportoknak most már nem Salvini, hanem ő lesz legfontosabb római partnere. Épp ezért nem is tartja valószínűnek, hogy egyértelműen elhatárolódjon a fasizmustól, mivel akkor a szavazóbázisának egy részét elveszítené.