„Érdekes” háborús videók és a tényellenőrzés

Tóth Csaba Tibor

„Elképesztő pontossággal lövik ki ezeket a harckocsikat, utána azt is lehet látni, hogy a menekülő orosz katonákat is gyakorlatilag leszedik – ez azért megrázó, akármelyik oldalnak is szurkolunk, hiszen itt emberek halnak meg”.

Miközben közepesen nagy felháborodást keltett a héten Schiffer András és Toroczkai László közös dühöngése a magyar tényellenőrző oldalakon, egy legalább ennyire érdekes motívummal örvendeztetett meg minket az ATV Heti Napló című műsora.

Ahogyan a Mandiner kiderítette, a fenti kommentár Sváby András műsorvezetőtől hangzott el Rácz András Ukrajna-szakértővel való beszélgetése közben, miközben egy vicces kedvű olvasójuk beküldött videóját nézték. Hiába hitték azonban azt, hogy a felvétel, amelyen egy drón harckocsikat rombol szét, és embereket lövöldöz le a levegőből, az orosz-ukrán háborúból származik – az valójában az ARMA 3 nevű játékből kivágott egyik jelenet volt.

A Mandiner esetről készült cikkéből pedig az is kiderült, a hiba úgy csúszhatott be, hogy a szerkesztők a nézőktől és internetes követőktől kértek „érdekes” háborús videókat korábban, a videótömegből pedig nem sikerült figyelmesen kiszűrni az egyértelmű kamut.

Az eseten lehet akár röhögni is, de érdemes elgondolkozni azon, hogy a kattintások és nézettség utáni vadászat, az egyre szűkülő, egyre inkább megszorító, és a közelmúltban is tömegeket leépítő magyar média alkalmas-e még a szerkesztőségekből internetkapcsolat-alapú háborús tudósításra, miközben a közösségi média miatt

a tartalom tengernyi, az azokat szerkesztő, kiszűrő emberek pedig egyre kevesebben vannak, egyre fáradtabbak és egyre túlhajszoltabbak.

Egy háború iszonyatosan gyors, rengeteg információt kibocsátó, számolatlan mennyiségű és általában alacsony minőségű hadipropagandát termelő, monstre esemény, amelyben még a profik sem igazodnak el könnyedén. A hátországban pedig, ahol a politikai tőkék kovácsolása még mindig fontosabb, mint az ember puszta élete, különösen ki tudnak használni egy-egy hibát.

Helyszíni haditudósítót eközben alig néhány hírportál engedhet meg igazán magának. Mi történik vajon velünk, ha a délszláv háború óta éppen a szomszédunkban kitörő legnagyobb agresszióról, ilyen körülmények között nézünk, hallgatunk és olvasunk? Nem csoda, ha a tényellenőrök ellenére virágkorát éli az öt perc alatt legyártható, ócska, gagyi propaganda.

Kapaszkodjunk: Ujhelyi megdicsérte Orbánt!

Bogatin Bence

„A Brüsszelben kialkudott kompromisszum jó, ráadásul megteremti Magyarországon az »örök rezsicsökkentés« lehetőségét, amit ki is fogunk követelni a kormánytól.”

– ezzel indította az MSZP-s Ujhelyi István videóüzenetbeli értékelését az orosz olajembargó kapcsán született döntésről – azaz arról, hogy az orosz olajtól függő magyar kecske is jóllakik, és az Unió embargós káposztája is megmarad. A megszokott markáns Orbán-kritika persze nem maradt ki így sem a mintegy hétperces monológból, ám a rutinos médiafogyasztó fülét biztosan megütötték a dicsérő, vagy legalábbis konstruktívan megengedő szavak. A 24.hu hírszerkesztői is ezt az esszenciát emelték ki a szocialista EP-képviselő bejelentkezéséből, ahogyan pár nappal később az ATV műsorvezetője, Szöllősi Györgyi is meglepőnek titulálta az egyetértő gesztust.

Pedig Ujhelyi alapvetően nem csinált semmi különöset. Hiszen az MSZP-s EP-képviselő éppen az ATV-ben mondta el három héttel ezelőtt, hogy helyesli a döntést, hogy az eredeti szankciós csomagot Magyarország ne fogadja el, az ugyanis ellentétes a magyar érdekekkel. Az már az elmúlt bő évtized ellenzéki politikai és médiaklímájának súlyos, máig hordozott terhe, hogy bárminemű eseményre reflexszerűen az orbáni álláspont mínusz eggyel való megszorzását várják az ellenzéki fülek.

Éppen azért van ez így, mert a politikai ellenzék túlnyomó többsége, beleértve az Ujhelyit is soraiban tudó MSZP-t, az elmúlt években tízből tízszer azzal kezdett kampányolni az aktuális EU-csúcs után, hogy Orbán veszített, hazudott – vagy mindkettővel egyszerre. Mielőtt a szívünkhöz kapnánk, attól félve, hogy a választások után két hónappal már rögtön itt is van a G. Fodor Gábor által vizionált „konstruktív ellenzékiség” – vagyis az az álellenzéki attitűd, hogy a kormánynak kényelmes módon a politikai ellenfelek a hatalom megszerzésének igénye nélkül fogalmaznak meg kritikákat –, egyáltalán nem erről van szó.

Ujhelyi István most csupán annyit tett, hogy nem Orbánt helyezte a reakciója középpontjába, hanem azt, hogy a saját politikai meggyőződésének megfelelően mi a feltételezett érdeke az általa képviselt politikai közösségnek.

Rém egyszerű dolognak hangzik, de az O1G-évek alatt nagyon elszoktunk tőle.

Így kívánt boldog pedagógusnapot a kormány

Csengel Karina

„Minden magyar pedagógusra büszkék lehetünk, mert ők teszik eredményessé a magyar oktatási rendszert”

– mondta Rétvári Bence a pedagógusnap alkalmából odaítélt szakmai díjak átadásán kedden a Pesti Vigadóban. Szép gondolat, sőt mi több, igaz is. Mégis furcsán cseng annak az államtitkárnak a szájából, akinek a főnöke néhány nappal ezelőtt azzal indította oktatáspolitikai karrierjét, hogy közölte: az iskolákban „rend lesz és szervezettség”, a tanárok egyéni polgári engedetlenségét nem ismeri el, fegyelmi kérdésnek tekinti. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a kormány törvénybe iktatja azt a korábbi rendeletet, amely a vírushelyzetre hivatkozva a pedagógussztrájk ellehetetlenítését célozta.

Az ünnepi hangulatot Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára fokozta: a díjazottakra nézve csupa elszánt, tenni akaró embert lát, akik mögött komoly teljesítmény van, hiszen ezt a munkát csak örömmel, elszántsággal, elkötelezettséggel lehet végezni, szeretni kell tanítani és szeretni kell a diákokat. Különösen fontos az elismerés a koronavírus két éve után, amikor olyan kihívásokkal kellett a pedagógusoknak szembenézniük, amelyekre korábban nem volt példa, de büszkék lehetnek arra, hogy az oktatás egyetlen napra sem állt le – emelte ki. Maruzsa azt is hangoztatta, hogy aki Magyarországon tanulni szeretne és motivált, az hozzáfér a minőségi oktatáshoz.

Jól mondják az államtitkár urak: büszkék lehetünk a pedagógusainkra. Ők viszont már nem mondhatják el ugyanezt a kormányról, melynek képviselői legfeljebb ezen az egy napon izzadnak ki magukból néhány kedvességet, pontosan tudjuk azonban, hogy ha kicsit is komolyan gondolnák kijelentéseiket, ma nem itt tartanánk.

Nem Pintér Sándor felügyelné a rossz gyerekként kezelt, rendetlenkedő pedagógusokat, és nem a sztrájkjuk törvényi szintű ellehetetlenítése lenne az új kormány egyik első intézkedése. Nem kellene elviselniük Parragh László cinikus odaszólásait a nyári szünet motiváló hatásáról, a szerinte csupán idősebb korban fontossá váló anyagi szempontokról, vagy Gulyás Gergely kamu érvelését arról, hogy az EU-s források hiánya miatt nem telik a pedagógusbérek rendezésére. És ha már itt tartunk: nem kellene hosszú hónapok óta kuncsorogni azért a béremelésért, melynek hiányában valóban nem maradt más a pedagógusoknak: csak a tenni akarás, az elszántság, az elkötelezettség, a tanítás szeretete.

Kár, hogy ebből nem lehet kenyeret venni a boltban vagy számlákat fizetni.

Jól mondta Maruzsa: büszkék lehetnek magukra a tanárok, hogy az oktatás egyetlen napra sem állt le, miután a kormány egy pénteki napon közölte velük: hétfőtől online tanítanak – tananyag, tapasztalat, tudás és infrastruktúra nélkül. Ez csak és kizárólag a pedagógusok érdeme, a veszteség pedig még így is felmérhetetlen. Hány gyerek jövője tört ketté, hányan vesztették el végleg a fonalat a tananyagban, morzsolódtak le, maradtak fejlesztés nélkül, hányan nem tudtak felkészülni az érettségire, vagy írták meg gyertyafénynél a postaládába bedobott „online” házit?

És ki vállalja a felelősséget azokért a gyerekekért, akik nem elég motiváltak Maruzsa mércéjével mérve ahhoz, hogy minőségi oktatáshoz jussanak? Miért egy gyereknek kell bármit is tennie azért, hogy minőségi oktatáshoz jusson? Egyáltalán hogy lehet mindenki számára elérhető minőségi oktatásról beszélni egy országban, ahol – utánpótlás híján – a pályaelhagyó pedagógusok terheit is azok veszik a nyakukba, akiknek esélyük sincs sem szakmai, sem a béreiket illető konstruktív párbeszédre a kormánnyal. Így szép lassan vagy ők maguk is felmondanak, vagy belebetegednek a kizsigerelésbe.

„Minden magyar pedagógusra büszkék lehetünk, mert ők teszik eredményessé a magyar oktatási rendszert.” A kérdés csak az, meddig lehet még ezt érdemi elismerés nélkül hagyni.

Klinghammeri mélységek a MOL-versenyszféra térfeléről

Bogatin Bence

„Nem gondolom, hogy megsértettem, őket, meg is lepett a vehemens reakció.”

– utalt vissza saját, a pedagógusok körében nagy felháborodást keltő mondataira Parragh László iparkamarai elnök. Ha figyelembe vesszük, hogy egy bő hét alatt verbálisan mi mindent kapott a kormány képviselőitől a pedagógustársadolom, abba már eleve beleszédülünk. Közülük azonban nem mindenkinek adatott meg a korrekció lehetősége, azaz, hogy korábbi erős megfogalmazásaikat esetleg finomítsák egy újabb médiaszereplés alkalmával, hogy az ország közvéleménye előtt mégse tűnjenek már akkora pokrócnak.

Óriási sansz előtt állt ugyanakkor Parragh László iparkamarai elnök, akit az ATV stúdiójában megkérdeztek arról, hogy legalább egy kicsit nem bánja-e, hogy a Népszavának adott interjújában a szabad nyarat a méltányos fizetéssel egy motivációs kategóriába sorolta, illetve, hogy munkájukkal délután négy órakor végző tanárokról fantáziált.

A csoda elmaradt, a MKIK elnöke még rá is tromfolt a dologra, ilyen mondatokkal: „Én is voltam fiatal. Az embernek vannak álmai, vágyai, motivációi, és ez a motiváció nem mindig kizárólag a pénz.”

Ami alapvetően elválasztja Parragh többedik odaszólását Pintér Sándor, Gulyás Gergely vagy Rétvári Bence megnyilvánulásaitól, az az, hogy előbbi iparkamarai elnök, vagyis a versenyszféra „felkent” képviselőjeként van jelen különböző fórumokon. Tehát amellett, hogy az ilyen viselkedés ráerősít a kormány – a választások óta különösen szemtelen – hozzáállására, porig rombolja a társadalmi szolidaritásról alkotott bárminemű illúziókat is. Azt az elképzelést, hogy a versenyszférás bérből élő dolgozó (vagy az őket képviselő tisztségviselő) empátiával viszonyuljon közalkalmazotti fizetésből élő (vagy megélni próbáló) polgártársához. Azt a lenéző rugodosást kapják meg a tanárok a kereskedelem és ipar térfeléről, amit annak idején Klinghammer István néhai felsőoktatási államtitkártól kaptak, aki akaratán kívül megteremtette a kockás ing mítoszát. Innentől a feladat az, hogy a pedagógusi bérek többszörösét kereső dolgozók, sőt az őket folgalkoztatók ne magukévá tegyék Parragh László szavait, hanem közösséget vállaljanak azokkal, akik adott esetben a gyerekeiket nevelik, tanítják az iskolákban.

A vallásszabadság, amit a magyar kormány képvisel

Tóth Csaba Tibor

„Belegondolni is rossz, hogy milyen folyamatokat indított volna el az egyik legjelentősebb európai keresztény egyház vezetőjének szankciós listára helyezése”

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert arról a Kirill pátriárkáról, aki miatt a magyar kormány blokkolta a hatodik uniós szankciós csomagot. A vallási vezetőről ismert, hogy 1990 előtt még Mihajlov néven még a Szovjetunió titkosszolgálatának, a KGB-nek jelentett, február 24-én bejelentette, egykori KGB-s „kollégája”, Vlagyimir Putyin elnök szerinte „Isten rendelésére” támadta meg Ukrajnát, akik pedig a civilek és katonák gyilkolását ellenzi, az a „Sátán szolgája”.

Később a háborút egyenesen „vallásos tisztító harcnak” nevezte, és máshol arról is beszélt, Ukrajna lerohanásának szerinte a legfontosabb oka az volt, hogy a nyugatról induló „meleg Pride- parádék már Harkovot is elérték”, ez pedig veszélyezteti Oroszország népét és társadalmát.

Miközben való igaz, hogy a legújabban Jézus Krisztus földi szolgálójaként tetszelgő egykori KGB-ügynök és cimborái kegyetlen és igazságtalan egyeduralmát a harkovi Pride, az ifjabb politikus-generációt képviselő Zelenszkij, és az őket nem tűrő ukrán nép valóban veszélyezteti. Az pátriárkáét és társaiét. Az orosz társadalmat már kevésbé.

Az egykor nagy hírű, bár ugyanúgy a mindenkori politikai vezetést kiszolgáló Moszkvai Patriarchátus 2022-ben olyan mélypontra süllyedt, hogy immár nyíltan kelt gyűlöletet, az orosz katonákat pedig nagyjából nyíltan egy szomszédos ország lakosságának válogatás nélküli gyilkolására biztatja.

Mondhatnánk, hogy mélypont, de igazából csak annyi történt, hogy a keleti keresztény egyház vezetői visszatolták saját egyházukat a huszadik század mocsarába: abba a korba, amikor a püspökök, tábori lelkészek, prédikátorok, imámok hadrakelt fiatal fiúknak szónokolva

az éppen aktuális imperialista fegyveres rablóhadjáratot szent háborúként, hallgatóikat, a szerencsétlen kiskatonákat pedig hősökként festve le, avíttas, visszataszító, babonás és sötét pátoszt kerítve az emberi szenvedés és a háborús borzalmak köré.

Ez tehát az az ominózus „vallásszabadság”, amit Orbán Viktor képvisel. És persze el lehetne ezt az ügyet is hessegetni azzal, hogy „gumicsont”: rá lehet mutatni, hogy a látványos díszletek ismét gazdasági érdekeket takarnak, és hogy ebből a szempontból a pátriárka ügye csupán azt késlelteti, hogy az EU Oroszország elleni olajembargója legalább ideiglenesen lekerüljön a napirendről.

Önmagukban persze mindezek fontos szempontok lehetnének, de egyszerűen éreznünk kell annak az erkölcsi jelentőségét, hogy Magyarország kormánya, amely immár valóban csupán mellesleg a nyugati politikai és katonai szövetség teljes jogú tagja, egy Göbbels-szel, vagy akár a ruandai népirtás korának rádiójával összehasonlítható szintű (ezúttal egyházi köntösbe öltöztetett), primitív propagandistának biztosít fedezéket.