Bár egyenesen következik az elmúlt öt év politikai logikájából, mégis letaglózónak bizonyult a vasárnap zajlott francia törvényhatósági választások 2. fordulójának eredménye. Emmanuel Macron óriási kudarcot szenvedett: az őt támogató Ensemble! nevű koalíció ugyan az élen végzett, de több mint egymillió szavazatot vesztett 2017 óta. És a tegnap megszerzett 246 nemzetgyűlési képviselői hely jóval kevesebb, mint a kormányzást a gyakorlatban biztosító 289-es fős abszolút többség. Mindössze 2 hónappal újraválasztása után, ez olyan nagy pofon az államfőnek, hogy nemcsak a kommentátorok, de Macron csapatai is a parlament paralízisétől tartanak, ami már most, a ciklus indulásakor nyílt krízissel fenyeget.

Ideológiailag ugyan a konzervatívok, élükön a Republikánusokkal (Les Républicains, LR) Macron „természetes” partnerei lehetnének, hiszen az elnök lényegében jobboldali, neoliberális és autoriter politikákat valósított meg az elmúlt években, számos konzervatívot elcsábítva. A korábbi 100 fős frakciója helyett most 64 képviselői székkel rendelkező LR maradéka azonban éppenséggel Macronnal szemben határozta meg magát, és egyáltalán nem biztos, hogy hajlandó átfogó megegyezésre. Ez ugyan már felmerült hipotézisként, de a pártelnök Christian Jacob tegnap határozottan kijelentette: pártja ellenzékben marad.

Ha nem sikerül ilyen átfogó paktumot kötniük a kormányerőknek, vagy jobbközépről és balközépről elhalászni a hiányzó 43 képviselőt, minden egyes tervezett reform vagy törvény sorsa kétséges – és fennáll a kockázata, hogy működésképtelen lesz a törvényhozás.

A vasárnap este másik történelminek mondható fejleménye a szélsőjobb előretörése: a Marine Le Pen vezette Rassemblement National (RN, Nemzeti tömörülés) megtízszerezi eddigi képviselői helyeit, és 89 fős frakciót alkothat. Ezzel a legerősebb ellenzéki párttá válik, és olyan sikert arat, amire a pártnál még legvadabb álmaikban sem számítottak. A közéleti vitákat jóideje meghatározó szélsőjobboldali eszmék ellenére az RN eddig marginális szerepet kapott a parlamenti politikában: a 89 fős frakció újabb gátszakadás, ami egyenesen következik a párt lassú, de biztos térnyeréséből, ideológiájának és üzeneteinek banalizálódásából az elmúlt évtizedekben.

#Législatives2022 Le rapport de force national au premier tour des législatives depuis 1973
👉 Direct La Croix : https://t.co/CnsMOkNmZs pic.twitter.com/2dWFIOf7Pg

— Laurent de Boissieu (@ldeboissieu) June 12, 2022

Mindkét fejlemény, Macron kudarca és Le Pen sikere is szembe megy a francia politikai intézmények logikájával, amelyek a kormányozhatóságot célozzák. Így egyrészt igyekeznek garantálni az elnök parlamenti többségét, másrészt csökkentik a szövetségesekkel nem rendelkező erők – ilyen Marine Le Pen pártja – esélyeit. A tegnap esti eredmények azonban – egy hosszabb történelmi széria folytatásaként – egyértelművé teszik a politikai képviselet krízisét, amelyet a macroni stratégia szemlátomást nem tudott kezelni, hanem csak elmélyített.

Ennek a krízisnek egyik legsúlyosabb tünete a választók fokozatosan csökkenő érdeklődése: az első fordulóban újabb negatív rekordot döntött a távolmaradók aránya, a szavazásra jogosultak mindössze 47,51%-a járult az urnákhoz, és a most vasárnapi részvétel, ha valamivel magasabb is, mint öt éve, 9 ponttal alulmúlja a 2012-es 55,4%-ot. Ehhez adódik a választási listákra nem regisztrált polgárok, illetve a szintén választásról-választásra szaporodó érvénytelen szavazatok aránya. A regisztráltak mindössze 42%-a adott le érvényes szavazatot valamelyik jelöltre vasárnap.

Bár egy rendszer működéséből fakad, az államfő személyes felelősségét is felerősíti a tegnapi verdikt. Emmanuel Macron 2017-ben, megválasztásának estéjén azt ígérte, hogy mindent megtesz a következő öt évben, hogy azoknak, akik az RN-t választották, „ne legyen többet okuk a szélsőségekre szavazni”. Az elmúlt öt évben azonban, elődeit is megszégyenítő cinizmussal elsősorban annak érdekében tett meg mindent, hogy Marine Le Pen legyen ismét kihívója az elnökválasztás 2. fordulójában, hiszen ez a forgatókönyv biztosította újraválasztását.

Ennek a forgatókönyvnek a megvalósulása azonban elfedte Emmanuel Macron politikáinak és az azt támogató politikai erőknek népszerűtlenségét, amelyet a ciklus alatt számos társadalmi mozgalom jelzett, különös tekintettel a sárga mellényesek lázadására. Az elnök úgy arathatott másodszor is győzelmet Marine Le Pen felett, hogy szavazóinak jelentős része csak a szélsőjobb kiejtésének érdekében szavazott rá, és ez a taktika ma bumerángként üt vissza.

Az elnöki tábor kudarcát nemcsak a mintegy 100 elvesztett képviselői szék jelzi, de több miniszter és a „macronie” eminenseinek, így a parlament elnökének, Richard Ferrandnak, vagy a kormánypárt elnökének, Christophe Castanernek veresége is súlyosbítja. Azaz nemcsak egy választási balesetnek vagyunk tanúi, hanem feltételezhetően az elmúlt ciklus politikáival és az azokat megtestesítő személyekkel szemben érzett elutasítás megnyilvánulásának.

Ez a stratégia, amely a szélsőjobb megerősítése árán próbálja megőrizni a hatalmat, egy már létező, jobb- és baloldalon egyaránt kipróbált hagyományba illeszkedett, és a nagyrészt nemzeti nagytőkések által uralt média is óriási támogatást biztosított hozzá. A jelenlegi patthelyzet tehát közös felelősség is, de a balhét, azaz a politikai felelősséget most Emmanuel Macronnak kell elvinnie.

Végezetül, az este harmadik fontos fejleménye, hogy a Jean-Luc Mélenchon nevével fémjelzett, a szocialistáktól a zöldeken át a kommunistákig terjedő, két hét alatt tető alá hozott választási szövetség, a Nupes (Nouvelle Union populaire écologique et sociale) az ellenzék legerősebb formációja lesz, a különféle számítások szerint 131–142 mandátummal .

A siker kétségtelen: a progresszív erők az előző ciklusban alig hatvan fős csoportot alkottak a Nemzetgyűlésben. A későn jött baloldali összefogás azonban szemlátomást nem tudta megakadályozni sem Macron vezetését, sem a szélsőjobb brutális előretörését. Ezek az eredmények pedig súlyos kérdéseket vetnek fel a baloldali pártok elmúlt 5 éves stratégiájával kapcsolatban is, amelyek az utolsó pillanatig az egyéni és pártlogikát részesítették előnyben.

A problémák gyökere persze itt is messzebbre nyúlik vissza, a neoliberális konszenzussal való szakítás szükségessége azonban még ma sem tűnik szükségszerűnek a Nupes minden tagja számára, a közös program ellenére sem. Kérdés, hogy a tegnapi választás tanulságai közelebb visznek-e egy valódi alternatívát ajánló baloldali blokk megerősödéséhez, vagy újabb elvesztegetett évek következnek, még valószínűbbé téve a szélsőjobb további térnyerését.